Vasárnapi Ujság – 1890
1890-01-05 / 1. szám - Jáhel. Elbeszélés. Irta Baksay Sándor (5 képpel) 3. oldal / Elbeszélések; genreképek
5. SZÁM. 1891. XXXVII. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 3 — Inkább megyek a Dunának. — Könnyen beszélsz fiam, mikor tudod, hogy öles jég van rajta! — Majd mutat nekem az én jó Istenemléket, ahol elveszthetem magamat. — Az is meglehet kikeletkor, hanem elébb felpróbálod a «sütét»-et. Kisbíró! gombold ki csak azt a «jankli» -t. (Jankli magyarul ugyanaz, a mi katonanyelven dunkli.) — Tehetnek velem, amit tetszik, de ahoz a házhoz nem megyek. — Nem ám, míg össze nem békültök. — Soha! — De az uraddal záratlak ám össze, aztán majd csak meglesz a béke, ha ma nem, holnap, ha holnap nem, holnapután. — Megállj Jóra Bálint, megkeserülöd te még ezt . . . Ez a szóváltás a tornáczon folyt le. Biró uram már megint nélkülem intézkedik és csinál a kis bajból nagy bajt. A becsukatással megsérti mindkettőt önérzetében, s az lesz belőle, hogy ha kiszabadulnak, még jobban gyűlölik egymást. Hm hát a jegyző csak pictus masculus? Fülem mellé dugtam az alumíniumot s kiléptem a tornáczra. Ott láttam egy rútul összevissza kékített asszonyt, a minőt te, tisztelt olvasó, a mennyiben sem jegyző nem vagy, sem esküdt ember, sohasem láttál. — Micsoda dúlás ez már megint ? Mi bajod asszony? — Jaj nekem. Háromszor jaj nekem! Ne hagyjon kegyes jegyző uram! Én nem megyek vissza ehez az Almódihoz, aki engem mindennap holtra ver. — Ver ám a nyelved! dörmögte mellette a vád alá helyezett férj, egy negyven felé ballagó szálas ember. Látszott rajta, hogy semmi szándéka megjuhászodni még a jankli-ajtóban sem. Keserűsége jogosítja erre. Tehát házassági perpatvar, melynek nálunk rendszerint az a lefolyása, hogy a pap és biró együtt fogják és az üldözött asszonyt — akarja nem akarja — visszakényszerítik a hóhérbárd alá, s akkor világba kürtölik, hogy náluk nincs különélés, se vadházasság. — Tartottak már fölötte törvényt ? kérdeztem a bírót. — Mit törvénykezzünk annak ? Törvény nélkül is tudnivaló, hogy az asszonynak otthon a helye ; ha otthon nem, hát a jankliban. Csak e kettő közt lehet a választás. — Mégis! Hadd én tartsak most fölöttük törvényt. Egymagam. Ne szóljon bele se biró, se pap. Majd meglássák, jankli nélkül is boldogulni. Tisztelni kell az egyéni szabadságot, amely alapja a társadalmi rendnek, mely nélkül viszont a politikai szabadság nem képzelhető, valamintségesen . . . — Jól van jól, jegyző úr ! felelt nevetve a bíró. Nincs most képviselő-választás. Inkább megadom magam. A két kiszolgáltatott bűnöst bevittem az írószobába s ott egymás mellé állítottam. — Hát mondják el, jó barátim, mi bajuk van egymással ? Az ember szűre alá mosolygott. Szeméből láttam a semmiházinak, hogy derogál neki vallani egy ilyen biró előtt, aki még csak nem is biró, se nem pap, s hozzá még gyerekember, aki tegnap dugta füle mellé a tollat. Annál serényebb volt az asszony. — Elmondjam? Mit mondjak? Mit beszéljek? Ha még ez a kék szilva sem beszél a szemem alatt, ha még ez a daganat sem kiált az égre a a homlokomon, akkor nem tudom, kit állítsak szemközt ezzel az én hóhérommal. — De okát is kell ámadni, asszonyság ! felelt oda a férj. — Okát ? Micsoda okát ? Hát van annak oka ? Hát nem úgy tartom én a keed gyerekét, mint a magamét ? Nem úgy mosdatom, nem úgy fésülöm, nem úgy járatom, nem úgy táplálom ? Hát mi az oka, mondja keed! — Ha már annyiban van, — vette át a szót a férj, — s készebb vagy itt ulálkodni, csakhogy azt a kis kótert kikerüld, hát elmondom én úgy, ahogy történt. — Tetszik tudni, jegyző uram, én, mint Jóra Bálint, öt hónapja hogy összekerültem ezzel a tisztes személlyel, úgy mint Vajda Rákhellel. Bizony nagy földet bejártam érte, mert Slavoniából hoztam. Úgy történt, hogy mikor a szegény feleségem meghalt, nem lehettem sokáig asszony nélkül, mert ott volt az árva gyerek, ki mosdatja? Ott volt a három tehén az istállóban, ki feji ? Ott volt a kaszálás, az aratás, ki főzi ki? Falubelit nem akartam, de még közelvalót sem, mert az mind félretakarít, olyant sem, akinek magának is van cselédje, mert az meg a magáénak dugdos. Egyszer aztán ezzel a böcsületes személlyel hozott össze az Isten, a