Vasárnapi Ujság – 1918

1918-12-08 / 49. szám - Clemenceau 676. oldal / Élet- és jellemrajzok

676 VASÁRNAPI UJSÁG. SZÁM. 1918. 6b. M­­OLYAM. CLEMENCEAU. A birodalmak között, a­melyek Közép­európát legyőzték és most a világ jövőjéről döntenek, terjedelem dolgában Francziaország Anglia és Amerika mögött a harmadik, de meg­adatott neki a jog, hogy legalább a győzelem reprezentálásában az első, a vezető legyen. Ezt a jogot szerencsétlenségével és szerencséjével váltotta meg. Ő adta a maga számához mérten a legtöbb halottat és a legnagyobb élőket a diadalnak. Neki pusztult el a legtöbb városa és a legtöbb férfia a nyugati szövetségesek között. De franczia az a vezér, a­ki összeros­kaszt­ott­a Hindenburgot és franczia az a poli­tikus, a­kiben a legrendíthetetlenebbül élt a győzelem eltökéltsége. Oly konokul és meg­közelíthetetlenül, hogy szinte magának a sors­nak is diktálni látszik. Voltak idők, mikor ez az eltökéltség a látszat minden ismérve alap­ján mániának volt ágyúlövésnyire jutott minősíthető. Az ellenség Párishoz és esztendők minden kimondhatatlanul kétségbeesett és ki­mondhatatlanul véres erőfeszítése sikertelen maradt, hogy Francziaország testéről lerázhas­sák. Az angol-franczia offenzívák egész sora eredménytelenül állt meg, ellenben a hatalmas északi segítőtárs összeomlik és kidől a sorból. Remélni se józan dolog már, mikor Clemenceau m­ég mindig úgy cselekszik és úgy beszél, mintha minden programmszerűen, a legjobban menne és a világon semmi se lenne olyan bizonyos, mint a szövetségesek győzelme. Mint a valami nagy, mindennél fontosabb, mert min-ki­denért bőségesen kárpótoló titok tudója, a­miről a czél érdekében egyelőre csak annyit hajlandó elárulni, hogy ez a titok megvan és benne minden, a­mi Francziaországot és szö­vetségeseit összes szenvedéseikért, áldozataikért és csalódásaikért fejedelmien megjutalmazza. Csak várni és kitartani kell tudni, nem határ­talanul, sőt nem is nagyon sokáig. Csak egy órával tovább, mint az ellenség. És Clemenceau úgy viselkedik, mint a­ki látja, h­ogy a mutató már erősen közeledik ehhez az órához. Csakugyan ilyen hiteles volt-e a tájékozott­sága, vagy ilyen csodálatos a látása? Az ese­mények végre is igazat adtak neki, ha a be­mondását párszor prolongálnia is kellett. A két­ségtelen az, hogy az ilyen viselkedésnek ren­geteg a szuggesztív ereje. Ez a hatás óhatatlan. Magunkon is kellett éreznünk akárhányszor, a­mikor az entente egy-egy súlyos veresége után, a­melyet mi hajlandók voltunk döntőnek minő­síteni, felállt Clemenceau és sikerült neki el­rontani a szájunk ízét. Éreznünk kellett : egy olyan fanatizmus áll velünk szemben, a­mely­nek párja a mi gondolatunkban és lelkünkben nem lobog. A makacsságnak, az eltökéltségnek irtózatos ereje talán még soha nem jelent­kezett az emberiség történelmében oly félel­metes dimenziókban, a­hogyan a franczia miniszterelnök reprezentálta. Győzni akarok! ismételte szakadatlanul és mintha minden ér­zéke és gondolata a legteljesebb kizárólagos­sággal ebbe az egyetlen eltökéltségbe omlott volna. Nem vett tudomást semmiről, a­mi ezt a jelszavát nem csak nehéznek, hanem szinte reménytelennek mutatja, se a vereségekről, se a csalódásokról, se a nyugtalanságról, a­mely már körülötte is egyr­e erősebben hullámzik. Nemcsak, hogy meg nem törik, de még csak alkudni