Vasárnapi Ujság – 1905
1905-04-09 / 15. szám - Báró Wesselényi Miklós ifjuságából (arczképekkel) 233. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak
15. SZÁM. 1905. 52 ÉVFOLYAM. "VASÁRNAPI ÚJSÁG. 233 BABO WESSELÉNYI MIKLÓS IFJÚSÁGÁBÓL. A főváros hatósága április 9-én leplezi le az 1838-iki árvíz emlékére készült domborművű emléktáblát, mely báró Wesselényi Miklósnak ez árvizkor tanúsított önfeláldozó és hősies szereplését örökíti meg a Ferencziek templomának Kossuth Lajos utczai falán. Ez alkalomból újra felidéződik Wesselényi emléke, nemcsak az ünnep révén, hanem mert—mint már említettük — most jelent meg a nagy hazafinak eddigelé legterjedelmesebb s legrészletesebb életrajza. A két kötetes nagy munkát dr. Kardos Samu debreczeni ügyvéd irta «Báró Wesselényi Miklós élete és munkái» czim alatt. Ami az adatok bőségét illeti, e könyv mondhatni a teljesség igényével léphet fel, mert szerzője összegyűjtött minden hozzáférhető okiratot, levelet, emlékiratot, áttanulmányozta magának Wesselényinek nagy terjedelmű levelezését, naplóját, a reá vonatkozó irodalmat, úgy hogy az olvasó megtalálhat benne mindent, ami Wesselényi egyéniségének s szereplésének megértéséhez szükséges. A szerző igen gyakran beszélteti forrásait, nagyobb részleteket közöl belőlük, a mint hogy általában magából a rendelkezésre álló anyagból igyekszik kiemelni s az olvasó elé állítani mindazt, ami Wesselényire nézve jellemző. E mellett nagy lelkesedéssel dolgozott, hogy — mint előszavában mondja — ifjúkorában tett fogadalmát beválthassa s az életrajzot Wesselényihez mennél inkább méltóvá tegye. Lelkesedését érezzük a könyv olvasása közben mindenütt s ez bizonyára hatással lesz különösen az olvasóknak arra a részére, a kiknek könyvét ajánlotta s első sorban szánta : az ifjúságra. A munka érdekességét nagyszámú illusztráczió is emeli, melyek közül kettőt itt bemutatunk. A következőkben, a könyv alapján közlünk Wesselényi ifjúságából néhány részletet, nagyobbára Ujfalvy Sándor kéziratos emlékiratai nyomán, melyek érdekesen jellemzik nemcsak a gyermek Wesselényit, hanem atyját, az idősebbik báró Wesselényi Miklóst is, s apának és fiának egymáshoz való viszonyát. Mikor Ujfalvy, aki benső ismeretségben állott a Wesselényi-családdal, 1845-ben a boldog apa megbízásából közölte Erdély akkori kormányzójával, gróf Teleki Józseffel, hogy Wesselényinek fia született, Teleki a következő visszaemlékezést mondotta el: «Miklós barátom boldogult atyjával közeli rokonságban állottam. Egykor szüleim magyarhoni szüretjükre utazván, én és két fivérem a kolozsvári tanodában maradtunk. Wesselényi unokabátyánk a szüretre Zsibóra vitetett bennünket. Zsibóra érkezve, vígan telt az első nap változtatott kedvtelések között. Jött a második nap, kezdetében hasonlóan az elsőhöz. Nagybátyánk többnyire köztünk mulat, olykor-olykor tudományos értekezletekbe is bocsátkozva. Észrevételeinkkel elégültnek látszott s így szólt: Úgy látom öcséim, életkorotokhoz képest eleget tudtok ; az én Miklósom fiatalabb ugyan, de ő sincs elmaradva. Sokat tud már a kujon és elmésségét néha magamnak is bámulnom kell. Rögtön hivatja Tőkést, fia nevelőjét és megrendeli fiával azonnal próbatételt tartani. Kivánata nyomban teljesítteték; apa és anya örömkönyvkben úszó szemekkel foglalnak helyet a nagy teremben, szépreményű fiuk idő előtti észfejlettsége tudatában; de várakozásuknak az eredmény most nem felel meg , mert a hosszú egyedüllét után a velünk élvezett változatos játékok annyira elfoglalták