Vasárnapi Ujság – 1913
1913-03-30 / 13. szám - Dr. Jacobi Samu (arczképpel) 257. oldal / Élet- és jellemrajzok
13. SZÁM. 1913. 60. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI UJSAGr. 257 Dr. JACOBI SAMU. 1837-1913. Nehéz veszteség érte a Budapesti Sakkört és vele együtt az egész magyar sakkozó világot. Dr.Jacobi Samu, a kör tiszteletbeli elnöke, különben jónevű ügyvéd, e hó 11-én, hetvenhat esztendős korában elhunyt. A boldogultban a régi sakk-gárda előharczosát, a magyar sakkozók nesztorát, igaz büszkeségét vesztettük. Dr. Jacobi Samu mozgalmas sakkmúltjánál fogva előkelő helyet biztosított magának a hazai sakkozás történetében. Jogász korában ismerkedett meg a hatvannégy mezős tábla titkaival s nemsokára a Pesti Sakkor erős játékosai sorába emelkedett. Első sikerét is itt aratta. Az 1868—60. évi klubversenyen mint első díjnyertes tünt ki. A mellett mint a Vasárnapi Újság sakk rovatvezetője feladványszerzéssel is foglalkozott. Erkel Ferencz a kör vezérférfia benne látta nemzetünk legkiválóbb játékosát. Elvégre a Szén — Grimm—Löwejithal triumvirátus letűnése után sivár korszak következett sakkéletünkben. A magyar sakkozás egén jó ideig magányosan tündöklött Jacobi Samu neve s csak utóbb tűnt fel Makovetz csillaga; utóbbi a sakkozó-társaság versenyén kemény tusa után vívta ki az elsőséget, majd külföldön is dicsőséget szerzett. Vetélytársa nem vágyódott nemzetközi babérok után, inkább a belföldi sakkélet felvirágoztatását mozdította elő. Ennek szép példáját adta, midőn a budapesti nemzetközi mesterverseny megrendezését indítványban kimondta. Bár az internaczionális küzdtértől távol tartván magát, azért Weiss Miksa bécsi mesterrel, a new-yorki torna győztesével páros mérkőzésben egyenlő eredményt ért el. Időközben a fiatal nemzedék nagyratörekvő tagjai is matadorunk hatása alatt fejlődtek s váltak híres mesterré. Charousek — dr. Jacobi—Makovetz—Maróczy 1807-ben között olyanféle versenyt terveztek, mint a minőt Pétervárott Csigorin—dr. Laskrr Pillsbury—Steiiiilz vívtak, ámde a négyes match nem jött létre. Ezek után Charousek és Maróczy fényes szereplése új korszakot nyitott a magyar sakk históriában. Dr. Jacobi a gyakorlati játéktól visszavonulva, a tehetségek buzdításában, végjátékok elemzésében, élő partiek utána játszásában lelte örömét. Egyegy érdekesebb játszma befejezése után kedvteléssel vett részt az utólagos hadi tanácskozásokban. Amellett minden sakk-mozgalomban részt vett s mint a Budapesti Sakkor korifeusa, társadalmi téren is igyekezett a sakk ügyét előbbre vinni. Hazánk legrégibb sakk-egylete, ügybuzgalmának elismeréseül dr. Jacobi Samu-t — néhai dr. Vidor Zsigmond örökébe — díszelnökének választotta meg. E tisztet négy évig viselte s mindvégig lelkes rajongással viseltetett a köz érdekei iránt. Dr. Jacobi Samu a magyar sakkozók doyenje élte fogytáig hű maradt a nemes ügy iránt, melynek egyik úttörő apostola volt. Emléke követendő példaként fog szolgálni Kaissa minden hive előtt. //. H. I. A SZERELEM AZ ÉN BŰNÖM. Franczia regény. (Folytatás:) Winniet és engemet Peart Closeburn segít nyeregbe. Behatolunk az erdőbe, hol kellemes ügetésben haladunk, mely lovunkat a hajszára előkészíti. Peart Closeburn kellemes pajtás, jókedvű, mulattató, de annyira szenvedélyes sportember, hogy csak a kutyákra ügyel és minket faképnél hagy. Egyedül maradva vaktában kezdünk vágtatni és elvesztjük a nyomot. Néha-néha egy-egy napsugár szór sejtelmes fényt a nagy fák sűrűjébe, az ösvényeken