Vasas, 1957 (62. évfolyam, 1-8. szám)

1957-12-01 / 8. szám

«­ Arthur J Baumann» a Német Demokratikus Köztársaság Vasas Szakszervezetének titkára Kedves elvtársak! A Német Demokratikus Köztársaság Vasipari Szakszervezete Köz­ponti Vezetősége megbízásá­ból örömmel veszünk részt a XXII. kongresszusotokon. Harci üdvözletünk a prole­tár internacionalizmusból fa­kad. Mi, gépgyártók a Német De­mokratikus Köztársaságban és ti itt, a Magyar Népköztársa­ságban döntően befolyásol­hatjuk országunk szocialista építésének ütemét és a vilá­got átfogó béketábor további erősítését. A mi vasmunkásaink és mérnökeink jelenleg azon fá­radoznak, hogy becsülettel teljesítsék a Német Demokra­tikus Köztársaság 1957. évi népgazdasági tervéből reájuk háruló feladatokat. Vasasain­kat egy soha nem ismert akti­vitás és lelkesedés ragadta meg. A 785 ezer vasmunkás közül jelenleg 425 ezer áll szocialista munkaversenyben. Vasmunkásaink állandóan azon töprengenek, hogyan le­hetne anyagmegtakarítással, az önköltség csökkentésével és a közszükségleti cikkek terme­lésének fokozásával a városi munkásság és a dolgozó pa­rasztok igényeit jobban kielé­gíteni. A Német Demokratikus Köz­társaság megalakulásának 8. évfordulója a Lipcsében meg­tartott IV. Szakszervezeti Vi­lágkongresszus és az Októberi Szocialista Forradalom 40. év­fordulója tiszteletére ötven­ezer vasmunkás tett egyéni felajánlásokat a termelésben. Ezenkívül volt még tizenegy­­ezer kollektív vállalás. Munkás-paraszt államunkat a nyugat-németországi mono­polkapitalisták és a reakciós Adenauer-kormány nem ismeri el, de a munkások, különösen a vasmunkások, nagyon is ér­deklődnek a Német Demokra­tikus Köztársaság iránt. Csak a legutóbbi két évben 30 ezer vasmunkást és vasas szakszer­vezeti funkcionáriust láttak vendégül Nyugat-Németor­­szágból a mi munkásaink a Német Demokratikus Köztár­saságban. Nyugat-Németországban az osztályharc élesedésének to­vábbi bizonyítéka az az íté­let, amelyet a hamburgi Munkaügyi Bíróság 1957. ok­tóber 16-án hozott és amely szerint kötelezik a Nyugat­német Vasipari Szakszerve­zetet, hogy 100 millió német márka kártérítést fizessen a schleswigholsteini kapitalis­táknak a vasas sztrájk követ­keztében elveszített profitért. Kérjük a kongresszus kül­dötteit, ha visszatérítek üze­meikbe, adják át a vasasok­nak, a mérnököknek, a fiata­loknak és a nőknek a Német Demokratikus Köztársaság vasipari dolgozóinak legszí­­vélyesebb testvéri, harcos üd­vözleteit, 1937. évi bérek mögött. Hogy az 1937. évi és a mostani élet­­színvo­nal közötti differenciát kiegyenlítsék, a munkás igyek­szik fokozottabb akkord tel­jesítménnyel és túlórákkal töb­bet keresni. Hogy fogalmuk legyen az osztrák fémiparban uralkodó fokozott intenzitásról és munkateljesítményről, rámu­tatunk arra, hogy az 1 mun­kásra, illetve egy főre eső ter­melékenység átlagban 30 szá­zalékkal növekedett az 1937. évhez viszonyítva. Az előbb közölt tények­­ járultak hozzá ahhoz, hogy néhány honfitár­suk, akik az októberi esemé­nyekkel kapcsolatban jöttek hozzánk és így az osztrák gazdasági életet a saját bőrén tapasztalta, igen hamar el­vesztette illúzióit. A munkában történt meg­rokkanások mértéke arra késztetett bennünket, fémipari dolgozókat és szakszervezetün­ket, hogy harcot indítsunk an­nak érdekében, hogy a férfiak 60 éves, a nők pedig 55 éves korukban öregségi járadékot kapjanak. Önök, kedves szaktársnők és szaktársak, nehéz harcaink­ban a legjobban úgy támo­gathatnak, hogy ha gazdasági és szociális felépítésük vona­lán nagy eredményeiket érnek el, mert országuk gazdasági és politikai életében megmu­tatkozó valamennyi pozitív jelenség és negatív jelenség kihatással van országunkra és harcainkban