Vasárnapi Ujság – 1899

1899-07-30 / 31. szám - Petőfi a világirodalomban 519. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak

31. SZÁM. h­.99. 41­. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 519 gyar sereg teljes felbomlásban menekült a rop­pant számú orosz haderő elől, Gyalokay is me­nekülésre gondolt s az óriási zavarban a fehér­egyházi utat igyekezett elérni, hogy az onnan nem messze hagyott kocsijához juthasson. Azonban az utat elérvén, még megkisértette a futókat megállítani, rendbe szedni, de hiába. Az ezután következőket így mondja el Gya­lokay : «Néhány száz lépésre sűrű lovas csapat vág­tatott felénk. Hogy barát, vagy ellenség-e, azt a lovak lábai által fölvert portól kivenni nem lehetett. Nem volt más választás, kardomat hüvelyébe dugtam, és magam is futottam a töb­biek után. Igen rövid távolságra haladhattam akaratlan versenyfutásommal, midőn alig néhány lépésre előttem látom Petőfit hajadonfővel, kezében tar­tott sipkával az úton keresztül szaladni. Reá kiáltottam, s ő elborult, sötét tekintettel reám nézve, szótlanul megállott. «Jöjj velem», — mondám kezét meg­ragadva, — «kocsimat innen nem messze állí­tottam fel, azon menekülhetünk: gyalog vagy levágnak, vagy elfognak.» «Azt hiszed»,­­ felesé­g — «hogy van olyan bolond, ki ebben a pokolban megállani merné helyét? Kocsisod is elfutott, mint a többi. Nézd!» — ezzel a felénk közelítő lovascsapatra mutatott, — «itt nem lehet menekülni, ne gon­dolj most kocsidra, hanem jel oldalt, ott talán megszabadulhatunk.» Látván habozásomat, ezen szavakkal: «nincs idő gondolkozni, én megyek, Isten veled!» — kirántotta kezét az enyémből és leugorva a töl­tésről elrohant. Többé aztán Petőfit nem láttam.» * Pataky József 48-iki honvédtüzér hadnagy a következőket adja elő: Fehéregyháza felső végén 8 órakor mutatko­zott az orosz előhad, melyet, ha jól emlékszem, Skariatin orosz tábornagy vezetett. Részünkről az első lövés egy hatfontos ágyúból történt, melyet egy tüzéremtől Bem tábornok maga vett el, maga irányzott és mely lövés lovastól együtt földre ter­tette. Erre Skariatint iszonyú golyózápor, roham és öldöklés keletkezett, mely­ben derék honvédeink egy ingre vetkőzve küz­döttek. Petőfi Sándort saját szemeimmel láttam épen Bem tábornok mellett, ki az orosz lovas­ságot már harmadik izben ostromolta. Mind­ketten oly helyen állottak ekkor, mely leginkább ki volt téve a nagy tömegben előtörő orosz lo­vasság rohamának. Nekünk ebben a zűrzavar­ban egy távolabb eső hely lett kije­lölve tartózkodásra. Egyszerre csak­nem hozzám kiáltott, hogy nem lát­tam-e Petőfit ? E kérdésre már nem tudtam feleletet adni, mivel egy go­lyó ugyan a peremben földre terített. Később az ideiglenesen sátorkórházban hallottam fölállított Lengyel József ezredorvostól, hogy ő a Fehér­egyházán alúl elfolyó patak hidján, mely előtt Bem tüzéreimmel az orosz lovasságot lövette, látta Pető­fit. Ugyanott beszélte Bem kíséreté­ből gróf Haller is, ki szintén sebet kapott, hogy Petőfit az ágyúfedezet közelében látta a Kossuth- és Má­tyás-huszárok közt. Egy Szabó nevü súlyosan sebesült tiszttársamtól, ki Petőfinek jó pajtása volt s ki rövid idő múlva még ott a sátorkórházban kiszenvedett, hallottam, hogy ő látta, a midőn Petőfit a kozákok körülfogták. Báró Heydtenek, ki az ellenség részéről a halottakat eltaka­ríttatta, a Fehéregyháza felső felén éjszakról lefutó patak partjára ásott közös sírba hányt 234 halott között megakadt a szeme egy hegyes sza­kállú és bajuszú ifjún, ki őrnagyi rangot viselt, s kinek mellén piká­val ejtett mély seb tátongott. * Vajna Sándor volt honvédhuszár­tiszt ezeket irja a Petőfi haláláról Szkurka János közhuszár elbeszé­lése nyomán: Szkurka a csata napján éjjeli 11 órakor ért Kőhalomba, a hol akkor Vajna Sándor tartóz­kodott s jelentvén ennek a veszedelem részle­teit, hozzá­tette, hogy «a m­utáns Petőfi» is el­esett, melynek körülményeit így beszélte Szkurka: A mint ő a vesztett csata után, seb­es tett lován az országúton menekült, utólérte a gyalog, egyedül, hajadonfővel futó költőt, ken­gyelébe emelte s vagy két puskalövésnyire vitte. Azonban négy lovas muszka sarkukba érvén, elbocsátotta a kengyelszíjat s leugorván e szók­kal : «Bocsáss­ engem az Isten sem ment meg!» — balfelé a kukoriczásba futott be. Alig tehetett azonban 25—30 lépést, az első két muszka lovas utána ugratott, mire Petőfi meg­állott, szembe fordult s az egyik lovas két kard­csapást mért fejére. A második vágásra elesett, a földön még egy csapást mértek rá. Ez a csata­tértől egy öreg ágyúlövésre történt, az országút egyik kanyarulata előtt. * Mindezen tudósításból annyi kiderül, hogy a költőnek Fehéregyháza és Héjjasfalva közt kel­lett elesnie. Oly helyzetben maradt el a futók­tól, hogy nem menekülhetett és foglyul sem esett, mert a Skariatin eleste és a véres csata miatt boszús ellenség az elért futókat leöldöste mind; különben is mint foglyot Segesvárit lát­ták volna azután. De elestének helye már pon­tosan meg nem állapítható. Midőn augusztus 2-ikán már a menekültek mind Maros-Vásárhelyre értek, mindenki tuda­kozódott Petőfi után. Bemnek is legelső kérdése Petőfi volt, kit hasztalan keresett aggodalmas tekintettel visszatért tisztjei közt... Az, a­mit a költő a sorstól kért, a halált a csatatéren, a szabadságért való küzdelemben,­­beteljesedett. PETŐFI A VILÁGIRODALOMBAN. Petőfi szellemének hódító útját alig tudnók nyomról-nyomra kisérni az érző lelkek ama nagy birodalmában, melyet nem határol nyelv, faj, vagy elfogultság. Csak egyes főbb állomásait akarjuk feltüntetni, a­melyeken át diadallal vonult be a művelt nemzetek irodalmába és szivébe a legmagyarabb költő. A franczia olvasó közönség előtt Petőfi neve először 1850-ben lett ismeretessé a «La Hongrie ancienne et moderne» (A régi és új Magyar­ország) czímű képes kiadvány útján. Majd Thales Bernard és Desbordes- Valmore ismer­tették költői jelentőségét részletesebben az «Athenaeum» és a «Revue FranQaise» hasábjain. Barabás 1841í-iki rajza, Tyroler metszete. PETŐFI SÁNDOR: 1847. évi daguerreotypi képe után. PETŐFI SÁNDOR.

Next