Vasárnapi Ujság – 1911
1911-10-22 / 43. szám - A Liszt Ferencz emlékkiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban (képekkel). D’Izos Kálmán 856. oldal / Élet- és jellemrajzok
VASÁRNAPI ÚJSÁG. 43. SZÁM. nl I. 5S. ÉVFOLYAM. A LISZT FERENCZ EMLÉKKIÁLLÍTÁS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUMBAN. Nemzeti művelődésünk eredményeinek emlékeinek megőrzője, a Nemzeti Múzeum elhatározta, hogy a mostani Liszt-emlékünnepek fényének emeléséhez a maga részéről is hozzájárul egy kiállítással, melyben bemutatja a tulajdonában levő emléktárgyakat, kéziratok és levelek, nyomtatványok és hangjegyek legfontosabbjait. Ezt az anyagot pedig kiegészíti a Nemzeti Múzeum a vele rokon Képcsarnok, illetőleg Szépművészeti Történelmi Múzeum anyagából származó arczképek egy sorozatával s ilyképpen egy oly kiállítást bocsát a szemlélők elé mely, míg egyrészt alkalmas arra, hogy Liszt megismerését és csodás nagyságának megértését minél szélesebb körökben terjeszsze, addig másrészt tanúságot tegyen arról, mily féltő gonddal őrzi ez emlékeket s ez szolgáljon ösztönzésül azoknak kik ilynemű anyag birtokában vannak, hogy ezeket múzeumaink anyaintézetének, a Magyar Nemzeti Múzeumnak adják át, hol azok a legbiztosabban maradnak fenn hirdetni Liszt dicsőségét, addig míg magyar ember — tehát élet — e földön van. A Liszt-emlékkiállítás a dísztermet megelőző kupolacsarnok és oldalteremben van elhelyezve. A kupolacsarnokban mindenekelőtt szemünkbe ötlik Lisztnek Stróbl Alajos mintázta mellszobra. Ugyanitt még nyolcz különféle érdekes portrait-t látunk, melyek közül különösen kiemelendő egy igen bájos franczia aquarell, mely Lisztet fiatalember korában ábrázolja. Ugyanitt látunk öt Kriehuber kőnyomatot, közöttük két szinezettet, ú. m. Lisztet magyar köpenyben s a méltán hires csoportképet : Une matinéé chez Liszt. — Történelmi képcsarnokunk egyik büszkeségét a Barabás Miklós festette arczképet — miután az most a római kiállításon van — csupán fényképben láthatjuk. A baloldali terem rendkívül kedves arczképek gazdag sorát mutatja, melyek Lisztet zsenge ifjú korától élte utolsó évéig ábrázolja. A legelső periódus, a párisi két elair-obscurtusrajzzal és két tollrajzzal s néhány pompás kőnyomattal van képviselve, közöttük a rendkívül kedves Leprince-féle, mely Lisztet a gyermekifjút ábrázolja zongora mellett. A hatodik vendégfalon levő öt kép bennünket közelebbről érdekel, ott látjuk Liszt szülőházának képén kívül négy magyar ruhás arczképét, még pedig Perlasca metszetét, Tyrolernek — a Pesten élt jeles kardzollónak— Kriehuber-féle kép után készült metszetét s két Kriehuber-féle lithographiát. Az itt kiállított képek közül még hazai vonatkozásánál fogva felemlítendő az ötven éves művészi pályája jubileuma alkalmával 1873-ban készült emléklap, mely életének két nevezetes pontját ábrázolja, ú. m. Beethoven homlokon csókolja a gyermek Lisztet s az udvar jelenlétében tartott jubiláris hangversenyét. Az arczképen kívül a szülőház képe s végül egy allegorikus kép egészíti ki ez alkalmi műlapot Rippl-Rónainak a híres Munkácsy-féle Liszt arczkép után készült karcza fejezi be a sorozatot. Öt tárlóban vannak kiállítva Lisztnek sa SAYN-WITTGENSTEIN HERCZEGNÉ. Kriehuber. Berlioz. Czerni. Liszt. MATINÉÉ LISZTNÉL - Kriehuber rajza. Ernst. SZOLDATICS FERENCZ MADONNÁJA. A baloldali férfialak Liszt Ferenczet, a jobboldali női alak Wittgenstein herczegnét ábrázolja. LISZT A ZONGORA MELLTTT. Egykorú franczia karrikatura.