Vasárnapi Ujság – 1901
1901-12-15 / 50. szám - Mezei Ernő (arczképpel) 810. oldal / Élet- és jellemrajzok - Endrődi Sándor: Isten dolga 810. oldal / Költemények - Endrődi Sándor: Szeretet 810. oldal / Költemények - «Isten felé». Endrődi Sándor költeményei. Sz-y 810. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények - «Magyar Remekirók» 810. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
810 kezd tölteni: port, golyót, fojtást tesz a csőbe, azután kihúzza a puskavesszőt s veri lefele a töltést. Míg ez a hosszadalmas munka tart, a jelenkor katonái is töltenek és lőnek is rögtön ; a hátultöltés gyakran, a Manlicheres meg szinte szakadatlanul s legalább is húszat lőtt már, mire a két régi vitéz készen lesz, czélozhat és lőhet. Lő is, de az egyik puskája csütörtököt mond s míg a gyújtó lyukat újra felpofozza, a mai kor katonája megint lő vagy fizet. Nagyon meglepő a háborúra való készülődés bemutatása. Látjuk hadseregünket összegyűlve a muszka határon, hogy a Visztulán áttörjön. Óriási, szinte hódító mozgalom támad. A kémcsapatok egymásután átúsztatnak a vízen, a hídalkatrészeket hozó szekerek végtelen sora előkerül s rövid időn borítva van a folyó csónakokkal, pontonokkal, melyekből roppant gyorsasággal hatalmas híddal nyergelik meg a folyót s megkezdődik a lovasok, gyalogok, ágyúk, szekerek átvonulása. Túlnan az ellenség felrobbantotta a vasúti hidat, de műszaki csapataink hihetetlen rövid idő alatt nagyszerű új hidat építenek vasból. Csodálhatjuk a tábori élelmezést is. Nagy dolog ez, elgondolva, hogy a mi seregünk, ha mind hadi lábon van, 2000 ökröt eszik meg minden nap! Kenyér is mennyi kell ily óriás tömegnek! De a tábori pékek rögtön hozzá fognak a sütéshez. Roppant, különös alakú vaskemenczéket visznek magukkal, hirtelen felállítják s megkezdik a munkát. Egy kemenczében 50,000 adag kenyér sül ki. De ki győzné csak elsorolni is mindazt a sok igazán megkapó látványosságot, amelyben ez a sikerült ismeretterjesztő darab részesíti az Uránia színház látogatóját. Meg kell azt nézni, mert nagyon érdemes rá. VASÁRNAPI IJSÁG. MEZEI ERNŐ. A hírlapírók ünnepet rendeztek egyik kartársuknak, ki már harmincz év óta kiváló munkása a hírlapirodalomnak. Mezei Ernő, a függetlenségi párt publiczistája, félig-meddig névtelen a nagyközönség előtt, pedig oly hosszú idő óta csaknem naponként találkozhatni czikkeivel, tömör, tartalmas fejtegetéseivel, melyek legnagyobb része névtelenül jelen meg. De hirlapiró társai s mindazok előtt, a kik a politikai élet mozgalmait közelebbről ismerik és figyelemmel kisérik, a Mezei Ernő neve és tolla jól ismert. Harmincz évvel ezelőtt Csernátony«Ellenőr»jénél kezdte hirlapirói pályáját mint egészen fiatal ember, s híven szolgálja ma is a függetlenségi pártot. Tollának köszönheti, hogy Miskolcz város egyik kerülete egy izben képviselőnek választotta, s mint szónok is megállta helyét a képviselőházban és pártgyűléseken.Mezei Ernő költői kedélyű ember, s a politikai harczok zaja közben sokszor a költészetben keres üdülést. Versben, prózában szintén önálló az egyénisége; gondolataiban, eszméiben eredeti, kifejezéseiben választékos. Mezei Ernő 1851-ben Sátoralja-Ujhelyen született, s ott és Kassán tanult. Beteges gyermek lévén, iskolatársai szórakozásában nem igen vett részt, inkább olvasgatott. Már kora ifjúságában irt a Sátoralja-Ujhelyen megjelenő lapba költeményeket, szatírákat. Ezek