egyegy kósza róka surran át, mire lovunk fel-fel horkan. A zúzmarás haraszt halkan ropog lovunk patkója alatt. Boldog órák voltak, mert sem miss Emilyvel, sem Closeburnnal nem találkoztunk. Deczember 4 Ma reggel egyedül sétálgattam a parkban, midőn egy fasor végén lord Bronghtonra bukkantam. Fejét lehajtva bandukolt, figyelmesen szemlélve a czipőt felverte homokszemeket. Egyszerre észrevett. — Jó napot de Nérans kisasszony. Különös véletlen, hogy találkozunk, de nagyon örülök neki. Bocsánatot kell kérnem múltkori viselkedésemért. Annyira hozzászoktam ezekhez az angol libuskákhoz, és az eladólányos mamák bamba hizelkedéséhez, hogy megfeledkeztem arról a köteles megkülönböztetésről, mely az ön fajtája leányt méltán megilleti. Mademoiselle de Nérans, én kikérdeztem lady Richmondot, hogy kicsoda ön és hogy mit művel itt. Sehogysem fér a fejembe azonban, hogy egész életét másoknál töltse. Mióta megtudtam, lidércznyomásként foglalkoztat ez a gondolat. Töprengtem tehát igen, hogy talán végre is... Vért, vizet izzad, karmazsin vörös lesz, félénken hebeg, dadog és nem tud végére jutni. — Mit gondolt, lord Broughton? — Hát elmélkedjünk kissé előbb. Nem gondolja-e, hogy nem sok örömet okoz pusztán csak gazdagnak lenni, ha senkije sincsen az embernek, persze egy csinos nőre gondolok most, akivel az ember elköltse pénzét. Ön nevet? Na hát örülök, hogy nevet, azt gondolja: «Mily bamba bizalmaskodásba kezdett az öreg lord!» Nem is olyan öreg. Ötvenöt éves vagyok, ez még nem a tehetetlen aggkor, de ha egyedül éli az ember, csúnya egoistává lesz, sok bort iszik . . . — Hát házasodjék meg ! — Házasodjam meg? Igen? ez az. Jó parti vagyok, évi jövedelmem ötszázezer franknál is több, de olyan feleség kellene nekem, aki nem hasonlít a többihez, aki csak arra jó, hogy lesüsse a szemét, bolondságokat fecsegjen és mindjárt túlzott ártatlansággal «mamát» kiáltson, ha az ember ujja hegyével megérinti, a ki gyöngéden tudtomra adja, hogy fiatalnak és szépnek tart. Ön nevet, úgy-e csúf vagyok mi? — De... — Jól van! Csúf és öreg vagyok? — Nem épen fiatal, de . . . — Nagyszerű! de ostoba is úgy-e? — Oh, ostobának, épen nem ostoba. — Igazán nem ostoba? — Semmi esetre sem ! — Hát? — Csak különösködő! — Oh, köszönöm ! Nos kisasszony ez a különös ember tudtára akarja adni, hogy százados tölgyek árnyékában van egy öreg kastélya és ez a ház, mely telve van a művészet csodáival, háziasszony után epekedik. Ezt a megálmodott úrnőt most megtaláltam és kérem, ne döntse romba örömteli jövőm oltárát, melyet attól a pillanattól kezdtem építeni, amióta önt megláttam. Alighogy kiejtette az utolsó szót, köszönt és hosszú lépésekkel odébb állt. Szerettem volna utána kiáltani: «Uram! ön nem kell nekem!» De ez elutasításnak nem lett volna elég. Mit tegyek hát? Felmentem és elmondtam lady Richmondnak ezt az ízetlen megkérést. Jóságában mindenképen rábeszélt, hogy ne utasítsam vissza. Hát ennyire jutottam? Nem, ezerszer nem ! Inkább a nyomort választom, mint ezt az undok vásárt, hogy ennek a furcsa embernek eladjam magam, méghozzá ilyen bolondnak, vagy legalább is iszákosnak. Ilyen házasságot kössek? Soha, soha! Ma este lady Richmond, ki magára vállalta, hogy elhatározásomat közli lord Bronghtonnal, következőt beszélte el: — Gyermekem, ha válaszát önmaga adta volna át, e perczben már menyasszony lehetne. Nagyon elszomorodott a lord, és szenvedélyességével zavarba hozott engem is. Nem ostoba ember, szereti önt, nagyon levert és holnap korán