Vasárnapi Ujság – 1898
1898-03-20 / 12. szám - Egy napom Gyulán. Irta Jókai Mór 195. oldal / Elbeszélések; genreképek - A «Báthori» magyar Adria-gőzös a zátonyon (képpel) 195. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
13. SZÁM. 1898. 45. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. lett zsarnok hatalom e részben különös gyanúval kisérte a Csehországba vezényelt besorozott volt honvédeket, kiknek soraiban nagy számú intelligens elem volt. A gyanú nőttön-nőtt, s a katonai parancsnokság, szinte erőszakolva, tényleg ki is sütött valami összeesküvés félét, melynek egyik tényezője Petőfi István azon katonatársa lett volna, ki a Pestre czimzett levelet reá bizta. A nyomozás ezt megállapítván, a gyanú Petőfi Istvánra is kiterjesztetett, s amint Pestre ért, előzetes intézkedés folytán elfogatott. Hiába való volt minden védekezés, minden tiltakozás; a levél, melyet Petőfi István a katonai parancsnokságnak azonnal előadott, gyanús tartalmúnak találtatott; szegény Petőfi Istvánt rögtön vasra verték, a katonai bíróság három évi, vasban töltendő várfogságra ítélte, s ennek elszenvedésére Therezienstadtba hurczoltatott. Több mint valószínű, hogy e túlságosan szigorú ítélettel, melynek a levél-histórián kivűl semmi egyéb alapja nem volt, egyenesen a Petőfi-vért kívánta sújtani a katonai bíróság Petőfi Istvánban, mit az is megerősít, hogy mig a többi elitélt állítólagos összeesküvő alig egy évi börtönbüntetés után kegyelmet nyert, Petőfi Istvánnak ki kellett szenvedni mind a három évet, szakadatlanul hordván nehéz lánczait a lábain, minek nyomát holtáig viselte. De ő az emberi nyomor eme mélységeiben sem esett kétségbe, sőt vele született erélye arra ösztönözte, hogy önképzésre fordítsa a nehezen telő napokat. A profosz családjának készségéből, melynek jóindulatát csakhamar megnyerte, sikerült könyvekhez jutnia; a többek között német és franczia nyelvtanhoz is, melyeknek ezen nyelveket teljesen elsajátította. segítségével Végre 1853-ban, börtönbüntetésének teljes leülése után, ütött a szabadulás órája, s minthogy a rabélet egészségét láthatólag megviselte, a hadsereg kötelékéből is elbocsáttatott. Szabad volt tehát mint ő mondá: «rémségesen szabad». Semmije, sem itt, sem otthon! Egy krajczár nélkül, elviselt, fakó rabruhában érkezett Pestre, s szinte szégyenkezve kopogtatott be bátyja apósánál, Szendrey Ignácznál, ki épen akkor Pesten tartózkodott. A különben zárkózott kedélyű emberen megindultság vett erőt, a múltak bolygó árnyaként jelentkező szomorú jövevény láttára, s valódi apai szeretettel fogadta őt. Rögtön kikérdezte Istvánt tervei felől, s mikor ez megjegyezte, hogy bár a katonai fogságban szerzett nyelvismeretei s egyéb e szakba vágó tanulmányai alapján nevelőségre is vállalkozhatnék, vagy, mint gyakorlott mezőgazda, valamely gazdaságban kereshetne foglalkozást; mindamellett, ha ezek nem sikerülnének, kész régi mesterségét venni elő, mert ő semmiféle tisztességes munkától nem riad vissza. Szendrey megígérte, hogy alkalmas állást szerez neki, s rövid idő alatt csakugyan nevelőnek juttatta be Pesten a Gaylhoffer családhoz. Petőfi István kitűnő nevelőnek bizonyult, s mint ilyen, csakhamar megnyerte a család szeretetét. Azt a két évet, melyet ez előkelő család körében, mint nevelő töltött el, mindig legboldogabb évei közé számította. Ekkor kezdte szövögetni a szerelem rózsás álmait is, melyeknek tárgya a ritka szépségű fiatal Gaylhoffer Antónia volt. Szerencsés helyzetében szinte újjászületvén, költői működésének elejtett fonalát újból fölvette, s az akkori szépirodalmi lapok örömmel közölték verseit, melyeknek a tartalom mellett, a költő neve különös érdeket kölcsönzött. Pályaválasztás tekintetében azonban legfőbb óhaja a gazdatiszti foglalkozás felé irányult, amennyiben a gazdaság terén szerzett gyakorlati ismereteit utóbbi időkben bő elméleti készültséggel is tágította. Az ismeretek és képességek e sokoldalúsága azt bizonyítja, hogy ő természetes eszével és szorgalommal könnyen és teljesen