Vasárnapi Ujság – 1907
1907-03-17 / 11. szám - Lampérth Géza: Petőfi Sopronban 206. oldal / Költemények - Szabolcska Mihály: Költészet 206. oldal / Költemények
206 VASÁRNAPI UJSÁG: az összegyűlt pénz. Lehetett volna újból a nemzet adakozó kedvéhez fordulni, de ennek sikerét kétségessé tette az, hogy a közönség ép azokban az években úgyis nagyon ki volt merítve különböző hazafias gyűjtések által. Hogy csak a legnagyobbakat említsük, — gondoljunk a millenniumi ünnepekre, az ezek során fölvetődött eszmékre, aztán később Erzsébet királyné emlékére s a fővárosban és vidéken újabban felállított nagy mennyiségű kisebb-nagyobb szoborra. Bármily élénken él is a nemzet lelkében a Kossuth emléke iránti lelkesedés, a húrt túlságosra feszíteni nem lehetett. Nem maradt tehát egyéb hátra, mint az összegyűlt pénzt kamatoztatni addig, amíg kamatos kamatjaival felszaporodik annyira, hogy kitelik belőle a mauzóleum is, a szobor is. így határozott a százas bizottság s ez a valódi oka a késedelemnek. Közben telt az idő, a százas bizottság tagjai, többnyire idősebb urak közül sokan meghaltak, s ma már alig van közülük harmincz életben. A bizottság tehát elhatározta, hogy az ügy intézését rábízza a fővárosra, amelynek hatósága rendezte Kossuth temetését s különben is minden tekintetben hivatva van arra, hogy a Kossuth iránti kegyelet ápolásában vezérszerepet vigyen. A főváros örömmel el is vállalta a reá rótt feladatot s megfelelően gondoskodott teljesítéséről. A szükséghez képest először a mauzóleum felállítására tették meg az intézkedéseket. 1902 elején pályázatot hirdettek a mauzóleum tervére ; művészeink nagy kedvvel vettek részt a versenyben, amely körülbelül első alkalom volt arra, hogy a fiatal, új utakat és modern irányokat kereső művész nemzedék összemérje erejét a konzervatívabb régivel. Az a meggondolás, hogy a nemzeti kegyelet nyilvánítását nem lehet bizonytalan sikerű kísérletezés tárgyává tenni, az utóbbinak juttatta a pálmát. A díjat és a kivitelre való megbízást Stróbl Alajos és Gerster Kálmán közös terve nyerte el: kettős terraszra épített görög oszlopcsarnok, melynek boltja alatt van elhelyezve Kossuth sarcophagja, tetőzetén pedig fáklyás géniusztól vezetett oroszlán jelképezi a szabadságot. E szerint a terv szerint épül most a Kerepesi úti temetőben a mauzóleum; mint képünkön látható, nagy része készen is van már s alapos a remény, hogy rövid idő múlva már a kész épület fogja hirdetni Kossuth dicsőségét s a magyar nemzet ragaszkodását az ő fenkölt emlékéhez. KOSSUTH MAUZÓLEUMA ÉPÜLŐBEN. KÖLTÉSZET. (Válaszul egy levélre.) Hogy mi a költészet ? Rózsabokor, amely gyümölcsöt nem érlel. S hasznot nem igen hajt jámbor kertészének ...— De az élet talán nem is volna élet, Ha ez nem virulna ezer szépségével! Hogy mi a költészet ? Ragyogó látomás, rózsaszínű álom, Mely a rideg valót szebbnek rajzolgatja ... — S oly szomorú volna egy-egy sivatagba' Álmodozás nélkül élni a világon ! Hogy mi a költészet ? Sok embernek semmi, — soknak meg az élet. Varázsa : akár a szerelem varázsa. Ha nem érzed , senki meg nem magyarázza, S nem kell magyaráznom, ha szivedben érzed ! Szabolcska Mihály. PETŐFI SOPRONBAN.* --1839 - 40.