támogathat vagy akadályozhat. Továbbra is kívánunk kong­resszusukhoz, valamint a jövő­re vonatkozólag sok sikert és reméljük, hogy mi, mint a szakszervezeti egység képvi­selői, nagyrészt hozzájárul­hatunk az osztrák és magyar vas- és fémmunkások közötti régi barátság elmélyítéséhez. ★ Kovács Istvánné, a MOFÉM küldötte az asszonyok nevében a különböző vásárlási problé­mákat említette meg. Kifogá­solta, hogy sokszor olyan mun­karuhát küldenek üzemükbe, amelyeknek méretei­ nagyon eltérnek a szükséglettől. Beringer János, a Csavaráru­gyár küldötte, korábbi hozzá­szólókhoz hasonlóan a nyug­díjkérdés munkában eltöltött évekhez viszonyított rendezé­sét, valamint az igazságosabb lakásosztást tette szóvá. Marosi Rezső, a­­Del Hajó-­­ gyár dolgozóinak küldötte is- í­gertet­te azokat az eredménye­­i­ket, amelyeket az elmúlt 8 hó­nap alatt­ a munkaverseny te­rén elértek. Abból a tényből kiindulva, hogy a dolgozók maguk kérték a kiváló dolgo­zó mozgalom tovább folytatá­sát, és általában a reális szo­cialista mun­kaverseny szerve­zését, a gyár szakszervezeti és műszaki vezetői munk­aver­­senytervet dolgoztak ki. Ennek­­ alapján az év végéig 10 millió forint megtakarítást tervez­tek, s ezt helyesen, összekötöt­ték a nyereségrészesedéssel. A termelési tanácskozásokon részletesen ismertették a fel­adatokat és a siker érdekében kikérték a dolgozók vélemé­nyét. A nehezebb feladatok megoldására brigádokat szer­veztek, s ezekben részt vettek műszáli vezetők, párt- és szak­­szervezeti futóreionáriusok, va­lamint gazdasági szakemberek is — a fizikai dolgozók mel­lett. Az eddigi eredmények alapján az év végi nyereségré­szesedés körülbelül százezer forint lesz, amelyből a dolgo­zók az általuk végzett munka arányában részesülnek. Brecz László, az EMAG dol­gozóinak küldötte. Elmarasztal­ta az­ illetékeseket azokért a súlyos hiányosságokért, hogy a vállalat termelő részlegeinek fejlesztése mellett — annak el­lenére, hogy ezt az üzem szak­­szervezeti aktívái többször szó­vá tették, — elmaradtak a szo­ciális, egészségügyi és munka­védelmi beruházások. Ezután a lakáskérdéssel kapcsolatban bírálta a bürokratikus intéz­kedéseket. Hozzászólásának be­fejező részében orvoslást kér a szakérettségit végzettek pana­szára. Azok a szakmunkások, akik szakérettségit végeztek, s utána a Műszaki Egyetemen tanultak 5—6 évig, amikor újra elhelyezkednek különböző üze­mekben, nincs meg a folyama­tos munkaviszonyuk, s így a szabadságidejük is csökken. Nyilvánvaló, — mondotta —, hogy ez így nem igazságos. A kongresszus befejezése után a Budapesti Orvosi Mű­szergyár küldötte, Fresztn F­­renc, a Prés. és Kovácsológyár dol­gozzóinak nevében, Paksi Pál, a Daru- és Kazángyár dol­gozóinak küldötte: Papp Já­nos, a Kovácsok Szakmai Bi­zottsága nevében: Pintye Já­nos, a Villamosgép- és Kábel­gyár küldötte: Seregi László, a Laboratóriumi Felszerelések Gyára dolgozóinak küldötte: Marosi György, a Koshó- és Gépipari Minisztérium szerve­zett dolgozói nevében: Szandt­­ner János, a Fémbútorgyár dolgozói nevében: Olasz Béla, az Esztergályosok Szakmai Bi­zottságának küldötte: Mihályi Zoltán, a Híradástechnikai Ku­tató Intézetek küldötte: Fok­­ker Károly, a 26-os Tanintézet igazgatója: Módos László 1957. december 6-ig írásban juttat­ták el felszólalásukat szakszer­vezetük elnökségéhez. Ezek ta­­nulmányozása, feldolgozása és megválaszolása folyamatban van. Josef Pavlicsák a Lengyel Vasas Szakszervezet elnöke Kedves magyar elvtársak, kedves magyar barátaim, en­gedjék meg, hogy ■ a lengyel vasasok és a Vasas Szakszer­vezet Központi Vezetősége nevében forró testvéri üdvöz­letünket adjam át kongresszu­suknak és valamennyi magyar vasmunkásnak. Kedves elvtársak, kedves