Vasárnapi Ujság – 1902
1902-03-30 / 13. szám - Tisza Kálmán pályája 194. oldal / Élet- és jellemrajzok - Tisza Kálmán. Sz-y D-s 194. oldal / Élet- és jellemrajzok
195 alkotmány bástyáiból megmaradt. Az életéért küzdőnek minden talpalattnyi hely drága, a hol megvetheti lábát s a protestáns autonomia ily utolsó menedék volt, a hol még élt s a honnan adandó alkalommal kiáradhatott az egész nemzeti életre a magyar törvény, a magyar alkotmány szelleme. Ebben a harczban Tisza Kálmán, a nagyszalontai református egyházmegye kurátora, akkor még 29 éves ifjú, mint a vezérek egyike jelent meg, aki hivatva van arra, hogy a majdan elkövetkezendő küzdelmekben a nemzet vezéreinek egyike legyen. A tiszántúli református egyházkerület gyűlésein 1859 októberében és 1860 januárjában mondott két beszédje feléje fordította a nemzet szemét, mely előtt akkor már derengeni kezdtek a jobb jövő halvány, bizonytalan sugarai. S e két beszéd kiinduló pontja volt egy oly pályának, melynél nagyobb szabásút, a nemzet életére mélyebb és tartósabb hatásút alig futott meg valaki annak a nemzedéknek tagjai közül, melynek politikai jellege és világnézete a forradalom utáni abszolutizmus nyomasztó levegőjében alakult ki s a kiegyezés időszakában fejtette ki tulajdonságait. Az 1861-iki országgyűlésben Tisza Kálmán mint Debreczen követe s mint a Ház egyik alelnöke jelent meg: a pályakezdő ifjút már akkor magas polczra állította a feléje forduló bizalom. A bizalom csakhamar ünnepléssé vált, mikor gróf Teleki László, a vezér hirtelen halála után Tisza állott élére a határozati pártnak. E párt lényegében ugyanazt akarta ugyan, amit a mérsékeltebb Deák-párt, csakhogy a forma dolgában a visszautasítás merevebb módját választotta. A vita a körül folyt, felirat alakjában hozzák-e tudomására az uralkodónak a felajánlott alkotmány visszautasítását, vagy pedig hozzon az országgyűlés, mely nem törvényes formák között hivatván össze, nem tekintheti magát valódi országgyűlésnek, egyszerű, rövid határozatot s ebben jelentse ki, hogy a nemzet képviselői nincsenek abban a helyzetben, hogy alkotmányos ténykedést végezzenek, hogy ennek egyedüli módja a magyar alkotmány visszaállítása ? A vitában, bár a többség a határozati párté volt, néhány párttagnak a szavazástól való tartózkodása folytán győzött, de ennek egyes csekélynek látszó, mégis nem jelentéktelen részében érvényesült Tisza és pártja felfogása is. Így a megszólítás kérdésében, a melyből kihagyták a «felség» czímet, mint a mely csakis a megkoronázott fejedelmet illeti meg s a «legkegyelmesebb urunk» czímzéssel helyettesítették. A négy évi kénytelen szünet után újra összehívott országgyűlésben a pártok lényegileg ugyanazon felfogások szerint alakultak meg, mint 1861-ben; a Deák - párttal, a felirati párt örökösével szemben a balközép állott Tisza és Ghyczy köré csoportosulva. A balközép kevesellette a Deák-féle kiegyezés vívmányait, ellenezte a delegácziókat és a közös minisztériumokat, önálló hadsereget, önálló pénzügyet és szabad kereskedést kivánt s Magyarország függetlenségének elismerését a diplomácziában. Legvilágosabban az 1868-iki híres bihari pontokban formulázta e követeléseket Tisza és SZÍVÓS, makacs, gyakran a szenvedélyeket is felhasználó harczot kezdett e jelszavak alatt a Deák-párti kormányok ellen. Ebben a harczban fejlődött ki az új magyar alkotmányosság parlamenti módszere s e harcznak erényei és bűnei érezhetők még mai parlamenti vitáinkon is. Tisza ekkor fejtette ki politikai tehetségének azt az oldalát, melyet leginkább bárultak és legnagyobbnak tartottak benne : a páratlan taktikai ügyességet. Bámulatosan értett hozzá, mint kell felhasználni s kitágítani a legcsekélyebb rést is az ellenfél falain s ha kellett, maga is tudott ilyen réseket csinálni. Támadása merész volt és kíméletlen, de sohasem zárta el maga mögött a visszavonulás útját és számolt mindig azzal az eshetőséggel, hogy egykor ő is kormányra kerülhet. Mert akart is kormányra kerülni, nem akarta tetterejét a reménytelen ellenzékeskedés meddő harczában elpazarolni. A körülmények segítettek neki e czélja elérésében : a Deák-párt néhány év alatt az összeomlás szélére jutott, megérett az átalakulásra, az új szellemmel és új emberekkel való felfrissítésre. 