Vasárnapi Ujság – 1918
1918-11-24 / 47. szám - A köztársasági Európa 648. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
648 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 52. SZILM. 1918. 65. ÉVFOLYAM. A KÖZTÁRSASÁGI EUROPA. Az uralkodó családoknak olyan tömeges hivatalvesztésére, amilyen most folyik, a történelem eddigi folyamán épen úgy nem volt példa, amilyen példátlan az emberiség históriájában az az esemény, amely ezt a jelenséget megelőzte és kikövetkeztette. Csak magában Németországban huszonkét család szűnt meg dinasztiának lenni az uralkodói rangsor egész skálájának minden változatában a császártól a kormányzó herczegig. A három nagy császári trón Európában mind üres és megdőlt. Az orosz császári korona utolsó viselője, a boldogtalan Romanov Miklós az életét is ráfizette bukására. Hohenzollern Vilmos idegen föld menekültje és foglya. Habsburg Károly, aki személye szerint a háború felidézésének legkisebb felelősségét viseli, ma egyszerű polgára annak az osztálynak, amelynek császári trónusán ült. A császárokon kívül a régi dinasztiák sorából a nagy vihar lesöpörte a Wittelsbachokat, a Wettineket,a Nassaukat. Ezelőtt másfél évtizeddel még ötvenhárom dinasztia élt és uralkodott Európában, az ötvenhárom közül negyvennyolcz német eredetű, a leghatalmasabbak pedig valamennyien germán törzsből származók. E tizenöt esztendő alatt a háború kitöréséig egyetlen uralkodó család veszítette el a hivatalát Európában. A kis Portugália űzte el Braganza Manuelt és vette föl a köztársasági államformát. A háború most három császári méltóságot szüntetett meg: az oroszt, a németet és az osztrákot és hét királyt : a magyart, a bajort, a szászt, a badenit, a württembergit, a vesztfáliait és a hannoverit küldött nyugalomba. Császár, a török szultánt nem számítva, ismételjük, egy sincs többé Európában. A királyok közül hivatalban maradtak: az angol, az olasz, a spanyol, a belga, a dán, a svéd, a norvég, a görög, a szerb, a németalföldi, a bolgár, a román és a montenegrói. Nagyhatalomnak a háború előtt e még monarchikus államformájú országok közül csak három számított, Anglia, Olaszország és Spanyolország és száz esztendősnél régibb dinasztiája csak négynek van a tizenhárom között. A majdan összeülő békekonferenczia hatalma lesz megrajzolni az új Európa politikai térképét és meghúzni a határvonalakat. Az azonban már egészen bizonyos, hogy ez az új térkép egy túlnyomó nagy részében republikánus, mégpedig népköztársasági Európát fog ábrázolni.1* E világrész mintegy negyedfélszáz milliónyi7 lakosságából több, mint harmadfélszáz millió a maga akarata szerint kormányozza magát és tizenhárom dinasztia — ha ugyanaddig az államformákban még új változások nem következnek be — együttvéve mintegy nyolcvan millió emberen uralkodik. Tehát az uralkodóknak egy esetleges koalícziója immár végérvényesen megszűnt akkora hatalomnak lenni, hogy Európa népeinek sorsát eldönthetné. Ez az ereje elveszett akkor is, ha a dinasztikus befolyások tömegét az események további folyamata érintetlenül is hagyná. A dinasztiáknak nemcsak a tömege és birtokállománya csappant meg, hanem az egy a mással való rokoni összefüggése is meglazult. A három leghatalmasabb uralkodóház közül, amelyek a legszorosabb és a legtöbbszálú atyafiságos kapcsolatban voltak egymással, csak az angol király maradt a trónján, a másik kettő: az orosz cár és a német császár koronáit elveszítette. A két délszláv uralkodónak, a szerb és a montenegrói királynak csak az olasz dinasztiával van vérségi kapcsolata. Szintén trónon ülő unokatestvére vagy még közelebbi koronás rokona e pillanatban egy európai uralkodónak sincsen. Ezek a kapcsolatok különben már a most lezajlott nagy világtörténelmi események folyamán se bizonyultak döntő erejű tényezőknek. Az angol király közeli rokonsága se a német-angol halálos tusa végzetességét nem enyhítette, se Romanov Miklósnak se a trónját, se az életét meg nem menthette. De különben is, nagyon kevés garancziája van annak, hogy a járvány, amely a háborúban legyőzött országok koronáinak viselőit szinte kivétel nélkül elvitte, megálljon a határoknál, amelyeket az eddigi frontok rajzoltak. Nemcsak a távozott bolgár király hagyott igen bizonytalan örökséget a fiára : erős hullámok mozgását látjuk ott is, ahol a vereség katasztrófája nem kavart vihart a megszenvedett népek lelkében. Hollandiát és Svédországot a boldog semlegesség nem tette immúnissá a népszabadsági mozgalmak hatalmas befolyásoló energiáival szemben és a délszláv véralkat eredendő demokratikus természete nem nagy jövőt ígér a királyságnak, amely most a háborús diadal aktuális igézetével hat a lelkére. Amint ez a hatás elmúlt, a lelkek eredendő érzése fogja diktálni a tartósabb, neki legmegfelelőbb alakulást. Az pedig nyilvánvaló, hogy az idők haladásával a köztársasági államforma döntő hatása egyre erősebben érvényesült. A köztársasági szomszéd berendezkedése mindig erősebb befolyást gyakorolt egy monarchikus országra, mint megfordítva, még ott is, ahol a monarchikus forma nagyobb politikai és hatalmi sikerek varázsával hathatott. A német császárság fénye és hatalma óriási támasztéka és propagandája volt a monarchikus államformának és nyilvánvaló, hogy Európa e leghatalmasabb birodalmának demokratikus átalakulása érvényesíteni fogja az ellenkező irányban is a maga óhatatlan hatását. Annyival is inkább, mert e közel százmilliós nemzet példátlan szervező és berendező erejét tőle semmiféle hatalmi katasztrófa el nem vehette. A német demokratikus köztársaság olyan iskolája lesz nem is nagy időn belül a népeknek, amelynek a hatása alól a világ el nem zárkózhatik. A rendelkező jogok és szabadságok megnövekedése megadja-e egyúttal majd a nagyobb boldogságot is az emberiségnek? A földi boldogság, írja egy svájczi szocziológus : a kultúra. Minden államforma annyit ér, amennyivel a kultúrát gazdagítani tudja. Sz. Zs. A MAGYAR NEMZETI TANÁCS IRODÁJA. (Előtérben dr. Fritz János tanácsjegyző, dr. György Károly százados és Kenedi Gleichmann Sándor hadnagy irodavezetők.) A MAGYAR NEMZETI TANÁCS ÜLÉSE. (Az asztal mellett ültekj jobbról, balrra : Vámbéry Rusztem, Groák Ödönné, Hock János elnök, Fernbach Károly, Székely Ferencz, Purjesz Lajos, Vandák Jáno , Szabó István (nagyatádi), Magyar Lajos, dr. Rónai Zoltán, Zboray Miklós. Hátul állnak: Korányi Márton, Virányi Gida, dr. György Károly százados, Kernstock Károly és dr. Nagy György.)