Vasárnapi Ujság – 1905
1905-01-08 / 2. szám - Zászlóbontás 26. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
26 a szépirodalommal is; a «Vasárnapi Újság», valamint más lapok is nem egy szép költeményét közölték. 1886-ban egy vaskos kötetben kiadta verseinek egy részét «Szabó Sándor költeményei» czímmel; a kötetet a kritika elismeréssel méltatta. Újabb költeményeit most rendezi sajtó alá egy kötetben, mely «Délig nyitók» czim alatt fog megjelenni. Mint novellaíró is figyelemreméltó jeleit adta tehetségének. Máramarosszigeten, mint a «Szilágyi István Irodalmi Kör» választmányi tagja, a közművelődési egylet s a takarékpénztár alelnöke, s mint a Szépfaludi D. Ferencz által szerkesztett «Máramarosi Lapok» főmunkatársa is buzgó tevékenységet fejt ki. A Petőfi-Társaság tagjává választása alkalmával nemcsak a vármegye nagy közönsége részéről, de az ország egyéb vidékeiről s a fővárosból is sokan üdvözölték. KEMECHEY JENŐ: ZASZLOBONTAS. Karczolat. Mikor vihar készül a természetben, előbb hirtelen átnyargaló szelek rázzák meg a falombokat, megrezgetik a fűszálat, felkavarják a port, de még az ablakokat is megzörgetik, mintha jelentenék az embereknek, hogy valami következik. A háborús és mérges hirlapi czikkek, diplomaták, hadvezérek tanácskozása, börze nyugtalankodása, mozgósítás, csapatok vonulása előzi meg, míg aztán megszólal a voks : az ágyú, amely a győzelem és bukás felett végérvényesen dönt. De a választás sem toppan be olyan nesztelenül, ennek is megvannak a maga előhírnökei, épen úgy mint a viharnak, vagy véres háborúnak. Csakhogy itt nem szél zörgeti meg az ablakokat, hanem a a kortes, mm is katonákat mozgósítanak, hanem békés választópolgárokat, a diplomatákat, hadvezéreket pedig a tiszteletre méltó pártvezetők helyettesítik, akiknek igen nagy és fontos szerep jutott a választási harcz előkészítésében, ahol vér helyett csak bor folyik ugyan, de a mérkőzés kimenetelét azért mégis feszültebb érdeklődéssel várják, kivált a t. jelölt urak,—• mint pl. ahogy mostanában Port-Artur elestét vártuk. A tisztelt választópolgároknak fogalmuk sincs róla, hogy milyen lázas tevékenységet kell kifejteniök ezeknek a pártvezetőknek a házfeloszlatástól kezdve addig a pillanatig, amikor az utolsó választó is leadta a voksot. Első a szervezkedés! Ennek roppant körültekintéssel és valóságos diplomácziai tapintattal kell megtörténni. A pártelnök rendesen régibb idő óta viseli ezt a tisztet, ez hát nem okoz fejtörést, hanem aztán annál élesebb figyelemmel kell összeválogatni az alelnököket. Annyi, amennyi. De a listában benne kell lenni mindenkinek, akiről tudni lehet, hogy igényt formál rá. Persze valamennyi tekintélyes, nagy befolyású ember. Lehetőleg nagybirtokosok, bérlők, nagykereskedők és bankigazgatók. Ments Isten, hogy valamelyikről megfeledkezzenek. Az ilyesmibe bele lehet bukni. A végrehajtó bizottságba fölvesznek minden jelentkezőt, s jelentkeznek is szép számmal, kivált politikus öreg urak, lelkes fiatal emberek. Legnehezebb az első lépés, — mint mindenben, — úgy a választás előkészítésében is. VASÁRNAPI TTSÁCT. Az elnök előtt ott fekszik egy fólia alakú vastag füzet, tele irva nevekkel. Ezek a kerület választói. A feladat az, hogy ezekből a választókból valahogyan kompakt többség legyen. Hányféle ember ! Nagy urak, kis urak, gazdatisztek, hivatalnokok, iparosok, kereskedők, parasztok össze-vissza. Először is osztályozni kell őket. Ez a pártiroda dolga. Kiírják külön-külön jegyzékekbe állásuk, foglalkozásuk szerint. Listák készülnek az állami tisztviselőkről, a magánhivatalnokokról, egy-egy