Vasárnapi Ujság – 1912
1912-03-03 / 9. szám - A magyar országos központi takarékpénztár negyven év óta működő főtisztviselői: Hirsch József Lajos; Földiák Vilmos; Kőrösi Imre; Kalliwoda Ferencz 9. szám / Arczképek, Hazaiak - Rhédey Claudia grófnő és az angol királyné nagyanyja - Gróf Rhédey László a királyné szépapja - Gróf Rhédey Lászlóné a királynő szépanyja 9. szám / Arczképek, Hazaiak - Mary angol királyné 9. szám / Arczképek, Külföldiek - Teck herczeg és felesége; a királyné szülei 9. szám / Arczképek, Külföldiek - Württemberg Sándor herczeg; Mary királyné nagyapja 9. szám / Arczképek, Külföldiek - A mexikói forradalom színhelyéről 9. szám / Időszerű illusztrácziók - Katonák ski-gyakorlatai a Tátrában (3 kép) 9. szám / Időszerű illusztrácziók - Kőváry Szilárd kiállítása (4 kép) 9. szám / Műtárgyak - Mexikói képek (6 kép) 9. szám / Táj- és útiképek; épületrajzok, Külföldiek - Halkereskedők bárkái a pesti Dunaparton (2 kép) 9. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - „A Czárnő”; Bíró Lajos és Lengyel Menyhért színműve a Nemzeti Színházban (3 kép) 9. szám / Vegyes tárgyúak; illusztrácziók elbeszélésekhez; költeményekhez; térképek; hasonmások - Puccini „A nyugat leánya” czímű operája a m. kir. Operaházban (3 kép) 9. szám / Vegyes tárgyúak; illusztrácziók elbeszélésekhez; költeményekhez; térképek; hasonmások
162 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 9. SZÁM. 1)12. 59. ÉVFOLYAM. Y. A talált gyermek. A Nemzeti Kaszinó vörös szalonjában kedvesen folyt a pletyka. A czentrumban (nem a pletyka, de a társaság czentrumában) maga a miniszterelnök állott, egy kevésbbé tehetséges, de igen őszinte gavallér úriember. A luxusról folyt a társalgás, különösen a drága női harisnyákról. Brenday Gekszi gróf azt állította, hogy Tilly kisasszony, az Opera primaballerinája, százötven koronás harisnyát visel. A tényt azzal a lelkesedéssel tálalta fel, amellyel egy nyert csatáról szokás beszélni. A thema és a fiatal gróf modora sehogy sem tetszett Sáromberky grófnak, egy keserű öreg kegyelmesnek. (Senki se tudta, mitől lett kegyelmes.) • — A lábánál fogva kell azt a nőt felakasztani, aki 150 koronás harisnyát visel. — mondta, s még föl is emelte hozzá a lábát, mintha meg akarta volna mutatni, hogy hogyan. Gekszi gróf indignálódva suhintott bele a levegőbe. — Te azt nem érted, mert nincs finom érzésed. — Nekem? - Neked. Az egész kaszinó levegőjét megmérgezed a britannikáddal, holott a százezer forint évi jövedelmedből havannát is szívhatnál a kedvünkért.— A ti kedvetekért? Hát nektek szívok én, vagy magamnak ? Ezen mindenki nevetett. Heller báró, a kaszinó humoristája újra felvette a harisnyathéma elejtett fonalát. — Uraim, ne posványosítsuk el a tételt. Térjünk vissza a harisnyára. Majd felteszem a kérdést, szóljatok hozzá. Joga van-e egy nőnek 150 koronás harisnyában járni, vagy nincs joga? A kérdés komoly tárgyalás alá került. Először Sáromberky ismételte meg a nézetét, csak lapidárisabban, mint az előbb. — Disznóság! — ordította dühösen. — Ha szép a nő, különösen ha kecses lába van, — vélte Klimanóczy, a vén rué, akinek legalább egy milliójába kerültek a szép lábak, — megérdemli a 150 koronás harisnyát. Marjay Géza általánosságban osztotta előtte szóló véleményét, mindössze egy kivétellel erősítette meg a szabályt. — Megérdemlik, de nem a férj kontójára. Erre még jobban nevetett a társaság, mert mindenki tudta, hogy a jó urat a felesége igényei tették tönkre. Herendy Friczi báró azt tartotta, hogy férjes nőnek egyáltalában nem dukál a «láthatatlan» luxus, az ott deplaszirozva van, tehát mauvaisgenre. Egy szó mint száz, két pártra oszlott a társaság a