Vasárnapi Ujság – 1914
1914-03-15 / 11. szám - A hegedű (képekkel). Polgár Géza 208. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem és rokon
9. SZÁM. 1914. 61. Évi OLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 209 G, 10, néha 40—50 koronáért kapják a jávorfát, aszerint, hogy melyik szebb, hullámosabb. Tizenöt-húsz esztendei fekvés, száradás után ezt a tuskó-alakú fát a nagyárusok feldolgozzák. Legelőször a törzs középpontjától kezdve sugáralakban deszkákká vágják, azután kiválogatják és a kisebb hullámosakat olcsóbb, a nagyobb hullámosakat drágább áron adják el. A hegedű fenekéhez való egy deszka ára 60 fillértől 70 koronáig is terjedhet. A szabály az, hogy a fa ne legyen se kemény, se lágy, hanem középszerű. A mester a deszkalapra rajzolja az elkészítendő hegedű alakjának a körvonalát, kivágja és ezzel kezdetét veszi a kis kézigyalukkal való gyalulás. A gyalulás nehéz és gondos munkát igényel. A mestertől függ, hogy milyen legyen a kívánatos vastagság, hol legyen hajlás, domborodás, mélyedés, vagy emelkedés. Amikor a szép hullámos fenék- és fedéllapok a kellő vékonyságot elérték, következik a hegedűk szélét díszítő berakás helyének a köröskörül futó kivágása, majd a berakás elhelyezése. A berakás három darab, milliméter vastagságú hosszú fácskából áll ; a két szélső fekete ébenfa, a középső fehér jávorfa. Majd elkészíti a mester a meleg vassal hajlított oldaldarabokat : a kávákat, a fedélen kivágja az alakú lyukakat, kifaragja az ezernyi apró változatosságú csigát, a nyakat, elhelyezi a fedél alján a gerendát és amint ezekkel az alkatrészekkel elkészült, következik az összeállítás. Erre a czélra fából való, srófokkal ellátott forma szolgál. A forma segítségével egybe ragasztja a feneket az oldalakkal, azután legvégül az oldalakra a fedelet és az így bezárt hegedű alakú dobozt összeragasztás és száradás után apróra újra kidolgozza. A nyak, — melynek hosszától függ a harigok tisztasága, — a nyereg, a hang fogólap, alul a húrtartó gomb, a húrtartó négy csavar, vagy kulcs, a húrtartó, kötő és láb elkészítése után késsel vagy piczing gyaluval nincsen több faragni valója a mesternek; kezdetét veheti a hegedűkészítés legfontosabb részlete: a lakkozás. Minden idők mestereinek legféltettebb titka volt és marad a lakk, amely a legjobban megmunkált hegedűt tönkre teheti és a kevésbbé jót némileg megjavíthatja. Rugalmasnak és lágynak kell lenni a jó lakknak, amellett színét és főként meleg, ragyogó fényét évszázadok múlva sem szabad elveszítenie. Példa erre akármelyik régi mesterhegedű, amelynek a lakkozása — ha tiszta száraz kendővel megdörzsöljük — úgy ragyog, mint a csiszolt borostyán. Amellett a lakk nemcsak a hegedű külső szépségét emeli, hanem védi, s így szólván megőrzi, konzerválja a fát, különösen a változó hőmérséklet behatásától, a nedvesség vagy a szárazság okozta elváltozásoktól. A régi olasz mesterek használta lakk titka ma ismeretlen. A későbbi és a ma élő mesterek egyre kísérleteznek azon, hogy olyan lakkot készítsenek, amilyet elődeik használtak, de hiába, mert mindeddig nem sikerült a törekvésük. Hogy a hegedű hangját a lakk mennyire befolyásolja, arról könnyen meg lehet győződni, ha ugyan egy hegedűt a belakkozás előtt és után szólaltatunk meg. Óriási való, amelyet 200 — 300 fokos hőségben