Miklósunk figyelmét, hogy nevelőjének minden iparkodása daczára is feleletei mindinkább hiányosak és zavartabbak lőnek. Atyja elkomorodik s előbb csendes, de később heves hangon inté őt rendre ; de Miklósunknak sehogysem sikerült figyelmét rendbe szedhetni. Rendkívül sérté ez a hiú atya ambiczióját; míg boszúsága dühre változott; tele torokkal kiáltá fel a hajdu-tizedest, s fiát vasra vereté, fegyver között a kastély börtönébe kisérteté. Testvérem és nevelőnk magunkon kívül tántorgunk szállásunkra ; szelid neveltetésünk után ily bánásmód túlhaladá képzetünk határait. Később mellékutakon a bárónéhoz mentünk, sírva esedezvén előtte fia kiszabadításáért: «Fiam! — mondá a báróné szokott nyugodt hangján — még nem jött el az ideje, de ha csillapul atyjának haragja, tudatni fogom veletek.» Egy idő múlva magához hivatott bennünket a báróné és mondá : «Férjem indulata lejárt és kérésetek most sikeres leend» . . . Reszketve közeliténk mi nagybátyánkhoz, ki esedezésünkre derűs arczczal viszonzá: «Nem érdemli a gaz poronty... feleletjeiből azt lehetne hinni, hogy mitsem tanult, pedig sokat tud s épen ezért nem értem az ilyes tréfát. Csakhogy most az egyszer értetek szép öcséim megbocsátok» ... Ezzel lekiáltott az udvarra és Miklós fegyveres hajdúk között felkisértetvén, a vasból kivétetett és szigorú megdorgálás után szabadon bocsáttaték. Ez 1807 őszén történt. 1805-ben történt ez a szintén Ujfalvyról följegyzett eset: Zsibó és Csiglen őserdőiben szokott idősb báró Wesselényi Miklós vadászni. Eme vadászataira már kilencz éves korától kezdve magával vitte a kis Wesselényit. Folyt a hajtás, minden vadász s a kis Wesselényi is elfoglalta a maga helyét. Egyszerre csak alig 40—50 lépésnyire a kis Wesselényitől csörtet ki nagy robajjal az erdő sűrűjéből egy hatalmas vadkan. A kilencz éves fiú minden tétovázás nélkül rászegzi fegyverét, a fegyver dördül, a vadkan megáll, horkan, de el nem esik, sőt a kapott sebtől bőszülten rohan egyenesen a gyermekifjúnak. Az apja látja a halálos veszedelmet, mely egyetlen fiát fenyegeti, de szíve érezkedte alatt nyugodtan dobog, biztos kézzel szegzi fegyverét a feldühödt vadra és a holtra talált fenevad élettelenül terül el alig 2—3 lépésnyire a kis Wesselényi lábai előtt. Pár héttel ezután megyegyűlés volt Zilahon. Wesselényi oda is magával vitte kisfiát, kardosan, mentésen. Ezen a gyűlésen történt az, hogy Wesselényi összezördült gróf Tholdalagival, az akkori közép-szolnokmegyei főispánnal. Wesselényi még a szokottnál is keményebb, kíméletlenebb volt a gyengelelkű főispánnal szemben. A közgyűlés tagjainak nagy része a megbántott főispán mellé sorakozott s hangos szóval követelte, hogy Wesselényi kérjen a megbántott főispántól bocsánatot. Wesselényi daczos fővel, keresztbe font karokkal, mint szirt a zajló tenger hullámai között, állott az őt mind sűrűbben körülvevő megyei nemesség közepette. Mellette kardosan, mentesen kis fia. A sokaság nőttön-nőtt, a kiabálás, majd fenyegetődzés folyton erősbödött, de Wesselényi csak állott tovább, mint megkövült szobor, szótalanul. Ekkor felhangzott a tömegből a fenyegető kiáltás : «Ki vele ! Dobjuk ki az ablakon!» A kis Wesselényi könnyes szemekkel nézett a forrongó tömegre, kérlelte, rimánkodott, de a tömeg kérlelhetetlen maradt és édesapjához mindjobban közeledett. Ekkor a kis Wesselényi abba hagyja a kérlelést, egyet szökik, kardot ránt s harsány hangon kiált a tömeg felé: «A ki atyám ellen még egy lépést mer tenni, azt irgalom nélkül keresztül döföm!»