Vasárnapi Ujság – 1893

2. Költemények - Máthé Ferencz: Korona kard és lant (Diedicky költeménye) 431. oldal

2(>. SZÁM. 1893. 40. ÉVFOLYAM. VAS ÁB NAPI ÚJSÁG. 431 taszerűen berendezett Gizella-gőzmalomnak. A czégnek, melynek beltagja, ipari érdemeit az ipar­egyesület ez idei közgyűlése az arany éremmel tüntette ki. Mint volt szeszgyáros, elnöke az egye­sület szeszes-itali szakosztályának s az iparosok kiállítási nagybizottságának. Báró Liptay Béla is hosszú idő óta tagja az igazgatóságnak, melyben az iparbarátok legön­zetlenebb és munkás típusa. Elnöke a gyáripari szakosztálynak. Lederer Sándor lovag, első izben a székes­fehérvári kiállításon tünt föl rendező és adminisz­tratív tehetségével. Azóta bevonták minden fon­tosabb ipari mozgalomba, a hol tehetségeit min­dig az ügy előnyére érvényesítette. Nagy sze­repe volt az 1885-iki kiállításban, több ipar és hitelintézet szervezésében vett részt, újjászer­vezte az «Adria» magyar gőzhajó-társaságot, s általában előkelő és befolyásos szerepet s tevé­kenységével közbecsülést vívott ki magának. Lingl Károly, esztergályos, ez iparágat gyári színvonalra emelte s ez által az asztalos-ipar fejlődésének igen jelentékeny szolgálatokat tett, a mennyiben ennek fontos segédeszközeit meg­teremtette. Matlekovics Sándor tevékenységéről számos terjedelmes életrajz jelent meg. Az egyesület­nek 25 év óta buzgó tagja, számos fontos kér­désnek kezdeményezője, megindítója, s az ipar­ügynek mindig lelkes barátja volt. Elnöke a nemzetgazdasági szakosztálynak. Palóczy Antal, építész-tanár, újabb időben a városrendezés érdekében készített nagyérdekű tervek és javaslatok által tünt ki. Az eskütéri hid az ő eszméi szerint fog létesülni; a belváros iés a budai részek szabályozása tárgyában alap­vető munkálatokat készített s nagy buzgalommal és hozzáértéssel dolgozik e téren tovább. Elnöke az építő- és műipari szakosztálynak. Pucher József (bagosi) a főváros legismertebb építészei s a Terézváros kiváló vezérférfiai közé tartozik. Elnöke az építő-ipartestületnek s több közérdekű intézetnek tekintélyes tagja. Ráth Károly a kereskedelmi és iparkamara alelnöke, az iparoskör elnöke, a kereskedelmi muzeum igazgatója; az egyesületnek is volt hosszabb időn át alelnöke, most pedig a kézmű­ipari és ipartestületi szakosztályoknak elnöke. Munkálkodása az iparfejlesztés minden terén maradandó nyomokat hagy hátra. Rausch Ferencz, a Geittner és Bausch czég főnöke, tűzoltószer-gyáros, régi és tevékeny tagja az egyesületnek s több mint másfél évtized óta benne van az igazgatóságban, melyben lel­kiismeretes buzgalommal és ügyszeretettel tölti be helyét. Saxlehner Árpád, az ismert Hunyadi János keserűvíz-forrás egyik tulajdonosa, a legfiata­labb tagja az igazgatóságnak, melybe az ipar terén már is kifejtett buzgósága révén jutott. Thék Endre (kis-várdai), műasztalos, iparágát i hazánkban nagy jelentőségre emelte. Mint kül­földön tanult ember nagy ambicziót helyezett a fejlődött izlés követelményeinek nálunk való ki­elégítésére és szakmájában e téren elért sikerei általános elismerést és kitűnő hírnevet biztosí­tottak neki. Nemes hévvel fáradozik iparos-társai s a munkások jóllétének előmozdításán. Tagja az ipartanácsnak és az országos iparoktatási tanácsnak. Topits Alajos József, a vegyészeti ipar és tésztagyártás terén szerzett magának jó hírnevet s mint törekvő ember, férfias buzgalommal támo­gatja az iparfejlesztés terén való kezdeményezé­seket s buzgón fáradozik ipartelepei verseny­képességének fokozatos emelésén. Törley József, pezsgő-gyáros, szintén az idei közgyűlés által választott új igazgatósági tagok közé tartozik, kinek saját iparágában elért sikerei általános elismeréssel találkoznak. Török György, a fővárosi szabó ipartestület elnöke, a legkiterjedtebb iparág egyik hivatott képviselője, buzgó a testületi életben, tagja az orsz. iparoktatási tanácsnak. Ungár Ignácz, több jelentékeny iparvállalat, keserűvíz-telep, keményítőgyár, téglagyár, stb. tulajdonosa, részben elnöke, a gyakorlati téren elért eredményei s az ipar érdekei iránt minden­kor tanúsított meleg rokonszenve révén tagja az igazgatóságnak s elnöke az egyesület pénz­ügyi bizottságának. Walser Jakab, kádármester, a kézműipar egyik leghivatottabb képviselője hazánkban, a ki műveltsége, humánus köztevékenységével s az ipartestületi életben is kifejtett munkásságával köztiszteletet vívott ki. Alelnöke a kézműipari és ipartestületi szakosztályoknak, kamarai tag, alelnöke az iparoskörnek s elnöke a kádár ipartestületnek. Weisz Berthold, a