mint dinnyét árult a bajai vásáron. Nem mondhatnám, hogy meg ne tetszett volna, mert a mint tetszik is látni, Istennek, embernek egyaránt kellendő. Oda mentem hozzá, kérdeztem, hogy a dinnye ? Ki micsodás, azt mondja, én aztán elkezdtem vele egy dinnyére alkudni. Megtudtam tőle, hogy ő özvegyasszony, Lépő Béninek hátták az urát, Márréten lakik, ha tudom hol van. Bizony nem tudom, mondtam neki, azután többről többre, összejöttünk. Mikor a móringot szóba hoztam, azt mondta, hogy neki nem kell móring; ha megegyezhetünk, úgy is holtig marad, ha pedig nem, úgy sem marad nyakamon. Megtetszett a módos beszédje, meg az is, hogy olyan messzire való, legalább nem futkoshat minden szíre-szóra az atyjafiaihoz. Meg is volnánk mi békességben, mert emberbecsülő, szófogadó, dolgos, ha az az átkozott finnyás természete nem volna. Neki is van egy cselédje, nekem is. Azt mondja, hogy mosdatja, ruházza az enyémet. Hát hiszen azért vettem el. De hár inkább sehogyse bánna vele, mint ahogy bánik! Éktelenség az uram, amit azzal a szegény árvával elkövet. Külön edényt tart neki,hogy az én cselédem az övével egy edényből nem is ihatik. Azt is úgy hozzászoktatta a kényességhez, hogy mindjárt nyafog, ordít, ha az én Péterkém a korsóhoz nyúl. Minek utálja az én gyerekemet? Nem vagyunk mi urak, hogy ahány, annyifelé igyék. Tegnap is kikapta a kezéből a korsót, mint egy oroszlán, úgy töltött külön pohárba neki, mint a kalitkás rigónak. Hát minek utálja az én gyerekemet? Minek mondta, hogy anyja helyett anyja lesz, ha nem szenvedheti? No hát én sem szenvedhetem. Kikaptam a kezéből a korsót, s úgy vágtam a fejéhez, hogy beszakadt tőle nem a feje, hanem a kemencze oldala. Aztán ha beleízelít az ember, nem ér rá olvasgatni, mennyi az elég. Hiszen tetszik azt tudni. — Bizony nem tudom én, Bálint gazda, mert nekem nincs feleségem. — No majd megtudja, ha lesz. — Alig is várom, hogy legyen. — feleltem vissza, egyszersmind pártállást foglaltam, s elkezdtem leczkézni az asszonyt. — Hát menyecske, az nagy mostohaság, ahogy maga bánik azzal az árvával. Ez a becsületes ember egészen más reményeket alkotott magának a jövőről; remélte, hogy édes feleséggel édesanyát hoz árva házához, ki életének jó angyalává, gondjainak megfelezőjévé, örömeinek megkétszerezőjévé, borújának felderítőjévé, alkonyának megaranyozójává .Most nem adtam sokért, hogy deák koromban minden esküvőt végig szemléltem, onnét ragadt rám ez a sok kenet. Lestem is a hatást, nem is maradt el. Az asszony kikapta a számból a szót. — Inkább meghalok, de az én cselédem nem iszik vele egy edényből. — Miért? Erre a kérdésre nem felelt sem egyik, sem másik. — Escha ti nem szóltak, majd szól más. Hol vannak azok a gyerekek ? Megmondták, hogy az iskolában. No hát menjen az a kisbíró, hozza mind a kettőt azonnal. Míg a kisbíró odajárt, addig még némi pótvallomáshoz jutottam. T. i. hogy csak az egyik jár iskolába, a másik még csak négy éves. — No nézze, jegyző uram! gyuladt ki az asszony, amint a kisbíró vigyorogva lódította maga előtt a beidézett tanút. . .. Valóban szánalmas kis jelenség volt. Egy nyúlánk barna fiúcska, tisztán öltözve, kerek piros arcza, fekete szemöldöke, égő szeme, piros duzzadt ajka, értelmes tekintete, paraszt szépség számba mentek; csakhogy ... hogy is mondjam? Orrán és száján a szent Oroszországnak minden influenzája táborozott. Nem akarom a tárgyat tovább ismertetni, csak annyit mondok, hogy a zsebkendőt nem a Péterke számára találták föl. — Rosszul mondtam. Hiszen most is ott fityeg párosával, mellénye gomblyukába kötve gondosan. — Nem elegendő mennyiségben találták föl, így* igazítom ki.— No nézze, jegyző uram! Melyik gyerek jár tisztább fehérbe, mint ez ? Melyiket fésülik szebben, mint ezt ? Melyiknek a csizmáját tisztítja, puhítja az anyja gondosabban, mint ezét? Ne viseljen én rám gondot az Isten, ha én gondját nem viselem. De nézze szegénykének a száját, orrát, uram bocsá! mint a Svedron patakja. . . . — Hjali Rákhiel, az a gróf gyerekeken is megesik. . . . — No nem is gróf az, a ki a többivel egy edényből itatja. . . . — Jól van jól, Rákhiel! Ha egyéb baj nincs, ezen könnyen segíthetünk. Segítek is mindjárt. Kinyitottam az ősi pohárszék ajtaját, melyet a