Vasárnapi Ujság – 1921
1921-11-13 / 21. szám - Petri Mór: Katona József 248. oldal / Költemények
21. szám. 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG-251 — így nem maradhat... így nem mehet tovább! Perpatvar... czivódás... egyenetlenség. Ma például!... Dolgozni akartam, át akartam nézni a jegyzeteimet! A helyett te veszekedést kezdesz ... A durva igazságtalanságra Ethel szinte fel* sikított: — Nem én kezdtem a veszekedést !... Az egyetlen válasz erre a kiabálás lehetett és Lewisham kiabált. — Te kezdted a veszekedést! — ismételte. — Te csináltad az egész zenebonát! Te veszekedtél velem ... féltékenységből!... Hogy dolgozhassam én így? Hogy maradhassak meg egy ilyen házban ? Megyek. Vedd tudomásul, hogy megyek. Kensingtonba megyek és a könyvtárban dolgozom! Egyszerre elfulladt a szava és Ethel sem jutott szóhoz. Lewisham körülnézett, hogy a tetőpontot mivel jelezze. Rögtöni cselekvés szükségességét érezte. A kis asztalon Huxley Vertebrata=át pillantotta meg. Felkapta könyvet, ívben meglóbálta és dühösen bele is vágta az üres kandallóba. Egy másodperczig úgy tett, mintha egy újabb röpíteni való tárgyat keresne. A fiókos szekrényben megpillantotta a kalapját, megragadta és tragikus képpel kirohant a szobából. A félig nyitott ajtóban habozott, azután teljesen felszakította és hevesen bevágta maga mögött. Úgy érezte, hogy ez a világ előtt igazolja haragjának a jogosságát s e hitben száguldott az utczára. golt Utjának irányával nem is törődve csatant a munkába siető emberektől nyüzsgő utczákon s azután inkább csak szokásból irányította lépteit a Brompton Road felé, ahol belekeveredett a reggeli forgalomnak kelet felé irányuló áradatába. Egy ideig, leszámítva a feltörő kételynek egy árnyalatát lelkének a hátterében, kizárólag és tisztán a harag uralkodott rajta. Miért is vette ő feleségül Ethelt? volt a kérdés, melyen rágódott. Miért volt úgy megírva a sors könyvében, hogy feleségül vegye őt? Mindenesetre azonban már kimondta az elhatározó szót. Tovább nem tűri ezt a helyzetet! Ennek az állapotnak véget kell érni. A megsemmisítő dolgokon elmélkedett, melyeket Ethelnek fog mondani, mikor elhatározását végrehajtja. Kegyetlen jelenetek rajzolódtak le előtte. Ilyen módon fogja félreérthetetlenül megmutatni, hogy tovább nem hajlandó tűrni. Óvatosan kerülte azonban a kérdés felvetését, hogy tulajdonképen mit nem hajlandó eltűrni. Micsoda végzet volt az, mely egymáshoz kapcsolta őket ? Környezetének minősége bizonyos mértékig hozzáillett gondolatainak a természetéhez. A képzőművészeti múzeumnak redőnyös vasban bővelkedő, szétterpeszkedő épülettömbje, a csonkának látszó oratórium, melyek ferdén állanak az utczára, hasonló váddal látszottak illetni a sorsukat. De micsoda végzet volt az, mely vele így bánt, olyan nagyszerű kilátások után? Egyszerre azon vette észre magát, hogy gondolatai magukkal ragadták őt, a múzeum épületén túl. Haragosan fordult vissza és belépett a forgókorlátba. Bement a múzeum épületébe és a régi vasipar csarnoka alatt az egyetemi könyvtárnak vette az útját. Az üres asztalsorok és a pihenő könyveknek az állványai menedékhelynek tűntek fel . . . Reggel ez volt Lewisham állapota. Már jókor délelőtt azonban haragjának a hevessége és szenvedélyes meggyőződése Ethel méltatlansága fölött, elpárolgott. Bánatos kifejezéssel meredt egy halom nem is érintett geologiai szakmunka fölé. Emlékezetében önmagát lármásnak, követelődzőnek és méltánytalannak látta. Mi is történhetett tulajdoni képen vele? Két órakor, mikor útban volt Vigourshoz, már éles önvád volt a lelkiállapota. Hogy miként történt ez a változás, szavakban nehéz elmondani, mert a gondolatok finomabbak, mint a szavak és az érzések még bizonytalanabbak, mint e gondolatok. Csak egy volt bizonyos, hogy egy visszaemlékezés ejtette a hatalmába. A visszaemlékezés messziről jött, a könyvtár nyitott üvegtetején keresztül. Először nem érzékelte fel az emléket, csak az akadályt, mely másfelé tereli a figyelmét. Tenyerével rácsapott az előtte fekvő könyvnek nyitott lapjára. — Az ördög vigye el ezt az átkozott kint tornát, — mormogta magában. Egyidejűleg türelmetlenül pattant fel és befogta a kezével a fülét. Azután ellökte magától a könyveket, felugrott és végigment a könyvtár termen. A verkliszó hirtelen elhallgatott és hangja elveszett a tágas terem csendjében. Lewisham egy ablakmélyedésben állva becsapott egy könyvet és visszatért a helyére. Váratlanul rajtakapta magát, hogy halk hangon dúdol és megint a czivakodásra gondol, melyről már azt hitte, hogy sikerült ki=űzni az elméjéből. Vajjon mi történhetett vele? Az a különös érzése volt, mintha belopódzott volna az valami felszabadult és agyába. Mintegy válasz gyanánt egy whortlei látomás, egy szokatlanul élénk látomás merült fel előtte. Látta városka a holdfényt és a domboldalat, a kisel alatta megvilágítva és barátságosan terült s a képhez zene, egy fájdalmasan érzelmes melódia kapcsolódott. Maga sem tudta, hogy miért, de a zene olyan volt, mintha kintornából jött volna, pedig tudta, A MALOM MÉG ÉGŐ BELSEJE. A LEÉGETT MALOM LÁTKÉPE. A BUDAI LUJZÁMMALOM ÉGÉSE. A ROMOK A DUNA FELŐL.