Vasárnapi Ujság – 1912

1912-03-03 / 9. szám - A mexikói forradalom színhelyéről (képekkel). Gróf Vay Péter 168. oldal / Általános nép- és országisme

168 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 9. SZÍM. 1912. 59. ÉVFOLYAM. A MEXIKÓI FORRADALOM SZÍNHELYÉRŐL. Mexikó ismét polgárháború színhelye. A nép m­­ólag­ fegyvert fogott és szembe szállott a sere­gekkel. Nap-nap után heves ütközetek folynak. Az ország különböző részei egymásután lázad­nak fel. Nincsen többé se közbiztonság, se nyugalom Mexikó területén. A­mi a jelen helyzetben legszomorúbb, hogy a forradalom palástja alatt számtalan rabló­bandák szervezkedtek. Több száz«szegény­legény» összeáll és éjjelenként megtámadják a tanyákat. A­mit elvihetnek értéktárgyakat, lovakat, azt egyszerűen elrabolják. Ha pedig ellentállásra találnak, akkor felkonczolják áldo­zataikat. A vasúti állomások hasonló támadásoknak vannak kitéve. A lapok minduntalan közlik a kirabolt és felgyújtott vasúti állomások szo­morú listáját. Katonai fedezet nem jutván mindenfelé, az elszigeteltebb helyeken egymás­után szüntetik meg a forgalmat. Az utazás ilyen körülmények között ma igazán nem biztató Mexikó földjén. Mint haj­dan a postakocsik romantikus idejében, a vo­natokat minduntalan megtámadja egy-egy rabló­banda és a szerencsétlen utasokat nemcsak összes pénzektől és podgyászoktól, de még ruházatuktól is megfosztják. A helyzet a legveszedelmesebb ez idő sze­rint Morelos és­ Mexikó­város kormányzóságá­nak területén. A fővárostól délre nyúló hegység rengetegei a legjobb rejtekhelyül bizonyultak. A szikla­szorosokban és barlangokban százával tanyáz­nak a banditák, és a Buralesek vagy zsandá­rok még csak meg sem közelíthetik őket. De számuk se elégséges, hogy nyíltan szembe mer­nének szállani a rablóbandákkal. A múlt héten Cuernavacába utazva, hol Cortez hajdani várkastély a mai napig áll, és a híres conquistadorok idejéből számtalan tör­ténelmi emlék maradt az utókorra, katonai fedezet mellett indulhatott el csak a vonat. Minden egyes kocsiablaknál egy-egy fegyveres baka foglalt helyet, puskacsöveikkel az erdő irányába czélozva. Az igazat megvallva, e mozgó­ erőd nem nél­külözött minden bizarr jelleget. A pánczélo­zott postavagon, a veresingujjas legénység, a csillogó fegyverzet és a bámulatosan vadregé­nyes tájék mind hozzájárultak a dramatikus ha­tás emeléséhez. Cuemavaca-ig sen. A zapatisták* így jutottam el szerencse­csak pár kilométerrel tá­volabb támadták meg a vonatot. Mint hallom, Tres­ Maria állomása körül valóságo­s nyilt ütközet folyt, mely három óráig tartott és mindkét részről számos sebesüléssel és halál­áldozattal­­ végződött. Ilyenek ma Mexikó belviszonyai. Mi annál meglepőbb, hogy a hosszadalmas Diaz kor­mányzata alatt, mint tudjuk, a közbiztonság kifogástalannak volt nevezhető. Diaz elnök több mint harmincz évig kormányozta korlát­lan hatalommal az óriási országot, mely na­gyobb, mint egész Közép-Európa. Tulaj­don­képen kevésbbé, mint köztársaság elnöke, de inkább mint teljhatalmú diktátor töltötte be állását. Ezen állapot ellen tört ki a másfél év előtti Madero forradalom. A nemzet egy része az elnök kormányzási idejének megszabását és egyéb változásokat követelt. A forradalom győ­zött. Diaz lemondott, sőt végképen elhagyta az országot és ez idő szerint Francziaország­ban tartózkodik. És így reményelhető vala, hogy a béke helyre fog állani és az ország fel fog virágozni. Az új éra azonban nem látszik elég erős­nek e remények teljesítésére. Madero, kit a forradalom segített az elnöki székre, ma nem tud maga sem boldogulni egykori bajtársai­val. Egyfelől Reyes generális szervezkedett és az északi tartományokat rettegésben tartotta, sőt az Egyesült­ Államoktól reményeit segélyt és támogatást, délen pedig Zapata állott az elégedetlenek élére. Hogy tulaj­donkép mit akarnak a forradal­márok, meghatározni nehéz. De mint látszik, kitűnő ürügy fegyvert ragadni, gyújtogatni, ölni és rabolni, így a lakosság egy része ideje nagy részét mint útonálló tölti. Zsiványvilág ilyen mértékben nem burjánzott sehol sem. Az