Vasárnapi Ujság – 1904
1904-07-24 / 30. szám - Csaplovics Lőrincz (arczképpel). Rexa Dezső 518. oldal / Élet- és jellemrajzok - Heim Péter (arczképpel) 518. oldal / Élet- és jellemrajzok
518 VASÁRNAPI UJSAV. csak annyira emlékszik, hogy a Szakál Jánosféle szeglet-korcsma volt abban az időben a legelőkelőbb Székelykeresztúron. A főtisztek lovai többnyire itt voltak elhelyezve. Arra is jól emlékszik, hogy akkor abban a korcsmában az öreg Báczó bandája muzsikált a többnyire tisztekből álló vendégeknek. Hogy Petőfi közöttük volt-e, azt nem tudja. A julius 30-iki estéről Vargha Zsigmond, negyvennyolczas honvéd, aki a Mack-féle összeesküvésben való részesség miatt több évig raboskodott s onnan kiszabadulva végig szolgálta Garibaldit is és most közbecsülésben él Fiatfalván, a következőket adja elő: 1849 julius 30-ikán érkezett Bem tábornok kis táborával Székelykeresztúrra s édes apámhoz, ki akkor a jelenleg Gyárfás Endre birtokában levő udvarházat birta bérben, — a tisztek közül többen szálltak be, közöttük Zeyk Domokos is, ki másnap oly hősi módon fejezte be életét Héjjasfalva közelében. Estefelé hire szaladt, hogy Petőfi is megérkezett s fent van a piacztéren. Ezen hirre apám rögtön felsietett a piaczra,s ott Novák Antal kereskedése előtt másokkal együtt beszélgetve, megtalálta Petőfit, kit meghívott vacsorára, bivalytejes és túrós puliszkára. Petőfi, a meghívást szívesen és örömmel fogadta el. Nyolcz órakor már javában folyt a vacsora, melyen többen vettek részt, így a polgári elemből az 1854-ben Marosvásárhelyen kivégzett Gátfy Mihály is jelen volt. Vacsora után nővérem, Vargha Róza felkérésére Petőfi elszavalta egyik költeményét s később újabb kérésére emlékkönyvébe három versszakos költeményt irt, melyben a vacsora kedélyes hangulatáról s a bivalytejes és túrós puliszka ízletességéről volt szó. Sajnos, az emlékkönyv később, mikor a házunk leégett, odaveszett. Asztalbontás után kimentek a kertbe s ott letelepedtek az egyik nagyobb körtefa alatti padokra, hol igen vidám társalgás közepette csakhamar énekre gyújtottak. (Bolyai Gergelyné, a Vargha-család jelenlevő rokona és a házi leány, Róza, csinosan tudtak énekelni). Az énekelést «A virágnak megtiltani nem lehet» czímű dallal kezdték meg. Ilyen hangulatban maradt a társaság 12 óráig, mikor mindenki szállására távozott. Búcsúzáskor Petőfi megígérte, hogy ha a harcz szerencsés kimenetelű lesz, még ide vissza fog térni. Vargha Zsigmond édesapja még elkísérte a református templomig a távozó Petőfit, ki aztán a piacz felé távozott. Petőfi a vacsora alatt egy zöld aranyozott poharat használt. Ez a pohár, bár nem ép állapotban, ma is Vargha Zsigmond birtokában van. Hogy Petőfi julius 31-ének a harcz színhelyére indulásig való első két-három óráját hol töltötte, feküdt-e ágyban vagy a Szakál-féle korcsmában mulató tisztek közé vegyült, avagy, ami szintén lehetséges, a korcsma előtti nagy és szép piacztéren valamely tiszttársával töltötte-e sétálva a hátralevő pár órát, — biztosan meg nem állapítható. A körülményeket egybevetve, a legvalószínűbb az, hogy Petőfi Vargha Zsigmondtól eltávozván, a tisztek mulatozásától zajos Szakál-féle korcsma felé tartott, ha volt is külön szállás kijelölve számára s ott vagy a tisztek közé vegyült, vagy pedig a piacztéren le s fel sétálgatva töltötte az éjszakát. Ezt látszik támogatni hogy Petőfi podgyászosszekere is a vendéglős tulajdona volt. Az is valószínű, hogy Petőfi számára, mivel a honvédsereg megérkezése után jött, s mivel jövetelére nem is számított az elszállásolóbizottság, a szállás nem is volt kijelölve s így kénytelen-kelletlen is