Vasárnapi Ujság – 1899

1899-08-13 / 33. szám - Adatok Petőfi gyermekkorából (képekkel). Kéry Gyula 547. oldal / Élet- és jellemrajzok

34. SZÁM., 1899. 46. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 547 tek neki s megelégedéssel helyeselte, hogy gyógyszertárunkat nem csuktuk be. Meghagyta, hogy állandóan tartsuk nyitva, legyünk biza­lommal. Elrendelte, hogy gyógyszertárunk biz­tonságára katonai őr állíttassék. Ezzel környe­zetével távozott. Öt percz múlva az őr már ki volt rendelve. Már alkonyodott s fél hétre járt az idő, mikor a folyton érkező orosz sereg utolsó része a piaczra jött, pedig a csatatéren is maradt egy jó csapat az elesettek eltakarítására. egy Aznap négy tisztet szállásoltak be hozzánk: ezredest, ki törzsgyökeres orosz volt s németül keveset értett, egy lengyel születésű őrnagyot, s két kapitányt, kik estrandi németek voltak. A három utóbbi művelt, előkelő modorú férfi volt s rokonszenvesen viselkedtek. Este együtt vacsoráltunk, bizonyos tartóz­kodással ; másnap, pénteken délben szinte együtt ebédeltünk, míg este az ezredes a vacso­rától kimaradt. Az egyik kapitány, ki dárpáti születésű volt, a térparancsnoksághoz volt be­osztva, mely hivatalt hamarjában a gyógyszer­tár fölötti emeleten helyezték el, a volt magyar hadügyminisztérium helyiségében. Ezért vele csakhamar bizalmasabb helyzetbe jutottunk. A vacsoránál eddigi tartózkodó szerepükből kivetkezve, meglepetésünkre oly nyíltsággal viselkedtek vendégeink, hogy egészen meg­könnyebbültünk. A lengyel őrnagy fölállott. «Uraim ! — mondá magunk vagyunk, meg­engedik Önök, hogy bizalmasan nyilatkozzam. Midőn hárman vagyunk, szólhatnak Önök bár­miről bátran, csak akkor legyenek óvatosak, ha az ezredes úr itt van. Legyenek meggyőződve, hogy Önök hazafiúi fájdalmát, szerencsétlen­ségét mi is érezzük; részvéttel vagyunk Önök iránt, mintha testvéreink volnának. Ne tekint­senek minket e ruhában ellenségnek, hanem barátjuknak. Az Isten éltesse mindnyájukat.» A két kapitány helyeslőleg osztva a nyilatkoza­tot, poharainkat mindnyájan össze­koc­czin­tottuk. Szombaton az ezredest Nagy-Várad felé ren­delték, s így magunk maradtunk. Vendégeink bizalmasan közölték velünk a napi eseménye­ket. Megjósolták, hogy Görgeinek már lehetet­len tovább küzdeni. Legyünk elkészülve a kikerülhetetlen megadásra. A magyar sereg napról-napra apadt, részvéttel tudatták, hogy mennyire gyűl foglyaik száma. Egyik nap bizal­masan tanácsolták, hogy igyekezzünk mene­külni K­ossuth-bankóinktól, mert azok meg fognak semmisíttetni. Maguk is váltottak be tőlünk azon állítással, hogy ez náluk nem fog elveszni. Dicsérték különösen tüzéreinket, a váczi makacs védekezést. «A mostani csatá­ban — mondá egyik, — a legelső ágyúgolyó egy tábornokunkat is elsodorta.» Ez, ha jól tudom Kuprianov, a második hadtest parancs­noka volt. Paskievics, valamint a fiatal, szép, szőke és délezeg termetű Konstantin nagyherczeg, jelen­tékeny haddal — köztük a czári testőrséggel — több napig Debreczenben időztek, s egyszer fényes katonai ünnepélyt rendeztek a piaczon; talán a czár neve­ vagy születésnapja volt. Különösen pompásul nézett akkor ki a díszbe öltözött testőrség. Augusztus 13-án tudatták velünk vendégeink, hogy Görgei a fegyverletételt bejelentette. E­ napokban lerándultam Kecskemétre azzal az elhatározással,­ hogy felkutassam, a­mit