Vasárnapi Ujság – 1908
1908-06-14 / 24. szám - A bűvös erszény. Regény. Írta Krúdy Gyula 486. oldal / Regények; elbeszélések; genreképek
486 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 22. SZÁM. 1908. 55. ÉVFOLYAM. megejtő s vásárlókedvét fölébresztő kínálásnak. Ez a falusi vásártér kofáinak naiv túlzásaitól egész a nagyvárosi áruházak óriási fényreklámjaiig, mindenütt kiséri az áruk adás-vevését. Kétségtelen persze, hogy ezek a kínálások nem az abszolút igazságszeretet szellemében fogantak. Ez azonban csak természetes a kereskedelem más természete, sőt szoros értelemben véve minden kereskedelem természete mellett. Az a nagy reklám-ellenszenv, mely Lombartból most egyszerre felbuzog, nyilvánvalólag nem is egyéb, mint egy másodlagos ellenszenv, mely csak folyománya annak az eredeti antipátiának, mely benne, s általában minden kollektivistában, sőt lehet mondani, minden szocziális érzésű emberben a kereskedelem ellen él. Persze eme megállapítás után rögtön ki kell jelentenem, hogy a mai társadalmi viszonyok mellett a kereskedelemre nagy szükség van. Ha tehát most néhány látszólagosan kereskedelemellenes mondat fog következni, ez csupán egy a mainál magasabbrendű társadalmi állapot szempontjából értendő. Mert a miképen az antimilitarizmus sem jelenti azt, hogy a katonák egyénileg káros szándékú lények, és úgy nyilvánvaló, hogy az antikommercziálizmus se az egyes kereskedő szocziális funkczióját korholja, hanem csupán az intézményben lát egy túlhaladandó jelenséget. A kereskedelem túlnyomó részben áruközvetítés. Igaz, gyakran lép fel a kalmár mint új területek megnyitója, nem egy heverő értéket visz bele a közforgalomba s így egyenesen szaporítja a gazdasági értékeket. Nemkülönben bizonyos tekintetben értékeket teremt azáltal is, hogy a nyersterméket vagy árut arról a helyről, ahol feldolgozatlanul és felhasználatlanl hever, elszállítja oda, ahol feldolgozódhatik vagy elfogyasztódhatik. Végre is, ha egy czikk, amely Párisban a raktárban hever, lejön Kolozsvárra, ahol használati czikké válik ezáltal, bár e czikkben nem ment végbe oly mértékű változás, amilyen az ipari termelést a szó szoros értelmében új értékek teremtőjévé teszi, tényleg új érték termelődik. Tehát a helyváltoztatás is érték. Íme, oly jóakarattal ítélem meg a kereskedői működést, amilyennel kevesen szokták ezt a kérdést tárgyalni. Ha azonban azt a végletes ítéletet, mely a közvetítő kereskedelmet egy teljesen nemtelen, társadalomellenes jelenségnek tartja, nem vallom is, magam is értem azt a nagy ellenszenvet, melyet a kereskedelemmel szemben egyes termelési ágak képviselői éreznek. Főleg pedig azt, amelyet a földművelő és a szellemi munkás, czivilizácziónk e két egymástól távol eső típusa érez. A földművelő, a nyilvánvaló értéktermelés s a mellett súlyos testi munka embere, azért az aránytalanul nagy jövedelemért neheztel, mellyel a kereskedő nagyon is nehezen konstatálható értéktermelése és testileg ki nem fárasztó munkája jár, a magasabb rendű szellemi munkás ellenszenve pedig a legtöbb esetben a kevesebb szellemi fáradsággal nagyobb eredményt elérő gyakorlati embert illeti. Ezek az ellenszenvek azonban mind csak burkolt formái egy alapérzésnek, amely a legtöbb emberben, a kiskereskedőkben talán leginkább él, s ez az érzés, hogy a kereskedők legnagyobb része, főleg pedig a nagykereskedők, munkájuknak távolról se megfelelő pénzértéket tartanak vissza a kezükön átmenő árakon. Leginkább illik ez a pénzkereskedelemre s főleg a börze-jövedelemre. Mindez tehát egy mélyen a mai közérzésben gyökerező jelenség. Ha azonban ezen már túltettük magunkat s elismertük, hogy a mai viszonyok közt szükségünk van kereskedésre s nem tudjuk megakadályozni, hogy a kereskedők nagy része túl nagy jövedelemhez jusson, akkor igazán nincs értelme annak, hogy ennek a nagy visszásságnak egy aránylag kis nyúlványát, a reklámot sújtsuk haragunkkal. Különösen mikor kétségtelen, hogy a reklámnak gyakran tömegnevelő, kultúrafejlesztő jelentősége van. Ha például igaz, hogy a szappanfogyasztás a kultúra mértéke, akkor az a tolakodó, minden hirdetési oszlopon, minden villamos kocsin virító plakát, mely egy híres szappant belevisz a közönségbe, szintén a kultúra terjesztője. 