igazat megvallva, így is volt ez itten az egész utolsó század lefolyása alatt. A­mióta a spanyolokat elűzték, egyik forradalom a má­sikat követte. A híres Hidalgo felkelést, mely évtizedekig vérrel áztatta az ország földjét, követte az Yturbide mozgalom. E nemzeti hősként szereplő alak alig koronáztatta ma­gát császárrá, máris elvesztette hatalmát és a pár év előtt általánosan ünnepelt hazafit saját honfitársai ítélték halálra. Az általános anar­chiának a franczia seregek Bazaine vezetése alatt vetettek véget és jött Miksa császár szo­morú emlékű pünkösdi királysága. Queretaro tragédiája még túl élénken él az emlékekben, semhogy annak részleteit szüksé­ges lenne felemlítenem. Benito Jaurez, ezen vad indus szülők vakmerő erélyű fia ragadta azután a hatalmat kezébe és lett Mexiko való­ságos kényura. így jutunk a Diaz kormányzatáig, mely mind­össze pár hónap előtt ért véget, és ha mást nem is, legalább biztonságot adott a népnek. Tulajdonképen mentől jobban ösmerjük az országot, mentől alaposabban tanulmányozzuk a viszonyokat, annál világosabban látjuk, hogy a­mi elismerést érdemel, az a spanyolok mun­kája vala. A conquistadorok vívmányait a történelem nagyon egyoldalú világításban tüntette fel mind­ekkoráig. Igaz, hogy Cortez, Pizarro, Alba­rado és mind e harczosok sok kegy­etlenséget követtek el. De korántsem többet, mint az ugyanezen kor katonái Európában. Sőt bátran mondhatnám, hogy még csak olyan kegyetle­nek se lehettek, mint annak tanúi lehettünk a boxer-támadás után Pekingbe érkező művelt európai csapatok részéről, vagy a jelenleg folyó tripoliszi vérontások közepett. Pedig a kettő között évszázadok állanak. Minden foglalás kegyetlen. Ilyen volt a spa­nyol is, de viszont a béke helyreállva, ország­szerte a legvirágzóbb városok emelkedtek, temp­lomok, kórházak és egyéb intézetek épültek, midőn Európában a harminczéves háború és a törökök egyaránt pusztítottak. A legőszintébb meglepetéseket épen Mexikó nagyszámú, jelentékeny városai okozzák. A leg­több még a XVI. század alatt épült. A köz­épületek rendesen kitűnő renaissance vagy ba­rokk rajzok után készültek. Építészek, díszí­tők, művészek nagy számmal érkeztek Spanyol­országból. Nem egy közülök végezte tanul­mányait Itáliában, így épültek a palotavárosok, mint Puebla, Quadalaxara, Moreilea, Oaxaca, Celaya, St.­ Luis, Monterrey és annyi szám­talan kisebb-nagyobb vidéki metropolis, melyek nagyon sok érdekességet nyújtanak a régi építészet iránt érdeklődőknek. Hogy a spanyol kultúra a nemzet fénykorá­ban milyen magas fokon állott, Mexikóban lát­juk legjobban. Nincs ország, mely gyarmatai­ban hasonló nagyszabású tevékenységet fejtett volna ki. A­mi pedig magát a népet illeti, annak sorsa is határozottan javult. A régi indus királyságok a lehető legkegyetlenebb törvény­kezéssel bírtak, és az emberáldozatok száma évenkint ezrekre emelkedett. A régi Tok­ee és Astec művelődésről a leg­több tudós csaknem fantasztikus fogalmakat terjesztett. Kétségkívül ez emberek magasabb képzettséggel bírtak és távol állottak attól, a­mit vad népeknek nevezhetünk. De viszont se a hajdani indus,­ se khinai, se assur kultur­népekkel nem hasonlíthatók össze. De volt e világrésznek egy koraibb ősnépessége, mely a bámulatos pyramisokat, mint Cholitlában avagy a Mitlában mai napság látható palotát és a Yukatanban elszórt emlékeket építtette, mely nép kétségkívül nagyon magas kultur­fokon állott és összeköttetésben lehetett ázsiai fajrokonaival. A hajdani, úgyszólván praehistorikus ma­radványok nyújtják a régésznek a legteljesebb kárpótlást a sok megpróbáltatásért és viszontag­ságért, mel­lyel az utazás itten jár. Mert ha esetleg megmenekszik a zsiványoktól, mindun­talan földrengés fenyegeti, a legveszedelmesebb ellenség pedig a sárgaláz. Így érthető, hogy a természeti szépségek és örökzöld növényzet, a hótakart vulkánok, mint a Popocalapetl vagy Pico de Origaba varázsának daczára, és mindez archelogikus kincsek daczára olyan kevesen ismerik Mexikót. Gróf Vay Péter * Zápato a felkelők vezére. CSENDŐRÖK PIACZ AMEVAMEVÁBAN.

Next