Vasárnapi Ujság – 1899
1899-08-13 / 33. szám - Adatok Petőfi gyermekkorából (képekkel). Kéry Gyula 547. oldal / Élet- és jellemrajzok
34. SZÁM., 1899. 46. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 547 tek neki s megelégedéssel helyeselte, hogy gyógyszertárunkat nem csuktuk be. Meghagyta, hogy állandóan tartsuk nyitva, legyünk bizalommal. Elrendelte, hogy gyógyszertárunk biztonságára katonai őr állíttassék. Ezzel környezetével távozott. Öt percz múlva az őr már ki volt rendelve. Már alkonyodott s fél hétre járt az idő, mikor a folyton érkező orosz sereg utolsó része a piaczra jött, pedig a csatatéren is maradt egy jó csapat az elesettek eltakarítására. egy Aznap négy tisztet szállásoltak be hozzánk: ezredest, ki törzsgyökeres orosz volt s németül keveset értett, egy lengyel születésű őrnagyot, s két kapitányt, kik estrandi németek voltak. A három utóbbi művelt, előkelő modorú férfi volt s rokonszenvesen viselkedtek. Este együtt vacsoráltunk, bizonyos tartózkodással ; másnap, pénteken délben szinte együtt ebédeltünk, míg este az ezredes a vacsorától kimaradt. Az egyik kapitány, ki dárpáti születésű volt, a térparancsnoksághoz volt beosztva, mely hivatalt hamarjában a gyógyszertár fölötti emeleten helyezték el, a volt magyar hadügyminisztérium helyiségében. Ezért vele csakhamar bizalmasabb helyzetbe jutottunk. A vacsoránál eddigi tartózkodó szerepükből kivetkezve, meglepetésünkre oly nyíltsággal viselkedtek vendégeink, hogy egészen megkönnyebbültünk. A lengyel őrnagy fölállott. «Uraim ! — mondá magunk vagyunk, megengedik Önök, hogy bizalmasan nyilatkozzam. Midőn hárman vagyunk, szólhatnak Önök bármiről bátran, csak akkor legyenek óvatosak, ha az ezredes úr itt van. Legyenek meggyőződve, hogy Önök hazafiúi fájdalmát, szerencsétlenségét mi is érezzük; részvéttel vagyunk Önök iránt, mintha testvéreink volnának. Ne tekintsenek minket e ruhában ellenségnek, hanem barátjuknak. Az Isten éltesse mindnyájukat.» A két kapitány helyeslőleg osztva a nyilatkozatot, poharainkat mindnyájan összekocczintottuk. Szombaton az ezredest Nagy-Várad felé rendelték, s így magunk maradtunk. Vendégeink bizalmasan közölték velünk a napi eseményeket. Megjósolták, hogy Görgeinek már lehetetlen tovább küzdeni. Legyünk elkészülve a kikerülhetetlen megadásra. A magyar sereg napról-napra apadt, részvéttel tudatták, hogy mennyire gyűl foglyaik száma. Egyik nap bizalmasan tanácsolták, hogy igyekezzünk menekülni Kossuth-bankóinktól, mert azok meg fognak semmisíttetni. Maguk is váltottak be tőlünk azon állítással, hogy ez náluk nem fog elveszni. Dicsérték különösen tüzéreinket, a váczi makacs védekezést. «A mostani csatában — mondá egyik, — a legelső ágyúgolyó egy tábornokunkat is elsodorta.» Ez, ha jól tudom Kuprianov, a második hadtest parancsnoka volt. Paskievics, valamint a fiatal, szép, szőke és délezeg termetű Konstantin nagyherczeg, jelentékeny haddal — köztük a czári testőrséggel — több napig Debreczenben időztek, s egyszer fényes katonai ünnepélyt rendeztek a piaczon; talán a czár neve vagy születésnapja volt. Különösen pompásul nézett akkor ki a díszbe öltözött testőrség. Augusztus 13-án tudatták velünk vendégeink, hogy Görgei a fegyverletételt bejelentette. E napokban lerándultam Kecskemétre azzal az elhatározással, hogy