Vasárnapi Ujság – 1899
1899-12-10 / 50. szám - Huszárterem a párisi kiállitáson (képekkel). Szendrei János 834. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
"827 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 51. SZÁM. 1899. 46. ÉVFOLYAM Az 1825. év megint változást jelent a divat fejlődésében. Ez időben nagy, széles karimájú, virággal gazdagon díszített kalapokat viseltek. A váll valóságos szárnyakkal volt födve ujjak gyanánt s a derék feszesen, simán szőrűit az erősen befűzött testhez. Ekkor találták ki a harang alakú szoknyát, amely oly rövid volt, hogy alig ért bokáig és szabadon láttatta a keskeny, hegyes cipőbe szorított lábat. A roppant bő ujjak sok ellenzés tárgyai voltak formátlanságuk és kényelmetlenségük miatt, de sem az 1830-iki forradalom, sem az orleanista uralom nem tudta azokat eltüntetni a föld színéről. 1842 tájban ment ki a divatból a puffos ujjú derék és a harang alakú szoknya. Bukása tökéletes volt és állandó. Helyébe az ellentéte került s a hajdísz is lehetőleg sima és lapos lett. Még a nagy, széles karimájú kalapot is kiszorította a kis, karimátlan sapka. A derék olyan hosszú lett, amilyen csak lehetett, a szoknya pedig egyenesen hullott a cipőről a lábakra. Az 1848-iki forradalom elsöpörte ezt a divatot is, s csak a második császárság állított helyébe újat. III. Napoleon udvara sok reményt fakasztott, sok fölkapaszkodónak nyitott útat s az első császárságban szerepelt családok utódai is újabb befolyásra tettek szert. Az udvar fényűzése a divatnak is lendületet adott. És ekkor, rövid idővel Napoleon házassága után, visszanyerte egykori uralmát a krinolin. Ez nem oly igen régi dolog még: a mai nemzedékből is sokan emlékezhetnek még rá. Nem egyszerre, hanem lépésről-lépésre hódította meg a teret a krinolin. Eleinte csak egy lószőr alsószoknya szélesítette a ruhát, de aztán ez mind szélesebb lett, míg végre aztán óriási arányokat kezdett ölteni. Eljött az az idő, amikor a császárné szűknek találta a Tuilleriák ajtait. Ez a divat, amely a művészetben akkor föllendült bárok ízlésnek is megfelelt, nyilván a XV. Lajos korabeli rokokónak utánzása volt. A krinolint nem sokára már nem lószőrpárna, hanem fém-abroncs tartotta széjjel s külön tudomány lett, krinolinban leülni, vagy tánczolni. Eugénia császárné, mikor leült császárnéi díszben a trónra, felséges férjének ugyan kevés helye maradt ott. Az ő karcsú, nyúlánk, finom alakjának szépségét kétségkívül nagy mértékben emelte ez a ruha. A krinolin uralma 1867-ig tartott. Metternich Sándor Paula herczegnő, az akkori párisi osztrák-magyar nagykövet felesége volt, aki az irtóháborút megkezdte ellene és csakhamar el is pusztította, remélhetőleg örökre szabású, frakk-alakú derék, csipkézett Angolos szélű szoknya jött helyette divatba; színek tekintetében is az egyszerű, diskrét szöveteket és díszeket kedvelték. A német háború után a divat terén is érvényesült a párisi nők hazafisága. Egy évig gyászt viseltek, — különösen azok, akiknek jól állott a fekete ruha. Rövidre szabott derék, tunikás szoknya, hosszú köpönyeg, mind kisebb kalap, gyűrűkbe szoktatott haj: ezek voltak a gyászdivat fő kellékei. Lassanként mindinkább növekedett az uszály, amely méltóságos, ünnepélyes