Vasárnapi Ujság – 1921
1921-07-10 / 13. szám - Gróf Festetics György 13. szám / Arczképek, Hazaiak - A keszthelyi Helikoni-ünnepről (9 kép) 13. szám / Időszerű illusztrácziók - A Ludovika-Akadémia által rendezett lovagjátékokról (4 kép) 13. szám / Időszerű illusztrácziók - Az 1919 junius 24-iki ellenforradalom második évfordulójának megünneplése a Ludovika-Akadémiában 13. szám / Időszerű illusztrácziók - Az első magyar Derby-verseny Alagon (6 kép) 13. szám / Időszerű illusztrácziók - Hegedüs Loránt pénzügyminiszter alföldi útjából (2 kép) 13. szám / Időszerű illusztrácziók - A Szépművészeti Múzeum új magyar szerzeményei: Aggházy Gyula: Vízparton. – Zemplényi Tivadar: Az ezermester. – Girsik József: Női arczkép. – Munkácsy Mihály: Erdei tájkép. – Rombauer János: Férfi arczkép. – Györgyi (Giergl) Alajos: Női arczkép. – Spitzer Emanuel: Nevető férfi. – Hollósy Simon: Férfi arczkép 13. szám / Műtárgyak - Pantheon a keszthelyi balatoni parkban 13. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak
146 VASÁRNAPI ÚJSÁG, 2-5. szám, 1921. 68. évfolyam. MAGYAR ILIÁSZ REGÉNY A VÉGEKRŐL. — IRTA RÁKOSI VIKTOR. Klárika ezen is jóizvet kaczagott ; azután a hölgyek is felöltöztek és az egész társaság az udvarra vonult. Klárika lovainak a gyepelőjét ezúttal Pista vette át, a hölgyeket pedig Barna a szán belsejében helyezte el és boldogan élvezte az édes teremtésnek közeli létét. Végül mind a kettőjüket beterítette egy angorakecske szőréből készült pompás takaróval, a takarót remegő kézzel végig simogatta és egy mély sóhajjal jelentette, hogy készen vagyunk. Az urak, akikhez még a kurátor is csatlakozott egy ócska puskával, fölkapaszkodtak a bíró szánjába, s előre indultak. Klárika szánja utánuk eredt. Minden kutyaugatásra, melyet meghallottak, a missz összerezzent és nyöszörögni kezdett, majd korholta Klárikát, hogy örülni tud a kalandnak és a veszedelmes helyzetben nem tudja magát komolyan viselni. Végre is a kis tündér elvesztette a türelmét és oda vágta a missznek, hogy nem szégyenli magát angol lány létére ilyen gyávának lenni ? Barna komor hallgatagságban ült a helyén és a mai délután egyes jeleneteit és szavait igyekezett emlékezetébe idézni. Ólomsúlylyal nehezedett rá a gondolat, hogy életében talán utoljára történt, hogy ezzel a lánnyal ilyen bizalmas körben találkozzék. E pillanatban már ismét oly távol van tőle, mint a feje fölött hidegen sziporkázó fényes csillagok. Néha olyan diákosan romantikus hangulat szállta meg és kívánni kezdte, vajha alkalma nyílnék hősileg védelmezni őt a farkascsorda ellen. Mint az oroszlán küzdene a vadállatok ellen és elesnék, hogy őt megmenthesse. Milyen emléket állítana magának a lány szivében! Aztán keserűen elnevette magát. Milyen kegyetlen egy sors, hogy egy ilyen fiatal legénynek mint Ő, az legyen az egyetlen reménye és boldogsága az életben, hogy kedveséért meghalhasson. De csakhamar véget ért minden ábrándozás itt is, ott is. Még a veszedelmes erdő= sarokhoz sem értek, mikor Felső-Sztregova felől vágtatva jött velük szembe egy hatalmas négy lovas szán, megrakva egy csomó fegyveres vadásszal és erdőkerülővel. Az aggódó nagyapós küldte unokája elé. Az urak leugrottak szánjukról, odaléptek a hölgyekhez, udvarias és rövid köszönéssel elleu= csúsztak. Azzal ügyet sem vetve a villámgyorsan magához tért missz hálálkodására, szánjukra ugrottak és elrobogtak. Most már megoldódott a missz nyelve és tele torokkal kezdett fecsegni a délutáni eseményekről, de Klárika rászólt, hogy nem óhajt beszélgetni, mert nagyon fáj a feje. Azzal az angorai takaró alá bújt