Vasárnapi Ujság – 1889
1889-12-01 / 48. szám - Pesty Frigyes 48. szám / Arczképek, Hazaiak - Edison Alva Tamás 48. szám / Arczképek, Külföldiek - Pesty Frigyes (arczképpel. Ortvay Tivadar 777. oldal / Élet- és jellemrajzok - Bischitz Dávidné mellszobra. Róna Józseftől 48. szám / Műtárgyak - Edison fonográfja: Kürthangok átvitele a fonográfra. - Zongorahangok átvitele a fonográfra 48. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - Jankó Pál zongora-billentyűzete (9 ábrával) 48. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - Jankó Pál zongorája 48. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - A mi hadseregünk: előnyomuló gyalogság. - Ezred-zene. - A rajok előnyomulása. -Fegyverforgatási gyakorlatok. - «Szakasz-össztüz» térdelő első sorral. - Hadi híd. -A kantin. - Beteg katonák orvosi vizsgálata. - «Menet! Indulj - egy!....» - 8 mm-es ismétlőfegyver. (Mannlicher). Nyitva és feszitve. Lövés után zárva. - A magyar királyi honvédség zászlója. - «Hurrah! - Rajta!» - elesett… - Az istállóban. -A várparancsnok szócsövei 48. szám / Vegyes tárgyuak; illusztrácziók elbeszélésekhez
778 VASÁRNAPI ÚJJSÁG. előttünk, a kritika szilárdabb alapot nyert s a tényekből levont és levonható következtetések a multak képét összefüggőbb vonásokban tüntették fel szemeink előtt. Pesty Frigyes, mint hivatott búvár és történetíró, első gondját a történeti anyag felkutatására fordította. Erre éveket, évtizedeket, életének java részét szentelte feláldozólag. Bejárva a széles hazát, levéltári levéltár után vizsgált át s másolt le. Erdélyben, Felső-Magyarországon, túl a Dunán, a tágas Alföldön, sőt túl a haza határain, idegen országokban éveken át tartott emez ernyedetlen hangyaszorgalom eredménye volt aztán azon oklevél-másolat-gyűjtemény, mely bátran mondható páratlannak. Másolatai kivétel nélkül hűek, megbízhatóak s így a történet épületének szilárd építőanyagául szolgálhattak. Nem csoda tehát, hogy mikor aztán építeni kezdett, egymás után monumentális épületek emelkedtek teremtő keze alatt az imént még puszta, kietlen térségeken. Munkái egymás után sűrűn láttak napvilágot. 1865-ben kiadta «A perdöntő bajvívások történetét Magyarországon»; 1868-ban «A temesi bánság elnevezésének jogosulatlansága» czimü értekezését; 1870-ben «Világtörténelem napjai» czimü két kötetes nagy a munkáját; 1876-ban «A szörényvármegyei hajdani oláh kerületek», 1877-ben «Brankovics György rácz despota birtokviszonyai Magyarországon», 1878-ban «A helynevek és a történelem», 1877—78-ban «A szörényi bánság» (3 kötet), 1880-ban «Az eltűnt régi vármegyék» (2 kötet), 1882-ben «A várispánságok története» czimü nagy munkáit. Ugyanez évben kiadta «Die Entstehung Croatiens» (Horvátország keletkezése) czimü művét s ezt követte 1883—84-ben «Krassó vármegyének» 3 kötetes monográfiája, majd 1885-ben 100 politikai és történeti levél Horvátországról. Rómában lemásolta középkori geográfiánk egyik legnevezetesebb és legbővebb forrásművét, az 1332—37 évi pápai tizedjegyzékeket, melyeket aztán a magyarországi vatikáni bizottság ki is nyomatott. 1888-ban utolsó munkája jelent meg: «Magyarország helynevei», mely — fájdalom — befejezetlen maradt. E felsorolt műveken kívül egész légiót tesznek az általa közrebocsátott kisebb folyóiratok, czikkek, bírálatok. Ezek is buzgó kutatásának és érett ítéletének bélyegét viselik magukon. Utánuk egy egész nemzedék indult meg s ha tán egyik-másik állítását a folyton fejlődő tudomány módosította is, mégis egészében és zömében évtizedekre irányadókul fognak kutatásainak eredményei szolgálni. Mi tetőzhetjük az épületet, az alapot hozzá ő vetette meg s ennek elismerése fogja, mig magyar történetművelés lesz, fényes dicsőségét képezni. A betegség, mely már huzamosabb idő óta sorvasztotta életerejét, sok szép és hasznos tervnek megvalósulását hiúsította meg. Pesty Frigyesnek még nagy tervei