Vasárnapi Ujság – 1899

1899-12-17 / 51. szám - Smolka Ferencz (arczképpel) 853. oldal / Élet- és jellemrajzok - Ünnepi kivonulás (képpel) 853. oldal / Vegyes kisebb czikkek és közlemények

51. SZÁM. 1899. 46. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 853 SMOLKA FERENCZ. 1810—1899. A galicziai lengyelek egyik legkiválóbb poli­tikusukat, a parlamentben egy félszázadnál hosszabb ideig működött vezérüket vesztették el Smolka Ferenczben, az osztrák képviselőház volt elnökében, a­ki deczember 3-ikán Lem­bergben meghalt. Smolka hosszú politikai pályá­ján sok nehézség közt, de sok sikerrel küzdött honfitársai érdekeiért, fő elvéül mindenkor a szigorú alkotmányosságot tartván szeme előtt. Nagy politikai tehetsége, széles körű tájéko­zottsága, egyéni feddhetetlensége s a társa­dalmi érintkezésben modorának rokonszenves volta kivívta politikai ellenfelei becsülését is. Egyike volt azoknak a kevés számmal levő osztrák államférfiaknak, a­kik a legélesebb pártharczok és politikai ellentétek között épen oly ildomosan, mint csorbítatlan tekin­ts­tél­lyel küzdöttek az állami rend megteremté­séért, a nemzetiségek közötti béke helyreállítá­sáért. A magyar nemzetnek őszinte barátja volt s a magyar alkotmány helyreállítása idejében azoknak az ausztriai államférfiaknak sorában működött, a­kik teljes meggyőződéssel és hév­vel igyekeztek a kiegyezés által teremtett új közjogi viszony megszilárdításán. Smolka Ferencz 1810 november 5-én szüle­tett a galicziai Kalász helységben. Atyja huszár­tiszt s később császári hivatalnok volt; fiát a jogi pályára nevelte. Smolka a lembergi egye­temen végezte tanulmányait s ügyvédi diplomát szerzett. Már ifjan csatlakozott az akkori len­gyel politikai törekvéshez, melyeknek a végső czélja a történeti Lengyelország helyreállítása volt. 1831-ben a pénzügyi hivatalban fogalmazó­gyakornokká nevezték ki, de csak rövid ideig maradt a hivatali pályán, mert közben tagja lett egy titkos politikai szövetségnek, a­melynek czéljait nem tartotta hivatali esküjével össze­férőknek. A rendőrség folyton gyanakodott rá, de csak 1841-ben tudtak arra elegendő okot találni, hogy elfogassák; ügye négy évi vizsgá­lati fogság után került tárgyalásra s az ered­mény az lett, hogy tizenkét társával együtt halálra ítélték. Az ítéletet azonban nem hajtot­ták végre, mert a császár megkegyelmezett neki. Ügyvédi diplomájától azonban megfosztották s csak 1848-ban kapta meg újra az ügyvédi gya­korlat folytatására szóló engedélyt. 1848 márcziusában, mikor az alkotmányos élet egész Ausztriában fölébredt, Smolka tagja lett a bécsi parlamentnek, a­hol csakhamar alelnökké választották. Igazságügyi miniszteri tárczával is megkínálták, de nem fogadta el. Mint a parlament alelnöke vett részt 1848 novemberében abban a nagy vitában, a­mely arról folyt, hogy a magyar országgyűlésnek Deák Ferencz vezetése alatt Bécsben megjelent küldöttségét a parlament elé bocsássák-e s tár­gyaljanak-e vele. Smolka az elnökkel, a cseh Strobachhal ellentétben arra szavazott, hogy a magyar küldöttséget bocsássák be, de heves vita után 186 szavazattal 108 ellen az elnök álláspontja győzött. Nagy szerepet vitt Smolka október 6-ikán, Latour tábornok hadügyminiszter megöletése napján. Ő védelmezte Latourt a feldühödött néptömeg ellenében, saját élete koczkáztatásá­val, de sikertelenül. Az ezután támadt zavarok­ban, miután Strobach elmenekült, Smolkára maradt a parlament elnöksége s ő meg is ma­radt ez állásában egész 1849 május 7-ikéig, mikor a képviselőházat feloszlatták. Azoknak a keveseknek egyike volt, a­kik az általános zűr­zavarban nem vesztették el a fejüket s minden