Vasárnapi Ujság – 1899
1899-12-17 / 51. szám - Smolka Ferencz (arczképpel) 853. oldal / Élet- és jellemrajzok - Ünnepi kivonulás (képpel) 853. oldal / Vegyes kisebb czikkek és közlemények
51. SZÁM. 1899. 46. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 853 SMOLKA FERENCZ. 1810—1899. A galicziai lengyelek egyik legkiválóbb politikusukat, a parlamentben egy félszázadnál hosszabb ideig működött vezérüket vesztették el Smolka Ferenczben, az osztrák képviselőház volt elnökében, aki deczember 3-ikán Lembergben meghalt. Smolka hosszú politikai pályáján sok nehézség közt, de sok sikerrel küzdött honfitársai érdekeiért, fő elvéül mindenkor a szigorú alkotmányosságot tartván szeme előtt. Nagy politikai tehetsége, széles körű tájékozottsága, egyéni feddhetetlensége s a társadalmi érintkezésben modorának rokonszenves volta kivívta politikai ellenfelei becsülését is. Egyike volt azoknak a kevés számmal levő osztrák államférfiaknak, akik a legélesebb pártharczok és politikai ellentétek között épen oly ildomosan, mint csorbítatlan tekintstéllyel küzdöttek az állami rend megteremtéséért, a nemzetiségek közötti béke helyreállításáért. A magyar nemzetnek őszinte barátja volt s a magyar alkotmány helyreállítása idejében azoknak az ausztriai államférfiaknak sorában működött, akik teljes meggyőződéssel és hévvel igyekeztek a kiegyezés által teremtett új közjogi viszony megszilárdításán. Smolka Ferencz 1810 november 5-én született a galicziai Kalász helységben. Atyja huszártiszt s később császári hivatalnok volt; fiát a jogi pályára nevelte. Smolka a lembergi egyetemen végezte tanulmányait s ügyvédi diplomát szerzett. Már ifjan csatlakozott az akkori lengyel politikai törekvéshez, melyeknek a végső czélja a történeti Lengyelország helyreállítása volt. 1831-ben a pénzügyi hivatalban fogalmazógyakornokká nevezték ki, de csak rövid ideig maradt a hivatali pályán, mert közben tagja lett egy titkos politikai szövetségnek, amelynek czéljait nem tartotta hivatali esküjével összeférőknek. A rendőrség folyton gyanakodott rá, de csak 1841-ben tudtak arra elegendő okot találni, hogy elfogassák; ügye négy évi vizsgálati fogság után került tárgyalásra s az eredmény az lett, hogy tizenkét társával együtt halálra ítélték. Az ítéletet azonban nem hajtották végre, mert a császár megkegyelmezett neki. Ügyvédi diplomájától azonban megfosztották s csak 1848-ban kapta meg újra az ügyvédi gyakorlat folytatására szóló engedélyt. 1848 márcziusában, mikor az alkotmányos élet egész Ausztriában fölébredt, Smolka tagja lett a bécsi parlamentnek, ahol csakhamar alelnökké választották. Igazságügyi miniszteri tárczával is megkínálták, de nem fogadta el. Mint a parlament alelnöke vett részt 1848 novemberében abban a nagy vitában, amely arról folyt, hogy a magyar országgyűlésnek Deák Ferencz vezetése alatt Bécsben megjelent küldöttségét a parlament elé bocsássák-e s tárgyaljanak-e vele. Smolka az elnökkel, a cseh Strobachhal ellentétben arra szavazott, hogy a magyar küldöttséget bocsássák be, de heves vita után 186 szavazattal 108 ellen az elnök álláspontja győzött. Nagy szerepet vitt Smolka október 6-ikán, Latour tábornok hadügyminiszter megöletése napján. Ő védelmezte Latourt a feldühödött néptömeg ellenében, saját élete koczkáztatásával, de sikertelenül. Az ezután támadt zavarokban, miután Strobach elmenekült, Smolkára maradt a parlament elnöksége s ő meg is maradt ez állásában egész 1849 május 7-ikéig, mikor a képviselőházat feloszlatták. Azoknak a keveseknek egyike volt, akik az általános zűrzavarban nem vesztették el a fejüket s