és többé egy szavát se lehetett venni. Fázott és nagy kedvetlenség szállta meg. II. Villámcsapás karácsony éjszakáján. A két Sztregova csendjét az apró, úgynevezett kakasharangok lármás, de nem kellemetlen kolompolása verte föl. Ezeket a kakasharangokat télen a lovakra szokták tucatszám alkalmazni és hangjuk úgy arány= lott a templomi harangok kongásához, mint a gyermekzsivaj a felnőttek kiabálásához. És a toronyban lakó öreg harangokat bizonyára kellemes ábrándokba ringatta ez a hang, mert mintha gyermekkorukat idézte volna vissza. Az uradalomnak minden jár=műve mozgósítva volt, hogy a vendégeket a vasúti állomásról beszállítsa és állandóan rendelkezésükre legyen. Elsőnek Sztregovay Tamás báró és két fia érkezett meg. Tamás báró hízásnak induló, kissé elparlagiasodott, de jó kedvű és rokonszenves vidéki mágnás volt, a két fia könnyűvérű, fölületes, pesti kabarés vicczekkel és színházi pletykákkal megtömött ifjú volt. Most különben huszár- tiszti egyenruhát viseltek, tele érdemrendekkel, mert a háborút a fronton vitézül végig küzdötték. Ebben a tekintetben semmi hiba nem esett a Sztregovay - családban, kurázsi volt valamennyiben. Másnap megérkezett Tamás felesége, Carmen báróné, észak-német társalkodónéjával. Lohse utazott együtt az urával, kinek lármás modorát az idegei nem tűrhették. Ez az úri asszony arról volt nevezetes, hogy minden szavát és mozdulatát bizonyos főúri etikett szerint rendezte be és soha tőle, senki egy természetes hangot nem hallott. S vele történt az a nevezetes eset, hogy egyszer ebéd közben halszálkát nyelt és fuldoklani kezdett, mire Tamás báró oda rohant és ősi szokás szerint erőteljes hátba= vágásokkal igyekezett a feleségén segíteni. A halszálka tényleg kiugrott az asszony torkából és mikor őméltósága végre magához tért, első szava ez volt: — Kérem Tamás, ha máskor ilyen malőr történik velem, hagyjon inkább megfulladni, mintsem hogy ilyen neveletlen módon segítsen rajtam. Tamás komikus szomorúsággal nagyot sem hajtott és így felelt: — Ejnyemért nem mondta ezt ezelőtt egy fertály órával? Ezért a malicziáért a méltóságos asszony azzal büntette meg Tamást, hogy három napig egy szót se szólt hozzá, ami a jó urat egy cseppet se bántotta, mert a felesége társaságát egyáltalán nem találta mulatságosnak. Sőt nagyon unta, mert a felesége örökös figyelmeztetéseivel az etikett ellen elkövetett legapróbb hibáira is, már torkig volt. Tamásék után megérkezett [ób, Sámson úr idősebb fia, a kegyelmes. Az öreg báró határozottan félt ettől a fiától, aki oly fagyosan sétálgatott a sztregovai kastély termeiben, mint az északi sarkvidékről elszabadult jéghegy az óczeán melegebb tájékain. Csak úgy áradt belőle a hidegség. Sámson úr félt a szúrós szemeitől, melyekből mintha sugarak helyett jégcsapok löveltek volna ki, félt a czinikus megjegyzéseitől, melyekkel minden ellenvéleményt szárazon és kiméletlenül lebunkózott. Ezen az arczon soha semmiféle indulat nem jelentkezett, se öröm, se harag, se bánat. Lehet, hogy ő is érzett néha ilyesmit, de ezeket keble mélyén, titokban intézte el és a rideg arcz nem árult el belőlük semmit. Nem is szerette őt senki, csak az angol kutyája, de ha Jób báró megtudta volna ezt az általános népszerűtlenségét, még tán büszke is lett volna rá. Sámpson úr csak a legszükségesebb üzleti és gazdasági ügyekben érintkezett Jobbal, de privát beszélgetést sohase folytattak, egyik se volt kíváncsi a másiknak politikai, irodalmi és művészeti nézeteire. Egyszer azonban ma= liczia tekintetében Sámson báró is megengedett magának valamit. Tamás és Jób vitatkoztak, az