megjelenésűvé tette a hölgyeket. Ekkor jöttek divatba a fodros kötények. Ami ezután következett divat dolgában, az már mind sokkal újabb dolog, semhogy a mai olvasó, kivált ha hölgy, ne emlékeznék rá. Ebben a nem egészen száz évnyi időközben, melynek legtöbb divatját itt fölsoroltuk, benne van mondhatni a divat egész története. Mert teljesen újat e téren sem igen alkot az ízlés, csak a régit eleveníti föl újra meg újra s a régmúlt motívumok fölhasználásával alakít újszerű formákat. A KAPONYAI ÜTKÖZET EMLÉKSZOBRA SZABADKÁN. Vörös K. fényképe után, a fejükön, amelyből idővel lassanként kifejlődik magyar huszár csákó, lobogó ingújjaikból pedig a lengő mente formálódik ki idővel. Ez volt a Vágó eszméje, mert ezzel tudja csak igazán kimutatni azt, hogy nemcsak a «huszár» szót vette át minden nemzet a mi nyelvünkből, de ruházatát is a mi eredeti köntöseinkből formálta s alakította át magának. A még nehéz öltözetű drótinges huszárok után rohanó Mátyás korabeli huszároknál már meglehetősen kifejlődött a csákó, de még inkább a kurucz és labancz huszároknál, melyek a kép közepét foglalják el. Utánuk a párduczbőrös, majd ezopfos Mária Terézia huszárok vágtatnak, kiknél már magas süveggé válik a csákó. A vágtatva elvonuló csapatot tarka huszárok tömege nézi, amelyek között épen a középen áll a Nagy Napoleon, franczia huszárjaitól környezve, amint kalapjával üdvözli a huszárokat. A franczia huszárok mellett sorakozó oszlopsorokban szakaszonként vannak képviselve a világ összes huszárjai. A szép festményen a tarka színekben pompázó uniformisokat olyan művészi kézzel olvasztotta össze Vágó Pál, hogy semminemű zavar nem bántja a kép összhatását. P. G. MAGYAR HUSZÁRSÁG A PÁRISI VILÁGKIÁLLÍTÁSON. Az a nagyméretű festmény, amely a huszárság fejlődését és történetét fogja feltüntetni a párisi kiállítás magyarországi történelmi csarnokában, immár elkészült. Örvendve mondhatjuk, hogy a vázlat, melyet már régebben bemutattunk, nagyszabású festménnyé nőtte ki magát. A munka előhaladása közben ugyanis a tarka uniformisok nagy gyűjteménye került a művészek rendelkezésére, melyek felhasználása még színgazdagabbá tette a már vázlatban is mozgalmasnak ígérkező művészi alkotást. A kép tárgyát és történetét egyik múltkori számunkban már ismertettük, ezúttal magával a festménnyel kívánunk foglalkozni. A kép két jeles festője, Vágó Pál és Pataky László épen kilencz héttel ezelőtt fogtak hozzá a nagy méretben való kivitelhez. Alkalmas műterem hiányában az épülő új országház jobbszárnyában lévő nagyobb termet kapták meg ideiglenes műteremnek a 18 és fél méter hosszú s három és fél méternyi magas kép elkészítésére. A kép jobb sarkában alul tábori őrtűznél ülhat huszár, mindnyájan a század eleji festői ruházatban, a tűztől megvilágított arczok között kiválik Simonyi óbester keményen kifent bajúszával. Mintha a régi huszárcsínyekről beszélne s regélné elmúlt idők vitézi tetteit. Mögöttük abrakoló lovak hosszú sora húzódik végig a reggeli szürkületben, míg jobbra látunk egy lóháton ülő őrszemet, a mint ügyel a messzeségbe. Az őrtűz füstcsóváját a magasba viszi a nyári szellő. Ez a Pataky László művészi ecsetjének a műve. Ugyancsak ő tőle van a kép alsó balsarkában domboldalon fölvert