felkutassam, amit a költőre vonatkozólag ott még megtudni lehet. Sorra járva az akáczfás utczákat, bekopogtattam mindazokhoz, kik a Petrovics mészárosékra emlékeztek, hogy kitudakoljam tőlük, amit a költő gyermekkoráról emlékezetökben megőriztek. Kada Elek polgármester, Laukó Károly evang. lelkész, Gzömöry Frigyes nyug. árvaszéki elnök, Kecskemét város volt főjegyzője és Jihaz Béla (utóbbi kettő Petőfinek anyai ágon rokona) támogatásával sikerült is néhány, eddig ismeretlen adatot szereznem. Ez adatok Petőfi gyermekkorára (6—9 éves koráig) vonatkoznak azon esztendőkből, amelyeket Kecskeméten töltött. Kecskemét város polgármestere kidoboltatta az egész városban, hogy azok, kik a Petrovics mészárosokra még emlékeznek, vagy róluk tudnak valamit, jöjjenek föl hozzá a városházára. Ki akar hallgatni mindenkit, aki Petrovicsékat ismerte, így tudtam meg a következőket: A Hrúzcsalád, amelyből Petőfi anyja származott, Felső-Magyarországból jött az Alföldre, s Kecskeméten telepedett meg. A sok tagból álló család gyermekei innen házasodtak szét a környékre. Petrovics István, szabadszállási székbérlő, itt ismerkedett meg Hrúz Máriával, Petőfi anyjával, akit 1818 szeptember 15-ikén oltárhoz is vezetett Aszódon. 1828-ban Petrovics Istvánnak jól jövedelmező székbérlete volt Félegyházán. Innen igen gyakran járt Kecskemétre, ahol Gábel* mészárossal közösen is tartott székbérletet. Valahányszor Petrovics Kecskemétre jött, mindig Bhúz Mihály odavaló gazdálkodóhoz szállt, aki rokona volt feleségének. Voltaképen őt is Hrúznak hitték, de mivel mindenki Búznak ejtette ki a nevét, ő a h betűt az r után tette, s attól kezdve gyermekei is így írták nevüket. Ő beszélte rá Petrovicsot, hogy hat éves kisfiát hozza Kecskemétre és járassa az ottani evang. iskolába, ahol az időben a szigorúságáról és rendszeretetéről híres Schilferdecker Dániel volt a tanító. Petrovics 1828 május hónapjában el is hozta fiát s miután május 10-én az iskolába beíratta, Bhúzék gondjaira bízta. Bhúz Mihály öt gyermeke közül a két kisebbik fiú: Mihály és Benjámin szintén az evang. iskolába járt. A Blúzék háza közvetlen közelben, mintegy ötven lépésnyire volt az iskolaépülettől, azon a helyen, ahol most a Beretvásfogadó van. Bliúz felesége korán elhalván, a legidősebb leány, Erzsébet volt a család gondozója. Ő gondozta a kis Petrovics Sándort is, akit nagyon szeretett, s tréfásan Vicskónak (valószínűen a Petrovics név után) szólítgatott. És a kis Vicskó vígan élte napjait Kecskeméten, s míg az iskolában szorgalmasan tanulta az ábéczét, otthon sokat játszott a homokban, ami gyönge szervezetére jótékony hatással volt. Venyige-pálczikával a kezében gyakran be-beszaladt az utczáról és kérte Erzsi nénit, hogy csináljon neki ostort. Alkonyatkor a gyermekek rendesen körülülték az asztalt. Ilyenkor Bhúz Erzsébet, akinek nagyon szép hangja volt, dalolt nekik. Azon időben volt a legkedveltebb nóta a «Cserebogár, sárga cserebogár», amiről később Petőfi is megemlékezett egyik költeményében. Nagyon valószínű, hogy az ott hallott dal csengett a költő fülébe, mikor hosszú évek multán gyönyörű költeményét megírta. Majd meséket mondott a gyermekeknek, amelyekben kimondhatatlan gyönyörűsége telt a kis Sándornak. Bhúz Erzsébet kétségkívül hatással lehetett a 6—8 éves gyermek fogékony