barátaim! Biztosítani szeret­ném önöket arról, hogy a len­gyel vasmunkások és az egész lengyel nép mély érdek­lődéssel figyeli az önök erő­feszítéseit a dolgozó tömegek élet és munkafeltételeinek megjavítása terén. Nemcsak a hagyományos kapcsolat fűz minket össze, hanem az is, hogy céljaink és törekvéseink közösek, hogy szocialista társadalmat épí­tünk és ebben testvériesen se­gítjük egymást. Együttműködésünk elmélyí­tését szükségessé teszi az a­­ tény is, hogy az imperializ­mus minden áron éket akar verni népeink közé, meg akar­ja bontani egységünket és ba­rátságunkat. Ezért zavart igyekeznek kelteni az emberek fejében, rágalmazzák a mun­kás vezetőket és lekicsinylik eredményeinket, hogy ezzel aláássák a szocializmus építé­sébe vetett hitet. A népi Lengyelország dol­gozó tömegei, köztük a vasa­sok is, 13 éve a munkáspárt vezetésével, egy szebb, társa­dalmilag igazságosabb rend­szert építenek. Hazánk ipari termelése közel ötszörösét érte el a háború előtti utolsó év ipari termelé­csökkent az a távolság, amely Lengyelországot a gazdasági­lag fejlett országoktól elvá­lasztotta. Az elmúlt 2 évben iparunkban nagy erőfeszítés történt a célból, hogy maga­sabb színvonalra emeljük va­lamennyi dolgozó életfelté­teleit, kultúráját. Országaink számára talán a legfontosabb: a béke megőr­zése, megszilárdítása. Ez az ügy megbonthatatlanul össze­fűzi népeinket a világ vala­mennyi haladó erejével, a jó­­akaratú emberek millióival. Mi, lengyel vasasok mélysé­gesen hisszük, hogy baráti, testvéri proletár kapcsolata­ink még jobban elmélyülnek és kibővülnek majd, a szoli­daritás, a nemzetköziség, a szocializmus és a béke szelle­mében. Éljen és erősödjék a len­gyel—magyar barátság! Éljen a világ vasmunkásai­nak egysége és testvérisége! Franca fram meret az Osztrák Fémmunkás Szövetség elnökhelyettese Tisztelt Szaktársnők! Tisz­telt Szaktársak! E helyről köszönjük a kong­resszusra történt meghívást. Kívánjuk, hogy a kongresszus az önök számára jó eredmé­nyeket hozzon. Önöket bizonyára érdekli, hogy milyen a helyzet Auszt­riában és milyen a dolgozók sora. Hogy erről helyes képet alkothassanak, bizonyos össze­hasonlításokat kell tenni, ösz­­szehasonlítjuk mai béreinket és az árakat az 1937. éviekkel. A hivatalos statisztika szerint az árak 7,3-szeresére emel­kedtek az 1937. évinek, ezzel szemben a kollektív szerző­désben megállapított bérek az árak mögött kullognak. Az akkord­ munkások keresete — amely teljesítménytől függ — valamivel magasabb, ennek el­lenére visszamaradnak az VASAS 1957 DECEMBER Hft Az egyes szakmák megfelelő arányban voltak képviselve a kongresszuson A mandátumvizsgáló bizott­ság elnökévé Joó István elv­társat, a Csepel Autógyár üze­mi bizottságának elnökét vá­lasztotta meg a kongresszus. A mandátumvizsgáló bizott­ság munkájáról Joó elvtárs a következőket jelentette a kongresszusnak: A XXII. vasas kongresszus­ra a szakszervezetünkhöz tar­tozó dolgozók 326 küldöttet választottak. Budapestről 219- et, vidékről 107-et. A kong­resszuson megjelent 318 kül­dött, akiknek szavazati joguk van. Ezenkívül 162 üzemi kül­dött tanácskozási joggal vesz részt a kongresszus munkájá­ban. A küldöttek közül 77 nő. Ez lényegében megfelel a vas-­ iparban foglalkoztatott nők arányszámának. Ezzel ellen­tétben a fiatalok nincsenek kellően képviselve, mert a kül­döttek között csak 37 fő van 30 éven aluli. A küldöttek az egyes szak­mákat a következő számará­nyokban képviselték: lakatos 34, öntő 10, esztergályos 30, mintakészítő 4, műszerész 22, kovács 14, villanyszerelő 10, szerszámkészítő 16, motorsze­relő 7, bádogos 4, víz­ gázszere­lő 2, autófényező 2, aranymű­ves 2, mérnök 14, technikus 4, gyors- és gépírónő 