utóbbi azzal a felsőbbséges és goromba modorral, mellyel öccsét, a kit teljesen tudatlan embernek tartott, kezelni szokta. Sámson úr boszúsan hallgatta diskurzust, mert Tamás talpraesett megjegyzései sokkal jobban tetszettek neki, mint Jób erőltetett szofizmái. Végre is közbeszólt : Mondd csak Jób, hiszesz te a lélek a vándorlásban ? — Hiszek. — No, csak verd ki fiam a fejedből, mert az rád nézve igen kellemetlen következményekkel járhat. — Miért? — Mert ha te meghalsz, a lelked okvetetlenül csak sündisznóba költözködhetik, mely állat tudvalevőleg mindenfelé, körös körül csak szúrós tüskéket mutogat. Jóbot annyira meglepte apjának pompás ötlete, hogy elállt a szava és csak Tamás hatalmas kaczagása térítette magához. Gúnyos hanglejtéssel így felelt : — És ha a lelkem növénybe talál költözködni ? Sámson urat a siker, hogy a kegyelmes* nek sikerült egy jó kis oldaldöfést adnia és a hatás, mely Tamás nevetésében nyilvánult, merésszé tette és így folytatta : — Ez ugyan tudtommal nem szokás Hindu országban, de ha veled megtörténik, akkor a te lelked okvetlenül — kaktuszba költözködik, melyen egy virágra száz tüske esik. — Gratulálok apuskám, magának ma nagyon jó napja van, — harsogott Tamás, mig Jób vállat vont és szó nélkül kiment a szobából. tiz perez múlva Tamás révén már mindenki tudta az apa és fia összecsapását és természetesen mindenki örült neki. Jób urának most nagyon kellemetlen napjai következtek, mert ami legjobban ki volt fejlődve benne, az úri gőgje szenvedett e lefőzés alatt. Minden elbizakodottsága ellenére érezte ugyanis, hogy ez nagy lefűzés, amin mindenki mulat. Még a cselédek is, akik úgy voltak dresszírozva, hogy ha a kegyelmes úrral találkoztak, frontot csináltak és néma meghajlással köszöntötték. De Jób úr mindegyik arczán ott látta a titkos kárörömet és ajkaik is mintha halkan azt morogták volna: Ez a kegyelmes sündisznó. A kegyelmes úr aztán azzal állott boszút, hogy három napra kivonta magát a családi körből és egész nap szobájában gubbasztott, ahol többnyire legújabb bogarával foglalkozott. Mert a nemes úr minden esztendőben karácsonykor egy új bogárral tért haza Sztregovára. Ezen a legújabb karácsonyon a bogara a kínai nyelv volt és jóformán minden idejét ennek szentelte. Most is egész láda erre vonatkozó tudományos könyvet hozott magával és egész nap azok közé temetkezett. Jób báróval egy napon érkezett két távoli rokon, Szentkuthy Edgár gróf és fia Elemér, mind a kettő jóravaló, rokonszenves úriember. Edgár gróf már tavaly karácsonykor is ott volt, de egyedül és akkor tudtán kívül nagyon kellemetlen órákat szerzett az öreg bárónak. Néhány napi tartózkodás után egyszer csak rejtelmes mosollyal arról kezdett suttogni Sámson úrnak, hogy az ő jelenléte csak előfutárja egy sokkal érdekesebb látogatásnak, még pedig a fiáénak, Elemérének, akit majd szintén elhoz magával ide. Mert hát fölserdült hajadon van a háznál és illő, hogy az atyafiságos viszonyban levő fiatalok egymással megismerkedjenek. Sámson úrnak kegyetlenül megdobbant a szive, mikor megsértette Szentkuthy czélzásait. Eddig sohse jutott eszébe, hogy Klárika nem gyermek többé, s egyéb társaság is kellene neki, mint egy hetvennyolcz esztendős aggastyán. És eddig sohse gondolt arra, hogy egy napon beköszönt egy gyönyörűséget, idegen ifjú és az ő egyetlen szépséges virágszálát leszakítja és elviszi magával más kertbe. Micsoda elhagyott magányos öregség vár akkor rá! Végre is abban talált vigasztalást, hogy Klárika még nagyon fiatal és négy-öt év előtt úgyse megy férjhez. Addig pedig ő nem él. ÍFoivta