Vasárnapi Ujság – 1892
1892-06-26 / 26. szám - Uj elmélet a földről 453. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem és rokon
27. SZÁM. 1892. xxxrx. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 453 ton, vagy kell vagy sem, nagy hűhóval előrehátra. Természetesen mind maga hajt, míg a pántlikás kocsis a hátulsó ülésben pöffeszkedik, akár egy első osztályú spanyol grand. Csak egykét öregebb, kihízott ténsúr reszel a hajtással hivalkodni, rábízza a kocsijára, maga pedig kényelmesen elterpeszkedve pöfékeli meszélyes tajtékpipájából a finánczolatlan dohányt. Itt már a kupecz is egészen más szőrű. Úri bőrben van valamennyi s hátai a kalapján múlhatatlanul bokrétát visel, a markában pedig korbácst suhogtat. Úgy tesznek, mintha sohasem látták volna egymást, pedig suttyomban, nagyobb része egy kézre dolgozik s amelyik ló nagyon megtetszik nekik, közös erővel úgy leszólják, hogy a kedvevesztett tulajdonos fele áron odaadja. A lovak is egészen máskép viselik itt magukat, mint túl a korláton. Szakadatlanul vihognak, nyerítnek, kapálóznak, rúgnak-vágnak, s tanácsos is vigyázni, mert egyik vagy másik könnyen oldalba tiszteli az embert. íme, az a tüzes sárga mén is, — a közelében két gavalléros kupecz suttog egymásnak, — egyszer csak egy nagyot nyikkant, s úgy hátba teremti az egyik kupeczet, hogy a másikat is elüti vele. A korlátok mellett egy csomó ponyvás, deszkás bódé terpeszkedik, ahol kolbászt, szarmát s zavaros vinkót vesztegetnek. Sok a bódé, egész kis falu, de azért zsúfolásig tele van mind; esznek, isznak az atyafiak, folyik az áldomás derűreborúra. Előkerül vagy három szál árva czigány is, — kik ez alkalomra félben hagyták a vályogvetést, — s rázendítnek egy keserves mexikói marsot. Nosza, több sem kell annak a vaskos betyárlegénynek, a ki régóta gajdorász már egy sarokban, — hirtelen lever az asztalról néhány üveget, felugrik, s tánczol, míg asztalostól együtt a czigányok közé nem borul. Úgy délután aztán elkezd ritkulni a vásár. Sok lónak gazdája került apránként, s egymásután elvezetgetik. Lám, az az ezüst gombos czigány vajda is, nagy kegyesen lóra pattan már, s vagy hat darab «nagy vérű» jószágot elvonszol magával. Utána takarodnak a többiek is egymásután, ki jobbra, ki balra. Szóval a vásár oszlikkopik s nem sokára magától is vége lenne, hanem hát az idő is beleszól és segít rajta. Nem híjába danolászott Miska az idő változandóságáról, mert egyszer csak hirtelen megint elhomályosodik az égalja, egy nagy forgószél felkotorja a vásári szemetet, a nyomában zúgva, suhogva rohan sűrű záporral vegyest egy hatalmas orkán. — Nosza lesz is apostolok oszlása! Van lárma, kiabálás, káromkodás, lótás-futás; a sok ténsurat, tekintetes urat, nagyságos urat mintha a föld nyelné el, kupecz, adó, vevő, ki gyalog, kilóháton esze nélkül menekül. Egyiknek passzusát kapta el a szél, a másik a kalapját kiabálja, a harmadik a csikóját nem leli, egy kocsisnak a pokróczát lopják el, míg az egyik bódés a bor árát keresi valakin, aki elszaladt, a másik meg azért óbégat, mert a sátora oldalát kinyomták. Mire aztán a vihar elvonul, nincs sem ló, sem kupecz, sem ténsúr, sem czigány; nem látni egyebet az egész vásártéren, csak egy néhány sárga vizű szemetes tócsát. — Menjünk haza Miska! Hát megyünk is. Egymásután hagyogatjuk el az üres szekereket, czigányokat, kupeczeket, dülöngőző részeg embereket, hagymás, paprikás kofákat. Elhagyjuk a Kutyakaparást is, melynek inni, fél tetejét lerántotta a goromba vihar. De még mielőtt hazaérnénk, ismerősre is akadunk. Túl a csárdán, az országút árkában, ott hever két részeg mesterlegény, mellette pedig a mi társulat nélküli színigazgatónk ténfereg, s iszonyú rekedt hangon ugyan, de nagy érzéssel szavalja: «Nyugosznak ők, a kis fiak Dúló csaták után.» A TANÁCSKOZÓ-TEREM A BUDAI KIRÁLYI PALOTÁBAN. Baró Stillfried fényképe után. UJ ELMÉLET A FÖLDRŐL. Delanney franczia tudós egy épen olyan meglepő, mint rendkívül érdekkeltő tanulmányt tett közzé a minapában a «Revue Maritime et Coloniale» czimü folyóiratban. Hosszas vizsgálódásai és megfigyelései alapján ugyanis azt állítja, hogy a földet épen olyan külső gyűrűk övezik, mint a Saturnust s hogy e gyűrűk okoznák a viharokat és általában a légköri zavarokat. Ez a fölfedezés annál váratlanabb, mivel eddig a legnagyobb csillagászok sem sejtették, hogy földünknek gyűrűi lehetnek, s most ezt a nevezett tudós a leghatározottabban állítja, következőleg adván elő még ugyan nem föltétlenül bizonyos, de minden esetre igen elmésen fölállított elméletét. A föld gyűrűi a nappálya síkjával csaknem egybe estek. Testök összefürüdött kozmikai anyagokból áll és huszonnégy óránál hosszabb idő alatt végeznek egy-egy körforgást. A levegő-