felköltötték Szemere Miklósnak, a költőnek figyelmét, a ki a fiatal embert bátorította, s megismervén gondolkozását és tehetségét, Csernátonynak ajánlotta dolgozótársát az «Ellenőr» -höz, az akkori balközép napilapjához. A szerkesztőségbe 1871-ben lépett be Mezei mint vezérczikkiró, s 1873 elején vált meg az «Ellenőr »-től, mikor a balközép a Deák-párttal egyesült. A következő évben indította meg Csávolszky Lajos a függetlenségi párti «Egyetértés »-t, s Mezei azóta e lapnak folyton főmunkatársa és vezérczikkírója. Miskolcz városának déli kerülete 1881-ben függetlenségi programmal képviselőnek választotta s 1884-ig volt tagja az országgyűlésnek. A politikai czikkek és röpiratok mellett számos kritikai dolgozatot, útleírást, irodalmi és társadalmi értekezést tett közzé, a szépirodalmi lapokban pedig — a «Vasárnapi Újság» -ban is — költeményei jelentek meg. Időközben hosszabb utazásokat tett, s ezek eredménye «Bolyongások az olasz ég alatt» czímű, 1877-ben megjelent kötet. A budapesti újságírók egyesülete elhatározta, hogy a régi érdemes hírlapírót üdvözölni fogja harmincz éves irodalmi működése elismeréséül. Az egyesület határozatáról szóló jegyzőkönyvi kivonatot, mely október 31-én kelt, művészi ezüst lapba vésették s ezt nyújtották át most ünnepélyesen Mezei Ernőnek. Az ünnepély deczember 10-én a budapesti újságírók egyesületének helyiségében ment végbe, hol nagy számmal gyűltek egybe Mezei Ernő tisztelői és kartársai, számos országgyűlési képviselő minden pártból; az «Egyetértés» szerkesztősége, — melynek tagja Mezei is — testületileg jelent meg. Küldöttség ment Mezeiért, kit megjelenésekor lelkes éljenzéssel fogadtak. Vészi József az egyesület elnöke, s azután Szatmári üdvözölték, Mór titkár meleg hangú beszéddel s átnyújtották neki az emléktárgyat, az ezüst emléklapot, drágakövekkel ékesített aranykeretben. Mezei Ernő meghatottan köszönte meg kartársai megemlékezését. Levélben és táviratban is sokan üdvözölték a jubiláló írót, az ország távolabbi részeiből is. MEZEI ERNŐ. 50. SZÁM. 1901. 48. ÉVFOLYAM. «ISTEN FELÉ.» Endrődi Sándor, akinek összegyűjtött költeményei alig három évvel ezelőtt jelentek meg, egy újabb kötettel áll elő, amelynek »Isten felé» czímet adott. A czím a tartalomnak egészen megfelel. A hit és a szeretet könyve ez az ő legújabb műve, a melyben az élte delen visszatekintőt tolmácsolja lelke legnemesebb húrjaiból fakadó gondolatokkal. Ember, a ki túl van az útja felén, s egy határfánál megállapodva visszanéz. Ki az közöttünk, aki egyszeregyszer meg ne állana, még ha a sors kivételes kegyeltjet il, mindig puhán kipárnázott úton haladt is előre. Ki ne vívódott volna önmagával ? Melyikünk mentes a ballépés tudatától ? Minden gondolkozó és érző lélekhez a saját belsejének visszhangja szól Endrődi Sándornak «Isten felé» költeménykötetéből. Keresztül visz az örvényeken, eljuttat az önmagunkba szállás döntő mozzanatához, a hitet és a szeretetet állítja oda kibékítő és mentő angyalúl, a melyeknek jótékony melegétől aztán megnyugszik a lélek s mintegy önkénytelenül az «Isten felé» irányítja tekintetét. A hit és szeretet szárnyán röpíti a megtisztult lelket fölfelé. Az érdekhajhászat mai korában — a melynek hite kizárólag az anyagimádásba kapaszkodik, s a melynek életbölcsesége abban áll, hogy rideg önzéssel futtat keresztül ember emberen, s hogy ledőlt nagyságot nyomban elfeled — szinte megváltás