Vasárnapi Ujság – 1898

1898-05-15 / 20. szám - Damjanichról 332. oldal / Élet- és jellemrajzok

332 VASÁRNAPI U­JSÁG. 18. SZÁM. 1898. 45. ÉVFOLYAM. DAMJANICHRÓL. «A 48—49-iki harmadik honvédzászlóalj tör­ténete» czim alatt kiváló becsű munka jelent most meg Hegyesi Mártontól, a Franklin-tár­sulatnál, a melyben sok érdekes adatot találunk a híres zászlóaljra s annak főbb szereplőire vonatkozólag, így többek közt Damjanichról, a szabadságharcz ezen kimagasló daliájáról is sok olyan jellemző vonást elmond, a­melyek eddig tágabb körben kevésbbé voltak ismeretesek. A könyvből mi is bemutatjuk a következő részleteket: Damjanichnak, kit a 3-ik zászlóalj «Damja­nich apánk»-nak nevezett, magas homloka volt s az alatt sűrű és nagy szemöldök által védett apró, fekete szemek csillogtak ki, oly élénken, hogy szinte szikráztak. Kidomborodott barnás­szinű arcza, nemes hajlású, de nem húsos és tompa, hanem inkább hegyes és éles orra s szép szája volt, melynek alsó ajka durczásan csucso­rodott a felsőre. Ezt a férfias arczot sűrű fekete bajusz és terjedelmes szakáll környezte, mely a második gombig takará a mellet. Koponyáján azon tájig, meddig azt fehér kakastollas sapkája befedé, kevés göndör haj volt már. Nyaka mondhatni nem is volt, a nemes fő csak úgy állott széles vállain a méltóságosan domborodó mell felett, melynek üregében rettenthetetlen szíve nagy tüdejével együtt kényelmesen meg­férhetett. Magassága meghaladta az egy élet s minden tagja kellő arányban állott egymáshoz. Onnan lehet fogalmunk e hatalmas alakról, a­mit Elekes mond, hogy t. i. ámbár ő majdnem 57a láb magas volt, súlya pedig 152 font, a Damjanich karjából kitelt volna az ő d­ombja s annak d­ombjából pedig a dereka. S ha még magunk elé képzeljük, a mint nagy pej paripá­ján csendesen ül, hátán fehér köpenyegével, oldalán lapos fringiájával, öklét szokásaként csípőjére támasztva s merően nézve a csata fejleményeibe és dörgő hangon osztva paran­csait: előttünk áll az az alak, melyhez csak a fekete seregek vezére, Kinizsi lehetett hasonló. És ez a hatalmas alak gyermek korában gyenge, kifejletlen termetű volt, úgy, hogy a miatt nem a katonai, hanem a papi pályára akarta atyja adni. De ő már akkor is harczokról és győzel­mekről ábrándozott s mint később sokszor mondá, inkább akart lenni prófont s víz mellett közvitéz, mint fáczánpecsenye s rajnai bor mellett zárdafőnök s apja tudta nélkül be is állott közkatonának. A hős katonai pályájának kezdetét mellőzve, csak ott folytatjuk az ismertetést, a hol már erős magyar érzelme kezd kidomborodni midőn a szabadságharczoknak is oly kiváló s alakja lesz. Damjanich márcziusig Temesvárott állomá­sozott, s csak néhány hóval azelőtt, az 1847.­­ évi augusztus 30-án esküdött örök hűséget Arad egyik legszebb leányának, Csernovics Emiliá­nak, s csak Haynaunak, az akkor Temesvártt szolgáló osztrák tábornoknak a közbevetésére tétetett át a­miatt Olaszországba, mert kapitány létére is nyíltan felszólalt annak a magyar mi­nisztériumot és Magyarországot sértő kifejezé­sei ellen. «Nos hát ön mióta lett magyar?» kérdé ekkor Haynau csípősen, az ő szerb szár­mazására czélozva. Azóta — felelt Damjanich — mióta először fel tudom fogni, hogy a­ki Magyarországon született, az magyar állampol­gár, az köteles Magyarországot hazájának te­kinteni s annak bármily állásban legyen is, tör­vényes jogait védeni.» Damjanich azután Olasz­országban, hol már azelőtt is volt s itt a távol­ban is olvasó Kossuthnak akkor megindított «Hírlap»-ját, még részt vett a május 6-iki, az osztrákokra nézve nagy győzelemmel végződő santa-luciai csatában s csak július elején jött haza, már mint kinevezett magyar honvédőr­nagy Magyarországba. Ezen időben történt, hogy egy este több fiatal végzett jogász, köztük Mogyoródy (akkor még Kaiser) Adolf, a pesti «Liczinus» nevű vendéglőben még éjféltájban is javában poharazott. A többi vendégek már lassanként eloszlottak, csak egy másik asztal­nál volt még társaság, hol szintén hangosan ürítgették a palaczkokat. Egyszer egy sötét ka­bátba öltözött, marczona, borotvált arczú alak onnan felkelt, a fiatalok asztalához megy s kurta köszöntéssel körülbelül így szólítja meg őket: «Úrfiak, szép dolog a mulatság, én is szeretek pokulálni, de most komoly idők járnak, most a hazáért h­arczolni és halni is kell tudni. Engem Damjanich Jánosnak hivnak, ki vagyok nevezve a Szegeden alakuló 3-ik zászlóaljhoz, szándé­kom abból oly zászlóaljat állítani össze, mely­nek hire legyen az országban. Csapjatok fel zászlóaljamba. Szeretem az iskolajárt fiatal katonákat, bátran meg szokták állani a helyü­ket. Megverjük a rakonczátlan ráczokat, azután, ha kell a horvátokat, téli garnizonra pedig Zág­rábba megyünk, hol majd horvát borral is­szuk meg az áldomást­. Ezen szavak gyújtottak, fel­csaptak mindannyian, azután összeültek egy asztalhoz és ittak mindenre és mindenkire, úgy a mint szivük és jókedvük sugalta, leginkább Damjanichra és a 3-ik zászlóalj dicső jövőjére. Damjanichcsal voltak Damaszkin György, Föld­váry Károly és egy másik, pesti Földváry, két Dő­ry fiú, Komáromi György és még egy páran. Damjanichnak végül olyan kedve támadt, hogy az asztalon át való kar, illetve ökölnyomásra hívta fel a társaság tagjait, a­melyben rendre le is győzött mindenkit. Másnap a fiatalok közül csak Mogyoródy állí­tott be Damjanichhoz, a többi valószínűleg el­felejtette a boros fejjel tett ígéretét. Damjanich ezen egynek is úgy megörült, hogy mindjárt el akarta vinni Mogyoródyt Baldaccihoz, hogy ezzel hadnag­gyá neveztesse ki, mi ellen azon­ban oly erélyesen tiltakozott Mogyoródy, hogy ezen tervbe vett lépés elmaradt, s így csak mint önkéntes közvitéz ment le Mogyoródy Szegedre Damjanichcsal a Damaszkin György. Földváry Baltimore. Olympia. Petrel. Boston. Raleigh. Mae Culloch. Concord. AZ EGYESÜLT­ ÁLLAMOK HAJÓRAJA A FILIl­ PINI-SZIGETEKNÉL.

Next