a köl­tőre vonatkozólag ott még megtudni lehet. Sorra járva az akáczfás utczákat, bekopogtattam mindazokhoz, kik a Petrovics mészárosékra em­lékeztek, hogy kitudakoljam tőlük, a­mit a költő gyermekkoráról emlékezetökben megőriztek. Kad­a Elek polgármester, Laukó Károly evang. lelkész, Gzömöry Frigyes nyug. árvaszéki elnök, Kecskemét város volt főjegyzője és Jihaz Béla (utóbbi kettő Petőfinek anyai ágon rokona) támogatásával sikerült is néhány, eddig isme­retlen adatot szereznem. Ez adatok Petőfi gyer­mekkorára (6—9 éves koráig) vonatkoznak azon esztendőkből, a­melyeket Kecskeméten töltött. Kecskemét város polgármestere kidoboltatta az egész városban, hogy azok, kik a Petrovics mészárosokra még emlékeznek, vagy róluk tud­nak valamit, jöjjenek föl hozzá a városházára. Ki akar hallgatni mindenkit, a­ki Petrovicsékat ismerte, így tudtam meg a következőket: A Hrúz­család, a­melyből Petőfi anyja származott, Felső-Magyarországból jött az Alföldre, s Kecs­keméten telepedett meg. A sok tagból álló csa­lád gyermekei innen házasodtak szét a kör­nyékre. Petrovics István, szabadszállási szék­bérlő, itt ismerkedett meg Hrúz Máriával, Petőfi anyjával, a­kit 1818 szeptember 15-ikén oltárhoz is vezetett Aszódon. 1828-ban Petrovics Istvánnak jól jövedel­mező székbérlete volt Félegyházán. Innen igen gyakran járt Kecskemétre, a­hol Gábel* mészá­rossal közösen is tartott székbérletet. Valahány­szor Petrovics Kecskemétre jött, mindig Bhúz Mihály odavaló gazdálkodóhoz szállt, a­ki rokona volt feleségének. Voltaképen őt is Hrúz­nak hitték, de mivel mindenki Búznak ejtette ki a nevét, ő a h betűt az r után tette, s attól kezdve gyermekei is így írták nevüket. Ő beszélte rá Petrovicsot, hogy hat éves kis­fiát hozza Kecskemétre és járassa az ottani evang. iskolába, a­hol az időben a szigorúságá­ról és rendszeretetéről híres Schilf­erdecker Dániel volt a tanító. Petrovics 1828 május hó­napjában el is hozta fiát s miután május 10-én az iskolába beíratta, Bhúzék gondjaira bízta. Bhúz Mihály öt gyermeke közül a két kisebbik fiú: Mihály és Benjámin szintén az evang. iskolába járt. A Bl­úzék háza közvetlen közel­ben, mintegy ötven lépésnyire volt az iskola­épülettől, azon a helyen, a­hol most a Beretvás­fogadó van. Bliúz felesége korán elhalván, a legidősebb leány, Erzsébet volt a család gon­dozója. Ő gondozta a kis Petrovics Sándort is, a­kit nagyon szeretett, s tréfásan Vicskó­nak (valószínűen a Petrovics név után) szólítgatott. És a kis Vicskó vígan élte napjait Kecskeméten, s míg az iskolában szorgalmasan tanulta az ábéczét, otthon sokat játszott a homokban, a­mi gyönge szervezetére jótékony hatással volt. Venyige-pálczikával a kezében gyakran be-be­szaladt az utczáról és kérte Erzsi néni­t, hogy csináljon neki ostort. Alkonyatkor a gyermekek rendesen körülülték az asztalt. Ilyenkor Bhúz Erzsébet, a­kinek nagyon szép hangja volt, dalolt nekik. Azon időben volt a legkedveltebb nóta a «Cserebogár, sárga cserebogár», a­miről később Petőfi is megemlékezett egyik költeményé­ben. Nagyon valószínű, hogy az ott hallott dal csengett a költő fülébe, mikor hosszú évek mul­tán gyönyörű költeményét megírta. Majd mesé­ket mondott a gyermekeknek, a­melyekben ki­mondhatatlan gyönyörűsége telt a kis Sándor­nak. Bhúz Erzsébet kétségkívül hatással lehe­tett a 6—8 éves gyermek fogékony