se hajlandó. Minden közeledési kísérle­tet már eleve csapdának minősít és minden erejével diszkreditálni törekszik. A bizal­matlansága épen olyan rendkívüli, mint a bi­zalma. A háború az idegek dolga, mondotta Hinden­­­burg, vagyis a győzelem az erősebb idegeké. Mennél hitelesebb ez az igazság, annál nyug­talanítóbb lehet ránk, ha Clemenceaura gon­dolunk. Mennyiben mértéke az idegek ereje a politikai nagyságnak, ezt a kérdést vitassák meg az illetékesebbek. Azt azonban minden intelligens szemlélő kénytelen volt megállapí­tani, hogy a világháború összes szereplői között Clemenceaunak legerősebbek az idegei. A hely­zete, mikor a hetvenöt esztendős ember a ha­talom birtokába kerül, valósággal rettenetes. A­miben a helyzetnél nem kisebb része van neki magának azzal, hogy könyörtelen, véres és végzetes kritikája ezért a helyzetért az ellenség erejénél szinte nagyobb mértékben azokat teszi felelőssé, a­kik a hatalomban az elődjei voltak. Nem Moltke, Falkenhayn és Hindenburg tehetségének tulajdonítja a néme­tek sikereit, hanem Viviani, Briand és Pain­levé tehetetlenségének. A mottója mindig az, hogy Francziaországot rosszul kormányozták és rosszul védelmezik. Csak ez az oka an­nak, hogy­­ a németek még mindig Noyonban vannak». De a németek még teljes másfél esztendeig voltak Noyonban azután is, hogy Clemenceau kezébe került a hatalom, a­mely szerinte, mihelyt megfelelő kézben van, föltétlenül ki tudja söpörni onnan őket. Clemenceau útja soha se volt rózsalevelekkel meghintve és voltak időszakai az életének, a­melyekben parázson feküdt. 1871 márczius 18-án rámeredő puskacsövek között ütlegelte a Montmartre csőcseléke és csak egy véletlenség meg attól, hogy Leconte és Clement mentette Thomas tábornokok sorsában ne osztozzék, a­kiket agyonlőttek. Volt idő, a­mikor oly dögleletes­nek érezte hazája politikai levegőjét, hogy ki­vándorolt. Amerikába és 1893-ban egy egészen otromba és képtelen rágalom, annyira buta, hogy kaczagó görcsök fogták el, a mikor a kamarában ellenségei fölvonultak vele ellene, teljes tíz esztendőre száműzte a közéletből. . Ezek mind rettenetes korszakok lehettek számára, de aligha keservesebbek, mint ez a másfél esztendő, a­míg a németek még mindig Noyonban voltak, noha már ő kormányozta és védelmezte Francziaországot. De nyilván kel­lett valami jelentősnek történni, valami rá­eszmélésnek vagy megsejtésnek földerengeni a franczia lelkekben, hogy Clemenceau ezt másfél esztendőt kiállhatta és megigazoltatását a a hatalomban megérhette. Elérkezett a pilla­nat, a­mikor a németek valóban nem voltak többé Noyonban és Clemenceau rettenetes és reménytelen eltökéltsége valóságnak ragyogott rá a szövetségesek annyi vereségben megtépá­zott, végül mégis diadalmas zászlaira. Ez a befejezés Clemenceau Györgyöt nem­zete történelmében nagy emberré tette és örökkévalóságot biztosított a nevének. El kell ismerni: nem jutott hozzá se olcsón, se kön­­nyen. Rengeteg csalódással és a­mi ennél ke­serűbb, nagy és jóvátehetetlen kiábrándulások­kal szolgált neki az élet. Nagyon kiábrándult­nak és rendíthetetlenül bízónak lenni: az élet legritkább és legrendkívülibb jelensége. És a franczia miniszterelnök e kontrasztnak klasszikus megszemélyesítője. Sz. Zs. A RUHÁK BESZOLGÁLTATÁSA. A RUHÁK KIOSZTÁSA. A HADBÓL VISSZATÉRT KATONÁK FELRUHÁZÁSA.

Next