a Szakál-féle korcsmában kellett tölteni az éj hátralevő részét, mulató tiszttársai között.» A július 31-iki eseményekre vonatkozólag még Sipos Sándor további vallomása bír fontossággal, ki az eseményekből ezt adja elő : «Másnap, július 31-ikén még láttam Petőfi urat, úgy délután, amint a fejéregyházi Hallerféle tanárok Héjjasfalva felőli végétől egy néhány száz lépésnyi távolságra az út belső szélén Szakál János keresztúri lakos szekere mellett, ki Petőfi úr podgyásza részére előfogatul volt kirendelve, kezét kardmarkolatjára téve állott. A szekerek ott össze voltak torlódva annyira, hogy semerre mozdulni nem lehetett. Mi az útról a kukoriczaföldekbe szaladtunk be a Küküllő hidja felé és onnan haza. Tisztán emlékezem, bár nehéz fellegek borították az eget és homályos volt, hogy ugyanaz ez, kit tegnap ebédre hivtam meg.» az úr volt Ezzel aztán a végzett kutatásokról rövidesen beszámoltam. Az elmondottakból megállapítható az, ami eddig tisztázva nem volt, hogy Petőfi utolsó huszonnégy órájában Székelykeresztúron hol tartózkodott s így a lelkes székelykeresztúri «Székely-Társaság» azon hazafias törekvésének, hogy Petőfi székelykeresztúri tartózkodásának emlékét valamely módon megörökítse, semmi akadály nem áll útjában. Mindenesetre a megjelölésre legalkalmasabb a jelenlegi Gyárfás Endre-féle udvarház, melyben Petőfi utolsó vacsoráját költötte el, s melynek parkjában van az a körtefa, mely alatt vidám társaság közepette mulatott utoljára. HEIM PÉTER: HEIM PÉTER 1834—1904. A kiegyezés óta oly magas fejlődésre jutott magyar posta- és távirdaügy egyik főmunkása halt meg julius 20-án : Heim Péter nyug. miniszteri tanácsos, posta- és távírda elnökigazgató. A posta- és távirdajog terén a legkitűnőbb szakemberek egyike volt s e mellett nagy szervező tehetség. Mikor a postaügy vezetői közé került, a közlekedés e roppant fontosságú ága úgyszólván a kezdet állapotában volt , hogy a magyar állam intézményei közt a legkitűnőbb szervezetek egyike lett és győztesen állja ki a versenyt a külfölddel is, abban neki nagy érdeme van. A magánéletében egyszerű férfiú külföldön messze ismeretes volt, mint a legjelesebb szakemberek egyike; erről tanúskodik az a tisztelet, mellyel a nemzetközi postai kongresszusokon fogadták s a szaklapokban emlegették. Jó részben neki köszönhető az is, hogy míg a nyolczvanas évek végéig a magyar posta nagyon keveset jövedelmezett az államnak, a távírda meg épen állandóan deficzittel küzdött, — az utolsó két évtized alatt egyike lett az állam legjobb jövedelemforrásainak s egyúttal a magyar közgazdaságnak is óriási szolgálatokat tett és tesz. Míg 1880-tól 1887-ig a posta- és távírda jövedelme alig volt több 10 és fél milliónál, a következő hét év alatt— míg Heim Péter volt az élen—27 millióra emelkedett, pedig a befektetési költségek is igen nagyok voltak, a postahivatalok szaporodtak, a távirdahálózat 4000 kilométerrel növekedett s a postai alkalmazottak és postamesterek fizetését is javították. Heim Péter az állam érdeke mellett mindig nagy figyelemet fordított a közönség érdekeire s a tisztviselők javára is, a mivel a posta- és távirdaintézmény népszerűségét mozdította elő. Heim Péter 1834-ben született a torontálmegyei Nagyszentmiklóson. Egyetemi tanulmányait Budapesten elvégezvén, a temesvári 28. SZÁM. 1904. 