lelkére. A­kik ismerték, mondják, hogy igen olvasott, művelt, ábrándos leány volt. Egyébként soha sem ment férjhez, s mint öreg kisasszony halt meg Kecskeméten. Laukó Károly, Kecskemét mostani evang. lelkésze még ismerte e nőt. Előtte is gyakran emlegette Petőfi Sándort. «Igen eleven, de nagyon jó természetű, szelid gyermek volt az én Sándorkám — szokta mon­dani. — Úgy viseltem gondját, mintha az enyém lett volna.» Petrovics Sándor két évet töltött Bhuzéknál: 1828 és 1829-ben lakott náluk. Vakácziózni haza, vagy kis-kőrösi rokonaihoz , a Dinka­családhoz ment, hova szülei is Az egyik Dinka-leány, a­kit Kovácsay ellátogattak. (Kovátsay) István kecskeméti szűrszabó vett feleségül, ga­rasos keresztanyja­ volt Sándornak. Az 1829-ik iskolai év vakáczióján Kovácsayék is bent jártak Kis-Kőrösön, Kovácsayné szülei­nél. Ott találkoztak Petrovicsékkal. Kovácsayné ott tudta meg, hogy a kis Sándor már két évet töltött Kecskeméten, s hogy az ottani evangéli­kus iskolában tanul. Tréfálkozva szemrehányást tett Petrovicséknak, hogy miért nem hozzá ad­ták a Sándorkát, a­kihez neki némi jussa is van, mivel hogy keresztanyja a fiúnak. Ekkor határozták el Petrovicsék, hogy a következő iskolai évben Kovácsayékhoz adják a fiut. Ugy is történt, 1830-ban Petrovicsné behozta fiát Kecskemétre, s a Kovácsayné komaasszony gondjaira bízta. Kecskeméten még most is él Kovácsay .Tulia, Kovácsay István unokahuga, a­ki 1830-ban Petrovics Sándorral járt iskolába és rokonai­nál naponkint találkozva, játszótársa volt a kis Sándornak. E tisztes matrónának kisdedóvója van a kecskeméti második tizedben. Mikor a polgármester kívánságát meghallotta, ő volt az, a­ki jelentkezett, mint Petrovicséknak még élő ismerőse. Érdekes, hogy az öreg kisasszony csak utóbb tudta meg, hogy az ő volt iskola- és játszótársa Petőfi, a nagy költő. Kovácsay kisasszonyt én is fölkerestem és szóról-szóra jegyeztem föl mindazt, a­mit Pet­rovics Sándorról elmondott, a mint itt követ­kezik : «Édes­anyámmal — beszélt Kovácsay kis­asszony — naponként eljártunk nagybátyám­hoz Kovácsay szűrszabóékhoz, s a nyári dél­utánokat rendesen rokonlátogatásban töltöttük. Egy délután, mikor ismét átmentünk hozzájuk, azzal fogadta Kovácsayné az anyámat, hogy rokonokat vár Félegyházáról. Elmondta, hogy Petrovics mészárosné ma hozza el a fiát, a­ki náluk lesz szálláson, s itt jár iskolába. Én ak­kor 8—9 éves lehettem. Egyszerre paraszt­szekér állt meg a ház előtt. Petrovicsné érke­zett meg a fiával. Kovácsayné rögtön eléjük sietett a kapuba. A szókmókot, a­mit magukkal hoztak, a kocsis hordta be a tornáczra és letette az ott levő asztalra. Még most is élénken emlék­szem vissza, mintha csak ma láttam volna, hogy Petrovicsné, a­ki középtermetű, inkább alacsony nő volt, fekete kis csipke­ főkötőt viselt a fején és az akkor divatos német szőrruha volt rajta. 1849-iki kép után. PASKIEVICS TÁBORNOK. * Petőfi életrajzírói hibásan Gőbel­ nek írják. * Az Alföldön még most is vannak garasos ke­resztszülők. A gyermek keresztelésénél pénzt tesznek az asztalra a kis gyermek számára és kijelentik, h­ogy ők is komák akarnak lenni. ADATOK PETŐFI GYERMEKKORÁBÓL. Mint tudva van, Petőfi Sándor gyermekkorá­ban Kecskeméten három évet töltött s remélhető lévén, hogy élnek még ott olyanok, a­kik őt ekkor ismerték s rá visszaemlékeznek, a múlt

Next