luxusharisnya kérdése körül. S oly szívósan védelmezte a maga álláspontját mind a kettő, hogy tömeges párbajozástól lehetett tartani. Az izgalmas hangulatot a miniszterelnök csöndesítette le a tekintélyével. — A kérdést — jelentette ki síri csendben, — legjobb nemzetgazdasági oldaláról pertraktálni: legjobb és legfidelisebb. Gouldné vagy Rockfellerné megérdemlik a 150 koronás harisnyát, akár formás a lábuk, akár bütykös, egyszerűen mert telik nekik; ha pedig telik, — folytatta merész következtetéssel, — kötelesek is iparfejlesztési szempontból a legdrágábbat viselni. Persze, ha egy középvagyonú asszony a milliárdosokat követi ezen a téren s anyagi zavarokba keveri érte magát vagy a férjét, az léhaság, akármilyen szép legyen is a lába. A miniszterelnök tulajdonképen semmit sem mondott (mert egy banális igazság a semminél is kevesebb), de a társaság maga is belenyugodott a semmibe. Más beszédtárgy került napirendre. Az irodalom. Mégpedig specziálisan a drámairodalom. A szélsőbaloldalt ezen a téren is a roszmájú Sáromberky képviselte. — Komiszság, amit manapság a brettlin művelnek. Múltkor megnéztem egy darabot (valami franczia zsidógyerek szopta az újjából), hát egy herczegkisasszonyt csábít el benne holmi fiskális vagy ügyész. Nem vérlázító butaság ! — Ismerem, — dicsekedett a tudományával Gekszi gróf, — azt a drámát bizonyos Bernstein irta; de vannak annál butább dolgok is. Teszem «Az ösztön». Egy orvos megtudja, hogy elcsábították a feleségét. Keresi, hogy megfojtsa a csábítót. Meg is találja a felesége szobájában félhalottan ; fojtania se kellett, megfúlt volna magától is. S mit tesz az orvos ? Megoperálja, megmenti a csábítót. Nem hülyeség? — Nem, — vélte Heller báró, a nagy ugrató, — mert hátha azért mentette meg az orvos a csábító életét, mert nem akarta, hogy komótosan haljon meg, az ő előirányzott beavatkozása nélkül! Hátha oly intenzív volt benne a bosszúvágy, hogy mindenáron fojtani akart! ? — Azt megtehette volna az operáczió előtt is, — védte a maga álláspontját Gekszi. — Az nem lett volna viczcz, — jegyezte meg Heller. — Van benne valami, — mondta Klimanóczy hóti komolysággal. — Miklós, — fordult Zádor felé, aki láthatólag unatkozva, félig hátat fordítva a társaságnak, egy mély zsöllyében elnyúltan, a kandalló tüzét piszkálta. —Miklós, mi a te véleményed ? — Semmi. — volt a válasz. — Nem hallgattál ide? — Nem, de azért mindent hallottam. Klimanóczy kardiálisan a szűkszavú ember vállára csapott. — Ne légy savanyú, Niki. Egy pár nap óta nem lehet rád ismerni, olyan unalmas vagy. — Igazad van, — s fölemelkedett Zádor Miklós, — nem is kellene nekem most idejárni. — Hát hova? — Valami műhelybe, ahol dolgoznak az emberek. A társaság egy része a beszélgetők felé fordult. Mindég érdekes volt, amit Zádor Miklós mondott. — Műhelybe? — nevetett Klimanóczy. — Nincs izzasztóbb műhely, mint a bakk-szoba, az pedig van a kaszinóban is. — Nem olyan műhelyt értek. Olyat, ahol a dinamitot gyártják, amely felrobbantja a bakkszobákat. Mondván, köszönés nélkül távozott. Az urak csodálkozva néztek utána. — Mi lette ezt? — szólalt meg Pepszi, midőn Zádor betette maga után az ajtót. — Hiszen ő is szokott néha bakkozni. — Megbánta bűneit és most vezekel. — gúnyolódott Heller báró. — Alighanem hazafiúi gondok nyomják a lelkét. — Az rájön néha, — mondta Belényessy gróf, — azért nem kell őt kinevetni; ennek az embernek a lelkében egész «forradalmak vajúdnak». — Hát ezt az országot nem fogja a forradalmaival sem újjáteremteni, — jegyezte meg az epés Sáromberky. Egy páran helyeslőleg bólogattak neki. — Nem ezt, — tódította Brenday, — ez már nem a mienk. A nagy köveket mi hengergettük