5, betaní­tott segédmunkás 63, egyéb foglalkozási ágból való küldött 40 fő. A kongresszus ezt az össze­tételt megelégedéssel vette tu­domásul, mert így biztosítva volt annak a lehetősége, hogy az általános sérelmek mellett a sajátos szakmai problémákat is érdemben tudják tárgyal­ni. Ugyancsak örvendetes az, hogy a küldöttek 10 százaléka technikumot, illetve egyetemet végzett. Ez az arányszám kife­jezésre juttatja műszaki értel­miségünk szerepének és jelen­tőségének növekedését szak­­szervezeti mozgalmunkban. A mandátumvizsgáló bizott­ság jelentése alapján a kong­resszus megelégedéssel fogad­ta, hogy a küldöttek 15,1 szá­zaléka régi, több évtizede szer­vezett dolgozó. Ez a tény biz­tosította és a jövőben is bizto­sítja, hogy a nagy, harcos múlttal rendelkező szaktár­saink értékes tapasztalatai és a fiatalok lendületes munká­ja közös erővé forrva, előre lendíti mozgalmunkat. A mandátumvizsgáló bizott­ság végül jelentette, hogy a kongresszus határozatképes, mivel a dolgozók által válasz­tott küldöttek 97,5 százaléka részt vesz a tanácskozáson. A Központi Vezetőség által megválasztott Elnökség A kongresszus által választott jelölő bizott­ság 85 tagú központi vezetőséget javasolt. A küldöttek —, hogy a sza­kszerveztünkhöz tartozó sza­kmák jobban képviselve legyenek —, kiegészítő javaslatok elfogadása után,­­ 99 tagú központi vezetőséget választottak. A köz­ponti vezetőség saját soraiból választotta meg az elnökséget, a központi apparátus vezető munkatársait és a számvizsgáló bizottságot. Az Elnökség névsora: Akarat Endre gépészmérnök, Ganz Vagon­­gyár, Bayer János öntő, a MÁVAG VB­ elnö­­ke, Gőgitz Antal, autószerelő, szakszervezetünk osztályvezetője, Jelinek Kálmán, műszerész, szakszervezetünk osztályvezetője, Lazár La­josné, magkészítő, a Finommechanikai gyár dolgozója, Ligetkuti István, lakatos, a Bp. Erő­mű főművezetője, Matejka Károlyné, szigete­lőnő, a Klement Gottwald, Maitisz Gyula mű­szerész, a MOM-ból. Molnár Gusztáv műsze­rész az űripa­rgyárból. Qhiwang Jenő, Vas­öntő, szakszervezetünk alelnöke, Palotai Károly ezüstműves, szakszervezetünk osz­tályvezetője, Pintér János, esztergályos, szak­­szervezetünk elnöke, Pollák Miklós, szerszám­­készítő, a Kontakta-gyár igazgatója, Steirahercz Simon, műszerész, az Állami Gazdaságok Sze­relő Vállalatának energetikusa, Szabó Piros­ka, villanyihegesztő, a nőbizottság tagja, Sző­­nyi Miklós, műszerész, szakszervezetünk tit­kára, Tóti­ Istvánná, rádiócsőszerelő, Egye­sült Izzó, Török István, esztergályos, szakszer­vezetünk főtitkára, Varga János, lakatos, szakszervezetünk osztályvezetője, Vittkai Já­nos, esztergályos, Csepel Vasmű, Zsofinyecz Mihály, vasöntő, KGM miniszterhelyettes. Póttagok: Hőgei Károly, a Láng-gépgyár kovácsa, Kol­­láth János, hegesztő, Gh. Dej-Hajógyár, Köd­­mön Ferencné, a Beloiannisz-gyár szerelőnő­je, Vörös Sándor, könyvelő, a Csepel Autógyár osztályvezetője. A Központi Vezetőség a következő elvtársa­kat választotta meg az egyes tisztségekre: Elnök: Pintér János, aki 1904. óta tagja­­fez a vezérvezetünknek. Ügyvezető al­elnök: Ohl­­wáhg Méh­ő. Három alel­nök: Szabó Piroska, Akarat Endre, Steinhercz Simon. Főtitkár: Török István. Titkárok: Szőnyi Miklós és Varga János. A számvizsgáló bizottság elnökének Háner József, titkárának Szalay Gyula elvtársakat választották. Elnöki zárszó Pintér János elvtárs, szakszervezetünk el­nöke, köszönetet mondott az újonnan megvá­lasztott központi vezetőség és az elnökség ne­vében a megtisztelő bizalomért. Majd így foly­tatta: A küldötteknek és a központi vezetőség tag­jainak most az a kötelességük, hogy megbí­zatásukhoz híven, a kongresszus által végzett munkát és a megjelölt feladatokat a vasipari üzemek szakszervezeti aktíváival, szervezett munkásaival minél hamarabb ismertessék meg. A kongresszus álláspontja nagyon sokra kö­telez; a központi vezetőséget, a küldötteket és szakszervezetünk tagságát. Az a feladatunk, hogy mozgósítsuk a vasipari dolgozókat a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt, és a forradalmi munkás-paraszt kormány célkitűzéseinek meg­valósításáért, a proletárhatalom erősítéséért folyó harcban.