Vasárnapi Ujság – 1913
1913-08-31 / 35. szám - A kacsa. Írta Szép Ernő 696. oldal / Regények; elbeszélések; genreképek
696 A KACSA. — Hopp, megvan, találtam ! Leó kettőt ugrott örömében.— Nyertünk, nyertünk ! Drágám !— ujjongott a fehérruhás nő Leó mellett, egy kis nő, egy Miczi és büszkén karolt a barátjába. A Velenczei Kacsa-Játék korlátjánál állottak, az Angol Park víg szombat esti tömegében. A Velenczei Kacsa Játék vállalata abban állott, hogy egy kőmedenczében apró kaucsuk kacsákat úsztattak körbe-körbe meglehetős gyorsasággal, valami raffinált kis Golf-áramlat segítségével. Az igazgatóság fakarikákat nyújtott át a közönségnek, egy karikát egy hatosért, a közönség a karikát a virgoncz kaucsukkacsák nyakába igyekezett dobni. Akitalált, a Velenczei Kacsa-Játék igazgatóságától egy eleven kacsát kapott. Leó tíz karikát hajított hiába a kaucsukkacsák felé, a tizenegyedik aztán egyiknek a nyakában maradt. A vállalat igazgatója felemelte a medencze közepén levő emelvényre helyezett baromfikosár fedelét, kiszabadított egy hápogó ruczát a többi közül s kinyújtotta a korláton át Leónak, barátságtalan tekintettel, mert nem igen szerette az olyan embert, aki nyert Jobban szerette az olyan egyéneket, akik egy csomó karikát ügyetlenül eldobálnak és kacsa nélkül távoznak. Leó a hóna alá dugta a kacsát s maga után vontatva Miczit, boldog arczczal mászott ki a kiabáló és nevetgélő tömegből. Lehajolt a kacsához, simogatta, kapkodott a csőréhez. — Kacsa, — mondta. Ni, hogy hápog. Háp, háp, háp! És hogy reszket itt a hónom alatt. Jaj, de nagyszerű. — Én viszem, add ide, hadd vigyem én — lelkesedett Miczi. — Majd viszed te is, várjál, hadd egy kicsit nálam. Nézd milyen furcsa orra van, milyen lapos. — Nem orra, csőre. A kacsáknak csőre van. — Csőre, csőre. Te... kinek is van épen ilyen orra? Igen, a Nápoly-kávésnak. Nem ilyen csőre van a Nápoly-kávésnak? Mind a ketten nevettek. Miczi húzta a karját: — Gyerünk a hullámvasútra! — Ne, ne menjünk. Olyan jó vinni ezt a kacsát. Leó magához szorította a kacsát. A kacsa hápogott. Leó megsimogatta: — Jaj, megnyomtam neki. Milyen meleg a teste. Szegény, most fáj — Add ide már, hadd vigyem én is — nyávogott Miczi. — Majd hazafelé te viszed. Gyerünk be az Alpesi Faluba. A czifra sörcsarnokban, amelynek falaira Stájerország tündéri tartományát mázolták, egy emelvényen éktelen fúvózenét, gajdolást és tánczot csináltak a stájer trupp tagjai, akik inkább állatoknak látszottak, mint embereknek. Egy elégedett nép czéczózott a nyári és ez a örömcserében a sűrűn rakott asztalok körül, barna sör, szaftos virsli és perecz élvezetében, a stájer trombiták Haczaczáréjának kábulatában. Miczi pereczet tördelt, Leó meg virslit kínált és sört akart a csőrébe önteni a kacsának, a melyet maguk elé állítottak az asztalra. A kacsa rázta a fejét, széttátotta a csőrét s a sört visszacsurgatta. Hápogott is utálatában, s hangja sápadtan úszkált az Alpesi Falu lármájában.