Vasárnapi Ujság – 1920
1920-02-22 / 4. szám - Életképtelen; kis Magyarország 43. oldal / Történelem és rokontárgyúak
56 VASÁRNAPI UJSÁG. 5 szám, 1920. 67. évfolyam. Magyarország jövendő határait Clemenceaunak, a békekonferenczia elnökének Kun Bélához az elmúlt év nyarán intézett jegyzéke körvonalazta első ízben. A Magyarország ellen érzett bosszúvágy ekkor érkezett el a tetőpontra. Nyilvánvaló volt, hogy a bolsevizmusnak előbb-utóbb ki kell tombolnia magát, a ,,tűzfészek"-ben az utolsó lángok lobbantak föl. Közel volt a pillanat, amikor a test ájultan terül el. Elérkezett az osztozkodás momentuma. Csehek, románok, szerbek, osztrákok diplomácziája megfeszített erővel dolgozott : mind azzal a vezérmotívummal, hogy hosszú évtizedekre kihatóan meg kell akadályozni annak a lehetőségét, hogy Magyarország talpra állhasson és visszaszerezhesse azokat a területeket, amelyeket jogtalanul igényelnek tőle. A „győztesek félelme a „legyőzöttől"— ez magyarázza meg pszichológiailag a fékevesztett igényeket. Az entente pedig annyi titkos szerződést kötött a háború során a vele társult hatalmakkal, hogy e titkos szerződések labirintusából vagy nem tudta kiverekedni magát, vagy nem volt hozzá való hajlandósága : akczeptálta az osztozkodni kívánók igényeit. A tervezett határ nem egyéb, mint stratégiai frontvonal, amely bármely pillanatban lehetővé tehetné a Magyarország ellen való cseh-román-szerb kooperatív föllépést. A vasúti csomópontokat azért jelölték meg a határon kívül fekvőknek, hogy az esetleg ellenséges haderők minél gyorsabban gyülekezhessenek, a folyókat azért vágták el e határvonallal torkolatuktól, hogy az esetleg fölvonuló haderőket ne tartóztathassák föl folyói akadályok. Budapestet azért kellett a határtól harmincz kilométernyire esetnek megjelölni, hogy a főváros megszállásának veszedelme állandóan ott lebegjen Damoklesz kardként Magyarország feje fölött. Salgótarjánt azért kellett közvetlenül a határra helyezni, hogy e fontos szénmedencze gyors elvesztésének lehetősége adott esetben rapidan vághassa el Magyarország ellenálló erejét. Mindez nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a határtervezet nem egyéb, mint a bolsevizmus számára szánt stratégiai fenyegetés. Ez a határ Kun Bélának szólott, hogy uralmát egy megszervezett külső beavatkozás bármely perczben megdönthesse. Közismert dolog, hogy azokban a hónapokban, amikor Clemenceaunak ez a jegyzéke megérkezett, sem a csehek, sem a románok nem voltak fölkészülve a bolsevizmus elleni harczra, ezért kellett időnyerés czéljára ezeket a határokat kijelölni, azzal a helyes föltevéssel, hogy a bolsevista taktika úgyis belenyugszik bármilyen méretű területcsonkításba, csak azért, hogy befelé új erőre kaphasson. A bolsevizmus megdőlése után azonban teljességgel érthetetlen, hogy ezeket a vonalakat a békekonferenczia fönntartotta. A bolsevizmust nem a románok verték le, — ha fegyveres erőre lett volna szükség, megdöntötte volna a vörösök hatalmát a Szegeden megszervezett nemzeti hadsereg, — hanem a magyar parasztság ellenállása. Szabad tehát a bolsevizmus megdöntéséért Magyarországot azzal jutalmazni, hogy ugyanolyan elbánásban és elbírálásban részesül, mint a bolsevizmus idején ? A románok, csehek szempontjából talán igen, hiszen ők arra törekszenek, hogy Magyarorország életképtelenné váljon. Ezt a rövidlátó, oktalan politikát azonban nem teheti magáévá a békekonferenczia. Nemcsak azért, mert honorálnia kell Magyarország történelmi hivatásának teljesítését, — azt, hogy újra védelmezője volt a Nyugatnak a Kelet ellenében, — hanem azért is, mert tisztában kell lennie azzal, hogy Magyarország elsenyvedése egész Közép- Európa pusztulását vonná maga után. Magyarország Közép-Európa kulcsa; Magyarország nélkül nem kaphat erőre Lengyelország, ha Budapest érvelése elhal, ez vér keringési zavarokat okoz Bécsben, Prágában, Varsóban, föl egészen Danzigig; a pusztulás csirái elhalnak az Aegeig és a Fekete-tengerig. * Geografiailag a tervezett lenek; ez világos mindenki határolt lehetett számára, aki csak egy pillantást vet Magyarország térképére, amely a legideálisabb hegyi és vizrajzi egységet mutatja. Gazdaságilag is páratlan egység