8 egy csomó más hasznos pipereczikk vonult be egyenesen a reklám nyomása alatt a közhasználatba. Az ásványvizek terjedését, amely nagyban hozzájárult az alkoholizmus csökkentéséhez, jobban szolgálta a reklám, mint az orvosi tanács. Bizonyos elnézés a reklámmal szemben és ezért jogos. Mai társadalmi berendezésünk egy organikus termékének, a kereskedelemnek édes gyermeke ez. Amíg az anyát nem teszi fölöslegessé egy új társadalom, addig igazságtalan elverni a port gyermekén csupán azért, mivel ez olykor illetlen, tolakodó, igazi enfant terrible. Sz. Z. A BŰVÖS ERSZÉNY. REGÉNY. Irta KRÚDY GYULA. I. Az erszény eltűnik. Az én gyerekkoromban két gazdag ember volt a világon. Az egyik Rothschild, a másik Eduárd Viczky de Viczkó. Lehet, könnyen lehet, hogy még más gazdag emberek is voltak a világon e kettőn kívül, de mi, vidékünkön nem ismertünk másokat. No hisz igaz, hogy Rothschildot se ismertük személyesen, mint Eduárd Viczkyt, de bizonyos, hogy Rothschild nem sokkal volt szegényebb Viczkynél. Közmondásos volt a Viczky gazdagsága, pedig ezt a gazdagságot valójában sohasem látta senki. Földjei, erdői, bányái nem voltak Viczkynek. A telekjegyzőkönyvben is csupán egy húszholdas kis ősiség emlegette Viczkyt, amely birtokocskát már az ősök megterheltek annyira, amennyire az épen lehetséges volt. Ugyan mibe került volna Viczky Edének letörölni a terheket az ősi földről? A legkisebb mellényzsebéből is kifizethetett volna tízszer annyit, amennyi Viczkót nyomta. De Viczky nem nyúlt a mellényzsebébe, mert tiszteletben tartotta az őseit. Amit ők csináltak, jól csinálták ! — mondogatta. — Talán pihenni sem tudnának többé a viczkói homokban, ha kamatokat nem kellene fizetni. így beszélt Viczky Ede és körülbelül ez jellemezte őt legjobban. Minden úgy volt jól, ahogyan addig volt. Sohasem változtatott azon, amit egyszer elhatározott. Nem azért, mintha különösen szilárd karakter lett volna, aki megállott sarkain az élet változatai közepette. Nem, Viczky Ede korántsem volt szilárd karakter, lustasága és makacssága vezette őt minden lépésénél. Nem engedte még csak a házát sem tataroztatni, mert ha a viharnak úgy tetszik, hogy egy szép napon leszakítsa a zsindelytetőt, ám tegye azt a vihar, Viczky Ede még a viharral sem törődik. Pedig építhetett volna magának kastélyt, amilyen talán még a világon se volt. De Viczky nem akarta. Lehetett volna a legelső úr a vármegyében. Mindenki tudta, hogy könyörögve kérték, vállalná el a főispánságot, de Viczky nem ült a főispáni székbe. Még csak kamarás sem akart lenni, pedig abban az időben a vidékünkbeli urak csupán ezt a méltóságot tartották olyannak, amit a királytól elfogadhatnak. Elfogadják, mert jár nekik. «Dukál nekünk a kamarásság !» -mondogatták, mert a féltucatnyi nemes ősön kívül mindegyik akár harminczhárom őst is fel tudott volna sorolni. Amikor már a legfiatalabb vármegyei aljegyző is beadta folyamodását a kamarásságért, Viczky szégyenkezve kiáltott fel: — Nem érdemes, hogy az embernek ősei legyenek! Ki és mi volt tehát ez a Viczky, aki már olyan büszke volt, hogy még arra sem volt büszke, hogy ősei vannak ? — kérdezheti a nyájas olvasó. Ki is volt hát Viczky? Tulajdonképen semmi és senki se volt; egyszerű köznemes ember volt, aki állítólag a nevét sem tudta helyesen leírni, de volt neki egy erszénye, amely kifogyhatatlan volt. S ezzel mindene megvolt Kifogyhatatlan erszény? Ilyen is volt a világon? Bizony volt. Mintha az ezeregyéjszaka tündérregéi elevenednének meg, a midőn a Viczky Ede erszényéről írok. Félig legenda volt az, félig való : az erszény mindig tele volt ezüsttel,aranynyal. Nagy zöld selyem erszény volt az, amilyent a lovagkorban hordoztak az urak a derekukra kötve. Hímzett bársonyszalagok erősítették az erszényt a Viczky derekára és az erszénybe aranyfonállal volt belevarrva a Viczkyek czímere, a koronás medve. Volt annak az erszénynek tán tíz rekesze is, bizonyára telve valamennyi kincsekkel, aranyakkal. A sok használatban megkopott, elrongyolódott az er- A MENYASSZONY NŐVÉREI MINT NYOSZOLYÓ-LÁNYOK. LAKODALOM FRIGYES FŐHERCZEG CSALÁDJÁBAN. — Jelfy Gyula fényképe.