pótolta az iskolázottság hiányát. Legfőbb óhajtása teljesült, midőn ismét Szendrey Ignácz ajánlatára 1855-ben Geiszt Gáspár csákói uradalmában gazdatiszti állást nyert. Egy-két évig új állásában is rrogatott olykorolykor; de pályáján való gyors emelkedése folytán mindinkább táguló munkaköre, s az őt annyira jellemző erős kötelességérzet, melyszerint bűnnek tartotta hivatalos teendőitől a legkisebb időt is elvenni más foglalkozásra, csakhamar végkép elvonta őt a költői munkásságtól. (Vége következik.) A «BÁTHORI» MAGYAR GŐZÖS A ZÁTONYON. A «BÁTHORI» MAGYAR ADRIA GŐZÖS A ZÁTONYON. Még el sem feledtük a mult év deczemberében elsülyedt «Jókai» gőzös szomorú végét, ismét magyar hajó balesetéről adott hírt a táviró. A «Báthori» magyar gőzös ugyanis Fiuméból Glasgowba indulván, még a múlt év deczember ötödikén zátonyra futott Port Patrick mellett, az úgynevezett Zarbrax öbölben. A sziklás partjairól híres Írországnak éjszakkeleti részén fekszik e veszedelmes hely, épen ott, ahol az éjszaki csatorna egyesül a Szent-György csatornával. Az éjszaki csatornából nyílik a Clyde öböl, amely egyenes útja a Glasgowba járó hajóknak. Az erős tengeráramlatokkal küzdő «Báthori»-nak még nagyobb ártalmára volt a viharos időjárás és a tenger óriási hullámzása. A téli évszak alatt sok hajót dob e helyen zátonyra a háborgó tenger, amely majdnem teljesen martalékává tette a «Báthori»-t is. Az ezer tonnás gőzös szerencsére alig ötszáz tonna rakománnyal volt terhelve, melyet teljesen átázott állapotban külön segélygőzösön be is szállítottak Glasgowba. Az a veszedelmes sziklás hegyfok, amely az írek nagy szentjének, Patricknak nevét viseli, messze benyúlik a tengerbe. Az itt levő zátonyokat egy teherrel megrakott gőzös nem könnyen kerülheti ki deczemberi és januári napok sűrű ködjében. Ilyen ködös időben futott zátonyra a «Báthori» is. Három hónapnál tovább verték a bősz hal 1951 lámok hatalmas vas testét, megtöltve vízzel az összes rakodó kamarákat. Nagyon ritka hajó éri meg az ilyen sziklás zátonyon csak a harmadik napot is; annál inkább csodálkoztak rajta az angol tengerészek, hogy a «Báthori» oly huzamosan fönn tudta magát tartani, sőt hogy végre a csendesebb idő beálltával két heti megfeszített munkával Glasgowba vontathatták, ahol kijavítják. A «Báthori», mely 1887-ben épült Newcastleban Angliában, eme tűzpróbájával dicséri az angol hajóépítő ipar kitűnőségét. A hajó hossza 96 méter, magassága 16, szélessége pedig 12 méter, hajtócsavarát mintegy 1600 lóerő mozgatta óránkénti 11 tengeri mérföld gyorsasággal. Legénysége a tisztekkel együtt mind megmenekült, illetőleg idejekorán elhagyta a sülyedőnek vélt hajót. Az «Adria» magyar hajózási társaságnak a mentés munkálatai annyi költséget okoztak, hogy a megmentett hajó visszanyerése mellett is nagy kára van. P. G. EGY NAPOM GYULÁN. Irta Jókai Mór. Jókai Mór «Emlékeim» czimű munkájában azt mondja egy helyen, hogy élete legszomorúbb napját Gyulán töltötte, hol aztán sem az előtt, sem azután nem fordult meg többé. Most a márcziusi események ötvenedik évfordulója alkalmából a Gyulán megjelenő «Békés» czímű lap, a békésmegyei közművelődési egyesület közlönye, fölkérte a koszorús költőt, hogy ezt az Emlékeiben csak futólag említett «legszomorúbb napját» írja le a nevezett lapnak márczius 13-án kiadni tervezett ünnepi számába. Jókai készséggel eleget tett a fölkérésnek, s a következőket írja: Ez volt életemnek a legszomorúbb napja. Pedig temetkezés napjai is voltak az életemben. Láttam apát, anyát, feleséget, testvért, szivemhez nőtt sziveket lebocsátani: azok is nagy gyász napjai voltak! De ez volt a legnagyobb. A «Hazát» temettük, Magyarország szállt a sírba! 1849. augusztus 13-án nyitottam be a gyulai Erkel-ház ajtaján ezzel a szóval: «nincsen hazánk». A nőm volt ott Schódelnéval. Ketten együtt húzódtak meg e barátságos menedékben : régi jó barátnők, a Nemzeti Színház első művésznői. Mindkettőjük vendégszerető gazdája volt Erkel Rudolf, Erkel Ferencznek testvéröccse, a gyulai főorvos.