ez a terület, amelyen adva vannak a gazdasági élet összes feltételei : az Alföld éléstára Közép-Európának, szénmedenczés lehetőséget felőrlésére, vasbányát adnak a gabonaneműek a legfontosabb ipari termékek előállítására képesítik és lehetővé tennék, hogy Közép-Európa és a Balkán lerongyolódott vasúti anyagát rekonstruálja, erdőségei a papírgyártásra predesztinálják, földgáza új lendületet adhatna a gyáraknak, amelyeknek munkájára olyan eminens szüksége van egész Európának. A tervezett határok megvalósulása esetén pedig az történnék, hogy Magyarország elvesztené gyárai túlnyomó részét, ipara tönkremenne, bányáinak legnagyobb része elveszne, nyersanyagtermelése lehetetlenné válna. Szántóföldeinek a felénél kevesebbje, állatállományának alig egyharmada maradna meg, erdőségeinek elenyészően csekély százaléka. A tervezett határokat úgy állapították meg, hogy nyersanyagtermelő területeiktől el volnának szakítva; a termelés megkönnyítése helyett tehát ez a béke mesterségesen növelné a termelés nehézségeit, akkor, mikor egész Európa legégetőbb problémája a produkczió fokozása. Ilyen politikai határok megvonása azt eredményezné, hogy a Felvidék üveg- és gyapjas gyárai elpusztulnának, mert nem maradhatnának életképesek a fejlettebb cseh gyárakkal szemben, a nyugatmagyarországi czukorgyárak üzeme megszűnne, mert a czukorrépa- földek Magyarországon maradnának, a diósgyőri vasgyár tönkremenne, mert a vasérczi bányák Csehországhoz tartoznának, a magyarországi szénbányák termelési lehetősége szinte leküzdhetetlen akadályokba ütköznék, mert bányafát külföldön kellene beszerezniök, az erdélyi sóbányák termelése visszafejlődnék, mert Románia nem helyezne rájuk súlyt: amúgy is nagy fölöslege van sóban. Minden lendítő erő, amelyre a rombadőlt Európa újjáépítésére szükség van, elveszne. Politikai határok zárnák el az Alföldnek a Felvidékkel űzött cserekereskedelmét. Nem nehéz a perspektíva elképzelése : ipar, kereskedelem híján tönkremennének a magyar pénzintézetek. Az élet megdermedne Magyarországon. És a fölpuffadt új államokban ? A magyarság kulturális fölénye a nemzetiségekkel szemben elvitathatatlan úgy az ipar, kereskedelem, mint a mezőgazdaság terén. A töiéi földeket a románok, szerbek, csehek nem tudnák úgy megmívelni, a bányákat nem tudnák úgy kiaknázni, amint arra szükség volna, — eltekintve attól, hogy e termékek értékesítésének lehetősége is meg volna nehezítve. Európa elszegényedésének processzusa tehát nem hogy véget érne, hanem ekkor kezdődnék meg a lejtőn való zuhanás a maga igazában. Magyarország földjén a fejlődés minden tényezője adva van, a tervezett békefeltételekben pedig a visszafejlődés, a bomlás és zavarfejlesztés csírái vannak elhintve. Ide vezetne a falánk és rövid, látó szomszédok igényeinek kritikátlan teljesítése. Tudományos skrupulozitással megállapított adatok egész régiója igazolja, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek műveltebbek, mint a saját hazájukban. Egész Európa érdekében való volna Magyarországot abban a történelmi hivatásában elősegíteni, hogy a Nyugathoz közelebb vezesse a területére bevándorolt nemzetiségeket és ez által a termelés fokozását előmozdíthassa. * Végezetül vizsgáljuk meg etnográfiai szempontból a tervezett határokat. Ezek a határok több mint három és fél millió, egy tömbben élő magyart szakítanának el Magyarország testéről, nem is számítva az egyes vidékeken elszórtan élő magyarokat. Csehországhoz egy millió kétszázezer, egy tömbben élő magyar tartoznék, Romániához egymillió nyolczszázezer, Szerbiához több mint hétszázezer. Nyilván a nemzetiségi elv érvényesülése kedvéért! És ezek az új „nemzeti" államok így festenének : Romániában 66'7% Csehországban 45-9 ° , Szerbiában 38'7 °/° volna a román cseh, illetőleg szerb lakosság. Akkor, amikor Magyarországon a magyarság 545%-ot reprezentál! Egy történelmi, gazdasági, földrajzi egységet szabad-e megbontani, kulturális értékeket szabad-e lerombolni azért, hogy három, lenge kulisszákkal összetákolt ország keletkezzék ? (—6.) POLONYI GÉZA, A NEMRÉG ELHUNYT POLITIKUS. HIRSCH LIPÓT, A FRANKLIN-TÁRSULAT ELHUNYT NYOMDAI IGAZGATÓJA. SZINYEI MERSE PÁL, A NEMRÉG ELHUNYT FESTŐMŰVÉSZ.