Vasárnapi Ujság – 1898

3. Élet- és jellemrajzok - Damjanichról 332. oldal

332 VASÁRNAPI U-TSÁG. 18. SZÁM. 1898. 45. ÉVFOLYAM. Baleigh. Mae Culloch. Concord. AZ EGYESÜLT-ÁLLAMOK HAJÓRAJA A FILIl'PINI-SZIGETEKNÉL. DAMJANICHRÓL. «A 48—49-iki harmadik honvédzászlóalj tör­ténete» czim alatt kiváló becsű munka jelent most meg Hegyesi Mártontól, a Franklin-tár­sulatnál, a melyben sok érdekes adatot találunk a híres zászlóaljra s annak főbb szereplőire vonatkozólag. így többek közt Damjanichról, a szabadságharcz ezen kimagasló daliájáról is sok olyan jellemző vonást elmond, a melyek eddig tágabb körben kevésbbé voltak ismeretesek. A könyvből mi is bemutatjuk a következő részleteket: Damjanichnak, kit a 3-ik zászlóalj «Damja­nich apánk»-nak nevezett, magas homloka volt s az alatt sűrű és nagy szemöldök által védett apró, fekete szemek csillogtak ki, oly élénken, hogy szinte szikráztak. Kidomborodott barnás­csait: előttünk áll az az alak, melyhez csak a fekete seregek vezére: Kinizsi lehetett hasonló. És ez a hatalmas alak gyermek korában gyenge, kifejletlen termetű volt, úgy, hogy a miatt nem a katonai, hanem a papi pályára akarta atyja adni. De ő már akkor is harczokról és győzel­mekről ábrándozott s mint később sokszor mondá, inkább akart lenni prófont s víz mellett közvitéz, mint fáczánpecsenye s rajnai bor mellett zárdafőnök s apja tudta nélkül be is állott közkatonának. A hős katonai pályájának kezdetét mellőzve, csak ott folytatjuk az ismertetést, a hol már erős magyar érzelme kezd kidomborodni s midőn a szabadságharczoknak is oly kiváló alakja lesz. Damjanich márcziusig Temesvárott állomá­sozott, s csak néhány hóval azelőtt, az 1847. | «Liczinus» nevű vendéglőben még éjféltájban is javában poharazott. A többi vendégek már lassanként eloszlottak, csak egy másik asztal­nál volt még társaság, hol szintén hangosan ürítgették a palaczkokat. Egyszer egy sötét ka­bátba öltözött, marczona, borotvált arczú alak onnan felkelt, a fiatalok asztalához megy s kurta köszöntéssel körülbelül így szólítja meg őket: «Úrfiak, szép dolog a mulatság, én is szeretek pokulálni, de most komoly idők járnak, most a hazáért liarczolni és halni is kell tudni. Engem Damjanich Jánosnak hivnak, ki vagyok nevezve a Szegeden alakuló 3-ik zászlóaljhoz, szándé­kom abból oly zászlóaljat állítani össze, mely­nek hire legyen az országban. Csapjatok fel zászlóaljamba. Szeretem az iskolajárt fiatal katonákat, bátran meg szokták állani a helyü­ket. Megverjük a rakonczátlan ráczokat, azután, Baltimore. Olympia. Petrel. Boston. szinű arcza, nemes hajlású, de nem húsos és tompa, hanem inkább hegyes és éles orra s szép szája volt, melynek alsó ajka durczásan csucso­rodott a felsőre. Ezt a férfias arczot sűrű fekete bajusz és terjedelmes szakáll környezte, mely a második gombig takará a mellet. Koponyáján azon tájig, meddig azt fehér kakastollas sapkája befedé, kevés göndör haj volt már. Nyaka mondhatni nem is volt, a nemes fő csak úgy állott széles vállain a méltóságosan domborodó mell felett, melynek üregében rettenthetetlen szíve nagy tüdejével együtt kényelmesen meg­férhetett. Magassága meghaladta az egy ölet s minden tagja kellő arányban állott egymáshoz. Onnan lehet fogalmunk e hatalmas alakról, a mit Elekes mond, hogy t. i. ámbár ő majdnem 57a láb magas volt, súlya pedig 152 font, a Damjanich karjából kitelt volna az ő czombja s annak czombjából pedig a dereka. S ha még magunk elé képzeljük, a mint nagy pej paripá­ján csendesen ül, hátán fehér köpenyegével, oldalán lapos fringiájával, öklét szokásaként csípőjére támasztva s merően nézve a csata fejleményeibe és dörgő hangon osztva paran­évi augusztus 30-án esküdött örök hűséget Arad egyik legszebb leányának, Csernovics Emiliá­nak, s csak Haynaunak, az akkor Temesvártt szolgáló osztrák tábornoknak a közbevetésére tétetett át a miatt Olaszországba, mert kapitány létére is nyíltan felszólalt annak a magyar mi­nisztériumot és Magyarországot sértő kifejezé­sei ellen. «Nos hát ön mióta lett magyar?» kérdé ekkor Hagnau csípősen, az ő szerb szár­mazására czélozva. Azóta — felelt Damjanich — mióta először fel tudom fogni, hogy a ki Magyarországon született, az magyar állampol­gár, az köteles Magyarországot hazájának te­kinteni s annak bármily állásban legyen is, tör­vényes jogait védeni.» Damjanich azután Olasz­országban, hol már azelőtt is volt s itt a távol­ban is olvasá Kossuthnak akkor megindított «Hírlap»-ját, még részt vett a május 6-iki, az osztrákokra nézve nagy győzelemmel végződő santa-luciai csatában s csak julius elején jött haza, már mint kinevezett magyar honvédőr­nagy Magyarországba. Ezen időben történt, hogy egy este több fiatal végzett jogász, köztük Mogyoródy (akkor még Kaiser) Adolf, a pesti ha kell a horvátokat, téli garnizonra pedig Zág­rábba megyünk, hol majd horvát borral iszszuk meg az áldomást». Ezen szavak gyújtottak, fel­csaptak mindannyian, azután összeültek egy asztalhoz és ittak mindenre és mindenkire, úgy a mint szivük és jókedvük sugalta, leginkább Damjanichra és a 3-ik zászlóalj dicső jövőjére. Damjanichcsal voltak Damaszkin György, Föld­váry Károly és egy másik, pesti Földváry, két Dó'ry fiú, Komáromi György és még egy páran. Damjanichnak végül olyan kedve támadt, hogy az asztalon át való kar, illetve ökölnyomásra hívta fel a társaság tagjait, a melyben rendre le is győzött mindenkit. Másnap a fiatalok közül csak Mogyoródy állí­tott be Damjanichhoz, a többi valószínűleg el­felejtette a boros fejjel tett ígéretét. Damjanich ezen egynek is úgy megörült, hogy mindjárt el akarta vinni Mogyoródyt Baldáccihoz, hogy ezzel hadnagygyá neveztesse ki, mi ellen azon­ban oly erélyesen tiltakozott Mogyoródy, hogy ezen tervbe vett lépés elmaradt, s így csak mint önkéntes közvitéz ment le Mogyoródy Szegedre Damjanichcsal a Damaszkin György, Földváry

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék