Vasárnapi Ujság – 1912
1912-08-25 / 34. szám - A csata. Regény. Írta Clande Farrére 690. oldal / Regények; elbeszélések; genreképek
34. SZÁM. 1912. 59. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 691 Hirtelen megváltozott arcza az európaias keretben roppantul ázsiai jellegűvé lett. Négy másodpercz múlt el, lassan, mintha négy percz lett volna. A madárhang ismét megszólalt, de most már nem énekelt, rejtelmesen zárt, egyhangú, szürke lett. — Azért jött, hogy... Felre kínlódva fejezte be a mondatot: — Hogy megmondjam önnek, hogy... ma... Csuszima mellett.. . nagy csata folyt le. Selyemsuhogás hallatszott. A csipkenapernyő leesett s a földön is maradt. — Nagyon nagy csata... az orosz és a japán flotta között... Nem tudja még? Megállott, mintegy hogy lélekzethez jusson. Joriszaka Miczuko marquise a falnak támaszkodva, mozdulatlanul és némán hallgatta : — Nem, hisz nem is tudhatja még... Nagyon nagy csata volt. Természetesen véres is... Igen, sokan megsebesültek... A marquise nem mozdult, nem is szólt. Még mindig a falnak vetette a hátát és szembenézett a gyászos hírvivővel. — Sokan megsebesültek ... Azaz, tudom, Hirata gróf is... A marquise még mindig meg se mocczant. — Joriszaka marquis maga is ... Meg se rezzent. — És Herbert Fergan parancsnok is ... A szempillája se rebbent. — Meg vannak... sebesülve.. . Felze torkában egymást fojtogatták a szók. — Megsebesültek . . . súlyosan megsebesültek ... A szörnyű szó nem akart kiférni a torkán. Meg négy másodpercz vánszorgott el. — Meghaltak - mondta végül Felze nagyon halkan. Kitárta kezeit. Könnyedén előre nyújtotta karjait, készen arra, hogy felfogja az áldozatot. Látott már nőket hasonló helyzetben elájulni. Joriszaka Miczuko marquise azonban nem ájult el. Erre Felze hátrább lépett, hogy jobban láthassa. Még mindig mozdulatlanul állt, az ember azt hitte volna, oda van szegezve a falhoz, fel van feszítve. Nagyon sápadt volt. Hirtelen mintha megnőtt volna. — Meghaltak — mondotta Felze. — Nagyon dicsőségesen haltak meg. Elhallgatott, nem találva több szót. A festett ajkak elkezdtek mozogni. Az egész merev és jeges arczon mintha csak ezek az ajkak éltek volna, a szemen kívül, a tágra meresztett szemen kívül, melyek olyanok voltak, mint két sík lámpa. — Vereség? Győzelem? — Győzelem! — erősítette Felze. Hozzátette: — Döntő győzelem: az egész orosz flotta elpusztult. Csak romok vannak belőle. Nem hiába ontotta annyi hős ember a vérét. Japán mindig győz! A fakó arczra lassankint visszatért a pirosság. A keskeny száj újra megszólalt, ugyanazon a szürke és nyugodt hangon : — Köszönöm... Isten önnel... Felze így elbocsátva mélyen meghajolt és az ajtó felé fordult. A küszöbön megállott, hogy még egyszer köszönjön. Joriszaka marquise még mindig nem mozdult. Merev, feszes, kifürkészhetetlen, felismerhetetlen maradt, ázsiai, tetőtől talpig ázsiai, annyira ázsiai, hogy az ember észre se vette nyugati öltözékét. A selyemmel burkolt fal mintha a kerete lett volna, melynek közepén most, nagynak látszott... XXXV. Az O-Szuva temploma alatt, a Nisi-domb kis parkjában, a százados kámforfák, jávorfák és kryptomériák alatt, melyekről pompás glyczinák függenek alá, Jean-Francois Felze jó egy óra hosszat sétált. Az álmodozása vezette ösztönszerűen ide, miután eljött a Gólyák dombján levő villából, melynek ajtaja becsukódott mögötte, mint ahogy a sír ajtaja bezárul a sírásók lába alatt. Szüksége volt magányra, árnyékra és csöndre. Gépiesen ment a kis parkig, mely legalább is egy mérföldnyire volt. A sűrű fasor és a mély bozót magához vonzotta Fölment a keleti fasorban a domb tetejére s a nyugati fasorban ment le. Megállott az út fordulóinál, hogy nézze a zöld dombokat, a mint a síkság felé