Vasárnapi Ujság – 1906
1906-03-18 / 11. szám - A krakkói magyar diákok életéből. Dr. Divéky Adorján 174. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
174 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 8. SZÁM. lytott. 53. KVIOLYAM. Mr. Burns díszruhája. Mr. Burnsnek, a lakatosból lett angol miniszternek úgy látszik, már a sorsa az, hogy mindig baja legyen a ruhájával. Nincs az a primadonna, akinek a kosztümjeiről annyi szó esnék, mint amennyire a mosolygós képű, ősz John Burns ruhái foglalkoztatják a hazája közvéleményét. Egyszer azon az okon, hogy a ruha nagyon egyszerű, máskor meg azért, mert nagyon díszes. Még friss az emléke a szenzácziónak, amelyet Mr. Burns szürkéskék kabátja keltett, mikor mint új miniszter ebben a kabátban ment Edvárd királyhoz bemutatkozni és esküt tenni. Ez a kabát tetszett lent, de nem tetszett fönt és az angol sajtó napokig foglalkozott a fontos kérdéssel: melyik oldalon van az igazság? Most azután megint egy új ruha-kérdést dobott az angol munkásminiszter a vélemények kohójába. Az angol minisztereknek ugyanis uniformisuk van, mint ahogy van uniformisuk a franczia akadémia tagjainak , a halhatatlanoknak. Ezeknek tudvalevőleg pálmaleveles frakkjuk van, az angol minisztereknek pedig, mint az állami főtanács tagjainak, aranyhímzéses frakk az uniformisuk. Ilyen frakkot azután John Burns exczellencziája is csináltatott magának. Ez, ellentétben a szürkéskék kabáttal, fönt, tetszik és lent keltett bizonyos aprehenziót. Az angol szoczialisták következetlenséget vetnek Mr Burns szemére és vannak, akik az aranyhímzéses frakkot nem vélik harmonikusnak az igazi demokratasággal. A következetlenség hibájában alighanem csakugyan hibás Burns kegyelmes úr, de ha a demokrataság ellen vétett, akkor, a mi véleményünk szerint, ezt a vétséget nem az aranyhímes frakkjával követte el, hanem a szürke kabátjával. A demokrácziának az alapelve végre is az egyenlőség, amely mindenkinek egyformán megadja a magáét. Az egyenlőség törvénye pedig azt parancsolja, hogy ha Burns úr miniszter lett, ismerje ő is kötelességének a ruházkodásban is, amit kötelességének ismer a többi miniszter. Kiváltságokat magának nem követelhet az, aki a kiváltságok ellen küzd: nem követelheti még azt a kiváltságot sem, hogy ő szürke kabátban járjon ott, ahol a többi társa illendőnek tartja, hogy frakkot húzzon. Mert az ilyen kiváltságokkal való élés olybá tűnik, mintha ő ezeknél az uraknál többnek érezné magát. Ezt pedig nem lehet demokrataságnak nevezni. * Az ezredes tévedése. Az ezredes, aki tévedett, spanyol ezredes, Primo Rivero-nak hívják és a nevét azzal tette híressé, hogy a héten Madridban a spanyol parlament folyosóján kegyetlenül elverte Soriano képviselőt. Ez a képviselő ugyanis indítványt nyújtott be, hogy a képviselőház bizottságot küldjön ki ama katonai brutalitások megtorlására, amelyeket spanyol tisztek annak idején Kuba szigetén elkövettek és amelyeknek Kuba sziget elveszítése volt a végső következése. Primo Rivero ezredes, akinek volt oka nem óhajtani e bizottság kiküldetését, ennek a meghiúsítására azt a módot találta a legalkalmasabbnak, hogy irtózatosan eldöngesse Soriano képviselő urat. Annyit mindenesetre elért vele a vitéz ezredes, hogy a vizsgálóbizottság munkáját fölöslegessé tette. Ahogyan ő elbánt egy spanyol törvényhozóval, az nagyon beszédes tanúságot tett arról, minden vizsgálat nélkül is, hogy miképen bánhatott ő és miképen bántak vele szolidáris tiszttársai a szegény kubai gyarmatosokkal. A verekedő készségéről is teljes bizonyságot szolgáltatott az ezredes úr. Csak a taktikája volt állandóan hibás. Az ezredes úrnak nem a békés polgárokat kellett volna megvernie, hogy Spanyolországnak Kubát megtarthassa, hanem — az ellenséges amerikai flottát, amelyet a gyarmatosok nem fogadtak volna olyan örömmel, ha Primo Rivero úr nem rajtuk tölti ki a hősi kedvét. Végzetes taktikai hiba, ha a katona mindenkit megver, csak épen az ellenséget nem. A KRAKKÓI MAGYAR DIÁKOK ÉLETÉBŐL. A XV. század végén vagyunk. Krakkó aranykorát éli. A város művészeti és tudományos központja keleti Európának; egyeteme humanista góczpont, melynek híres tanárai messze földről vonzzák oda az ifjúságot. A lengyeleken kívül találunk itt cseheket, németeket, litvánokat, olaszokat, sőt még spanyolországi ifjú is akad. E nemzeteken kívül igen nagy számmal látogatták a magyarok e «Studium generale»-t, melynek tanítványai közt Kopernikus Miklóssal, a nagy csillagásszal is találkozunk. Az egyetemi anyakönyvek bizonyságai annak, mily tömegesen