sorozatba kerülnek az iparosok szakmájuk szerint: szabók, czipészek, borbélyok és így valamennyi szép sorjában. Már a második napon együtt ül a végrehajtóbizottság, hogy sorra vegye a voksokat. Az irodavezető hangosan felolvassa a neveket s mindegyiknél kérdi, hogy ismerje valaki. Aki jelentkezik, odaírják a nevét a választóé mellé annak a jeléül, hogy ez «ki van osztva». Aki vállalta, tartozik «behozni». Gondosan mérlegre tesznek mindenkit. Becsülgetik, megkopogtatják, érdeklődnek a természetrajza iránt. Ki fia-lánya? Akiről tudva van, hogy «a mienk», azon hamar átsiklanak. A kéteseknél kutatják , hogy lehetne hozzáférni? És ez így folytatódik mindaddig, míg az összes «lehetséges» választókra rá nem borították a végrehajtó bizottság láthatatlan hálóját. Végül komputust csinálnak és tomboló lelkesedés között konstatálják, hogy «ha mindenki megteszi a kötelességét», a többség bizonyos. Az iroda emberei sem restek. A posta nem győzi szállítani az ezer meg ezer proklamácziót, meghívót és buzdító levelet. Minden nap pártgyűlés, minden este közvacsora. Egyszerre vége a nagy drágaságnak. Egy-egy koronáért olyan vacsorát eszik az atyafi, hogy még csak pár nappal előbb öt koronáért sem kapta volna meg. Megjönnek a zászlók és a jelvények. Egyre több fehér vagy piros tollas alak látható az utczákon és mindig több vígan lengő zászló tarkállik keresztül a sűrűn hulló hópelyheken. A szervezkedés harmadik-negyedik napján megérkezik a jelölt, akinek olyan fogadtatást rendeznek, hogy felfordul a város. A programmbeszédet a pártelnök házának erkélyéről mondja el «a közélet kiváló alakja», utána grandiózus lakoma, este fáklyás zene és bál, azután megkezdődik az elkeseredett alkotmányos küzdelem, amelynek harczi jelszava : győzelem vagy bukás. TÉL A PUSZTÁN. Még a tél is egészen más a pusztán, mint a fővárosban. Itt, mihelyt leesik az első hó, tüstént mozgósítnak egy sereg munkást, meg egy csomó szekeret, azután összekaparják, összesöprik a havat s kihordják a Dunára. És másnap már a sok ezernyi ember, aki nagy gyönyörűséggel nézegette a szép, fehér havat, ép olyan hótalan utczákon nyüzsög, futkároz, mint akár nyáron. De bezzeg a pusztán nem seprik el a havat, ahova leesett, ott is marad az, míg csak az enyhébb időjárás el nem olvasztja. Nem is sürög-forog rajta a járókelők sokasága, csak épen akit arra hajt a kényszerűség, más otthon ül a meleg szobában. Szóval a puszta igazán puszta lesz. Ilyen csendes pusztai tájat mutat be képünk is : az «Aligálló» csárda környékét a Debreczen-sámsoni országúton. Jól nevezték el szegény csárdát, mert bizony rozzant vályogtalpán alig bír már megállani, tatarozásra való költség nem igen kerül. Híjába, a régi jó vendégek, a bőkezű betyárok, mulatós gulyások, csikósok csak a mesében élnek már. Szörnyű nagyot fordul a világ s az öreg «Aligálló» nagyon megérzi ezt. Az emberek leginkább vasúton járnak már s aki még gyalog, vagy lóháton arra vetődik is, az is rendesen csak a kutat keresi fel az udvaron : megitat, aztán tovább megy, legfeljebb ha egy kicsit melegedni néz be a csárdába. Aki félliter bort, vagy két deczi pálinkát megiszik, az már becses vendég A jámbor csapláros ráér gondolkozni a világ változandóságáról s apránként meggyőződik róla, hogy bizony csárdája nem sokára nem alig, hanem sehogysem áll már. Elpusztul, összedől, felszántják a helyét. Úgy jár, mint már annyi sok egykori társa az Alföld síkjain. DIVATLEVÉL. Karácsony elmúltával, az újesztendővel beköszönt mindig az, amit a társaságban «téli évad»-nak szokás nevezni. Egymás után megnyílnak a fényes hangversenytermek, híre kél a sok különféle bálnak, mulatságnak és megkezdődik — a nők körében — a farsangi készülődés. Az idei farsang talán még az eddigieknél is bőkezűbben gondoskodott híveiről. A báli divat igazábban még csak most bontakozik, most ismerhet- 2. SZÁM. 19115. 