— t Sopron város ! — élő fiad már alig, De viharvert, régi, tisztes falaid Látták még, sok sivár éjen, napon át, A fiatal, szinte gyermek-katonát. * Felolvastatott a soproni Petőfi-emléktábla leleplezésén. 11. SZÁM. 1907. 54. ÉVFOLYAM. Ki — míg tündérvilágban járt a lelke -Panganéttal, kopott baka-köpenybe' Itt istrázsált valamelyik Utczádnak a szögletén. — Zord legény volt. . . borzas fejű, Sápadt képű, tüzes szemű , Névtelen kis «zöld hajtókás, Sárga pitykés közlegény.» Azóta már hosszú idő elhaladt, Döntve gyönge embert, erős kőfalat. Őrszem is állt itt azóta, nem is egy, De olyant nem látott még faköpönyeg, Se panganét... s nem is lát soha többé! — Sopron város ! — büszkeséged örökké, Hogy itt strázsált a te utczád Valamelyik szögletén — Ki a szellemi hadsorba' Generális lett azóta: Petőfi — a «zöldhajtókás, Sárga pitykés közlegény.» Lampérth Géza. .. NOSZTY-FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL. Elbeszélés. (Folytatás.) Irta MIKSZÁTH KÁLMÁN. A tömegek kiszámíthatlanok, mert szeszélyesek. A Matinka balul kiütött plágiuma megfordította a hangulatot és a különös körülmények között (a sors csodálatos kártyakeverő) keletkezett rokonszenv fölkapta szárnyaira Zvopereczkyt és nem ejtette el többé. Egy elképzelt jó tulajdonság (ezúttal a rendkívüli emlékezőtehetség látszata) többet ér néha, mint száz meglevő erény. Az éljenzés, tetszészáj most a már annyira hozzászegődött a beszédhez, mint a gazdátlan kutya, hogy bottal se lehetett volna elverni. Hovatovább nagyobb volt a lelkesedés, ami természetes, mert mindég nagyobb lett a rekord is, amit a főispán elért, még mindig szóról-szóra adván vissza a Poláry frázisait, similéit és idézeteit, csak midőn madame Staelt idézte, hangzott közbe zavarón a Horth úr bablonos kérdése, mely mintegy önkénytelenül csúszott ki száján : — Milyen volt a keze? Minden új éljen, mint valami bűvös ecsetvonás élénkített valamit a Matinka fancsali ábrázatán, elannyira, hogy a vége felé kigömbölyödött, ragyogott, már szinte hinni kezdte, hogy ő halluczinált a Poltáry beszéde alatt, pajkos dzsinek bohókás játékot űztek vele, az öreg Noszty nem minden fenhéjázás nélkül súgta oda Bagányosnak: «Nézd csak nézd, micsoda fránya ficzkó ez az Izrael!» Sőt még Poltáry György is, pedig ez az egész lelkesedés, jól észlelte, nem egyéb volt, mint egy kis antipoliarismus, csakhamar megnyugodott, gondolván magában. A főispán most nagy dicsőséget aratott azzal a véletlenséggel, hogy épen az én egykori beszédemet magolta be s én azt nem gyanítva, közvetlen előtte elmondtam, mind azt hiszik ezek a maflák, hogy rögtönzött paródiát hallanak s bemulják őt, ünneplik, mert ezzel egyúttal engem vélnek inzultálni. Hát bizony elég kellemetlen, hanem segíteni nem lehet rajta. Mert ha én most leleplezném, hogy a főispán nem engem parodizál, hanem szegény feje nem tanúit be más beszédet, s akarva, nem akarva, ezt kell elfújnia, akkor ugyan a főispán agyon volna ütve, de magamat is bemártanám, hogy kétszer mondok el egy beszédet. Legjobb tehát, ha hallgatok s igyekszem kihúzni ebből a vak esetlegből a lehető legnagyobb polgári hasznot. A főispán ugyanis nagyon jól tudja, hogy más beszédet nem tud, ennélfogva kutatni fogja, miként került össze a két beszéd s a megőrzendő titok