1875-ben megtörtént a fúzió s a magyar nemzet sorsa Tisza Kálmán kezébe jutott. Eleinte mint a Wenckheim-kabinet belügyminisztere, csakhamar azonban mint miniszterelnök jutott Tisza a kormányra s megkezdte páratlanul hosszú, tizenöt évi kormányzását. Terhes örökséget vett át. Az alkotmányosság gépezete nehezen, csikorogva tudott csak mozgásba jutni, a gyorsan váltakozó Deák-párti kormányok nem bírták az intézményeket az állandóság szellemével betölteni s ami a fő baj volt, a kétségbeejtően zilált pénzügyek összeomlással fenyegették az alkotmány épületét. Az államháztartás akkori állapotáról alig bír a mai nemzedék helyes fogalmat alkotni. A hiány a költségvetésben elrémítő nagy volt: 45 millió forint s e mellett 150 milliónyi gyors lejáratú kölcsön vált rövid idő alatt esedékessé. Akárhogy ítéljük is meg Tisza Kálmán politikájának ekkori fordulatát: el kell ismerni róla, hogy ezt az örökséget elvállalni nagy erkölcsi bátorság, mondhatni önfeláldozás műve volt tőle. A kormányon a pénzügyek rendezése és az ország hitelének, közgazdasági állapotának erősítése volt az első és fő célja, mert érezte, hogy ettől függ az alkotmány biztonsága, a nemzeti élet további fejlődése. S hogy e czért elérte-e, arra feleletet ad a pénzügyek állapotai közti összehasonlítás, ahogy elődeitől átvette s utódainak átadta. Ez oly érdeme Tiszának, melyet soha senki le nem tagadhat s melyet csak az utókor fog kellően méltányolni. Az a tizenöt év, melyet Tisza a kormányon töltött, a harczok, a folytonos ostrom és védekezés ideje volt, nem a békés, nyugodt alkotása. A parlamentben szakadatlanul küzdeni kellett az ellenzék folytonos támadásaival, melyek ugyanazokat az eszközöket és módszereket használták fel ellene, melyeket ő egykor a Deák-párt ellen használt. Nehéz és kényes kérdések, melyek olykor csekélynek látszó eseményekből fejlődtek, veszedelmesekké alakultak, alkalmasakká arra, hogy az alkotmányosságban való hitet megrendítsék s a nemzet és az uralkodó közti összhangot megbontsák. Csak a horvát czimer-ügyből kifejlett zavarokra s a még élénk emlékezetben levő Janszky-ügyre kell gondolnunk. Ilyenkor tűnt ki leginkább Tisza fényes taktikai képessége : sértetlenül, sőt diadalmasan került ki belőlük akkor, amikor barát és ellenség egyaránt bukását várta. A pénzügyeket a boszniai okkupáczió fenyegette nagy veszedelemmel, a Tisza kitűnő éleslátása és gyakorlati érzéke átsegítette az országot ezen is. Kétszer kellett kormányzása alatt megújítani a kiegyezést s ha nem sikerült is a nemzet minden jogosult követelését keresztül vinnie, engedményeket itt is ki tudott vívni. Kétszer újította meg a véderő törvényt is. Át kellett alakítani az adóügyi törvényhozást, új adókat kellett hozni. E téren a legfontosabb reform, mely szoros kapcsolatban van a pénzügyi helyzet gyógyításával, az italmérési ügyek rendezése volt. Roppant nehéz és a népszerűséget felemésztő feladat volt a nemzetet az adófizetés kötelességének teljesítésére nevelni s eloszlatni azt az abszolutizmus idejéből maradt felfogást, mely az adófizetés megtagadásában hazafias cselekedetet volt hajlandó látni. A közigazgatás és az igazságszolgáltatás is folytonos reformokat követelt: Tisza átalakította a maga képére, a maga czéljainak szolgálatára a régi vármegyei rendszert, ki kellett fejleszteni a közoktatásügyet, a honvédséget számban és belső erőben növelni. A közlekedésügy Tisza alatt fejlődött 317731 cl hatalmas szervezetté, melyet ma látunk. Ezek Tisza miniszterelnökségének legfőbb eredményei. A kormányzati módszere ellen intézett támadások visszaverésében két hatalmas fegyvere volt: a saját debatteri képessége, melyhez fogható a magyar parlament történetében alig volt még, s a háta mögött szilárdan álló, benne rendíthetetlenül bízó szabadelvű párt. Az utóbbiért áldozatokat is hozott, amiért sokszor vádolták, hogy a pártérdeket fölébe helyezi a haza érdekének. Az ily vádak visszapattantak róla, mert igaz, őszinte, kemény hazafisága volt rajta a pánczél. Pártja vagy politikai czéljai érdekében kénytelen volt tűrni nem egy dolgot, melyet maga sem helyeselt, de a saját erkölcsi épségét mindig megőrizte s ennek fényével el tudta fedni azt az árnyat is, melyet mások visszaélései vetettek kormányzatára. Ellenséget sokat szerzett magának; nem volt a kiegyezés óta magyar politikus, akire a gyűlölet oly hevesen szórta volna nyilait, de nem volt olyan se, aki vádat, gyanúsítást, jogosult vagy jogosulatlan I * • MJ» 1» « H »iMUHlfl« A GESZTI KASTÉLY VERANDÁJA. Jelfy Gyula fényképei, A GESZTI KASTÉLY FŐBEJÁRATA.