nagykereskedelem és nagy­ipar képviselője az igazgatóságban, a ki mintegy összekötő kapcsot képez az ipar- és kereskedelem érdekei között. Széleskörű szakismereteit s bő tapasztalatait a gyakorlati alkotások terén sze­rencsés tapintattal érvényesítette s több jelen­tékeny vállalatnak áll az élén. * Végül még egy kép van a csoportban, ahhoz mindössze csak annyi a mondanivalóm, hogy annak eredetije is jó idő óta lelkesedéssel és kitartással dolgozik a magyar ipar terén s ennek érdekeit tollal, szóval és talán tettel is törekszik szolgálni. Tizennégy év óta titkára, a mostani köz­gyűlés óta aligazgatója az egyesületnek. A neve : GELLÉRI MÓR. VADÁSZ-TANÁCS. Súlyos fegyveredet fáradtan emelvén, Jer, vadász czimborám! heveredj le mellém, Mig a szellő, mely itt az erdőt kerüli, Izzadt homlokunkat szárnyával törüli. A sziklatetőró'l egy tanácsot hoztam, Hogy barátságosan veled azt megoszszam, Hasonlót a forrás üdítő vizéhez ; Űdítni fog ez is, csak reá emlékezz. Vadak után, mikor szenvedélyed késztet Meghágni egy magas, nagy meredek bérczet, Füledbe cseng a szó : előre ! előre! Most van ám szükséged rugalmas erőre. Ne tekints az útra, melyet meghaladtál, Se föl a magasba, mely előtted ott áll; Csak egy lépésre nézz, azt az egyet lássad, A melyre ép akkor emeled a lábad : Szédület el nem fog, csüggedés nem gátol, Fogy előtted a tér lassankint magától, Inaid elbírnak, erőd is el nem hagy, Alig veszed észre — s a bérez tetején vagy. LÉYAY JÓZSEF. KORONA, KARD ÉS LANT. Diedicky költeménye. Arany korona fekszik A Búg mélységiben S mint ragyogó szivárvány: Úgy csillog éjfélén. A ki onnan kihozza, Ha ifiú, ha agg : A Búg-vidék királya, S örökre az marad. Mellette egy aczél kard, A Búg mélységiben. Embertől és világtól A hullám rejti benn. A ki onnan kihozza, Sötét mélység alól: Annak majd hódítása Egy félvilágra szól! És édeshangu lant is: A Búg mélységiben. Mint alvó hableányka, Oly csöndesen pihen. A ki onnan kihozza, Mint Orfeusz egykoron: Dalol majd egy világnak, Minden szívből azon. S az én kedves barátom Lakik a Búg felett; Utána lelkem úgy vágy, Utána úgy eped ... E barátság díjába' — Oh annyit mondhatok — Koronát, kardot, lantot Od'adni kész vagyok. Lengyelből: MÍTHÉ MIKLÓS, A MATYI. Egy varjú története. — Irta Novákné. Bettenetes szigorú tél volt; a hó egész hegye­ket alkotott, úgy hogy sok ház ajtaját valósággal ki kellett ásni, hogy a benlevők kijöhessenek. Serdülő lányka voltam akkor, s a nagy hó sem akadályozott, hogy naponta ki ne nézzek az én kedves kertembe, különösen azért, mert az éhező nyulak ide is bekaptak, s nagyon féltettem fogaiktól rózsabokraimat. Ép karácsony előtt volt, s bátyám is haza jött a karácsonyi szü­netre. Természetes, hogy neki is ki kellett velem jönni, vagy akart, vagy sem. A mint a kertet körül jártuk, egy gubbaszkodó varjut lát­tunk a hó tetején, oda megyünk, de a varjú meg sem mozdúl, bár jól látta, hogy egész közel me­gyünk hozzá. Lehajoltam, fölemeltem s látom, hogy még él, de félig dermedt volt a hidegtől és éhségtől. Nagy kendőm alá dugva magammal vittem, sajnálkozva a szegény madáron. Midőn beértünk, első gondunk volt a varjut megetetni. Nem sokára fel is melegedett s elkezdte mozgatni a fejét, nyújtogatni a nyakát, lábát és szárnyait s midőn jóllakott, az ágyba tettük, hogy hadd melegedjék fel még jobban. Másnapra teljesen víg lett a mi varjúnk és kényelmesen sétálgatott a szobában. Elmúlván a karácsonyi ünnepek, bátyámnak vissza kellett utazni az iskolába, de mielőtt elutazott volna, megtartottuk a varjú keresztelőjét s elneveztük «Matyi»-nak. A varjú ott éldegélt kényelmesen a család körében, szépen megfért a háznál levő öreg cziczával is, talán azért, mert a czicza már jó öreg volt s nem tartotta érdemesnek, hogy a kis Matyival gyerekes játékba elegyedjék. Csak egyszer tört ki köztük a háború, midőn a szerény­telen Matyi ki akarta az öreg cziczát az ő régi rezidencziájából, a cserépkályha alól űzni, a hol olyan jó meleg volt s a hol a czicza már hét év óta szokott heverészni. De a czicza csakhamar emberségre tanította Matyit, a mint tollas fejébe bele akasztotta éles karmait. Ettől fogva ismét szent lett a béke, s a következő három év csen­des egyformaságban telt el. Ekkor nagy szomorúság ért bennünket, mert jó bátyám, ki mindig gyönge testalkatú volt, tüdővészbe esett s haza került nagybetegen az iskolából. Mi végtelen bánatosak voltunk a ta­lálkozásnál, Matyi pedig örömében szárnyaival

Next

Regisztráció   
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék