Vasárnapi Ujság – 1921
1921-12-25 / 24. szám - Magyar Iliász. Regény a végekről. Irta Rákosi Viktor 278. oldal / Regények, elbeszélések
280 VASÁRNAP] ÚJSÁG. 2-5. szám, 1921. 68. évfolyam. itt felállították, — felelt tiszta tót nyelven egy másik hang és a remetének szerencséje volt, hogy a földön ült, mert bizonyos, hogy hanyatt vágódott volna : ez a hang Patek Balázsé volt. Az izgalom oly rettenetesen hatott az aggastyánra, hogy rögtön kirázta a hideg. Olyan érzése volt, mintha kezét lábát jeges vízben tartaná és a fogai vaczogtak. Miféle rettentő gazságot kohol itt Patek cseh katonákkal ? Mit akarhatnak Szent Antallal ? Talán valami gyűlés készül itt és ezek az első megjelenők ? Az öreg görcsösen szorongatta botját és valami belső szó arra biztatta, hogy rontson rá ezekre az emberekre és kezdje meg az élethalál = harczot. Talán ha látják, hogy fel vannak fedezve, megriadva elfutnak és ezzel lehet, hogy az egész pokoli terv meghiusul. De csakhamar elállt ettől a gondolattól, mert belátta, hogy semmit sem ér el vele. De hát mit csináljon, mit csináljon? Tehetetlen dühében ősz haját kezdte tépni,miközben egyre könyörgött a Mindenhatóhoz, hogy gyújtson világosságot elménjében. Mily veszedelem készül itt és hogyan lehetne meggátolni ? . . . Most már azt is kezdte érteni, hogy Patek miképen tűnhetett el olyan hirtelen és alaposan, hogy még a páratlan szimatú Hektor sem tudott a nyomára akadni. Bizonyos, hogy előzetes összebeszélés alapján ott valahol az erdőben kocsi várt Patek Balázsra, melynek segítségével gyorsan eljutott czimboráihoz és ugyancsak gyorsan újra visszakerültek a szent Antal kápolnához... A jövevények most újra beszélgetni kezdtek, még pedig a két cseh elég hangosan, látszott, hogy e helyen nem tartanak hallgatódzóktól. Patek pedig fojtott hangon, mintha attól félne, hogy mégis csak meghallja valaki. — Mély a szakadék? Le lehet itt jutni a fenekére ? — Nagyon mély és az oldala olyan mere*dek, hogy legfeljebb kötélen lehet leeresz* kedni. — felelt Patek. — Kár, mert ha ide egy tucat embert elbujtathatnánk, az nagy zavart okozhatna az ellenség soraiban. — Mi a terved a szoborral, kapitány? — szólt a harmadik alak. — Nem sejted Mikulek fiam ? Egy tizes számú dinamitpatron elég lesz neki. Azt hiszem, morzsákban fog szétrepülni. Szentséges Isten, hát a szobrot akarják tönkre tenni! A hallgatódzó egész testében megrendült és szive olyan hatalmasat dob* bant, mintha ki akarna törni melléből. Meg* szédült és oly gyengeség fogta el egyszerre, hogy azt hitte, elveszti az eszméletét. Semmi kétség, ezek a husziták, az ő szent vallásának üldözői. Csak a kezét kellene kinyújtani és aczélmarkával ördögnek a torkát. összeszoríthatná ennek az — Jól vésd a fejedbe öreg, hogy mi teendő vár reád, — szólt újra a vezér, a ki vezette a diskurzust. — Igen, igen, holnap éjjel vártok reám a sztropkói völgykatlanban, ahol az az elhagyott kőbánya van, — felelt Patek Balázs, — ott elfér akárhány ember és nem vesz észre benneteket senki. Most a két kelyhes és czinkosuk odább ment és beszélgetésük csak töredezett mondatokban érkezett Patak Sámson füléhez... A vén báró nagyot fog ugrani (ezt a harmadik ember mondta, aki természetesen nem volt más, mint Mikulek főhadnagy úr).. . Hát még a te kebelbarátod Patak, az a szent ember (ezt Pantocsek mondta gúnyos nevetés kíséretében). . . Ugye tisztában vagy mindennel Patek barátom, ha valamit nem értesz, csak mondd meg. Itt nem szabad hibának történni. Majd adunk neked, te büszke báró, hogy útját mered állni diadal= utunknak!. . . Igazán olyan gyönyörű a lánya ? Na azt el is dugta valami biztos helyre . . . Mit mondasz, hogy a lány itt van és nem is fogja elhagyni a nagyapját a küzdelemben ? Na annál érdekesebb . . . Most az a kérdés Patek barátom, hogy itt a kápolna környékén miféle rejtekhelyek vannak, ahol észrevétlenül meghúzzuk magunkat és rárontunk a sztregovai hadra . . . Na gyerünk, nézzünk körül. Brr, de komisz idő, siessetek egy kicsit! Mindezt fölváltva hol az egyik, hol a másik mondta, néha Patek is beleszólt, de ebből csak dörmögést lehetett hallani, a sza* vait azonban nem. Mintha valami nagyon nehezednék a mellére, vagy valaki a torkát szorongatná és a szavak csak nagy kínnal tudnának onnan elővánszorogni. Valahány*szor a remete ezt a dörmögést hallotta, a teste egyet rándult, mintha hirtelen undo*rodást érzett volna és kezei ökölre szorultak. Veszett indulat tombolt benne: Igen, közé*jük rohanni, szétütni köztük, vágni, rugni. Óh vén bolond, hiszen nincsen szúrni, fegyvered se! Fegyver? Hát kell ide fegyver? Hát nincs köröm az ujjadon, jó fog a szád* ban és düh a szívedben? . . . Már egészen fáradt volt, olyan erőfeszítésébe került meggátolni a maga indulatrohamának a kitörését. Hektor megfékezése is erős munkát adott neki, mert a derék állatot is úgy látszik ugyanaz az indulat hevítette, mint a gazdáját és egyre azon erőlködött, hogy annak a kezéből kiszabaduljon . . . Mit is hallottál Sámson? Holnap éjjelre tervezik a gaz merényletet szent Antal szobra ellen . . . Gyülekezés a sztropkói völgykatlanban. Csend volt a kápolna körül, de a lovak prüszköléséből és topogásából megállapította Sámson, hogy még itt vannak a czinkosok és továbbra is csendben maradt. Úgy tíz percz múlva visszatértek a kémszemléből, még egy darabig tanakodtak, Pantocsek úgy látszik valami írásokat adott át Pateknek és figyelmeztette, hogy ha pénzre van szüksége, csak szóljon, mert ők ellátják bőven. Most távozó léptek zaja és újra csend lett a kápolna körül. De mi lesz most? Várjon Patek kocsira ül a czimboráival, vagy pedig haza megy ? A remete óvatosan kinyitotta a kápolna ajtaját és a bokrok közé surrant, honnan kilesett az útra. Éjfél után két óra lehetett, de a remete szemei keresztül hatoltak a sötétségen és látta az alakok köré vonalait. A két huszita felült a kocsira és az elrobogott velük. Patek egy darabig mozdulatlanul nézett utánuk, aztán majdnem futva elindult Sztregova felé. Utána!... Nem, nem, hiszen nem szökhetik meg, elérheti, amikor akarja. Visszatért a szoborhoz, eléje térdelt rült. Szilárdul meg és buzgó imádságba meg volt győződve, hogy őt a mennyei hatalmak vezették ide, hogy megtudhassa a tervezett gazságot és árulást. És ha ide vezették, azért tették, mert azt meghiúsítani az ő kötelessége. És nagy esküt tett ott szent Antal előtt, hogy ezt a kötelességét teljesíteni fogja . . . Oh hát ha még megengedné néki az Isten, hogy ebben küzdelemben feláldozhassa az életét! Milyen a szívesen feláldozná! Akkor nem élte végig hiába ezt a hosszú életet, melyet talán ép azért nyújtott ilyen hosszúra a Gondviselés, hogy ezzel a vértanúhalállal megkoszorúz* hassa . . . VII. így menekülhetett Kain rémtette elköve* tése után. Zivatar dúlt körülötte és ő a villámo* kat úgy látta, mintha bosszuló fegyverek vilog=nának felette, az égzengésből pedig Isten hatragja dörgött feléje. Aztán megindult a zápor és az angyalok siratták a jó Ábelt. De nagyobb zivatar dúlt a Kain fekete lelkében . . . Most azonban a természet erői csöndesek voltak, mintha az eget magát is némává döbbentette volna Patek Balázs gaztette. Annál hevesebb indulatok kergetődztek az áruló lelkében. Oh nem, ezek közt a megbánás sem foglalt helyet, sokkal régebb idők óta itatta magát az irigység és gyűlölet méregitalával, semhogy az ilyen szelíd indulatok számára hozzáférhető lett volna. Öt legközelebbi teendői, nagyravágyó tervei és fényes jövője izgatták. Most az ő napja következik, most ő kerül fel a csúcsra, a többieknek a tetejébe, a remete pedig le a sárba. Már szinte emelte is a lábát, hogy rá* gázolhasson. Néha szeretett volna belekurjantani az éjszakába : Hol vagy te szent ember? Te, az Isten embere, a hatalmasok barátja? Nyugodtan alszol úgy-e és nem álmodod meg, hogy Patek Balázs ökle fenyegetően emelkedik föléd? Ezt meg nem súgják a szentjeid! ... De mikor körülnézett a hallgató sötétségbe, elveszítette a kurjantó kedvét. Hátha mégis leskelődnek onnan reá láthatatlan szemek? . . . Patak Sámson pár pillanat múlva felkelt a szobor elől, szabadon bocsátotta a zsinegre kötött Hektort, levette szájáról a kendőt, aztán megsimogatta a fejét és megintette, hogy most okosan viselje magát. Hektor a megszabadulást látható örömmel vette tudomásul, néhányszor hempergett és megnyújtóztatta izmos tagjait. Aztán odaugrott gazdájához és fejét hízel*gően hozzá dörgölte. A meleg zsebben a mókus is jól érezhette magát, mert a szeme be volt hányva és úgy dorombolt, mint egy macska. Ezek után gyors léptekkel Patek Balázs után indult. Nemsokára megpillantotta maga előtt im a bolygó árnyékát. Az áruló, úgy látszik, csak a szobortól akart gyorsan megszabadulni, azért futott eleinte, most azonban lassan ment-Sámson hozzá alkalmazta a lépéseit és megtartotta a kellő távolságot, így érkeztek a csudaki erdőrészbe, hol az út nagy kanyarulatot csinál, melyet azonban egy gyalogút átvág és jelentékenyen megrövidít. Patek Balázs nem ügyelt a gyalogösvényre, talán nem is tudott róla, mert a kanyarulat útját követte. Rendben van, gondolá a remete, ennek így kellett történnie. Most eléje vágok és megállítom . . . Ne halljon és ne lásson bennünket senki . . . Egy darabig gondolkodva nézett maga elé, aztán félhangosan mormogta : — Csak az Isten, meg az ő szentjei. Mikor Patek Balázs a tisztásra lépett, melyen a gyalogösvény ismét az erdei úthoz csatlakozott, egy fatörzs megmozdult és eléje lépett — Patek Sámson. Balázs oly rémülten meredt rá, mintha a sírjából látta volna ezt az embert kiszállani. De a rémület fölött hamar úrrá lett a gyűlölet és egyéb kemény indulatok. Egy lépést tett előre és rikácsoló hangon rivallt Sámsonra : — Már megint te állasz az utamba? — És kezét egy önkénytelen mozdulattal hosszú amerikai késére tette, melynek nyele kilátszott a tüszőjéből. — Ördög vagy te, vagy csakugyan Isten segít és az ő szentjei? — Felebarátod vagyok, — válaszolt szelíden a remete, — állj meg a bűn útján, amíg nem késő! Igen, tudom, hogy mit terveztek a jövő éjszaka Szent Antal ellen . . . — Akkor meghalsz ! . . . — Egy ugrással a remete mellett termett és kését magasra emelte. De az erény gyorsabb volt, mint a bűn, egy fekete gomolyag repült keresztül a levegőn s abban a pillanatban, mikor a kés a remete bordái közé csapott, Hektor ott termett Patek Balázs puszta nyakán és éles, villogó fogai torkába merültek. Egyszerre vérpatak tódult ki a gonosz ember torkából, szájából és orrából, kését eleresztette, mely ott maradt megülve a remete oldalában, ő maga pedig mind a két kes zével a kutyát tépte le magáról. A kutya ott is hagyta, de ugrásra kész állásban szemben maradt vele. Patek Balázs szeme előtt elhomályo*sult a világ, megtántorodott és egy fa tövébe roskadt, teste néhányat rándult, aztán mozdu* latlan maradt. Csak a nyakseb gőzölgése mutatta, hogy itt az imént még élet volt. Patek Sámson a félhomály ellenére egészen jól látta, hogy mi történik körülötte, csak az eredménnyel nem volt tisztában. Nem tudta, hogy a hű állat halálos ugrása milyen sikerrel járt és hogy ellenfele milyen állapotban van. De most érezte, hogy lélekzete nehezedik és bordái közt szúró fájdalom támad. Csak most jött rá, hogy a bal keze folyton ott van, ahol a szúrás történt és hogy a kést tartja, mintha a leeséstől féltené. Meleg vér csorgását is érezte inge alatt. Szent Isten ! És ő még nincs készen! Neki haza kell sietni és Sámson urat értesíteni mindenről, ami itt készül. Lehajolt és megtaposgatta az áruló kezét és fejét. Jéghidegek voltak. Meghalt. Mindenható Atyám, bocsáss meg bűnös lelkének! A hatalmas test megremegett arra a gondolatra, hogy Mors Imperátor komor és véres felségében elrobogott mellette, ki nyújtotta hatalmas csontkarját, ütött vele egyet és ezt mondta : Egy! ... De egy ötlettől meg* kapva, most a jobbkezét is rászorította a balra, mert az az érzés keletkezett benne, hogy ott egy kapu támadt, melyen át az ő élete el akar osonni. Nem, nem, teremtő Atyám, még nem, még csak egy kevés életet kérek, hogy befejez* hessem a munkát, amit rám bíztál. Aztán tel*