52. ÉVFOLYAM juk meg egyenként meglepő újdonságuk alakjában. És az eddig látottakból máris megállapíthatjuk, hogy jelszava most is a művészi ízlés és káprázatos fényűzés lesz. A ruhák dísze elsősorban a hímzés, persze lenge, olykor áttörött alapra vetve. Ezzel ismét érvényesül divat őfelségének nagy csapodársága, amennyiben eddig a végletekig menő előszeretettel a csipkét pártolta. Hogy sikerülni fog-e az utóbbit teljesen bojkottálni, az más kérdés. A kedves, lenge csipkeremekeknek sok a hívük és tőlük elszakadni csak nehezen fognak az értük lelkesedő asszonyok, leányok. Pedig a divat most elsősorban a hímzést kedveli. Ez lesz a ruhaaljak dísze, ebből kerül a báli derekak kerete és ez adja a pazarabbnál pazarabb belépők szegélyét, gallérját. Mégpedig leginkább arany-és ezüsthímzést jelölnek, a lehető legfinomabban árnyalt, színes hímzéssel egyetemben. Egyik képünkön fehér Crépe de Chineből készült ruhát mutatunk be, amely dús redőkben omlik alá viselője alakján. Az oly nagyon bő, magas szegélyét mályvaszínű selyemmel hímzett virágfüzér övezi, ezt pedig két oldalt tompa, zöld bársonypántok szegélyezik. A hegyes öv is hímezve van, bársonyszegélyektől díszes, míg alatta kis, kerek tunikák dudorodnak. A derék redőzött, kettős gallérral, melyeknek mindegyikét keskeny, sűrű, plisszék szegélyezik. Elől hegyes kihajtók vannak rajta ugyancsak hímzéssel és bársonydísszel. Az újja rövid, dudorait kerek plisszékből sodort rózsák tűzik le. A nyaknál gyöngyök díszítik a gallért, a hajába is ezeket tűzi e rendkívül elegáns öltözék viselője. Míg a hajtekercs két oldalán könnyű, gyöngyökkel levarrott tüllrózsák rezegnek. Mellette egy puha, meleg fej kötőt mutatunk be. A színházi és báli esték nagy veszedelme, a meleg teremből való kilépés okozta hűlés ellenszere ez. Selyemből, bársonyból készül e főkötő, meleg gyapotbéléssel. Körűl hattyúprém szegélyezi az arczot melegen, míg a nehézkes, téli jelleget teljesen eltüntetik a közéje öltött csipkefodrok. Egyes rózsák emelik az egésznek báját, szépségét. Másik képünk a növendék leányok báli divatját mutatja be. A félhosszú ruha lenge fehér selyemtüllból készült, kettős, hímzett fodrokkal, melyek között fehér chenilliából bogozott virágok vannak. A derék dudoros, gallérformán selyemtüllcsipke köríti, míg a kivágást körítő fehér selyempánt fölé chenillia-hálót bogoztak. Az újja rövid, dudoros. Ifjú leány első báli ruhájának ennél kedvesebb mintáját alig találhatnánk. A bemutatott báli ruhák Monaszteriy és Kuzmik utódainak műtermében készültek. Si i Bella. SZABÓ SÁNDOR. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Csizmadia Sándor: «Hajnalban», Budapest, 1904. A magyar szocziálista mozgalmak szellemi színvonalának jelentékeny emelkedéséről tanúskodik ez a piros borítékba fűzött verses könyv, melynek szerzője iskolázatlan, paraszti sorból küzdötte fel magát a míveltség oly fokára, mely valóban becsületére válik s most egyik vezére a szoczialistáknak. Az irodalom két évvel ezelőtt tünt fel s akkor mint a szoczializmus első költőjét üdvözölték a magyar irodalomban. S ez igaz is annyiban, a mennyiben, bár eddig is voltak, akik több-kevesebb tehetséggel lantjukra vették a küzködő munkásosztály szenvedéseit, — ő az első, aki öntudatosan s tervszerűen a szociáldemokrata párt szolgála-