erővel a rend és belbéke s a parlamenti tekin­tély helyreállításán fáradoztak. Smolka a Kremsierbe áthelyezett országgyű­lés feloszlatása után visszavonult a magán­életbe, de 1861-ben, mikor az alkotmányos állapotok helyreállításának reménye derengeni kezdett, újra a küzdőtérre lépett. Tagja lett a galicziai tartománygyűlésnek, majd a bécsi reichsrathnak, a­hol minden fontos ügy tár­gyalásában nagy hatású fölszólalásokkal vett részt, melyek egyre növelték tekintélyét. Sza­badelvű nézeteket vallott, s mint a lengyelek egyik vezére, nyiltan hirdette, hogy ők Lengyel­országot még mindig egységes egésznek tekin­tik s még mindig hiszik, hogy még nincs veszve Lengyelország. Bátran síkra szállott a Schmer­ling-féle czentralizáczió ellen s több izb­en szót emelt Magyarország jogainak helyreállítása mel­lett, a miért abban az időben sokat emlegették ne­vét Magyarországon. Két évet kivéve folyvást tagja volt a reichsrathnak egészen a legújabb időkig. A föderalizmus híve volt s arra törekedett, hogy Ausztria minden nemzetisége megkapja az őt megillető jogokat s nemzeti és közművelődési felvirágzásának feltételeit. A lengyelek és csehek között e czél érdekében egyetértést igyekezett létrehozni, hogy annál sikeresebben küzdhesse­nek a németek czentralisztikus törekvései ellen. Galiczia sokat köszönhet neki, mert nagy befo­lyásával s lelkes hazafiságával nagy része volt azoknak a jogoknak és szabadságoknak meg­szerzésében, a­melyeket ma a galicziai lengye­lek élveznek. 1881-ben, Taaffe miniszterelnöksége alatt, a reichsrath elnöke lett s e tisztét nagy buzga­lommal és lelkiismeretességgel töltötte be egész 1893-ig. A legnehezebb körülmények között, a leghevesebb parlamenti viharokban is meg tudta őrizni higgadtságát és tekintélyét. Öreg kora mellett is fáradhatatlan volt köteles­sége teljesítésében, a­miben rendkívül erős testi szervezete is támogatta. Órák hosszat el bírt állani az elnöki emelvényen, az ülés ese­ményeire figyelve, a képviselőkkel tárgyalva és soha sem vesztette el nyugalmát s jókedvét. Lengyel nemzeti érzését soha sem tagadta meg. Így, mikor II. Sándor orosz czár meghalt, vona­kodott a czár emlékét dicsőítő beszédet mon­dani. Jelszava az alkotmányosság volt s ha részletkérdésekben eredetileg elfoglalt állás­pontját többször megváltoztatta is, s a szabad­elvű felfogásból a konzervativizmusba ment át, alapelvéhez mindig hű maradt. A magán­érint­kezésben mindenkor rokonszenves, nyájas volt mindenki iránt, a­mi nagy mértékben emelte népszerűségét. Halála híre általános részvétet keltett Ma­gyarországon is, a­hol nagy számban voltak személyes ismerősei a magyar politikusok között. SMOLKA FERENCZ ÜNNEPI KIVONULÁS. Dudits Andor festménye. A budapesti népélet egyik érdekes jelenetét vetette vásznára Dudits Andor szép tehetségű festőnk. Nagy «csinnadrattás» zenekaráról ugyan ki ne ismerné a budapesti veteránokat. Katona­szolgálatukat letöltött hadfiak ezek, a­kikben még mindig él az egyenruha iránti szeretet. Leginkább a József- és Ferenczváros németajkú derék polgárai, kiknek gyermekei ma már tiszta magyarok. A veteránok rendszerint önsegélyző és temetkezési egyesületekké szervezkednek hatóságilag megerősített alapszabályokkal. A bajtársias szellem így a kölcsönös jótékonyság gyakorlásává nemesedik köztük. Időnként saját egyesületi egyenruhájukban gyűlésre seregle­nek össze vagy ügyeik elintézésére, vagy valami ünnepély, vagy pedig egy-egy szomorú ese­mény alkalmából, midőn bajtársaik közül vala­melyik meghal. Ünnepélyre vagy temetésre menve, katonás rendbe sorakoznak, saját zene­karukkal és zászlójukkal vonulnak ki válasz-

Next