Vasárnapi Ujság – 1901
1901-12-08 / 49. szám - Endrődi Sándor: Tépelődés. - Tengerparti emlék. - A pópa prédikált. - Párbeszéd 786. oldal / Költemények - Arany János levelei unokájához 786. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak
786 — Hát az urak félnek ? Lássák én nem félek, mert az én lelkemet nem terheli semmiféle bűn. Csak a gazemberek félnek Rádaytól! Az egész asztaltársaság fölkerekedett és szó nélkül távozott. Ma már nyugodtan hajtja álomra fejét a pusztai tanyák lakója és a vásáros nép nem retteg attól, hogy az országúton rablóval találkozhatik. Vége a hajdani betyár-világnak. És ez gróf Ráday Gedeon érdeme. Emlékére bátran idézhetjük IV. Béla királyunk sírkőfeliratát: «Cum licuit, tua cum viguit, rex Bela potestas: Fraus latuit, pax firma fait, regnavit honestas.» (Midőn fénylett, midőn fennállott, Béla király, hatalmad, az álnokság elrejtőzött, a béke szilárd volt és a becsületesség uralkodott.) Dr. Závory Sándor. ENDRŐDI SÁNDOR ÚJABB KÖLTEMÉNYEIBŐL. A TÉPELŐDÉS. A tépelődés néha-néha Örvények széléhez sodor. Mi jogon élek kényelemben, Mig otthünn koldul a nyomor! Szobámnak levegője tiszta, Fehér a nyoszolyám szine — De hajh ! kinek az egész éltét Rongyokban kell leélnie ! Nincs egy jó napja, mint kivert eb Csatangolatlan utakon, Hulló levél a takarója, Rideg tanyája a vadon, Arczát vesszőző zápor mossa, Haját szélvész fésülgeti, És nincs soha más útitársa Mint nyomorának könnyei. Jöttét nem várja senki, senki, Távoztán senki sem busul, Ünnep, ha szennyes kalapjába A jóság egy morzsája hull, Baroménál nem jobb a sorsa, Mindvégig únt terhet czipel, Mig végre rondán, siratatlan Egy árok mentén döglik el. És én . . . Borzadva gondolok rá, És sápadozva állok itt: Kenyerem íze olyan, mintha Megloptam volna valakit. TENGERPARTI EMLÉK. Fáradt madárként szállt alá a nap, Zord est borult az óczeánra. A dagály zúgott s szinte kidagadt, Hullámzaját a partba vágva. Sokáig néztem a sötét vizet, Szemem és agyam beleszédült, A parton, halászkunyhó küszöbén, Viharoktól vert tengerész ült. Kicsi fiát térdére vette, és Szólt, mig az vigan paripázott: «Játsszunk fiacskám, még ma itt vagyok, Holnap, ki tudja, merre járok ?» Azóta évek multak. Tengerészt, Fiúcskát régen elfeledtem. De ma térdemre ült az én fiam, S megújult a kép mása bennem. Egyszerre csak előttem állt a víz, A zuhogó ár, zöld hullámok, Hallottam a nagy óczeáni zajt, Ahogy dörgött, búgott, sirámlott. VASÁRNAPI ÚJSÁG. Ott ültem a halászház küszöbén, Szemben örvénynyel, éjszakával, S szivemet egy szomorú gondolat Fájdalma hasogatta ától. Az emlék, hangok lágy ringása közt, Ajkamra könnyekként szivárgott: «Játsszunk, fiacskám, még ma itt vagyok, Holnap, ki tudja, merre járok! . . .» A PÓPA PRÉDIKÁLT . . . A pópa prédikált: «Az ég magas ! Oda, hiába száll, nem ér a sas. Ám az imádság, ha szívből fakad, Fölszárnyal néhány röpke perez alatt.» A pópa végzé: «A czár messze van, De jól érezzük őt mindannyian. Sok gondja közt bőven van gondja ránk, Ó a mi földi kormányzónk, atyánk.» Egy vén muzsik, fészkedve a padon, El-eltünődött a hallottakon. «Való, való! mormolta boszusan, Az ég magas, a czár meg messze van !» PÁRBESZÉD. «Ugye, apám, az ég, «S Isten, ugy-e azért A szép csillagfátyol Lakik a magasban, Távol van mitőlünk ?» Hogy mindent jól lásson ?» — Szédítően távol! — Azért lakik ottan. «Odaszállni mért nincs Az embernek szárnya?» — Fiam, az imádság Fölemel hozzája ! 