lelkére. Akik ismerték, mondják, hogy igen olvasott, művelt, ábrándos leány volt. Egyébként soha sem ment férjhez, s mint öreg kisasszony halt meg Kecskeméten. Laukó Károly, Kecskemét mostani evang. lelkésze még ismerte e nőt. Előtte is gyakran emlegette Petőfi Sándort. «Igen eleven, de nagyon jó természetű, szelid gyermek volt az én Sándorkám — szokta mondani. — Úgy viseltem gondját, mintha az enyém lett volna.» Petrovics Sándor két évet töltött Bhuzéknál: 1828 és 1829-ben lakott náluk. Vakácziózni haza, vagy kis-kőrösi rokonaihoz , a Dinkacsaládhoz ment, hova szülei is Az egyik Dinka-leány, akit Kovácsay ellátogattak. (Kovátsay) István kecskeméti szűrszabó vett feleségül, garasos keresztanyja volt Sándornak. Az 1829-ik iskolai év vakáczióján Kovácsayék is bent jártak Kis-Kőrösön, Kovácsayné szüleinél. Ott találkoztak Petrovicsékkal. Kovácsayné ott tudta meg, hogy a kis Sándor már két évet töltött Kecskeméten, s hogy az ottani evangélikus iskolában tanul. Tréfálkozva szemrehányást tett Petrovicséknak, hogy miért nem hozzá adták a Sándorkát, akihez neki némi jussa is van, mivel hogy keresztanyja a fiúnak. Ekkor határozták el Petrovicsék, hogy a következő iskolai évben Kovácsayékhoz adják a fiut. Ugy is történt, 1830-ban Petrovicsné behozta fiát Kecskemétre, s a Kovácsayné komaasszony gondjaira bízta. Kecskeméten még most is él Kovácsay .Tulia, Kovácsay István unokahuga, aki 1830-ban Petrovics Sándorral járt iskolába és rokonainál naponkint találkozva, játszótársa volt a kis Sándornak. E tisztes matrónának kisdedóvója van a kecskeméti második tizedben. Mikor a polgármester kívánságát meghallotta, ő volt az, aki jelentkezett, mint Petrovicséknak még élő ismerőse. Érdekes, hogy az öreg kisasszony csak utóbb tudta meg, hogy az ő volt iskola- és játszótársa Petőfi, a nagy költő. Kovácsay kisasszonyt én is fölkerestem és szóról-szóra jegyeztem föl mindazt, amit Petrovics Sándorról elmondott, a mint itt következik : «Édesanyámmal — beszélt Kovácsay kisasszony — naponként eljártunk nagybátyámhoz Kovácsay szűrszabóékhoz, s a nyári délutánokat rendesen rokonlátogatásban töltöttük. Egy délután, mikor ismét átmentünk hozzájuk, azzal fogadta Kovácsayné az anyámat, hogy rokonokat vár Félegyházáról. Elmondta, hogy Petrovics mészárosné ma hozza el a fiát, aki náluk lesz szálláson, s itt jár iskolába. Én akkor 8—9 éves lehettem. Egyszerre parasztszekér állt meg a ház előtt. Petrovicsné érkezett meg a fiával. Kovácsayné rögtön eléjük sietett a kapuba. A szókmókot, amit magukkal hoztak, a kocsis hordta be a tornáczra és letette az ott levő asztalra. Még most is élénken emlékszem vissza, mintha csak ma láttam volna, hogy Petrovicsné, aki középtermetű, inkább alacsony nő volt, fekete kis csipke főkötőt viselt a fején és az akkor divatos német szőrruha volt rajta. 1849-iki kép után. PASKIEVICS TÁBORNOK. * Petőfi életrajzírói hibásan Gőbel nek írják. * Az Alföldön még most is vannak garasos keresztszülők. A gyermek keresztelésénél pénzt tesznek az asztalra a kis gyermek számára és kijelentik, hogy ők is komák akarnak lenni. ADATOK PETŐFI GYERMEKKORÁBÓL. Mint tudva van, Petőfi Sándor gyermekkorában Kecskeméten három évet töltött s remélhető lévén, hogy élnek még ott olyanok, akik őt ekkor ismerték s rá visszaemlékeznek, a múlt