reggel elutazik. Panaszkodott, hogy uradalmán százféle szépítést tervezett már és mindez czélját vesztette. Hogy olyan fiatal leánytól mint ön, keserves dolog visszautasíttatni, annál is inkább, mert mindenre inkább számított, csak visszautasításra nem. «Nem szeret — mondta — és sokkal nemesebb szivű, semminthogy vagyonomtól elkábuljon, de ez csak még jobban lever!» «Mondja meg neki, hogy szenvedek ugyan, de nemes viselkedéséért hálás vagyok iránta, és nagyon sajnálom szegénykét. Ilyen nemes természettel a világ küzdelmeiben csak szerencsétlenné lesz. Szegényke, hát arra sem számított, hogy mihamarabb özveggyé lett volna! Milyen finom lélek! Elszámítottam magamat. Önhitt holló módjára kezdtem énekelni, ezért azt kellett hinnie, hogy sejtelmem sincsen afelől, hogy a szerelem végtelenül gyengéd dolog, melyet szavakkal nem is lehet meghatározni. Ügyetlenül kevertem a kártyát, mert vonzóereje teljesen rabul ejtett. Aki nem szerelmes, nem érti meg a szerelmest, s az én drága szépségem nem tudta megérteni felindulásomat. Látja balgaságomat? Ha már beleszerettem, ki kellett volna ismernem természetét. Azt hittem, hogy neki is csak azt kell mondanom, amit a többi nőknek: «Gazdag vagyok» — oh, én balga! Szegény tatár! sajnálom, hogy szenved, de mért bolondult meg, hogy belém szeretett? Este vacsora után hallgatagon került. Belevetette magát egy karosszékbe, hol szeszélyesen felizgatta magát, vitatkozott, szónokolt és a szokottnál is szellemesebben védte theóriáit. Befejezve fejtegetéseit, büszkén nézett rám, mintha azt akarta volna mondani: «Ugye nem jól ismert eddig? Nem lettem volna ostoba férje, Christiane!» Deczember 0. Lady Richmondnál voltam, midőn lord Stanley búcsúzni jött tőle. A nagymama nagyon szeretheti testőrunokáját. Magukra akartam hagyni őket, de egyikük sem engedte. Az ablak közelében ültünk egy kis, kézimunkával borított asztal körül, és jóleső melegség lepte el szívemet, midőn a nagyanya és unokája minden tartózkodás nélkül előttem mondták el egymásnak gondolataikat, olyanfajta gyermekeskedő bizalmaskodással, amelynek mélyén mindig szeretet csillog. A fiatal ember így szólt hozzám: — Norans kisasszony, nagyanyámat önre bízom, mert az ön gondozása nagyon jól esik neki. — Szép ajándékot kínál Eddie! Kedves Christianem, ez a fiú félrebeszél. Épen, mert kedvelem önt, nem akarom az én öregségem ápolásának gondjával is terhelni. Ha néha-néha megtalálja a szalonomba vezető utat s megmutatja nekem csinos arczát, máris eleget tett velem szemben minden kötelezettségének. De azért *"minden egyéb gondoskodásának is örülni fogok, mert szeretem, ezért örvendek, hogy ön van Winnie mellett, különben pedig legyen szíves és küldje ide őt, mert beszélni szeretnék vele. Mentem, de nem találtam Winniet, sem szobájában, sem másutt; kérdezősködtem utána, végre az előcsarnok előtt ácsorgó inasoktól megtudtam, hogy lady Closeburnnal kisétált. Visszamentem, hogy lady Richmondnak megjelentsem ezt, de már csak lord Stanleyt találtam ott az ablaknál állva. Távozni akartam, de ő észrevett: — Nagyanyám azonnal visszajön, nem akarja megvárni? — Nem volna jobb, ha magukra hagynám önöket? Hiszen búcsúzáskor annyi mindenféle mondanivalójuk lehet! — Nem is olyan sok, higgje meg, hogy távollétemhez hozzászoktak már. Ebben a házban lady Richmond és Winifred szeretnek csak igazán, de ők is oly ritkán láthatnak, hogy lassanként elszoknak tőlem. Helyet foglaltam és az asztalra könyökölve « 11 & • • • * ^ É * V KANKUU-1.