49. SZÁM. 1901. 48. ÉVFOLYAM ARANY JÁNOS LEVELEI UNOKÁJÁHOZ. Arany Lászlónak nővéréről, Juliskáról s ennek leányáról, Piroskáról irt emlékezése kiegészítéséül szolgálnak azok a levelek, melyeket alább közlünk : Arany Jánosnak levelei kedves unokájához, Széll Piroskához. Megható emlékei ezek a költő nagyapai szeretetének. Az első levél keltekor, 1870-ben Piroska öt esztendős volt, az utolsó 1882-ből való, tehát tizenkét évi időközt foglalnak be. Ehhez képest változik a hang is, melyben a nagyapa unokájának ír, mint Gyulai Pál mondja: «a költő művészete a hevenyében odavetett sorokban sem tagadja meg magát. Mennyire illeszkednek azok a gyermek felfogásához s a mint ez nő, mint emelkednek feljebb.» Az első leveleket más levélbe zárva, apró borítékban, piczi levélpapiroson és gondosan kipingált betűkkel irta a szerető nagyapa, ahogy kis gyermekeknek szokás inni s ugyanilyen gyermeteg a hangjuk is. Mily gyöngéden rejti bele féltő gondoskodásának intéseit szeretete nyilvánításaiba! Mily aggódva igyekszik még messze távolból is megóvni egészségét! Milyen szeretettel igazítja helyre egy-egy gyermeki hibáját, vigyázva, hogy el ne kedvetlenítse vele ! Arany költői működésének érdekes kiegészítői családi érzelmeinek e jelei. I. Karlsbad, 1870 jul. 22. Kedves Piroskám! Mikor te ezt a levelet megkapod, te már akkor Szalontán futkosol, a gangon, meg az udvaron, meg a kertben, aztán meg a fáskertbe, szőllőskertbe jársz, úgy megszereted Szalontát, hogy a nagymamának erővel kell hazahozni Pestre. Biz úgy lesz az, kis mókus! De jól viseld azért magadat, csak annyi gyümölcsöt egyél, amennyit szabad, meg se hűtsd magad, hogy beteg ne légy, hanem mindig vigyed a kis tapsit, ha kimégy a háztól. No látod, te nekem levelet írtál, hát én is írtam neked külön, ez a te leveled lesz, jó helyre eltedd, hogy nagyobb korodban is elolvashasd, mikor tudsz olvasni. Csókollak, édes kis leányom, áldjon meg a jó Isten, akinek oly szépen imádkozol minden este : azt kívánja a te szerető nagyapád. Kivül: Széll Piroska unokámnak, öt éves korában, áldó szeretettel. H. Karlsbad, 1872 julius 22-én. Kedves kis Piroskám! Mikor te ezt a levelet megkapod, akkor már elérted születésed napját, és te hét esztendős lessz. Adja Isten, hogy e napot és utána még sok, sok napot és évet tölthess örömben, egészséggel, édes apád, nagymamád, és mindnyájunk örömére, ha élünk. Neveljen fel a jó Isten téged, kedves unokám, szépnek, jónak. Légy engedelmes, szorgalmas kis leány, ezután már többet kell dolgozni, tanulni, mert már hét éves vagy, már okosnak kell lenned. Ezt a levelet Laczi bácsi lepecsételi neked az én pecsétnyomómmal, mely az édes anyádé volt, azután, ha elolvastad, kérd meg nagymamát, tegye