voltak, hiszen hazai tudományunk terén még annyi a tennivaló! Mennyi lelkesedéssel beszélt terveiről még élete utolsó napjaiban is. Mikor a napsugár áttörve a zimankós őszi ködön, halvány arczát érintette, szemeiben újból fellobogott az ádáz betegség által el nem nyomhatott lelkesedés. Elméje még az utolsó napon is a tudománnyal foglalkozott s látszólag jobban is érezte magát, midőn egy váratlan heves szivgörcs örökre lezárta szemeit. ORTVAY TIVADAR: Pesty Frigyes 1823. márczius 3-án Temesvárott született szerény polgári állású szülőktől. Iskolái elvégeztével a kormányszéknél kapott alkalmazást, melyből azonban az 1848-iki események kiragadták. A forradalomban ott küzdött a honvédek sorában s a szabadságharcz leveretése után ő is menekülni volt kénytelen. Viddinből 1849. október havában visszatérve, két izben is elfogták. 1850 végén a Temesvárott alakult kereskedelmi- és iparkamara egyhangúlag választá meg titkárának, mely minőségében 1864-ig sikeresen működött. Mint ilyen, nemcsak az intézetnek az ő terve szerint való szervezése által, de főleg helyes nemzetgazdasági elvek terjesztése, hazánk déli vidékeinek s ezek anyagi viszonyainak ismertetése által szerzett érdemeket magának. Az 1857-ben alakult temesvári gazdasági egyesület szintén titkárul választotta. 1858-ban indította meg és 1861-ig szerkesztette a «Delejtű» czimű ismeretterjesztő hetilapot, mely tudományos czikkeivel és jól választott szépirodalmi közleményeivel teljes méltánylást vivott ki. Az alkotmányos élet újjászületésével Pesty Frigyes tevékeny részt vett a közéletben. 1861-ben Temes megye tiszteletbeli főjegyzője és az új-aradi kerület országgyűlési követje lett. 1862-ben a kereskedelmi kamara megbízásából a londoni világkiállítást látogatta meg, mely alkalommal Német- és Francziaországot, továbbá Belgiumot és Hollandiát is beutazta. Még 1859-ben megválasztá a magyar tud. akadémia levelező tagjának s székfoglalóul nagyérdekű értekezést tartott «A templáriusokról Magyarországon. » Azóta jelentek meg tőle egymás után tudományos dolgozatai, melyekről fentebbi czikkünk szól. 1864-ben költözött Budapestre, mint az iparbank titkára. Az akadémia — melynek, mint említettük, 1859-ben levelező tagja lett, — 1877-ben rendes taggá választotta. Csakhamar a H. osztály titkárává, a történelmi bizottság előadójává választotta. Ezenkivül a magyar történelmi társulat alapító és igazgató választmányi tagja, a magyar földrajzi társaság, a délmagyarországi régészeti és történelmi múzeum-társulat, a magyar heraldikai és genealógiai társaság választmányi, a békésmegyei művelődéstörténelmi egylet tiszteletbeli, s több külföldi társulatnak is tiszteletbeli tagja volt. Pesty Frigyes már évek óta betegeskedett, szivbaj gyötörte, mely most véget vetett életének. «A MÉHEK» vígjátékból. Irta BARTÓK LAJOS. (Este. Viola és Aurél együtt a kertben.) Viola. Telepedjünk is rögtön méhesünkhöz. Hátha a lepke jár.. Aurél. (félre.) Bizonyosan. Viola. Ide. Aurél. S fordítsunk hátat a világnak. Viola. A méhek nyugtalanok. Aurél. Talán hogy oly Viola. "Világos est van, telt hold. Aurél. Sőt kettővel több. S annyi csillag ! Viola. (kinevetve.) Több ? tán számba vett ? Aurél. Menjen ! Lehetlen tán ? S ön számtalan Méhét nem mind jól tudja, ismeri ? Viola. De. S fönn az ég is, elgondoltam olykor. Nem más : egy roppant kék kas, egy üveg kas, Aurél. S a csillagocskák — Méhecskék a kasban. Viola. Arany bogárkák, legszebb raj, — az Úré ! S fenn a legfénylőbb, mely körül sürög mind : A szép királyné, éjszak csillaga. Boldogság lehet ott, s lelkünk is az lesz, Méhecske, ott, s ha egy-egy leszalad, Már azt hiszem, értem száll. De a rosszak, Moly, here oda nem juthatnak el. Aurél. Nem, nem csak oly tiszta tűzlelkek, mint ön ! A csillagok nem függnek ám az éghez szegezve, sőt szabad mind, s mégis egymás körül keringnek, titkos vonzalommal, Összefüggésben, egymásért