Vasárnapi Ujság – 1890
1890-01-05 / 1. szám - Magyar emlékek Izmidben (képpel). Dr. Kúnos Ignácz 4. oldal / Általános nép- és országisme - Magyar levél Mexikóból. Bánó Jenő 4. oldal / Általános nép- és országisme
2. SZÁM. 1890. XXXVII. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 9. 8-ikán reggel 6 órakor indultam el Mexikóból vasúton, elbúcsúzva az állomáson Léderer és Mihalovics kedves honfitársaimtól. Vasuti utam 10 óráig tartott, s Eperanzán kiszállva, lóvasutra ültem, hogy ezzel Tehuacanba jussak. Tehuacant este 7 órakor értem el. Itt a magam és szolgám részére két lovat, podgyászom szállításához pedig két öszvért béreltem. Tehuacanban megismerkedtem Mejia tábornokkal, a volt mexikói hadügyminiszterrel, ki felszólított, hogy Haziendajáig (mely Tehuacan és Tecomavaca között fekszik) utazzunk együtt. A legnagyobb örömmel feleltem meg a kedves öreg ur kívánságának, így 12 órán át egymás mellett nyargalva, alkalmam volt Mexikó egyik legjelesebb és legismertebb, s egyúttal legkedveltebb emberének társaságát élvezhetni. Tehuacant éjjeli 2 órakor hagytuk el, és pedig a legszebb holdvilág mellett. Hosszú ideig fénylett szemeim előtt a hold által megvilágított Orizava égig nyúló, örök hóval telt csúcsa. Valódi tündérvilág! Délutáni 2 órakor értük el Mejia tábornok telepét, hol alkalmam volt Mexikó egyik legnagyobb czukornád-ültetvényét láthatni. Itt a kedves tábornok ebéddel látván el, — ölelkezések után bucsut vettünk egymástól s tovább folytatva utamat, este 6 órakor Tecomavacába értem. Ez kissé erős út volt: 22 begva vagyis körülbelől 5 mérföld. Tecomavacában egy kurtakorcsmában töltöm a második éjszakát. (Első éjszaka lovon ültem.) Második, illetve utazásom harmadik napjának estéjén Dommigellóba jutok, sokat szenvedve útközben a forróságtól. Negyedik éjszaka Huitro falucska egyik indián kocsmájának agyagpallója szolgált nyugvóhelyem gyanánt, s három lágy tojás és néhány zöld paprika nyújtá étkemet. Ötödnap az állam fővárosát, Oaxakát értem el végre, hol a hotel Nationaléban egy bár elég primitív, de fáradt csontjaimnak eléggé megfelelő szobában találtam négy napi otthont. Oaxaka mintegy 36 ezer lakost számlál s igen szép völgyben terül el. Régi, de érdekes város. Oaxakában lovat, és nyerget vásároltam s új öszvéreket béreltem folytatandó utamhoz, mert A Tehuacanban béreltek csak idáig voltak felvéve. Oaxakát 18-án reggel hagytam el, nem épen a legjobb egészségben. Igen különösen éreztem magamat, s előre láttam, hogy nagy fejfájásom s kedvetlenségem valami betegség előjele gyanánt tekinthető. Nem is csalódtam. Már Okatlanban — ezen napra kijelölt utamnak felén — annyira előfogott a láz, hogy kénytelen valék utamat félbeszakítani s egy becsületes indián kunyhójában délelőtti 11 órakor lefeküdni. No ez rettentő helyzet volt! Egyedül, ismeretlenül egy elhagyott helyen, idegen emberek között, betegen feküdni, minden orvosi segély nélkül, nem irigylendő mulatság, így gondoltam magamban. No Jenő, most nagy beteg leszel, s miután nincs segély, el fogsz nyomorultul pusztulni. Azt képzeltem, hogy kitört rajtam a sárgaláz, mely Mexikó egyes vidékeit néha meglátogatja. De hála az istennek, nem így történt. Megvolt a segély, megvolt az orvos, és pedig öreg indián gazdám alakjában. Az öreg, kit az isten áldjon meg minden javával, látva rajtam a