­­ A kongresszus az Internacionálé eléneklé­­sével ért véget A Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezete XXII. kongresszusának határozata A felszabadulás óta eltelt tizenkét esztendő alatt hazánk nagy történelmi előrehaladáson ment át A hatalom birtokosa a munkásosz­tály lett. A testvéri, baráti országok segítségé­vel, valamint a belső összefogás erejével ha­ladunk a szocializmus építésének útján. A szocialista termelési viszonyok alapján a dolgozók helyzete kedvezően alakult. Javultak életkörülményeik, lehetővé vált az anyagi, a kulturális és szociális színvonal jelentős eme­lése. A dolgozók életszínvonalának emelése érde­kében — követve a lenini tanításokat — megteremtettük a szocialista ipart. A magyar vas- és fémipar termelése ma közel három­szorosa az 1938. évinek. Fejlődésünk jelentős mutatói új, szocialista létesítményeink, mint például a Sztálin Vasmű, a Kazincbarcikai, a Tiszalöki és az Inotai Erőmű. Az eredmények fényes bizonyítékai munkásosztályunk, dol­gozó népünk alkotó erejének. Sikereinket a proletár internacionalizmus, és ezen belül dolgozó népünk érdekeinek meg­felelően, pártunk és kormányunk lényegében helyes politikája alapján, illetve vezetésével értük el. E célkitűzések megvalósításáért, erő­sítéséért és megvédéséért szakszervezetünk vezetésével a vasmunkások is odaadó s ered­ményes harcot folytattak politikai és gazda­sági téren egyaránt. Munkánkat az imperializmus belső és külső kiszolgálói aknamunkájukkal állandóan nehe­zítették, gátolták. Ez a körülmény növeli eredményeink értékét. Az imperializmus eléggé el nem ítélhető ügynökei állandóan rágalmazták népünket, és eltúlozták a szocializmus építése során előfor­dult hibákat. Ezek az erők az elmúlt év ok­­­­tóberében ellenforradalmat robbantottak ki hazánkban avval a céllal, hogy megdöntsék a magyar néphatalmat, hogy a nacionalizmus, a sovinizmus felélesztésével megbomlasszák a szocialista tábort, s új világháborút robbant­sanak ki. A Magyar Dolgozók Pártjába befurakodott árulók — Nagy Imre és társai — tevékenysé­gének hatására az ellenforradalmi időszakban a munkások egy része nem látott tisztán, s ezért időlegesen passzívvá vált. Az ellenforra­dalom szervezői és támogatói a volt uralkodó osztály és a huligán elemek köréből kerültek ki. Ezek az utóbbi években üzemeinkben he­lyezkedtek el — nagy részük a vasipari üze­mekben —, és ezen belül is főleg a híradás­­technikai vállalatoknál. Ezek a munkásruhá­ba bújt, de a munkásosztálytól idegen, ellen­séges elemek demagógiával, hazugságokkal fo­kozták a zavart, hogy kiváltságaik visszaszer­zése érdekében megdöntsék a munkáshatal­mat. A forradalmi munkás-paraszt kormány meg­alakulása és erőskezű tevékenysége, vala­mint a Magyar Szocialista Munkáspárt poli­tikai szervező és felvilágosító munkája ered­ményeképpen, az ellenforradalom által meg­tévesztett vasipari dolgozók többsége is rövid időn belül világosan látott. Megértették, hogy az előfordult hibák nem népi demokratikus rendszerünkből adódtak, tehát következéskép­pen nem velejárói. Megértették a dolgozók, hogy büszkék lehetünk az elmúlt tizenkét év nagyszerű vívmányaira, amelyek mellett el­törpülnek a hibák. A párt és a kormány mun­káját szakszervezetünk erejéhez mérten, a

Next