el neked jó helyre, mig nagy leszesz, emlékül a te nagyapádra, a téged úgy szerető Arany Jánosra. Kívül: Széll Piroska kedves unokámnak, szives szeretettel Pesten. III. Karlsbad, 1874 julius 30-án. Kedves kis Piroskám ! Miután te olyan jó voltál, hogy irtál nekem egy elég hosszú levelet, én is külön válaszolok neked. Gondolom ugyan, sokszor kellett mondani a nagymamának: «Piroska, ne ugrálj, irj már a nagyapának, mikor hsz már a nagyapának ? majd nem hoz Karlsbadból semmit» — de most is jókor van. Hallom, hogy vizsgát akarsz tenni: igaz-e ? és nem félsz tőle egy kicsit? Nem kell attól félni, kedves leányom, amit az ember tud, bátran mondja el, akárki előtt. Születésed napjára én is akartam neked valamit küldeni, de nem tudtam kitalálni, hogy mit küldjek; holmi broche-félét nem akartam, az van már neked elég, más valami ügyes pedig nem akadt szemem elé. Van itt most valami nagy kaska, amiben az asszonyok kiflit hordanak a reggelihez; nem igen szép fonás, valami hársfa héjjból, rajta veres laraszból czifraság, és nagy betűvel az egyik oldalán KARLSBAD, olyat akartam venni, mert Tóth Lőrincz néniéknél is láttam, de nagy helyet foglal el, postán bajos is volna küldeni, meg nem is igen szép, Pesten végig nem mennél vele az utczán, csak ide való, kiflitarisznya, amint mondom, így hát abbahagytam. De látom, nem igen lehet erre a papírra olvashatólag irni. Az a baj, hogy a papír vékony, a toll vastag, és a tinta erős. Azért jobb lesz bezárnom, azzal a jó kívánattal, hogy az Isten téged, kedves Piroskám, tartson meg friss egészségben hazamenetelemig és azután is. Jó légy, megfogadd a nagymama szavát és ne bosszantsd sokat. Ölellek, csókollak, édes kicsim, százszor és ezerszer, s maradok szerető nagyapád Arany János. Kivül: Széll Piroska kedves kis unokámnak, szeretettel Budapesten. IV. Karlsbad, 1875 julius 27-én. Édes kis Piroskám! Igaz a tegnap előtt volt a te születésed napja. Minden ember megemlékezett rólad, csak a nagyapa nem. Azaz, hogy én sem felejtkeztem arról meg, kis jószágom, csak akkor nem jutott eszembe, mikor neked azt a kis levelet írtam, hogy belétegyem a jó kivánatomat. De minek is azt? hiszen mindég jót kivánok én neked, édes tubiczám, az esztendő minden napján. Sokszor elgondolom , ha te itt volnál! Minden reggel látok a kút körül két kis leányt, olyan korúak és nagyok mint te, egy kissé olyan sápadtak is, és összefogózva sétálnak, úgy mennek együtt, mint két kis galamb a kútra. Bizony neked is jó volna itt reggelenkint meginni a kis poharaddal 2—3 pohár meleg vizet, tudom, mindjárt megszeretnéd a húsételt, hogy egyéb sem kellene, és megpirosodnál, meghíznál. Nagyapa sem tudta a húst enni, míg ide nem járt. De talán te már otthon is megeszed a pencsét jobban, mióta a Dunába jársz fürödni. Csak azt nem írod: hosszú kötélen vagy-e már, vagy kurta kötélen. Hát a «kis halat» láttad-e azóta. Vigyázz a kis halra! Vigyázz bizony, kedvesem, az egészségedre. Azt hiszem, ott is változó az idő, nagyon könnyen meg lehet halni. Még ha nagymama elereszt is, ha érzed, hogy fázol a vízben, ne