hullámzanak és a ködszinű várost, a mely az aczélszinűi öböl partján terül el. Belemerítette tekintetét a nagy templom udvaraiba és kertjeibe. Sétált a déli terasszon, mely cseresznyefákkal volt beültetve. És a szeme elé táruló tájék helyett mindenütt egy asszony képét látta, aki a falhoz támaszkodva áll... Aztán elhagyta a kis parkot. Nagyon fáradt volt, vissza akart térni a városba, vissza akart térni az Yacabre és végre-valahára kipihenni odahaza, a kabinjában, azt a hosszas, nagyon is gyászosan végződött utazást. Mégis valami rejtelmes varázslat eltérítette útjából. Jobb felé ment, ahelyett, hogy balfelé ment volna. És ismét a Gólyák dombjának lejtőjén találta magát, alig száz lépésnyire a gyászba borult villától ... Megállt. Visszafordult az útra. Egy kurumaja rohant arra, mire fölemelte a fejét. A saját nevét hallotta : — Francois, maga az? Vagy tíz kuruma szaladt sorban egymásután, tele világos toilettekkel és orchideás gomblyukú zsakettekkel. Az egész amerikai Nagaszaki együtt volt, élén Mrs. Hockleyvel. Mrs. Hoikley szebb volt, mint valaha. Rózsaszín hímzett mousselin ruhában volt — ez a ruha ikertestvére volt annak a ruhának, melyet Felze az imént Joriszaka Miczuko herczegnőn látott. Mrs. Slockley kurumája hirtelen megállott és mögötte összetorlódva állottak meg az összes többi kurumák is. — Francois ! — mondta Mrs. Slockley — hát igazán visszajött? Örülök, hogy látom. Jöjjön velünk, piknikre megyünk, egy nagyon szép erdőbe, melyet Alghero herczeg ismer. Most megyünk Joriszaka marquiseért... - Meg akar előbb hallgatni? - mondotta Felze. Mrs. Slockley kilépett a kurumából. Felze odalépett hozzá és minden bevezetés nélkül ezt mondta neki: - Most jövök a marquisetől. És értesítem magát is: a marquis tegnap elesett Csuszimánál. — Oh! — kiáltott Mrs. Hockley. Akkorát kiáltott, hogy az egész piknik-társaság egyszeriben kinn volt a kurumákból és értesülve a dologról mindenféle nyelveken kezdett sopánkodni. Paus re, pauvre, pauvre petite cbérie!... Miczuko darling! what a phity!... 0 povere ! — Azt hiszem, azonnal oda kell menni vigasztalni őt — mondta Mrs. Hockley. — Megyek is és magammal viszem Alghero herczeget, aki nagyon bizalmas viszonyban van a marqnisszel. Mindjárt visszajövök a többiekhez. Elszántan ment a kapuhoz. Zörgetett. De most az egyszer a kapunyitó ne-szan nem nyitott ajtót és nem vetette magát földre a látogató előtt. Mrs. Hockley másodszor is zörgetett, két öklével rángatta a kopogtatót. A zár azonban nem engedett. Mrs. Hockley csalódottan ment vissza a kurumákhoz és tanúságul hívta a társaságot. — Hihetetlen, hogy ebben a házban senki se hall és nem felel. A marquise bizonyára nem tud róla. Mert neki kedves és vigasztaló volna, ha ebben a pillanatban körülötte volnának barátai. Azon gondolkodom, hogy lehetne egy üzenetet hozzájuttatni. — Hasztalan —• mondta Felze. — Nézze! A kapu, melyen most nem kopogtatott senki, kinyílt. És különös menet jött ki belőle. Szolgák, cselédleányok, valamennyien uti öltözetben, valamennyien telerakva azokkal a jól összehajtogatott csinos csomagokkal, azokkal a szépen gyalult csinos faládikákkal, azokkal a helyes papírzacskókkal, melyek a régi Nippon nemzeti podgyászai, apró lépésekkel mentek, egymás nyomába tipegve, a nyugati ösvény felé, amely a Nagaszakiból Modzsiba, Kiotóba és Tokióba vezető vasút állomása felé visz. A szolgák és cselédleányok mögött, más szolgáktól és cselédleányoktól követve egy kuruma jött ki a kapun és arra az útra tért, mely az állomás felé visz.. . Két ember húzta a kurumát. . . Úri kuruma volt, nagyon elegáns... Párnáin egy fehér alak ült ... UIULEY 1IAFID, A TKONJABOÍ, LEMONDOTT MAEOKKOI SZULTÁN. A FOLDRENGEL ÁLTAL ELPUSZTÍTOTT GALLIPOLI VAROS. 0