Vasárnapi Ujság – 1912

1912-08-04 / 31. szám - Az utolsó mikádó (arczképpel). Gróf Vay Péter 625. oldal / Élet- és jellemrajzok

31. SZÁM. 191ä. 59. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 625 AZ UTOLSÓ MIKADO. VISSZAEMLÉKEZÉS JAPÁN ELHUNYT CSASZARJARA, IRTA GRÓF VAY PÉTER. Az utolsó Mikado szállott sírba a japán császár elhu­nytával. Az alkotmány kihirdeté­sével az egykori korlátlan hatalmat nagyon megszorították. A felelős minisztérium kineve­zésével a kis szigetvilág uralkodója sokat ve­szített nimbuszából. Mert hiszen a nap leszár­mazottjának, Jimmy­ Tenno-nak ivadéka, a Mikádo több volt kormányfőnél, egyidejűleg istenként tisztelte népe. Mindenekelőtt a nép szellemi életének ké­pezte fejét. Alakját misztikus homály fedte. Népe előtt láthatatlan maradt, mélyéből sohase lépett a durva Palotájának hétköznapi világba. A keleti népek régen tudták, hogy mi sem fokozza jobban a tekintélyt, mint a rej­télyes ismeretlenség. I­hina császárai, vagy Tibet főlámája az elzárkózott magányokból sokkal mélyebb benyomást gyakorolnak nem­zetekre, mintha személyesen lépnének az elő­térbe. A császári legkegyesebb meghívó így annál nagyobb örömet okozott. Ezenkívül felette nagy művészi élvezetet kínált az alkalom a híres császári palotába léphetni, melynek kapui mindenkor zárvák. A rejtélyes otthon csak­nem hozzáférhettem Köröskörül széles és mély vizes­ sánczok zárják körül. Magát az eképen alkotott szigetet kőfalak környezik. A sarkokon magas tornyok emelkednek. Az egyes hidak és kapuk előtt éjjel-nappal katonaság áll őr­séget. A várva-várt nap végre egy téli reggelen megérkezett. A fővárost nehéz fehér hólepel fedte. Szokatlanul hideg volt. Az apró faházak mintha még laposabbak lettek volna a teher alatt. Már kilencz órakor jött értem egy fogat, de az út eltartott csaknem egy rövid órán át. A távolságok a hajdani Jerfh­o-ban nagyon nagyok, azonkívül a rosz utakon és nehéz hóban a lovak alig tudtak c­ammogni. D­e kárpótolt bőven a tájkép. Japán talán soha­sem festőibb, mint épen hózivatarban. Tudták is ezt jól a hajdani mesterek. A híres Kano­iskola legszebb képei épen a téli­­ jelenetek. Pár perczc­el a kitűzött idő előtt érkezem, így van időm körülnézni. A palota, ha ugyan e név megilleti az épületet, hasonló a kiotói­hoz. Terjedelmes, de csak földszintes épület. Tulaj­donképen hasonlít egy alföldi kúr­iához, bővített kiadásban, így írta azt elő az ortho­dox nemzeti műépítészet. A belső ellenkezőleg, legalább a fogadótermek európai berendezésűek. Erről jobb nem írni. Drága és fertelmes. Se­lyem és bársony függönyök, aranyozott székek, asztalok, de minden izlés és stílus nélkül, mert a­milyen finom a japán ízlés saját hazai tárgyakat illetőleg, épen annyira járatlan ide­gen területeken. A szolgálattevő kamarások egy nagy fogadó­terembe vezetnek. A berendezés még fénye­sebb, habár nem is ízlésesebb. Szerencsére két pompás régi ellenzőt állítottak fel díszítésül. Mindkettő elsőrangú festmény és a Kano-Tanjú ecsetjére vallanak. Azonkívül két fali kárpitot találok, szinte régi japán­ mű, és kül­földön e kézimunka csaknem ismeretlen, mert rendesen kizárólag a császári paloták számára készültek. Az ajtó nyílik és belép a főudvarmester, L'Vwmj­a báró. Jóllehet aran­nyal hímzett fekete frakkot és gyíklesőt visel, kinézése tipi­kusan nippon. Modora is olyan csiszolt és udvarias, mint a daimjók idejében lehetett. Kitűnően beszél különben angolul és tanul­mányait Londonban végezte. Ő is egyike azok­nak, mint Lo őrgróf vagy Okuma gróf, kik még a régi feudális, világtól teljesen elzárt, titokzatos Japánban születtek, és kik az át­alakítás művén személyesen olyan tevékeny részt vettek. A főszertartásmester jelenti, hogy ő felsége kéret és megadja a jelt az indulásra. A fogadó­teremből a magánlakosztályokig több folyosó­kon haladunk át. A­mint közeledünk az ural­kodó szobáihoz, annál hidegebb lesz. A császár nem tűri a gőzfűtést. Még mindig szenes ser­penyőket használ, főtt riz­zsel él és a nemzeti kimonót hordja otthonában. A régi japán szo­kások között nőtt fel, az egykori nemzeti szel­lemben nevelődött, érthető, hogy azokhoz ra­gaszkodik. Végre egy fushimi vagy tolható faajtónál a kamarások megáll­anak, mint mondják, rang­juk nem engedi, hogy tovább mehessenek. A szertartási formák, mint látom, nagyon szigorúak. Sokat átvettek a régi udvartartás szigorú intézm­ényeiből. Még