iratkoztak be magyarok e főiskolára. Az 1433—1509 közti időben 2876 magyar nevével találkozunk, kik az összes hallgatóságnak 17 százalékát tették. A magyaroknak külön társházuk, u. n. ubwzá»-juk volt s a mai Braczka-utczában, nem messze az egyetemtől. Lakóinak jegyzékét tartalmazza a Jagelló-könyvtárban lévő Regestrum bursae Ungarorum, melyet Brozek tanár mentett meg az enyészettől, midőn két garasért megvette a zsibárustól. Ezen reánk magyarokra oly értékes emléknek sárgult pergamentlapjain tősgyökeres magyar neveket betűzünk ki, mint Hunyadi, Bánffy, Szegedi, Kálmánczei, Szentpéteri, Erdődi, Szentgyörgyi, Veresmarthy stb. A jelenleg egyetemi könyvtárul szolgáló csúcsíves termekben hallgatták hajdan a «hét szabad művészet» tudományát Telegdi Miklós pécsi püspök, Erdősi Szilveszter János, Dévai Biró Mátyás, Gálszécsi, Székely István és a XVI század sok neves férfia. Érdekes, hogy nem a felvidéki városok németajkú ifjai keresték fel az egyetemet, hanem a faj magyarság, az Alföld nagy városainak ifjúsága tódult ide. Számosan közülök egyetemi fokozatokat nyertek el és a tudományok borostyánkoszorúsai (baccalaureusok) lettek. De a komoly tanulmányok mellett, úgy látszik, tellett idejök szórakozásokra is és a tüzes magyar temperamentumot Krakkóban is érvényre juttatták Érdekes dolgokat olvashatunk ifjaink ottani tartózkodásáról Plasnik Jánosnak «Képek a krakkói tanulók életéből» czimű munkájában. A magyarnak ősi tulajdonsága, a német iránt való ellenszenv, itt sem szűnt meg, sőt annyira ment, hogy nem akartak a németekkel egy tető alatt lakni s a czivódások napirenden voltak köztük. 1491-ben Váradi Mihály volt a magyar burza szeniora, aki ágról szakadt szegény ember volt, úgy hogy «semmiházi»-nak hívták, de néhány év múlva hogy, hogy nem, oly jó anyagi viszonyok közt volt, hogy már lovakat és kocsit is tartott. Ez a Váradi közben lemondott a szeniorságról. Az egyetemi tanács erre valami Sommerfeld János nevű németnek adta bérbe a magyar burzát, azzal a kikötéssel, hogy nemcsak magyarokat, hanem más nemzetiségű tanulókat is be kell fogadnia. Ez persze sérelmes volt a magyarokra nézve. Maga az a körülmény, hogy a burza német kézben van, nagy elégületlenséget idézett elő, amelyet még jobban növelt a tanács fenti határozata, hogy t. i. idegen tanulók is lakhatnak benne. A magyarok összebeszéltek és egy szép napon mindnyájan kihurczolkodtak onnan. Váradi Mihály vezetése alatt megrohanták a németek burzáját és néhányat lakói közül alaposan helybenhagytak. Az ügy tárgyalásakor a magyar natio nevében a mozgalomnak két fő rendezője, Váradi Mihály és Kristóf borostyánkoszorúi jelentek meg. A rektor Mihályt 20, Kristófot 12 forint büntetéssel sújtotta. Ezen kívül meg kellett ígérniök, hogy békésen fognak élni. A büntetés érzékenyen sújtotta Mihályt, aki a kitűzött határidőre nem tudta lefizetni a bírságot, mire nagy nehezen elengedték neki, de újra ünnepélyes ígéretet kellett tennie, hogy ezentúl békésen fog élni, ellenkező esetben kicsapják. A burza még néhány hétig valahogy tengődött Sommerfeld vezetése alatt, mire három borostyánkoszorús magyar: Meysy Bertalan, Apáty Tamás és Izsépy Vincze megjelentek a rektor előtt és kibérelték a következő évre. Ezzel helyreállott a rend a magyar burzában. Az összes nemzetiségek közül a lengyelekkel voltak a legjobb viszonyban a magyar fiúk, csak ritkán történt köztök összetűzés, de akkor sem a nemzetiség miatt, mert hisz a magyar mindig rokonszenvezett a lengyellel. Egyszer azonban mégis összepöröltek. A dolog így történt. Régi szokásuk volt a magyaroknak, hogy a fiatalabb hallgatókat (gólyákat) Aprószentek napján jól elverték, hogy e nap emlékezetes legyen előttök. A magyar ifjak Krakkóba is magukkal vitték e szokást s 1507-ben Piszkowics Albert lengyel gyereken is gyakorolták. Ő azonban bepanaszolta a magyarokat a rektornál. A magyarok képviseletében Kisvárdai Mihály jelent meg a tárgyaláson és bocsánatot kért az elkövetett dologért, előadva a rektornak, hogy ez régi szokás náluk s ők csak a szokásnak hódoltak. A rektor azonban nem fogadta el a magyarázatot, a szokást barbárnak minősítette s kijelentette, hogy nekik az itteni szokásokhoz kell alkalmazkodniok, egyben két aranyforint bíróságot rótt reájuk fejenkint. Hárman voltak delinkvensek: Erdélyi Damján, Terebesi Mátyás és Kisvárdai Mihály, akik vonakodtak a büntetést lefizetni, de a rektor nem Tost Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter. Papp Béla honvédelmi miniszter. A KORMÁNY ÚJ TAGJAI Hegedűs Ferencz pénzügyminiszter.