Vasárnapi Ujság – 1916
1916-08-06 / 32. szám - Az angol krizis 502. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
510 VASARNAPI UJSÁG. .34. SZÁM. 1916. 63. ÉVFOLYAM. AZ ANGOL KRÍZIS. — Kevesebbel, mint a németek teljes és tökéletes leverésével meg nem elégedhetünk, mondotta Haig, az angol hadvezér, mert megfizettünk érte. Ha meggondoljuk, hogy ezt a kijelentést ő felsége, az angol király vezénylő generálisa a döntőnek szánt nagy angol támadás siralmas bukása után tette, el kell ismernünk, hogy furcsábbat és jellemzőbbet még alig mondottak. Ami a fizetséget illeti, a nagyon tiszteletreméltó tábornok nem túlzott. Az angol hadsereg veszteségei rettenetesek voltak. Olyanok, amilyenek más hadseregnél elő nem is fordulhatnak. Mert a világháború huszonnegyedik hónapjában a harczos felek egyike se cselekszi azt, hogy lóháton nyargaljon neki a kiépített lövészárkoknak, se azt, hogy parádémarsban vonuljon ellenük. Az angolok, mint részben a német jelentésekből, részben saját vallomásaikból tudjuk, ezt is, azt is megtették. Az eredmény az a «fizetség», amelyre az angol fővezér oly sajátságos öntudattal hivatkozik. A brit birodalom száz esztendő harczaiban nem veszített annyi angol vért, mint mostani kényszerű személyes kiállásának még egészen rövid idejében. Nem érthetetlen tehát, ha végigfutva a szörnyű számlát, a legnagyobb ellenértéket követeli. De az alap, ha még oly reális is, téves. A történelem, mint fizető, a vesztett csatákat, ha még oly sokba kerültek is, nem honorálja. Fájdalomdíjat a legyőzöttnek nem fizet. A honoráriumot háborúban mindig az ellenségen kell bevasalni. Sikeres követelő tehát csak az lehet, aki sikeresen verekedett. Erről pedig Anglia maga se adhat magának bizonyítványt. Sőt el lehet mondani : a maga egész társaságában a legkevésbé. Az egész társaság nagyon viharvert. De kóstolót abból, amivel jóllakni egyiknek se lehetett szerencséje, egyik-másik mégis csak kapott. Az orosz czár tehetett egy látogatást Przemyslben. Joffre a süvegéhez tűzhette a marne-i győző árvalányhaj bokrétáját. A szerbek is tarthattak egyszer a visszafoglalt Belgrádban Te Deum-ot. De a háború angol dátumai: Gallipoli, Karel Amara és Picardia csupa olyan név, amit kimondani Londonban legalábbis tapintatlanság. De más forma egyáltalában nincsen. A jellemzés, mellyel a dühös atyafi a pakli masinát földhöz vágta.: «nehezen gyulád meg, de akkor aztán rögtön elalszik» az angol haderőnek a háborúban való szereplésére is nagyon ráillik. Ez a szereplés, ha tovább is eddigi vonalában halad, át fogja lépni a gyászosság határát és belehatol a nevetségesbe. Asquith miniszterelnök az angol ármádia szökését a Dardanellák mellől «a történelem egyik legfényesebb fegyvertényének» vallotta. Karel Amara után márnem tett olyan nyilatkozatot. Az angol miniszterelnök igen nagy úr, de vannak dolgok, amelyeket kétszer ő maga se tart, a maga számára megengedhetőnek. A picardiai angol kudarcz kétszeres. Az együttes nagy offenzíva során az angolokat nemcsak a német ellenség győzte le, hanem a franczia szövetséges is, amelynek a vállalkozása kevésbé volt kudarczos az övénél. A kétesztendős küzdelem során rettenetesen megviselt és elvérzett francziák még mindig nagyobb teljesítőerőt produkáltak, mint a frissen érkezett, vérbő angolok és akik az iram mestereinek jöttek, egyszerűen nem tudtak lépést tartani azokkal, akiknek diktálni akartak. Pedig el kell ismerni: ezek is ugyancsak rövideket léptek. És egyszerre fölhangzik a londoni bölcsek ajkán a megváltó nagy ige. A modern háború döntő energiája nem az ember, hanem a gép. Az ágyú, a gránát, a shrapnell. A gentlemaneket nem szabad közel engedni a nemzethez, mert ez nagyon goromba és átkozottul tud bánni a gépfegyverrel. Aczélzáporral kell elborítani őket — gyalogsági rohamra csak akkor indulni, mikor már mind a hátán fekszik. Mikor a diadal már terítve van. Különösebb és lesújtóbb vagy kiábrándítóbb meglepetést ez az új angol bölcseség sehol se kelthet, mint Oroszországban. Mert valamennyi hadviselő fél között az orosz volt , a mely ezt a leczkét a leghamarább tudta és a legalaposabban eljutott odáig, hogy — már el is felejtse. Az orosz hadsereg volt az, amely a tüzérség akkora készségével vonult bele háborúba, amekkorát odáig még soha se használtak. Úgyszólván minden muzsik elé állított egy ágyút. Ezt a bölcseséget a háború kifejlése és menete nem cáfolta, meg csak túlhaladt rajta. A tüzérség, az ágyú, a fegyver óriási szerepe a modern messzehordó háborúban ragyogóan kiérvényesült, de a döntés végzetes feladatát az ember válláról le nem vette. A szuronyokban csodálatos delejes erő van és minden csata a delejes erők parancsa. A hegyes aczélok keresik egymást és nincs a legnagyszerűbb gépeknek az a hatalma, amely ezt a találkozást lehetetlenné vagy fölöslegessé tudná tenni. A döntés gyümölcsét csak emberkézzel lehet letépni a történelem fájáról. Akkorát ütni, amely végképpen leteríti az ellenséget, nem a bomba és nem a gránát, csak az ököl tud. Az embernek — hasztalan küldött megbízottja gyanánt ezer meg ezer méter mázsa tüzes aczélt — a maga roskadó, pusztuló, lázaktól átégett és sebekkel megszaggatott, vérző testét kell odavinnie a nagy pillanathoz, hogy vele a döntés szavát kimondassa. A gép, ha még oly nagyszerű, hatalmas és félelmetes , nem ura az embernek, csak szolgája. A történelmet vérrel és szenvedéssel csinálják és a gépnek nincs vére és a gép nem szenved. Soha egy háborúban a gépnek akkora szerepe, mint a mostaniban, még nem volt. És soha, mióta a világ áll, a katona még annyit nem szenvedett, még annyi embervér nem ömlött, mint ebben a háborúban. Gépeket gyártani az angolok nagyszerűen tudnak úgy a béke, mint a háború számára. Bizonyos, hogy az angol ágyúk félelmetesek és nagyon tudnak ölni. De aki a háborúban győzni akar, nemcsak ölnie kell tudni, hanem meghalni is. És meghalni csak az ember tud. A lelkét oda a győzelemért csak ő adhatja. A gépnek nincs. Szőllősi Zsigmond. >—ääf ! HARMINCZ ÉS FELES MOZSARUNK A DÉLTIROLI HARCZOKBAN. — Jully Gyula, a harcztérre kiküldött munkatársunk fölvétele.