Vasas, 1962 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1962-01-01 / 1. szám
Negyvenmillió forintot költöttek el beruházásokra és felújításokra A Vörös CSILLAG TRAKTORGYÁRBAN A traktorgyáriaknak az elkövetkező években olyan feladatokkal kell megbirkózniuk, amilyenre a gyár 61 éves fennállása óta nem volt példa. Az ötéves terv végére ugyanis az évi termelésnek el kell érnie a 6000—6500-as darabszámot Aki ismeri a jelenlegi kapacitást, felszisszen a számok hallatára. A gyár kollektívája azonban nem. Már az 1961-es évben igyekeztek olyan gazdasági alapot létrehozni, amelyre nyugodtan támaszkodhatnak az elkövetkezendő években. Ezt mutatja az a csaknem negyvenmillió forint is, amit a múlt esztendőben beruházásokra és felújításokra fordítottak. — Mire költötték a 40 milliót? — kérdeztük Csömör Gyulát, a beruházási osztály vezetőjét — Beruházásainknál és felújításainknál mindig a jövő, a nagy cél megvalósítása lebegett szemünk előtt. Olyan épületeket építettünk és olyan gépi berendezéseket, gépeket vásároltunk, amelyek az ötéves terv feladatainak végrehajtása, a korszerű gyártás közben elengedhetetlenül szükségesek. Emellett természetesen a meglevő épületeink, gépi berendezéseink felújításával igyekeztünk jobb munkafeltételeket teremteni dolgozóinknak. — Mondhatna néhányat a jelentősebb beruházások és felújítások közül? — Az elmúlt esztendőben beruházásokra és felújításokra 38 millió 758 ezer forint állt rendelkezésünkre. Ebből a vasöntödés porelszívó berendezésre 1 millió 300 ezer forintot költöttünk. Úgy gondolom, ennek sokan örülnek, hiszen sokéves panasz végére teszünk pontot. Ugyancsak decemberben állítjuk fel az öntvénytisztítóban azt a lengyel OWTP 300-as, modern öntvénytisztítóberendezést, amellyel a legnehezebb munkák egyikét, az öntvénytisztítás jelentős részét gépesítjük. Most várjuk a nyugatnémet Röpperwerk cég két darab maglövőgépét, amelyet szintén az öntödei munkák megjavítására vásároltunk. — Milyen gépeket vásároltak vagy vásárolnak a gyártás korszerűsítésére ? — Az anyagszállítás megkönnyítésére és korszerűsítésére 12 kézi targonca kerül a műhelyekbe. Az év végén adták át rendeltetésének azt a nagyfrekvenciás edzőberendezést és fogaskerékedző automatát, amelyen fogaskerekek és perselyek edzését végezzük a legkorszerűbb technológiai elvek szerint. Erre is 1 millió 765 ezer forintot fizettünk ki. Néhány korszerű,új géppel kívántuk meggyorsítani a termelést. Ilyen a BFT—100-as horizontal esztergapad, amelyet a demokratikus német ipar gyártott, s amely a szerszámüzemünkben dolgozik. A 374-es szovjet függőleges síkköszörű, a normális műhelyünk munkáját segíti, a T-611 típusú kínai horizontál-esztergapad pedig a nagyforgácsolóban üzemel. A jövő évi célgépgyártásunk biztosítására több egységfejet vásároltunk. Erre a beruházási banktól 1 millió 300 ezer forint túlfolyósítási engedélyt kaptunk A pénzből 6 egységfejet, körasztalokat és készülékállványokat vásároltunk. — Mire fordították a több mint 26 millió forintos felújítási keretüket? — A 20 millió 160 ezer forintos összegből a legtöbbet, 4 millió 900 ezer forintot új szerelőcsarnokunk építkezéseire költöttünk, amelynek kétharmad része abúst évben készült el. E csarnoknak nagy szerepet szánunk a következő évben. Itt lesz az egységes szereldénk. A gép majd a csarnok egyik végén elindul a szalagon, s amikor a másik fára 1 millió 600 ezer forintot költöttünk. A felújítási keret legnagyobb részét, 11 millió 949 forintot azonban nem építkezésekbe, hanem a TMK által elvégzett munkákba fektettük. Főként gépek, gépiberendezések, daruk közepes és generáljavítása, valamint elektromos hálózatok és járművek felújítására költöttük. Ennyit mondott a beruházási osztály vezetője, s noha az elköltött 38 millió 758 ezer forintot tételesen nem sorolta fel, mégis láthatjuk: a gondjaikra bízott pénzt olyan felújításokra fordították, amelyeknek jótékony hatása az elkövetkező évek tervteljesítéseiben térül vissza. B. B. A D4K traktor „O” szériájának első darabja bejáratás közben. A próbát Weixl István vég végén lekerül róla, már csozi. Ez a géptípus lesz az üzem fő gyártmánya, amelyből 