Vasárnapi Ujság – 1899
1899-07-30 / 31. szám - Petőfi halála. Jókai Mór beszéde a fonográfban 517. oldal / Élet- és jellemrajzok - A fehéregyházi csata és Petőfi halála 517. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
5 ° 22 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 31. SZÁM, 1899. 46. ÉVFOLYAM. szárny a falutól mintegy 1000—1200 méter távolságra, az országút és Nagy-Küküllő közötti térségen, a kukoriczásban helyezkedett el, szemközt a Segesvár előtt álló orosz balszárnnyal. A folyó partján egy kis lovas csapat, kisebb gyalogság foglalt állást. A centrum a falutól 6—700 méter távolságban, az országúttól délre, egy lankásan emelkedő oldalon állott föl búzakeresztek között. A szatmári ezredből Péchy százados vezénylete alatt alkotott balszárny előbbre tolva, fent az erdő szélén (Ördögerdő) helyezkedett el, szemközt a segesvári erdő alján álló orosz jobbszárnnyal, hol a nap folytán változó szerencsével a legkeményebb mérkőzés folyt. A centrumban helyezkedett el a tüzérség 11 ágyúval, farkasszemet nézve a Segesvár előtt egy az országút felé előugró magaslaton felállított orosz ágyúteleppel (hol most a Skariatinemlék áll). A háttérben, a hegyoldalról folyó kis Sárpatak partján kisebb lovas- és gyalogcsapatok, társzekerek és lovak állottak. Egy pár ágyú az országúton működött. Hogy ez a kivonulás és kifejlődés gyorsan és szabályosan megtörténhetett, az a már korán elhelyezkedett orosz sereg érthetetlen tétlenségének köszönhető, melynek ágyúi az amúgy is kifárasztott honvédség felállását teljesen megzavarhatták volna. Ágyúsorunk legmagasabb pontján, az erdő felőli első ágyú mellett foglalt állást Bem s 11 óra tájt teljes erővel megkezdődött az estefeléig tartó ütközet. Bemnek tulajdonítják az ágyútüzelés közben tett azon lövést, mely Skariatin gróf táborkari főnököt leterítvén, egy pillanatra látható zavart idézett elő az ellenség soraiban, melyek a mieink rohamai alatt már-már ingadozni kezdettek. De e közben Lüders meggyőződvén, hogy a Maros-Vásárhely felől várt báró Kemény Farkas segédhada nem jó, csapatait átvezényelte Iwen segítségére s a fővezérséget átvévén, a Küküllő jobbpartján lovasságot küldött Fehéregyház felé, hogy e falu mögött megkerülje s hátulról szorítsa a honvédséget. És 5 óra tájt, mikor a mi ágyúink egy része már használhatatlanná vált, általános rohamot intézett. A sokszorta nagyobb erő hatalmas támadása, iszonyú fegyvertüze, az égő búzakeresztek füstje, az országút felvert pora ellepte a minden oldalról bekerített honvédséget, mely a támadás ellen hősileg védekezett, de az egyenetlen csatában nagy része elvérzett, mintegy 500 foglyul esett és csak csekély töredéke menekülhetett meg. A menekülők, kik a bekerítő orosz lovasságon áttörhettek, vagy azt megelőzhették, Fehéregyháza között és a falu déli oldalán Keresztúr felé vették útjukat, egész Héjasfalváig üldöztetve az ellenségtől. A csatában legtöbb honvéd Fehéregyháza határán a falu déli oldalán esett el, ez irányba össze- és visszanyomva s mintegy vasgyűrűbe szorítva a túlerő által. Az elesettek eltemetését oláh és szász munkásokkal másnap az orosz végeztette. Az imitt-amott szétszórt halottak elhantolása azonban még napok múlva is folyt. Kisebb sír az országút mellett és bentebb a déli oldalon több is van. A legutolsó Héjasfalva nyugati végén, szintén az országút déli oldalán domborodik, hová özv. Cseh Józsefné többeket temettetett el. A legnagyobb közös sír Fehéregyház keleti végétől egyenes vonalban délre, a vasúttól 5 -600 méter távolságban domborodik, ahol most a honvédemlék van, 370 (némelyek szerint 5—600) honvéd sírja fölé. Hogy Petőfi hamvait melyik sír rejti magában, hiában kutatjuk már ötven év óta! . . . Fehéregyháza és Héjasfalva között valamelyik, az bizonyos. * Hogy mily körülmények közt és hogyan történt a költő eltűnése, azt az ide vonatkozó tudósítások számos ellenmondásai miatt teljes bizonyossággal eldönteni nem lehet. Petőfi halálának titokzatos volta elejétől kezdve szünetlenül foglalkoztatta barátait s az irodalmi köröket általában, de behatóbb tenni az abszolút korszakban nem kutatásokat lehetett. 1860-ban azonban, midőn már a sajtó kissé szabadabban mozoghatott, fölhívást intézett a «Vasárnapi Újság» mindazokhoz, a kik Petőfi halálának helyéről és idejéről hitelesebb tudomással bírhattak, hogy közöljék e lappal, a mi komoly közölni valójuk lehet, mert a «Vasárnapi Újság» föladatául tűzte ki, hogy, valamint Petőfi születésének helyét és idejét már kiderítette, úgy halála körülményeit is lehetőleg tisztázza. E fölszólítással egyidejűleg a lap ugyanazon számában három ide vonatkozó közlemény jelent meg, melyek közül legérdekesebb és legfontosabb Lengyel Józsefnek, Bem hadserege ezredorvosának s akkor székelykeresztúri orvosnak 1860 augusztus 25-én kelt levele, mely, noha a rákövetkezett nagy számú tudósítások és nyilatkozatok több tekintetben eltérőleg szólnak az esetről, mindmáig egyik legmegbízhatóbb forrás és leghitelesebb megállapítója annak, hogy Petőfi Segesvár, illetőleg Fehéregyháza mellett és 1849 július 30-ikán esett el. Lengyel ugyanis látta, hogy midőn a magyar sereg már teljes futásban volt, Petőfi két nagy csapat orosz lovas közé került be, honnan gyalog teljes lehetetlenség volt a menekülés. Lengyel még nagy nehezen kimenekült lován, de Petőfi, aki gyalog futott, már nem juthatott ki az oroszok vasgyűrűjéből. Lengyelen kívül megemlítünk még néhány olyan szavahihető szemtanút, akik később nyilatkoztak s akik Petőfit, ha épen elesni nem is, de már a vesztett ütközet végén látták, mikor megmenekülnie — ha csak csoda nem történik - teljes lehetetlen volt. Ilyen szemtanú Gyalokay Lajos honvédszázados, a nagyváradi kir. törvényszéknek nemrégiben elhúnyt elnöke, ki a saját kocsiján vitte magával Petőfit Székely-Keresztúrról a csatatérre, hol aztán különválva szemlélték a csata folyását. Este felé, midőn a csata sorsa eldőlt s a ma $1M ® m Tyr'dler metszete Barabás Miklós 1845-iki rajza után. 1111 II. fSMt' táí&v. i3f·ll „J ,'ji SÉÍ&2 Barabás 1845-ös rajza.