a diplomatákat illetőleg is sok a nehézség és csak a nagy­követeket és követeket fogadta a császár, de a többi tagokat nem. A főudvarmester egy nagy ellenzőt megke­rülve előre siet bejelenteni, aztán az ajtókat feltárják és ott látom a Mikádót teljes valójá­ban előttem. A helyiség olyan szűk, hogy alig van módomban a szokásos három meghajtás­sal közeledni. Barátságosan lép ő maga köze­lebb, messziről nyújtva elém kezét. Ezen alka­lommal tábornoki egyenruhát viselt. Sötétkék dolmány, vörös nadrág a franczia hadsereg mintája után készült, a­mi nem a legelőnyö­sebb viselet, tekintve, hogy a császár felső­teste aránytalanul nehézkes rövid lábaihoz, a mint az egyébként olyan sokszor fordul elő e népnél. Nagyon kegyes figyelem jeléül mellén a Szent István-rend csillaga ragyogott. $­ Audiencziák minden csillagzat alatt nagyon hasonlók. A kérdések mindenfelé ugyanazok. Csak ezeken a megszokott formákon át van alkalmunk a gondolatokat olvashatni. A csá­szárt utazásaim látszottak felette érdekelni. Szibérián és Mandsurián át érkeztem volt Ja­pánba, mikor a vasút még nem volt készen. Természetes, hogy azon tájékok viszonyai fog­lalkoztatták a háború előestéjén. A levegő már tele volt puskaporszaggal, de a harcz kitörését senki se gondolta valószínűnek. Azt, hogy a hatalmas Oroszországot a kis Japán meggyőz­hesse, teljesen kizártnak látszott. Kétségkívül az őszinte érdeklődés sugárzott át egész társalgása folyamán. Mindenből az látszott, hogy a­mennyire módjában van, ér­tesülni kíván a világ folyásáról. Ha már sze­mélyesen nem is szerezhet tapasztalatokat, legalább hallani óhajtja a mások benyomásait. És ki tudja, nem volt-e reá nézve bizonyos fokig előnyös a teljes elszigetelés, elzárt palo­tájában kevésbé érezhette mindazon hatalmas rázkódtatásokat, melyeken nemzete átalment uralkodásának hosszú évei alatt. Matsuhito, midőn a világot megpillantotta, a felkelő nap szigete mély százados álmát aludta volt. Az országot a feudális Daimjók uralták. A kormányzat hatalma pedig a Sogun kezében volt összpontosulva. A Sogunok vol­tak az ország valódi uralkodói, míg a Mikádo teljesen elzárva kiotói palotájában, tétlenségre volt utalva és a legszigorúbb elszigeteltség kö­zepett töltötte napjait.­­ A tizenkilenczedik század második felében bekövetkezett átalakulások váratlanul rázhat­ták fel ábrándjaiból a kiotói udvart. Belháború és lázadások egymást követték, míg végre a Sógunok hatalma teljesen megszűnt és a Mi­kádót léptette a forradalmi párt az országnak ténylegesen élére. A kiotói magányt Jeddo pa­lotájával kellett felcserélnie, minisztereket ki­nevezni, hadsereget szervezni, külföldi köve­tekkel tárgyalni. Az óriási munka eredményét ismerjük, pár év alatt Dai­ Nippon nagyhata­lommá erősödött. Hogy mindebből a munkából mennyi sze­mélyes része jutott a császárnak, megmondani nehéz lenne, de bizonyos fokig mellékes is. Ha teljesen semleges magatartást tanúsított az egész nemzeti erjedés alatt, az volt mindent­esetre a legbölcsebb eljárás és Matsuhito leg­nagyobb érdeme, hogy a nehéz napok alat­sohasem támasztott még több bonyodalmat és türelemmel várta be az új kialakulásokat. Ha trónját biztosíthatta a régi feudális Japán meg­szűntével az új liberális viszonyok közepett is, elsősorban nyugodt itélőtehetségének és békés természetének kell betudnunk. Utoljára a híres cseresznyevirág-ünnepen láttam a Mikádót. Együtt volt azon alkalom­mal az ország színe-java. Megjelentek a hősök, mint Oy­ama marsai és Togo admirális. A hí­res államférfiak, mint Sayonji, Katsura, Sui­matsu; még a nagy veterán, Okuma báró se hiányzott, így együtt láthattam a nemzet szinét­javát a császári család­­ köré csoportosulva. A díszlet még a hajdani vola. A Hanna ker­tek virágzó cseresznyelombjai alatt folyt le a ritka ünnepély. A színhely a régi volt, a százados liget vál­tozatlanul őrizte meg hajdani jellegét, de a tár­saság maga levetvén az egykori hagyományokat, a prózai jelen fekete mandurját öltötte magára. A szalonkabáttal új viszonyok léptek a régiek helyére, és a­mint ottan láttam az egykori Mikádót, a kiotói tündéries udvar egykori bál­ványát mai miniszterei, tábornokai és a mozgalmas közélet többi nevezetességei köze­pett­e értem, hogy nagy lehet csodálkozása a világ és elsősorban saját népének átválto­zása felett. MATSUHITO, AZ ELHUNYT JAPÁN CSÁSZÁR. JOSIHITO, AZ UJ JAPAN CSASZAR.

Next