Vasárnapi Ujság – 1898
1898-05-15 / 20. szám - Damjanichról 332. oldal / Élet- és jellemrajzok
332 VASÁRNAPI UJSÁG. 18. SZÁM. 1898. 45. ÉVFOLYAM. DAMJANICHRÓL. «A 48—49-iki harmadik honvédzászlóalj története» czim alatt kiváló becsű munka jelent most meg Hegyesi Mártontól, a Franklin-társulatnál, a melyben sok érdekes adatot találunk a híres zászlóaljra s annak főbb szereplőire vonatkozólag, így többek közt Damjanichról, a szabadságharcz ezen kimagasló daliájáról is sok olyan jellemző vonást elmond, amelyek eddig tágabb körben kevésbbé voltak ismeretesek. A könyvből mi is bemutatjuk a következő részleteket: Damjanichnak, kit a 3-ik zászlóalj «Damjanich apánk»-nak nevezett, magas homloka volt s az alatt sűrű és nagy szemöldök által védett apró, fekete szemek csillogtak ki, oly élénken, hogy szinte szikráztak. Kidomborodott barnásszinű arcza, nemes hajlású, de nem húsos és tompa, hanem inkább hegyes és éles orra s szép szája volt, melynek alsó ajka durczásan csucsorodott a felsőre. Ezt a férfias arczot sűrű fekete bajusz és terjedelmes szakáll környezte, mely a második gombig takará a mellet. Koponyáján azon tájig, meddig azt fehér kakastollas sapkája befedé, kevés göndör haj volt már. Nyaka mondhatni nem is volt, a nemes fő csak úgy állott széles vállain a méltóságosan domborodó mell felett, melynek üregében rettenthetetlen szíve nagy tüdejével együtt kényelmesen megférhetett. Magassága meghaladta az egy élet s minden tagja kellő arányban állott egymáshoz. Onnan lehet fogalmunk e hatalmas alakról, amit Elekes mond, hogy t. i. ámbár ő majdnem 57a láb magas volt, súlya pedig 152 font, a Damjanich karjából kitelt volna az ő dombja s annak dombjából pedig a dereka. S ha még magunk elé képzeljük, a mint nagy pej paripáján csendesen ül, hátán fehér köpenyegével, oldalán lapos fringiájával, öklét szokásaként csípőjére támasztva s merően nézve a csata fejleményeibe és dörgő hangon osztva parancsait: előttünk áll az az alak, melyhez csak a fekete seregek vezére, Kinizsi lehetett hasonló. És ez a hatalmas alak gyermek korában gyenge, kifejletlen termetű volt, úgy, hogy a miatt nem a katonai, hanem a papi pályára akarta atyja adni. De ő már akkor is harczokról és győzelmekről ábrándozott s mint később sokszor mondá, inkább akart lenni prófont s víz mellett közvitéz, mint fáczánpecsenye s rajnai bor mellett zárdafőnök s apja tudta nélkül be is állott közkatonának. A hős katonai pályájának kezdetét mellőzve, csak ott folytatjuk az ismertetést, a hol már erős magyar érzelme kezd kidomborodni midőn a szabadságharczoknak is oly kiváló s alakja lesz. Damjanich márcziusig Temesvárott állomásozott, s csak néhány hóval azelőtt, az 1847. évi augusztus 30-án esküdött örök hűséget Arad egyik legszebb leányának, Csernovics Emiliának, s csak Haynaunak, az akkor Temesvártt szolgáló osztrák tábornoknak a közbevetésére tétetett át amiatt Olaszországba, mert kapitány létére is nyíltan felszólalt annak a magyar minisztériumot és Magyarországot sértő kifejezései ellen. «Nos hát ön mióta lett magyar?» kérdé ekkor Haynau csípősen, az ő szerb származására czélozva. Azóta — felelt Damjanich — mióta először fel tudom fogni, hogy aki Magyarországon született, az magyar állampolgár, az köteles Magyarországot hazájának tekinteni s annak bármily állásban legyen is, törvényes jogait védeni.» Damjanich azután Olaszországban, hol már azelőtt is volt s itt a távolban is olvasó Kossuthnak akkor megindított «Hírlap»-ját, még részt vett a május 6-iki, az osztrákokra nézve nagy győzelemmel végződő santa-luciai csatában s csak július elején jött haza, már mint kinevezett magyar honvédőrnagy Magyarországba. Ezen időben történt, hogy egy este több fiatal végzett jogász, köztük Mogyoródy (akkor még Kaiser) Adolf, a pesti «Liczinus» nevű vendéglőben még éjféltájban is javában poharazott. A többi vendégek már lassanként eloszlottak, csak egy másik asztalnál volt még társaság, hol szintén hangosan ürítgették a palaczkokat. Egyszer egy sötét kabátba öltözött, marczona, borotvált arczú alak onnan felkelt, a fiatalok asztalához megy s kurta köszöntéssel körülbelül így szólítja meg őket: «Úrfiak, szép dolog a mulatság, én is szeretek pokulálni, de most komoly idők járnak, most a hazáért harczolni és halni is kell tudni. Engem Damjanich Jánosnak hivnak, ki vagyok nevezve a Szegeden alakuló 3-ik zászlóaljhoz, szándékom abból oly zászlóaljat állítani össze, melynek hire legyen az országban. Csapjatok fel zászlóaljamba. Szeretem az iskolajárt fiatal katonákat, bátran meg szokták állani a helyüket. Megverjük a rakonczátlan ráczokat, azután, ha kell a horvátokat, téli garnizonra pedig Zágrábba megyünk, hol majd horvát borral isszuk meg az áldomást. Ezen szavak gyújtottak, felcsaptak mindannyian, azután összeültek egy asztalhoz és ittak mindenre és mindenkire, úgy a mint szivük és jókedvük sugalta, leginkább Damjanichra és a 3-ik zászlóalj dicső jövőjére. Damjanichcsal voltak Damaszkin György, Földváry Károly és egy másik, pesti Földváry, két Dőry fiú, Komáromi György és még egy páran. Damjanichnak végül olyan kedve támadt, hogy az asztalon át való kar, illetve ökölnyomásra hívta fel a társaság tagjait, amelyben rendre le is győzött mindenkit. Másnap a fiatalok közül csak Mogyoródy állított be Damjanichhoz, a többi valószínűleg elfelejtette a boros fejjel tett ígéretét. Damjanich ezen egynek is úgy megörült, hogy mindjárt el akarta vinni Mogyoródyt Baldaccihoz, hogy ezzel hadnaggyá neveztesse ki, mi ellen azonban oly erélyesen tiltakozott Mogyoródy, hogy ezen tervbe vett lépés elmaradt, s így csak mint önkéntes közvitéz ment le Mogyoródy Szegedre Damjanichcsal a Damaszkin György. Földváry Baltimore. Olympia. Petrel. Boston. Raleigh. Mae Culloch. Concord. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK HAJÓRAJA A FILIl PINI-SZIGETEKNÉL.