minden erővel a rend és belbéke s a parlamenti tekintély helyreállításán fáradoztak. Smolka a Kremsierbe áthelyezett országgyűlés feloszlatása után visszavonult a magánéletbe, de 1861-ben, mikor az alkotmányos állapotok helyreállításának reménye derengeni kezdett, újra a küzdőtérre lépett. Tagja lett a galicziai tartománygyűlésnek, majd a bécsi reichsrathnak, ahol minden fontos ügy tárgyalásában nagy hatású fölszólalásokkal vett részt, melyek egyre növelték tekintélyét. Szabadelvű nézeteket vallott, s mint a lengyelek egyik vezére, nyiltan hirdette, hogy ők Lengyelországot még mindig egységes egésznek tekintik s még mindig hiszik, hogy még nincs veszve Lengyelország. Bátran síkra szállott a Schmerling-féle czentralizáczió ellen s több izben szót emelt Magyarország jogainak helyreállítása mellett, a miért abban az időben sokat emlegették nevét Magyarországon. Két évet kivéve folyvást tagja volt a reichsrathnak egészen a legújabb időkig. A föderalizmus híve volt s arra törekedett, hogy Ausztria minden nemzetisége megkapja az őt megillető jogokat s nemzeti és közművelődési felvirágzásának feltételeit. A lengyelek és csehek között e czél érdekében egyetértést igyekezett létrehozni, hogy annál sikeresebben küzdhessenek a németek czentralisztikus törekvései ellen. Galiczia sokat köszönhet neki, mert nagy befolyásával s lelkes hazafiságával nagy része volt azoknak a jogoknak és szabadságoknak megszerzésében, amelyeket ma a galicziai lengyelek élveznek. 1881-ben, Taaffe miniszterelnöksége alatt, a reichsrath elnöke lett s e tisztét nagy buzgalommal és lelkiismeretességgel töltötte be egész 1893-ig. A legnehezebb körülmények között, a leghevesebb parlamenti viharokban is meg tudta őrizni higgadtságát és tekintélyét. Öreg kora mellett is fáradhatatlan volt kötelessége teljesítésében, amiben rendkívül erős testi szervezete is támogatta. Órák hosszat el bírt állani az elnöki emelvényen, az ülés eseményeire figyelve, a képviselőkkel tárgyalva és soha sem vesztette el nyugalmát s jókedvét. Lengyel nemzeti érzését soha sem tagadta meg. Így, mikor II. Sándor orosz czár meghalt, vonakodott a czár emlékét dicsőítő beszédet mondani. Jelszava az alkotmányosság volt s ha részletkérdésekben eredetileg elfoglalt álláspontját többször megváltoztatta is, s a szabadelvű felfogásból a konzervativizmusba ment át, alapelvéhez mindig hű maradt. A magánérintkezésben mindenkor rokonszenves, nyájas volt mindenki iránt, ami nagy mértékben emelte népszerűségét. Halála híre általános részvétet keltett Magyarországon is, ahol nagy számban voltak személyes ismerősei a magyar politikusok között. SMOLKA FERENCZ ÜNNEPI KIVONULÁS. Dudits Andor festménye. A budapesti népélet egyik érdekes jelenetét vetette vásznára Dudits Andor szép tehetségű festőnk. Nagy «csinnadrattás» zenekaráról ugyan ki ne ismerné a budapesti veteránokat. Katonaszolgálatukat letöltött hadfiak ezek, akikben még mindig él az egyenruha iránti szeretet. Leginkább a József- és Ferenczváros németajkú derék polgárai, kiknek gyermekei ma már tiszta magyarok. A veteránok rendszerint önsegélyző és temetkezési egyesületekké szervezkednek hatóságilag megerősített alapszabályokkal. A bajtársias szellem így a kölcsönös jótékonyság gyakorlásává nemesedik köztük. Időnként saját egyesületi egyenruhájukban gyűlésre sereglenek össze vagy ügyeik elintézésére, vagy valami ünnepély, vagy pedig egy-egy szomorú esemény alkalmából, midőn bajtársaik közül valamelyik meghal. Ünnepélyre vagy temetésre menve, katonás rendbe sorakoznak, saját zenekarukkal és zászlójukkal vonulnak ki válasz-