Vasárnapi Ujság – 1897
1897-03-07 / 10. szám - Egy trónvesztett görög király (I. Ottó és az 1862-iki forradalom) 147. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
148 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 10. SZÁM. 1897. 44. ÉVFOLYAM. nek is tudomására hozta, hogy el van határozva abban az esetben, ha Musurust Athénben nem fogadják s a kormányelnök előtte személyesen ki nem fejezi sajnálkozását, két nap alatt minden törökországi görög követtől megvonni az exequaturát, s végül ha ez sem vezetne eredményre, akkor kikötőit is kész elzárni a görög hajók és termények elől. A lehető legzavarosabbá tette a helyzetet ugyanakkor Anglia meghasonlása is Görögországgal, az úgynevezett Pacifico-ügyből kifolyólag. Görög szokás szerint ugyanis minden húsvét napján egy Júdásnak öltöztetett bábut szoktak valamely nyilvános helyen ünnepélyesen elégetni, melyet rendesen valamely politikai egyéniség nevéről is elkereszteltek. 1847-ben azonban e százados népszokást a rendőrség jónak látta betiltani kissé tán túlságos előzékenységből az előtte való nap Athénbe érkezett Rothschild iránt. Bizonyos az, hogy mikor a lakosság nem látta a templom kapuja előtt a szokásos bábut, abban a hitben, hogy a templommal szomszédos házban lakó Pacifico Dávid nevű izraelita vesztegette meg a rendőrséget, annak házát ostrom alá fogta, ablakait kövekkel dobálta meg, s behatolva a házba, ott mindent feldúlt, úgy hogy az egész család a harmadik emeletre s onnan az utczára volt kénytelen menekülni. A pusztításnak csak a rendőrség közbelépése vetett véget. Bár Pacifico tulajdonkép portugál konzul volt Athénben, Anglia védelméhez fordult, mely hogy a Colettis minisztériumot s az ezt támogató franczia befolyást megdöntse Görögországban, ügyét kész volt magáévá tenni s támogatni annak 890737 drachma kártérítési és személyes megsértésért további 500 fontnyi követelését a görög kormányon, melyhez a tulajdonképen skót eredetű, de görög honpolgárságot nyert Finlay 45,000 drachma iránti követelése is járult egy telkének a görög királyi palota építkezései czéljából történt elfoglalásáért. Görögország hajlandó is volt 200,000 frankot megtéríteni, de ez nem elégítette ki Angliát, melynek hadihajói megjelentek a piraeusi kikötőben, hogy nyomatékot adjanak az angol kormány fellépésének. Ami Musurus ügyét illeti, az még végzetesebb fordulatot vett. 1848 májusában egy konstantinápolyi görög, ki Athénben az orvosi előadásokat hallgatta, «Éljen Görögország» kiáltással rálőtt a török követre s karján találta azt. Elfogatásakor a rendőrségnél azt vallotta, hogy Musurusban Görögország ellenségén akart boszút állani. Mindezek az események s ehhez még az éjszaki görögök fölkelése is Papacosta vezérlete alatt, csordultig töltötték a mértékét az Ottó szerencsétlen kormányzása iránti elégületlenségnek, mely a görög nemzetet megalázásról megalázásra vezette. Tizenhét év múlva ez a politika megtermé végzetes gyümölcsét. A görög nemzet méltatlankodása elsöpörte trónjáról Ottó dinasztiáját, hogy helyet adjon a dán királyi család ifjabb ágának. Az utolsó nap eseményeit részletesen írta meg Bourée Thouvenelnek, ki csak nyolcz nappal a forradalom kitörése előtt hagyta el Görögországot. «Reggeli egy óra felé — irja Bourée 1862 nov. 7-én — iszonyú mészárlásra voltam elkészülve. Midőn a palotába siettem, hogy kimentsem onnan Pluskov bárónőt (a királyné főudvarmesternőjét), azon töprengtem, hogyan gázoljak keresztül a holttesteken Athén utczáin. De utamban csak ép, vidám emberekkel találkoztam. Csak néhány halott és sebesült volt, kétségkívül ezek is csak vigyázatlanságuk áldozatai, s reggeli 4 órakor a görögök szabadsága vér nélkül vissza volt víva. «Másnap Pluskovot a piraeusi kikötőbe kisértem a királyné megmentett gyémántjaival együtt, melyeket több nap óta őriztem. Piraeusban értesültem azon szerencsétlen fregatt megérkezéséről, mely majd 10 millió drachmába került, s melyen a királyi pár Görögország körüli utazásából tért vissza. Távollétek megkönnyítette a AZ ESKÜTÉRI PIACZ, AZ ÚJVÁSÁRTÉRI ÓSZERES PIACZ. BUDAPEST RÉGI PIACZAI. — Erdélyi fényképei után, A PETŐFI-TÉRI GYÜMÖLCSPIACZ.