... A gyermek hőse szavai lefegyverezték a forrongó tömeget, mindenki feledte a sérelmet és boszút, a szívekben a szeretet és csodálat ébredt a hősi gyermek iránt. Sokan ölbe kapták s csókokkal halmozták el a kis Wesselényit. Gróf Tholdalagi még az évben nyugdíjba ment, a főispáni székben utódja épen Wesselényi lett. A beiktatási ünnepélyre, mely 1806 április havában történt, ismét magával vitte a kis Wesselényit. Ekkor, vagyis 10 éves korában tartotta a kis Wesselényi első beszédét a nyilvánosság előtt. Hogy mily öröm, mily boldogság töltötte el a fiára oly büszke apa szívét eme beszéd hallatára, kitűnik barátjához, Kazinczy Ferenczhez 1806 április 9-ikén irott levelének következő részéből: «Fiam a vármegyei gyűlésen, midőn az organisationalis planumért most közelebbről egybegyűltünk volt, legalább is 400 ember jelenlétében, minden carta nélkül, nagy bátorsággal, hallgatóinak megelégedésekre s nekem örömömre elmondta oratiócskáját, melylyel önmagát hazafi Polgárnak áldozta fel. Itt küldi neked, vedd jónéven tőle.» A rövidke beszéd, melynek eredeti fogalmazványa az Akadémia kézirattárában található, így hangzik: «Atyák és Hazafiak ! Merthogy nevezzelek édesebb nevezettel? Érzem már hazámhoz s hozzátok szeretetemet.— Atyák! Hazafi akarok én is lenni. — Ti nemes tűzzel munkálódtok és miért ? — Azért ugye, hogy minket boldoggá tegyetek? '— Oh, Atyák ? higyjétek el, az én lelkem oly kész, hogy mindenütt nyomban követnélek. Ah, de ez a kilencz esztendős test akadályomra vagyon. Nem vagyok én Sándor, hogy irigyeljem atyáim tetteit, marad nekünk is munka. De micsoda munka? — Oszlopokat fogunk nektek az egekig emelni, s amit ti el nem végeztetek, nemes tűzzel bé fogjuk végezni mi. Számot tartsatok reám atyák! El ne felejtsétek, hogy én ma hazafinak áldoztam fel magamat. Rövid időn meg fogjátok látni, hogy meg nem csaltam várakozástokat.» Még egyszer és pedig élete alkonyán, annak ép utolsó esztendejében látott igaz és nagy örömet fiában az öreg Wesselényi. Folyt évek óta a Habsburgok és Bonaparte Napoleon között a háború. A szerencse nem igen kedvezett az osztrák fegyvereknek. 180!)-ben elhatároztatott a nemesi fölkelés. A közép - szolnoki, krasznamegyei és kővárvidéki nemességnek kapitányává az öreg Wesselényi rendeltetett ki. 600 lovasból állott a felkelő csapat, melynek gyűlőhelyéül Nagy-Károly, Szatmár megye székvárosa jelöltetett. De az öreg Wesselényi időközben beteggé lett; a felkelő nemesség élén Nagy-Károlyban meg nem jelenhetett, azonban elküldé maga helyett 13 éves fiát, a kis Wesselényit, kit már ekkor a felkelő rendek nemcsak jól ismertek, de nagyon kedveltek. Nagy-Károlyban több ezer főnyi felkelő sereg volt egybegyűjtve ; az egyes vidékek nemességét mindeniknek a maga kirendelt kapitánya vezérelte az ott időző József nádor főherczeg elé. Mikor Közép-Szolnok, Kraszna vármegye s a Kővárvidék nemességére került a sor, azok élén egy fiatal dalia vágtatott elő és 600 lovasból álló dandárát oly bravúrral vezérlé a főherczeg s az annak környezetében levő főrangú tisztek elé, hogy azok mindnyáját és közöttük különösen magát a főherczeget az igaz csodálat és bámulat tölté el. Ez eseménynek szemtanúja és megörökítője maga Kisfaludy Sándor volt, a ki 1809-ben a nemesi fölkelés szervezésében tevékeny részt vett. A fiatal Wesselényinek maga a főherczeg a legszebb előmenetelt és jövendőt jósolta a katonai élet terén. Egykorú festmény után. BÁRÓ WESSELÉNYI MIKLÓS HAT ÉVES KORÁBAN. BÁRÓ WESSELÉNYI MIKLÓS 1838. ÉVI ARCZKÉPE.