51. ÉVFOLYAM. postaigazgatóságnál lett fogalmazó, majd Gorove István minisztersége alatt miniszteri fogalmazó a közlekedésügyi minisztériumban. Az 1874-iki berni első nemzetközi postai kongresszuson, majd az 1880-iki párisi értekezleten ő képviselte Magyarországot. Ő vetette fel a posta-és távírda egyesítésének eszméjét s az egyesítést fő részben ő vitte keresztül 1887-ben. Nagy része volt annak a posta- és távirdaegyezménynek létesítésében, melyet a magyar kormány 1888-ban Ausztriával kötött s mely a magyar postának belső intézkedéseiben teljes önállóságot s külföldi vonatkozásaiban egyenlő jogot biztosított. Ez alapon Heim Péter vezette a postai belszolgálat átalakítását. A posta, távírda és a telefon egyesítése után Baross Gábor miniszter kinevezte őt miniszteri tanácsossá s elnökigazgatóvá; mint ilyen vett részt a bécsi postai kongresszuson, létesítette a Budapest-bécsi telefont s a magyar városokat összekötő telefonhálózatot. Érdemeiért a király 1894-ben a Lipót-renddel, 1895-ben, nyugalomba vonulásakor pedig a Szent István-renddel tüntette ki. Heim Péter a szakirodalomban is becses munkásságot fejtett ki. Az elsők egyike volt azok közt, akik a postatakarékpénztár behozataláról értekeztek s a «Budapesti Szemlé»-be és más folyóiratokba számos tartalmas tanulmányt irt postai és távirdai ügyekről. Halálát özvegyén, született Stefánovics Márián kívül fia, dr. Heim Pál, az Irgalmasrend budapesti kórházának főorvosa, leánya, dr. Baghy Antalné, s három fivére: Heim Antal, temesvári lapkiadó, Heim Mátyás nyug. posta- és távírda tanácsos és Heim Ferencz, a gróf Nákó-féle uradalmak tisztviselője, valamint kiterjedt rokonság gyászolja. Dr. N. D. CSAPLOVICS LŐRINCZ. Az utolsó évtized — a múzeumok és könyvtárak ügyének nagyméretű föllendülése folytán — az árvavármegyei alsó-kubini Csaplovicskönyvtár nevét is ismertebbé tette. 1839 óta a mikor a könyvtár gyűjtője Árva vármegye karainak és rendeinek felajánlotta a nagy, körülbelül ötvenezer kötetből álló könyvtárt —maiglan alig volt ismeretes Árvamegye eme kincse. Az utóbbi években feltűnt itt-ott egy rövid hír, amely említi e nagybecsű kulturalkotást, s mindannyiszor mellőzés éri annak nagyszellemű gyűjtőjét, nagylelkű adományozóját. Eléggé dicséri őt műve. Nem szorul külön elismerésre s nevét állandóan megőrzi az a palota, mely a közeljövőben épülve, a kincsszámba menő gyűjteményt fogja magába fogadni. Kegyeletes napja volt múlt deczember hó 23-án a könyvtárnak. E napon múlt félszázada, hogy meghalt Árva megye egyetlen maecenása, s e napon vesztette el a becses könyvtár azt az embert, a kinek az élete czélja volt e könyvtárt bővíteni, előbbre vinni. Jaszenovai Gsaplovics Lőrincz: Jaszenován Árva megye kies fekvésű falujában született 1778 augusztus 5-én. Atyja László, birtokos, anyja bobrovniki Bobrovniczky Mária volt. Iskoláit szülőházánál, Felső-Kubinban, Lestinben, Beszterczebányán Osgrauban és Késmárkon végezte s 1799 február 5-én megyei szolgálatba lépett. Tizenkét esztendeig tartó irnokoskodását megunván, az árvai közbirtokossági uradalom akkori kormányzója, gróf Zichy Ferencz főpohárnok és Veszprém vármegye főispánja mellé került, mint titkár, s 1810-től 1852-ben történt nyugalmaztatásáig a gróf Zichy család tisztviselője volt s mint ilyen az esztendő legnagyobb részét Pozsonyban és Bécsben töltötte. Kisebb utazásokat is tett Németországban, s midőn gróf Zichy Ferencz a Duna szabályozási munkálatokhoz kineveztetett kormánybiztos úr, akkor ő ugyanott, mint jegyző működött. Élete eseményekben épen nem volt gazdag. Családja nem volt, egyedül könyvgyűjtő szenvedélyének hódolt. Irodalmi működést nem fejtett ki; egyetlen nyomtatásban megjelent munkája: az 1832. évi országgyűlés tagjainak «Schematizmus»-a (16 °. Pozsony, szerző neve nélkül.) Könyveket már kora ifjúságában kezdett gyűjteni. Először csak ajándékul kapott könyvekből állt könytára. 1708-ban irja össze azon