Vasárnapi Ujság – 1905
1905-10-01 / 40. szám - A «Skvarka» (képekkel). Irta Mikszáth Kálmán 634. oldal / Elbeszélések; genreképek - Feleki Sándor: Salamon király és a veréb (Baumbach) 634. oldal / Költemények - Mezey Sándor: Virágének 634. oldal / Költemények - Szabolcska Mihály: Szeptember 634. oldal / Költemények
40. SZÁM. 1905. 52. ÉVFOLYAM. ettem meg. Bölcsen kiegyenlítődnek a természetben az igazságtalanságok. Szóval pompás kis falu ez, a drégelyi várrom alatt. Szondy két apródja az én rétemen kergette a lepkéket s az én cserebogaraim őseiből csinálta a malmocskákat. Egy völgykatlanban van elbújva az egész falucska, eltakarva a világtól hatalmas hegyek rámája által. Vasút nem vezet ide, még országút vagy megyei út sem postája nincs, telegráfja még kevésbbé, a dűlőutakat is a gyep és laboda veri fel. Minden úgy van még itt, ahogy Ali basa hagyta, mikor innen eltakarodott. Egész életemben vágytam ilyen zugra, elrejtett fészekre. Azt szerettem volna, hogy még a mappán se legyen rajta. Nyaranta a fürdőbeli coursalonok verandájáról merengtem a fölcziczomázott természeten, melyből egyetlen fűszál se volt az enyém, feltűnt emlékemben édesapám, mikor kiült pipázni az ambitusra s nem az esti lapokat várta, mint én, hanem az esőt, a szeme előtt nem terült el ékes park virággruppokkal, hanem egy nagy trágyadomb füstölgött s annak a párájából ha fölszállt vagy lomhán szétterjengett, szőtte a kombináczióit az időjárásra nézve. Az öregapám még nagyobb úr volt. Az külön karszéket tartott a kovácsműhelyben, ahol az utasok a lovakat patkoltatták. Ebben a karszékben nyaralt. Újságot nem tartott. A patkoltató furmányosok hozták és terjesztették a híreket. Amint közeledik az idő, hogy apáimhoz kell mennem, úgy nő bennem a vágy életmódjukat is fölvenni. Ebben a vágyódásban szemeltem ki magamnak a horpácsi kúriát. Megkérdeztem a nevezetességeit. Van benne, azt mondják, egy fa, amely alatt Rákóczi ült. No, ez épen szükséges. Ez sokat ér. Minden jóravaló kúriához kell ilyen fa, a melyre gőgös legyen a tulajdonos. Az semmit se tesz, hogy így aztán mathematikailag kiszámítható a Rákóczi életéveiből, hogy egyebet se tett, mint a fák alatt ült. Van benne egy patak, mely végig foly a kerten, öreg fűzfák szegélyzik s fehér marmancs virágok himbálják pártáikat a tükrében. Az egyik fűzfán van egy gólyafészek is. Gólyafészek a felvidéken . Na már ennek az enyémnek kell lennie. Elmondták, hogy a trágyadomb az udvaron éktelenkedik. Hát nem tesz semmit. Azt tartják a gazdák, hogy aki sokáig szagolja, sokáig él. Kerekes kút zörög az udvaron. A kúria kapuja pedig akkor lehetett utoljára becsukva, mikor Szontágh Pál még a pozsonyi diefán ült, páfrányok és dudvák tenyésznek a két korhadozó szárnya közt. Hát nem gyönyörűség az ilyen? Kikérdeztem a «skvarka» összes nevezetességeit. Van egy nagy fekete fenyőfa a kertben, melyet egy fakereskedő árbocznak akart megvenni a kegyelmes úrtól egy óriás angol hajóhoz. Szent Isten! — Megdermedt bennem a vér. Milyen veszedelemben forogtam. Hátha eladta volna? Aztán kikérdeztem a birtok hibáit is. Hogy nem terem meg benne a repcze. Mit bánom én! Nem akarok én repczét termeszteni. Hogy a rét füve közt guzsalyka van, nem szereti a marha. Hát az a marha baja, nem a birtoké. Hogy azt mondja, hozzá tartozik a birtokhoz mintegy harmincz-negyven holt zsidó is. T. i. valaha zsidó temető volt az egyik földem végiben. Ejh no, hát mi van abban? Sőt még talán jó. Az apáink többnyire az eleven zsidók miatt pusztultak el. A holt zsidók bizonyaa kevésbbé veszedelmesek. Azt is hibául hozták fel, hogy a lakóházon szorgalom van, az egyik szobáját át kell engedni négyszer évenként templomnak. Nekem még ez is tetszett. Miért ne engedném át szívesen a lakásomat az Istennek? Végre is jobb, ha ő szállásol nálunk, mintha mi költözködnénk ő hozzá. Mindezek egy perczig se rontották meg kedvemet, mert mindent megdöntött, minden habozást elsepert a birtoknak az a dicsérete : — No, ha néha-néha ide jön az úr pihenni, itt még a madár se találja meg. Ez volt a legédesebb maszlag, a legragadósabb lép. Nem állhattam ellen többé, megvettem, s aki csak megkérdezte, hogy hol fekszik a «skvarka», igyekeztem félrevezetni. — A felvidéken van, az éjszaki szélesség 48 ik foka alatt, Kassától balra, Pozsonytól jobbra, Esztergommal vis á vis. Pesttel egy parton, 350 méterre a tenger színe fölött. Ha vasút járna arra, hát oda lehetne érni innen másfél óráig a gyorsvonaton. Aki ebből ki nem igazodott, még beljebb bonyolítottam a részletekkel. A világ mindössze annyit tudhatott, hogy négy kutya van a birtokon, akikről egy ismertető tárcza szólott. BERCZI LOHÁTON. A «SZONTÁGH PÁL KUTYÁIT» ETETIK. RÉSZLET A KERTBŐL. MIKSZÁTH KÁLMÁN OTTHONA HORPÁCSON. — Jelfy Gyula fényképei