rettentő láz nyomait, levetkőztetett csupaszra, s felgyűrt karokkal úgy megmaszkozta egy erős szeszszel (catalannal) minden porczikámat, hogy a lázt egyszerre kidagasztotta testemből s beadva egy az indiánok által használt theát. oly izzadásba hozott, hogy én reggelre mintegy fürdőből ébredezve fel, bár nagyon ellankadva, de teljesen egészségesnek éreztem magamat. Most még jobban szeretem e népet, mint eddig. Ki tudja, ha jó indiánom nem segít rajtam, mivé fejlődött volna betegségem. Hogy mennyire kigyógyított e drasztikus kúra, eléggé bizonyítja az, hogy másnap lóra ülhettem, s Mihuatlanig 20 teguát vagyis 14 magyar mérföldet tettem meg. Mihuatlantól elindulva, óriási hegyeken s erdőrengetegeken keresztül éjszakára St.Miguelre jutok. Itt egy elhagyatott, senki által nem lakott csárdában töltöm függő ágyamon a hidegtől dideregve az éjszakát, mert St.-Miguel 9000 láb magasan fekszik. St.-Miguelből végre még 18 tegvára van Pluma de Hidalgo, illetve Don Carlos Halla, félhonfitársam kávételepe. Halla ugyanis apai ágról magyar, a mennyiben a Haller grófok ivadéka, anyai ágról pedig cseh, a mennyiben a gróf Choteckektől származik. Könnyebb kiejtés végett elhagyva az «r» betűt és grófi czimet, Hallának hivatja magát. Miután az ut Pluma de Hidalgora óriási hegyeken és szirteken, és nagyon veszélyes szűk ösvényeken vezet keresztül, csak lassan volt megtehető ; méghozzá óriási zivatarért utal úgy, hogy «Cafetal Aleanzá»-t (minden egyes telepnek külön neve van — Halla-ét fenti nevén hívják, s az egész környéket Pluma de Hidalgonak) csak este 7 órakor érhettem el. Halla, kivel még Éjszak-Amerikából levelezésben álltam, a legszivélyesebben fogadott, átöleltük egymást s régi ismerősökként szorítunk kezet. Halla bevezetett ennek helyén fekvő lakába, s azonnal bemutatott indián származású kedves és mivelt nejének s hét tagból álló családjának, illetve gyermekeinek, kiknek mindegyike duzzad az egészségtől, s mind a mellett tanúskodik, hogy jövendő tartózkodási helyemnek, bár a forró égöv alatt fekszik, az északi szélesség 16. és 15-ik foka között, igen egészséges levegője van. Most tehát itt vagyok végre valahára, s elkezdem komolyan a munkát. Telepem szomszédja lesz a Halla telepének s lakásaink csak pár órányi távolságban fognak egymástól feküdni. Az erdő, melyet Halla számomra kikeresett, s melyet pár nap múlva az indiánoktól potom áron, körülbelül 500—600 dollárért megveszünk, 1000 holdnál többet tesz s több százezer kávéplánta termelésére alkalmas. Lakásom körülbelül 3000 láb magasságban leend, kilátással a csendes-óczeánra, melynek fehérlő hullámai, daczára a több mértföldnyi távolságnak, tisztán ide látszanak. Az erdőirtást deczemberben kezdjük, s márczius-április hóban annyira leszek — legalább reménylem, — hogy 50—60 ezer plántát a faoskolából, melyet Halla úr részemre márelkészített, átültethetek. Most irtani nem lehet még; mert az időjárás nem engedi, t. i. most vannak az esős hónapok; de a minta deczemberrel a jó idő beáll, elkezdődik a fáradságos munka és pedig 12—15 indián favágó segélyével. Egy indián favágó fizetése naponként étkezés nélkül 25—30 centanor, vagyis mintegy 50—60 krajczár. A mint az erdővétel megtörtént, hozzákezdek Ellinger E. decz. 21-én fölvett fényképe után rajzolta Biczó Géza. A GYAPJU UTCZAI NÉMET SZÍNHÁZ NÉZŐTERE AZ ÉGÉS UTÁN.