rajongva; S lehullna mind, ha egy csodás erő Nem tartaná e miriád világot; Azon erő, mely kis kasában annyi Szétszálló méhet tart együtt, s a földön Teméntelen embert, — mint csillagot fönn, Napok vagyunk mind, vagy bolygók; s napunk az, Ki meleget, fényt, éltet ad szivünknek. S ez, lássa, az erő, a lét ura, A törvény, végzet, ez, mely íme önt is, Ki napja tán többeknek, kényszeríti, Hogy más körül viszont, mert ez szirén úr, Bolygójaként keringjen boldogan, S boldog csak így lehessen, közelében. Viola. A szeretet. Aurél. A szerelem. Atyám, soh. Jó asszonyom! — nekem két napom is van! 44. SZÁM. 1889. xxxvi. ÉVFOLYAM. Aurél. S a harmadik ? Viola. Hát kettő nem elég ? Aurél. Sok, vagy kevés, de nem elég. Figyeljen. A láthatár fölött legfényesebb Szikrázó csillagot, bíbor tüzével. Oh, látja ? Hogy lüktet, mint vérező szív! Ó Vénusz, a szerelem csillaga. Vilola. Nagyon alant ragyog. Az legfölül, az Éjsarkon szebb, gyémántabb fényű , az Az állandóság, hűség csillaga. Aurél. Az, s közelebb is, ah, keblében, ott ég ! De várjon. E sarkcsillagnak van egy Bolygója, mely csak ennek udvarol, S útját körötte járja pontosan . S mégis, gyakorlott csillagász veszi A távcsövet, s az ég pontjára szegzi, Hol most a bolygó lenni tartozik , de Nincs ott. Óráját nézi nyolcz az óra, S ő nincs helyén ! Hah, eddig ismeretlen Csillagnak kelle fölmerülnie Az ég nagy tengerén, ez tántorítá Bolygónkat el, s ez zökkenté kimért Útjából ki, közéjük lépve. Biztos. (Két szív pályája ha zavartatik, fele, hogy közbe jött egy harmadik.) Számit, keres, mi az mi fölzavarta A legfőbb rendet ? s rá akad hamar, s A hűtlen bolygó egy uj égi test körül kalandozván, — ha tán nem is Vénusnak hivják épen, s még alantabb jár, például e sétányon ... Viola, (hirtelen, kitörő felindulással.) Leóna Aurél: Legjobban megcsalják a leghívebbet ! EGY 1859-IKI LÉGIONÁRIUS IRATAIBÓL Olaszországban és Afrikában irt naplójegyzetek. (Folytatás.) Jöttek a borzasztó meleg napok és jött, amitől leginkább tartottunk, a szaharai Szamum-szél a finom égető homokkal. Reggel 10 órakor, sőt később már 9-kor takarodót fújtak. Menekült mindenki a hová tudott. Ki a kaszárnya cziszternájában keresett menedéket, ki pedig feje fölé vászonzsákot húzott. Olykor 4—5 nap ki sem mozdultunk a kaszárnyából, csak este étkeztünk és láttunk napi dolgaink után. A város nap közben tökéletesen ki volt halva, a világért sem lehetett az utczán embereket látni. Az éghajlathoz nem szokott, nagyrészt német ujonczból álló gránátos-századunk egy része beteg lett. A rémületes sárga láz ütött ki. Két héttel a sárgaláz kitörése után 80 emberünk feküdt betegen. Később a betegség oly mérvet öltött, hogy Strasser kápláron, Mayer gránátoson és én kívülem az egész század betegen feküdt. A strapacz borzasztó volt, én és Mayer főztünk betegek számára, tisztogattuk a szobákat s ápol atuk a betegeket. Orvosunk csak egy volt, Strasser káplár, ki odahaza gyógyszerész volt, készítette a gyógyszereket. A legborzasztóbb volt a mindennap előforduló két-három haláleset. A katholikus pfalczi bajorokat a misszionáriusként működő katholikus pap beszentelte ugyan, de a szegény württembergi lutheránusokat dög módjára egy lepedőbe varrva vittük ki és temettük el a homokba vájt lyukba. Mayer a lyukat ásta, én pedig temettem. Ezután letérdeltünk és egy miatyánkot imádkoztunk a szegény lélek üdvösségéért. Néhány óra múlva, mikor a lepedőbe varrt másik halottat hoztuk, az előbbinek csontjait szanaszét hurczolva láttuk. Az éhes hiéna- és sakálfalka a szegényt kiásta és szétmarczangolta.Nem is temethettünk máskép, mint töltött fegyverrel a vállon. Sőt egyszer, a midőn egy nagy falka hyéna vett körül, csakis akkop menekedhettünk meg, hogy a holttestet hagytuk martalékul. Magam akkor két hyénát lőttem le, melyeket a többi hyéna azonnal szétmarcangolt. Alig négy hét alatt a sárgaláz negyven em-