össze, de a palotában más lakik. — Kérlek, — idegeskedett a miniszterelnök, — az én jelenlétemben ne antiszemitáskodjatok... Ez szűkkeblűség, megalázkodás. Elismerése annak, hogy féltek a kisebbségtől, erősebbnek tartjátok azt magatoknál... Ha úgy lenne, szégyellenünk kellene magunkat. Ne jajgassatok, ne simfeljetek, de dolgozzatok ti is. Krisztus is azt mondta Szent Péternek (akit egyszer elkapott az ár, de füle botját se mozgatta, hogy kimeneküljön a veszedelemből, csak váltig Isten segítségét kérte): Hisz megsegít az Isten, de rugdalódz magad is. Senki sem értette a kormányférfiú kifakadását. — Ki beszélt itt antiszemitizmusról? — kérdezte Brenday. A kérdéstől még idegesebb lett a hatalmas úr, belesuhintott a levegőbe és távozott. Miután csupa független, illetve politikai szempontból hasznavehetetlen ember volt a társaságban, általános kaczagás követte az óvatos államférfi sikerületlen föllépését. A társaság ezzel oszladozni is kezdett. Tarokk-2iartinek állottak össze, néhányan bakkozni mentek, néhányan haza .. . Tizenegy óra volt. A szolidabb urak hazamenetelének ideje. Bérkocsik és automobilok robogtak-búgtak keresztül-kasul a kaszinóépület kapuin. Kemény február volt. Zádor Miklós mindazonáltal gyalogosan lépett ki a kaszinó szép utczai kapuján, könnyű rövid télikabátban, bot nélkül, köztyűtelenül. Majd legázolta egy automobil. — Sió, Miklós! — kiabált rá a villámmotoros edény tulajdonosa szibériai ibiszbundájából, amelyből a füle se látszott ki. — Miklós, te vagy az ? . . . Az utczára érve megállott a masina. A bundás úr kilépett belőle. Zádor ismergette, de nem tudta kitalálni, kicsoda, csak mikor egészen a közelébe ért. Legintimebb barátja volt Csábrágh Edmond. — Edmond ! Végre valahára ! Hol csavarogtál ennyi ideig? A fiatal gróf két kézre fogta, úgy rázta rég nem látott intimusa jobbját. — Ülj be az autómba, hazaviszlek. — Nem lenne jobb, ha te is gyalog jönnél velem ? . . . Elbeszélgetünk . . . Csábrágh elbocsátotta a soffőrt. — Hogy vagy? Mit csinálsz? — kérdezte Zádortól, miközben annak karjába öltötte a magáét, így sétáltak tovább. — Először te referálj. — mondta Miklós. — Haragszom rád, hogy az időd nagyobb részét külföldön töltöd. Vannak kötelességek is. — Igazad van. De látod, fiatal vagyok, élvezni szeretem az életet s ez a mi fővárosunk mit nyújt nekem? — Semmit, abban egyezek veled. A társaság léha, gyáva és szűk látókörű. Az embernek szinte nincs kivel beszélnie. A harczos apák, zászlósurak ivadékai elveszekesznek egy selyemstrimllin, vagy a napi politikai kérdéseken kérődznek, ami még roszabb, mert a strimfli-kérdést el lehet intézni komolyság nélkül is, holott a politikában utálatos minden kontárság és frivolitás. Én diszkvalifikálnám a könnyelműen politizáló urakat. A footballban kiállítja a bíró a szabálytalan játékost, a könnyelműen lovagoló jockeynak elveszi kenyerét a steward, a regattán szinte diffamáló a roszindulatú manőverezés, csak a haza rovására lehet szabadon és büntetlenül kontárkodni. A közszellem meghamisítása, elmérgesítése gentleman-like dolog. — Hm. — Min csodálkozol ? Csábrágh megállott s barátja szemébe nézett, mintha olvasni akart volna a lelkében. — Miklós, tavaly ilyenkor nem voltál te ilyen. Most Zádor öltötte karját a barátjáéba. — Ne álljunk meg, majd elmondom, mióta változtam meg így. Mindezideig — mindössze egy hónapja, hogy magamba szállottam, — ennek az évnek az elejéig, magamnak és magamért éltem, mert miként te, én is szeretem az életet élvezni. Ösztönszerűleg távol tartottam magamat a nyilvánosságtól, mert ez nálunk piszkos. Az exponált ember egy eleven KOMÉDIÁK A MAGYAR TÁRSADALOM REGÉNYE, ÍRTA SZEMERE GYÖRGY.