ménes, szilaj paripák színgazdag csoportja, melyet egy kék gatyás csikós kerget maga előtt. A magyar jellemvonás és természet kitűnő ismerete feltűnően látszik a kép e részletén is. A magasban szétterjedt ködfelhőben megjelenő rohanó huszárság viszont Vágó Pál zseniális ecsetjét és komponáló tehetségét dicséri. A kép bal sarkán legelül a honfoglaló magyarok rohanó lovas csapatjait látjuk; sisak van A KAPONYAI ÜTKÖZET EMLÉKSZOBRA, Az 1849-ik év márczius 5-ikén fényes győzelmet arattak a magyarok Gaál alezredes vezénylete alatt a Szabadka közelében elterülő «Kaponya» nevű térségen. Előtte való napon mintegy 4000 szerb ütött itt tábort 13 ágyúval, hogy Szabadkát megrohanja, elpusztítsa. Gaal alezredes 3000 főnyi, különféle magyar csapatokból és szabadkai nemzetőrökből összeállított sereggel vonult ki az ellenség elé, amellyel Kaponyánál megütközött. És a hiányosan felszerelt sereg teljes győzedelmet aratott, a szerbek megfutottak s két más ágyújokon kívül még a szerbek büszkesége, a 18 fontos «Csicsó» nevű ágyú is a magyarok kezébe került. Szabadka és vidéke pedig a fenyegető veszedelemtől megszabadult. Az ezen csatában elesett honvédek emlékére díszes emlékoszlopot emelt Szabadka város közönsége, melyet kegyeletes ünnepéllyel deczember hó 3-ikán lepleztek le. Az emlékoszlop létesítésén különösen Mamusich Mátyás prépost-plébános buzgólkodott. A szabadkai nemzeti kaszinó előtti téren elhelyezett emlékoszlop mintegy 15 méter magas, hatalmas talapzaton álló gúla. Tetején cserkoszorúzott ágyún turulmadár áll kiterjesztett szárnyakkal, csőrében kardot tartva. Az emlékoszlopon a következő feliratok vannak: (Az éjszaki oldalon.) Kaponyán, 1849. márczius 5-én. A szabadságért vívott győzelmes ütközet hős vitézeinek, Szabadka megmentőinek. A győzelem félszázados emlékére, Szabadka szab. kir. város Törvényhatósága és közönsége, 1899. (A déli oldalon.) A győzelmes ütközetben résztvettek , Gaál László alezredes vezénylete alatt. Az 5. honvédzászlóalj, a Ferencz Károly-ezred két százada. A budai gránátos szakasz, bácskai «Fekete sipkások» Pál Antal vezérletével, zombori nemzetőrök Putnik Béla alatt, Szabadkai nemzetőrök, vidéki segélycsapatok Czintala Antal alatt. Tüzérség Paganini József alatt. A 3. honvédhuszárság egy százada, nemzetőri lovasság. (A nyugati oldalon.) Mint ők, a hősök, a honért élni, halni tanuljatok ! (A keleti oldalon.) Tettek sugara átragyog időn, enyészeten. A leleplezési ünnepélyen, a nagy számmal összesereglett közönség sorában megjelentek a vármegye még életben levő régi honvédéi is, Leszkóczky István őrnagy vezetése alatt, ugyanazzal a zászlóval, mely a kaponyai csatában is ott lobogott. Az ünnepélyt Schmausz Endre főispán nyitotta meg rövid hazafias beszéddel a «Pest» szálló dísztermében. Innen a Teréz-templomba vonult az ünneplő sereg, ahol Mamusich Mátyás prépost hálaadó istentiszteletet tartott. Majd az emlékoszlophoz mentek, melyet a prépost megáldott. A szabadkai dalegyesület elénekelte a «Szózatot», azután Békeffy Gyula ünnepi beszédet mondott, Csillag Károly doktor alkalmi ódáját szavalta el. Frankl István főgimnáziumi igazgató tartott még beszédet, mire a dalkör a Himnuszt énekelte el. S ezzel bevégződött a kegyeletes ünnepély.