— Ne maderáld azzal a sörrel — mondta a Miczi, de ő maga nem akart letenni róla, hogy ropogós pereczczel megetesse a kacsát. A kacsa a pereczet is kiköpködte, gyámoltalanul tipegett az asztalon és kifejezéstelen szemeit lustán hunyorgatta, mintha álmos lenne. Miczi lemondott az etetésről. •— Úgy látszik nem éhes. Leó okosabb volt. — Azt nem lehet tudni, éhes-e vagy se. Egyszerűen nem szereti a pereczet. De hátha mégis éhes. Mit adjunk neki? — Jaj, milyen piszkos a lába. Megmosom a lábát — örült Miczi, sört öntött a tenyerébe és szép sárgára mosta a rucza soros lábait. A rucza panaszkodott, a közel ülő népek nevettek. Mikor elmentek, Miczi vitte hóna alatt az édes terhet. Lehajolt hozzá, a feje sűrű lágy tollazatát simogatta hátrafelé s szólongatta:— Kacsa ! Rucza! Bécze! Kécze-rucza! Kis kacsám! Kacsukám, ruczukám, m-m-m, te édes — és gyöngéden mosolygott és minden szónál inogtatta a fejét, mint az anyák mikor a csecsemőjükhöz beszélnek. Miczi megcsókolta a kacsa fejét. — Vigyázz, te csacsi, megharap! Szép tiszta éjszaka volt, Leó és Miczi elhatározták, hogy gyalog mennek haza. Mikor az állatkerthez értek, a nyitott ligetből kicsillogott a tó és a tó partján a korcsolyapavillon fehérlett, mint valami alvó tündérház. Megállottak, Miczi a Leó derekához támaszkodott és a vállára eresztette a fejét. És lassan, anélkül, hogy megbeszélték volna, besétáltak így a fák közé és egy kis tisztáson leültek a padra. Az elandalodott csendben a kacsa kettőt hápogott. Leó felvidult: — Miczi, tedd le a kacsát, hadd legeljen egy kicsit. Legeltessük meg a kacsánkat. — A tehenek szoktak legelni. — A kacsák is legelnek. A kacsa is füvet eszik. Emlékszem, mert én falun nevelkedtem. — Mit tudom én, én a Szövetség utczában születtem. És Miczi letette a kacsát, s utána lépkedett, mert félt, hogy a kacsa elrepül. A kacsa leült a harmatos gyepen és kedvetlenül nézett széjjel. Semmi sem tetszett neki Pesten. Leó a padon maradt, nézte a kacsát, meg Miczit, meg a gyepet, meg felnézett a csillagos égre és hosszú sóhajt szívott a tüdejébe. A sóhaj a Leó életét jelentette, amely teli volt bűnnel és szégyennel. Leó foglalkozás nélkül bújkált a társadalom körei között. Azok közé a körúti kávéházakban tenyésző félelegáns alakok közé tartozott, akiket a könnyelműség leszédített a pályájukról és a küzdelmes budapesti semmittevésből élnek. Leó a kártyaklubbokban virrasztott, a zsokék bizalmasa volt s gazdag emberek gáláns ügyeiben ügynökösködött. Hát Miczi? Miczi? Leó fölállott és most megint ő vette kacsát a hóna alá. Lassan mentek az Andrássy út fasorában. A vadgesztenyék lombjaiba belekéklett a hajnal, Leó a Miczi vállára tette a kezét: — Egy éjszaka majd összenyerek minden pénzt a klubban .. . vagy egy nagy halmozást fogok Bécsben ... vagy valamit csinálok, nem tudom ... és elmegyünk messzire. Veszek egy kis házat, kerttel és az udvaron kacsák, tyúkok, libák, meg házinyulak lesznek. Még egy kis fehér bárány, csengő lesz a nyakában. A kis hotel portása, egy álmos, gyűrött fekete ember, rájuk támadt: Micsoda kacsa ez? Csak nem akarják bevinni a szobába? — Miért ne? — mondta Leó. — Nyertük az Angol Parkban — mosolygott Miczi. A portás szigorú volt: — Tessék intézkedni azzal a kacsával, ebbe a hotelbe nem lehet kacsát behozni. Ebben a hotelben szegény külföldi artistanők, parkett-tánczosok, utazó kabarét-színészek és hamiskártyások laktak. — Leteszem itt magánál portás úr — alkudott Leó, aki nem mert kikezdeni a portással, mert régen nem fizetett a szobáért. — Nekem nem kell kacsa, itt nincs hely kacsáknak. Hallottak már ilyet? Kacsa! Adják el az utczán valakinek. Megcsókolták a kacsát, Leó gyöngéden letette a kapu elé. A kacsa megrázkódott, körülnézett s lusta illegéssel, mint egy kis kövér hölgy, elindult a Király utcza felé. Szép Ernő. RÉSZLET ÓBUDA LEBONTÁS ALÁ KERÜLŐ RÉSZEIRŐL. — Pörge Gergely rajza,