felolvaszt, azután lenolajat, megfelelő aranyos csillogású színeket és végül még 2—3-féle anyagot kever belé és az így előállított lakkot nemcsak ő használja, de külföldről is igen sok kiváló mester tőle hozatja. Legfontosabb a lakkozás megkezdése, mert nem szabad, hogy a lakk a hegedű fájába beszívódjék. Amikor az alapozás, azaz az első bevonás elkészült, csakhamar be is fejezhető a lakkozás úgy, hogy a magától való száradással együtt (ami legföljebb 2 —3 hétig tart) ügyesebb mester 5 — 6 hét alatt teljesen elkészíti a hegedűt. A lakkozás után még apróbb csiszolás következik olajjal és habkőporral, majd felrakják a hegedűre a négy húrt, a lábat, felállítják benne a «lelket» és ezzel elkészült a hegedű. Külön ügyesség és művészet kell a vonó készítéséhez is, amelyet rendszerint rugalmas, de jó ellenállású börzsön-fából vagy a brazíliai fernambuckfából készítenek. A legszebb formájú hegedűket, amelyeknek a legtökéletesebb hangjuk volt, az olasz Stradivarius készítette. Az ő hegedűinek a domborodása, berakása, sarkai, széleinek finomsága, a szabályosan faragott lyukak, a csigák utánozhatatlanok. Ilyen eredeti Stradivárius hegedűnek óriási az értéke. A külföldön: Bécsben, Párisban, Brüsszelben, Drezdában nagyon megbecsülik a hegedűkészítőket és művésznek tekintik őket, akár a festőket vagy szobrászokat, mint ahogy azok is. Nálunk Magyarországon is akadt a hegedűkészítők közt több híres mester. Ilyen volt Nemessányi Sámuel eperjesi születésű mester, aki 1881-ben halt meg. Sok hegedűt és violát készített, közöttük több olyat, amelyért 3000 koronát is fizettek. Híresek még a magyarok között a Brandl-, Bergmann-, Engleder-, Ertl-, Hamnberger-, Köhler-, Leeb-, Lengyel-, Lemböck-, Pilát-, Ribarits-, Schweizer-, Setzer-, Spiegel-, Szepessy-, Teufelsdorfer-, Thirr-, Wiedenhofer-, Zach-, és Ziegel-félények, amelyekből egy-egy darabért készítveszívesen adnak 800, 1000—1200 koronát. Tévesen hiszik sokan azt is, hogy mennél jobban összerepedezett és mennél több darabból összeragasztott a hegedű, annál jobb és értékesebb. Vannak sokan, akik hegedűiket szándékosan megrongálják és megcsináltatják, csakhogy az a hangszer ócskának lássék. Ez mind haszontalan és ok nélkül való törekvés, mert a valóság az, hogy a tökéletesen ép hegedű lehet csak jó. Polgár Géza: eltérést fogunk tapasztalni. A mai hegedűkészítők kétféle lakkot használnak: Olajlakkot és spirituszlakkot. Az olajlakkal belakkozott hegedű hangja lágyabb, kellemesebb, a spirituszlakkal bevonté élesebb, nyersebb lesz. A ma élő magyar hegedűkészítők egyik legkiválóbbja Pilát Pál, olyan összeállítású hegedűlakkot talált föl, amelyik legjobban megközelíti a régi olasz mesterek titkos összeállítású lakkját. Az ő lakkja porrá tört borostyánból A fedél ráerősítése csavarokkal. A hegedű készítéséhez való faanyag a raktárban. Az egyes csoportokon táblácskák jelzik a száradásra eltett fa korát. Magyar hegedűkészítő mester műhelye. Baloldalt a nyakat faragják, a mester a hegedűt lakkozza, előtte a mester fia a csellót csiszolja, jobboldalt vési le a segéd a széleket. A mester faragja a csigát. A forma, köröskörül az A fedél alulról nézve, összeillesztett kávákkal. Rajta a kivágott"lyukak jobboldalt, pedig a gerenda. A fedél az első gyalulás A fenék, szélein körösután, körül a berakással.