számba megy, hogy a hit és a szeretet egy igazi költői lélek emelkedett gondolataiban nyer olyan zengzetes tolmácsolást, hogy mintegy önkénytelenül behizelgi magát a szivünkbe. A nyelv bája gazdagon érvényesül Endrődi Sándornak ebben az ő költői értékéhez egészen méltó kötetében, amelynek lapjain a formai szépséggel a gondolat emelkedettsége karöltve halad. Gyönyörűség, lelki vigasz és vezérfonal az olvasóra egyaránt. Múlt számunkban közöltünk már mutatónak néhány költeményt a kötetből, ahol most : magasan szárnyaló költői lelke hű visszatükrözéseűl s még kettőt csatolunk: Isten dolga, Akárhogyan tűnődöm én A végzet zord hatalmán : Fordítni rajta nem tudok, Bár sokszor úgy akarnám. Ma csöndes minden mint a tó, Holnap zúg mint az örvény, Az élet fölött ott lebeg Mindig az örök törvény. A sors keze ma simogat És holnap összevérez. Mindaz, mit látunk, álmodunk. Talányos, szövevényes. Miért van így ? miért van úgy ? Miért nincs okosabban ? Ne fürkészd, gyarló emberész. Titok. Megfoghatatlan. Nem néked, magának felel. Ki mindezt kigondolta Az ember jót, rosszat leél, A többi — Isten dolga. Szeretet. Oh, ne fukarkodj' szived melegével S amennyit adhatsz, adj a szeretetnek. Az évek, mint egy tüneményes álom Árnyékcsoportja, gyorsan ellebegnek, S mit adsz, ha majd csak hűlt hamuja reszket Egykor vidáman égő tűzhelyednek ? Elhidegül az ifjúság, az élet, És nem lesz nálad senki sem szegényebb. Mert, oh, romok között borongni némán, És emlékezni , gazdagság-e hát? Láthatsz-e mást a legragyogóbb múltban, Mint földeríthetetlen éjszakát? Nem azt, nem azt látod, mit elvesztettél, Csak a dúlt édent, a romot magát. S mint hogyha szörnyű terhek súlya nyomna: Zúzott lélekkel hullsz a drága romra. Szeresd, szeresd, ki szivét hozza hozzád S öleld szivedre, a ki hőn szeret. Tudod, mi tartja fenn a nagy világot? A szeretet, csupán a szeretet! Ha ez nem élne, ez nem járna köztünk, Mi sem járnánk, csak örvény s rom felett, A gyűlölet az örök éj maga, Villáma van, de nincsen csillaga. Szeress, szeress nagyon ! s ha látod is, hogy Milyen sok álság, bűn van a világba' , Ne csüggedj ! nézz csak fölfelé, a fénybe, És törj a porból tisztább ideálra! Annak, ki másokért él, amíg élhet, A sírban sem lesz zord az éjszakája ; Úgy látja : mélyén egy egy csillag ég, S mintha az árnyon át — hajnallanék . . . Endrődi Sándor e kötetét az Akadémiában, székfoglalóid mutatta be és Vadnay Károlynak ajánlja azt, mint akit hálás szívvel első útmutatójának tekint. E kép fejezi be hozzá intézett megható előszavát: «Te átérzed hevülésem igazát s megbocsátod gyarlóságaimat. Valamikor, egykor láttad tavaszom nyílását s örültél fiatalságom gazdagságának. A rég eltűnt kikeletből már csak egy-egy sugár, egy-egy emlék reszket vissza, — pompának, üdeségnek vége van. Késő ősszele sodorja magányod küszöbére ezeket a halavány, bágyadt szirmokat — pusztuló kert virágroncsait, — de ha gyöngéden lehajolsz hozzájuk, megtalálod köztük a szivemet, szeretete és hálája minden melegével». Sz.v. MAGYAR REMEKÍRÓK. Kevés nemzet életében töltött be az irodalom oly fontos hivatást, mint a magyaréban. Nálunk nem egyszerű virágfakadása volt a nemzeti szellemnek ; sokkal több annál, nemzeti létünk legfőbb támasza, s nem egyszer, a lét és nem-lét határán, fentartója. A XVIII. század végén az irodalom újjászületése előzte meg és készítette elő a nemzet politikai ébredését, s a rövid hajnalt