Vasárnapi Ujság – 1912
1912-12-22 / 51. szám - A nemzeti ládából. Elbeszélés. Írta Krúdy Gyula 1024. oldal / Regények; elbeszélések; genreképek
1024 VASÁRNAPI ÚJSÁG. A NEMZETI LADÁBÓL. Elbeszélés. — írta Krúdy Gyula. Zathureczky, az én elmés, öreg barátom mesélte egyszer: — Ha az embernek nincs felesége, sok mindenre ráér; az asszonytalan férfinak semmi dolga nincs, élvezi az életet kedvére. A legtöbb dolog az asszonyok miatt van. Én is azon az állásponton vagyok, mint a keleti meseköltő: az asszonynak olyannak kell lenni a férfi életében, hogy csak akkor jelenjen meg, amikor szükség van reá. Máskor még csak hangga se legyen. A meseköltő megírta, hogy volt egy ilyen asszony a világon. Zsebben kellett hordani, mert keszkendő volt. Na a keszkendőt szétterítette szerencsés tulajdonosa és elmondta a megfelelő varázsigéket, asszony lett a zsebkendőből: vidám, jó, szerelmetes asszony. Majd ha megelégelte feleségét az ember, ismét zsebre dughatta, mint előbb. Igen nagy kár, hogy ilyen asszony csak a keleti mesében volt. Azóta az asszonyok másformák. Dehogy is akarnak keszkendők lenni ! Ez is egy oka volt annak, hogy nem házasodtam meg. Pedig én se voltam mindig fából, szerettem az asszonyokat. Túlságosan is szerettem néha, meg is bolondultam olykor, csakhogy midőn már ott állottam annál a pontnál, hogy megtegyem a döntő lépést a tigrisugrást (amelyet még eddig a legtöbb férfi elhibázott), megfordítottam a pecsétgyűrűt az ujjamon. A családi czímerünk köré az van írva: «Hidegvér, Szaniszló !» Erre aztán lecsillapodtam. Mivel töltöttem el tehát az életemet, — kérdezhetnéd, — amikor a legfőbb foglalkoztató, szórakoztató, mulattató: az asszony hibázott belőle? Hát erre én azt felelem, hogy magam sem tudom. Elrepültek az évek, mint a vándormadarak. Csakhogy az esztendők sohasem térnek vissza, mennek, mennek a messzeségbe és nyomuk elvész a látóhatáron. A fű, fa, virág ugyanaz marad, mintha semmi sem változna körülötted, csak a hajad szürkült meg. Az ördög tudja, miért szürkül meg az ember? Most, hogy néha-néha reám jön a visszaemlékezés, azt gondolom, hogy a legtöbb időt mégis csak pohár mellett töltöttem. Furcsa viszonyban voltunk én meg a bor. Nappal, egyedül, a magam mulatságára nem nyúltam pohárhoz soha. (Nem volt olyan szeretőm, aki miatt búsultam volna, mert általában az italt nem szerettem.) Csak akkor ittam, ha társaságban voltam, ha mulattunk, de akkor nem volt határa a poharazásnak. Emlékszem, egyszer Lőrincz napján mentünk el látogatóba a Hegyaljára. Lőrincz már belelépett a Tiszába, az idő hűvösödött, múlott a nyár, lehetett inni. Be szép ilyenkor a Hegyalja ! Mintha antik aranyból volna kiverve itt az egész világ. Aranyszínű még az emberek arcza is, amint a borházak előtt sütkéreznek a hegyekben ! Mi pedig mondogattuk egymás között: szeret bennünket Hadúr, jó helyre vezette a szegény magyarokat! Addig mondogattuk, addig hálálkodtunk, míg a karácsony is ott talált bennünket a Hegyalján. Sok bor termett ebben az esztendőben, meg sok jó barát. A karácsony és új esztendő közötti időt már a Dunántúl töltöttem. A Bakony is télen a legszebb. Mintha millió behavazott katona állana a hegyekben és völgyekben. Vannak köztük zúzmarás generálisok, de fiatal közkatonák is. Egy nagy, alvó, behavazott hadsereg áll ott és a hó csendesen hull az alvó hadfiakra... A vízkereszt már a Bácskában talált. Volt ott néhány ismerősöm, meg azért mentem oda, mert tudtam, hogy legjobb árat itt kapok az agaraimért. Nem ismerik azok a bunyeváczok az agarat. Az én Panduromat csaknem bírónak választották meg Nemes-Militicsen. Azt hiszik, hogy az agár nem is kutya, hanem valami fenkölt lélek. De inni tudnak azok az emberek Bácskában. Bőven, hatalmasan isznak, mintha arra születtek volna, hogy megigyák Magyarország borát. A húsvét a felvidéken a legszebb, Sárosban. Félig tavasz van, félig tél van. A kertekben rügyeznek a bokrok és a hegyek hóban állanak. Az asszonyok arczán apró szeplőcskék jelentkeznek és az eső langyos . . . így telt el az időm! Mit húzzam-halasszam a dolgot: Péter-Pál lett belőle, mire megint hazakerültem a Nyírbe. Amire kijózanodtam . . . Azaz hogy részeg nem is voltam soha az életben. A részeg ember utálatos. Csak egyszer, egyetlen egyszer történt meg velem, hogy a bor azt mondta, hogy ő az erősebb. De meglehet, hogy akkor se voltam részeg igazán. Az pedig Bujiban történt. Buji a Gaálok faluja. Minden ember Gaál a faluban, a bakter is, a földesúr is. Keménynyakú kurtanemesek, akik a régebbi századokban abból éltek, hogy háború volt. Ha a A LONDONI ST. JAMES PALACE, A HOL A BALKANI HÁBORÚS FELEK A BÉKETÁRGYALÁST TARTJÁK. A LONDONI KÜLÜGYMINISZTÉRIUM PALOTÁJA, AHOL A NAGYKÖVETEK KONFERENCZIÁJÁT TARTJÁK.