1965 végére évi 4000 darab magolásra készen lesz. A sztrhagyja el a most épülő modern szerelőcsarnok szalag sorát. kőöntvény tisztítónk felújító A kohó- és gépipari miniszter és a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezete elnöksége együttes utasítást adott ki a szocialista munkaversenyről, a termelés tanácskozásokról, valamint a munkaversenyben élenjáró dolgozók és vállalatok kitüntetéséről és jutalmazásáról. A szocialista munkaversenymozgalom, a dolgozók politikai és gazdasági alkotókészségét fejleszti. Fontos eszköze, az éves és távlati műszakigazdasági tervek teljesítésének. A tervek elemzése alapján meg kell mutatni, hogy :»Élénkebb versenyt hol vannak a terven belül a legnehezebb feladatok, amelyek megoldása a gazdasági vezetés rendelkezésére bocsátott szabványos, a tervben megadott eszközök segítségével nem, vagy csak nehezen lehetséges. A szocialista munkaverseny-mozgalomban rejlő erőt elsősorban ilyen feladatok megoldására kell irányítani. A tervek mennyiségi túlteljesítése helyett — amely egyébként is csak minisztériumi engedéllyel eszközölhető — a minőségi mutatók javítására, az egyes gyártányok műszaki, gazdasági, jellemzőinek korszerűsítésére, fejlesztésére kell törekedni. Minden vállalat szakszervezeti és gazdasági vezetői kutassák a leghatákonyabb és legalkalmasabb versenyformákat, törekedjenek terjesztésükre és óvják meg a versenymozgalmat a bürokratikus túltengésektől. Az erkölcsi, politikai-nevelő munkában, valamint a gazdasági vezetési tevékenységben arra kell törekedni, hogy a szocialista versenymozgalom nevelő jellege, a dolgozók szocialista tudatát formáló ereje egyre fokozottabban érvényesüljön. Nélkülözhetetlen az anyagi ösztönzés, de emellett fokozottabb jelentőséget kell tulajdonítani az erkölcsi megbecsülés különböző formáinak ÖNTÉS - FILMEN Csaknem két hónappal ezelőtt rendezték Budapesten a II. nemzetközi műszaki tudományos filmfesztivált. Azok a szerencsés szakemberek, akik látták csaknem az egész világ legújabb műszaki tudományos filmjeit, azok azóta is sokat beszélnek a hasznos filmfesztivál tapasztalatairól. Tíz napig tartott a vetítés és ezalatt a következő jellegű filmeket mutatták be: A termékeket, gyártmányt ismertető, a termelési folyamatot ábrázoló, az inári üzemszervezést bemutató, a munka emberi problémáit, valamint a munkavédelmet és baleset elleni védelmet ismertető témákat. Néhány érdekesebb cím: Az automatizált öntöde, Az elektromos ív vizsgálata, A folyamatos öntés, A villamos mozdony, Az automatikus galvanizáló berendezés. Ez a néhány cím is érzékeltetie, hogy milyen hasznot jelent a vasipar szakembereinek egy-egy film. Mert mit láthatunk például Az automatizált öntöde című angol filmben? Az első képek bemutatták a kisebb öntvények szokásos gyártási eljárását, majd pedig megismerhettük az angolok Hallsworth-rendszerű automatikus öntödéjét A film részletesen foglalkozott a formázógép működésével és a szállítószalagon egymás után következő műveletekkel. Külön érzékeltette a magkészítést és a homokelőkészítést. A film végén a nézők megtudhatták azt is, hogy az öntöde automatizálása milyen jelentékenyen növeli a termelékenységet. Az elektromos ív vizsgálata című film készítésénél a nagy sebességű filmfelvételek felhasználásával lehetővé vált, hogy a szakemberek tanulmányozhassák, hogy az argon gázban miként viselkedik az elektromos ív. Nyomon lehetett követni az ív pulzációját, az olvadást és az elektródák magatartását az elektromos áram függvényében. Tanulságos a franciák Folyamatos öntés című filmje is. Bemutatta, a folyamatos öntés elvileg abból áll, hogy a folyékony nyersvasat haladás közben fokozatosan megszilárdítják és buga méretre darabolják. A kokillát keringő vízárammal erélyesen hűti és az anyag továbbcsúszását mozgatással segítik elő. Mi a folyamatos öntés előnye? Tíz-tizenötszázalékos termelékenységet eredményez, javul a minőség, egyszerűbb a finomítás és a hőkezelés. E példák azt bizonyítják, hogy a filmfesztiválon vetített filmek forrásai lehetnek a termelékenység növekedésének, hasznos, másutt már kitűnően bevált eljárások átvételének. Éppen ezért a vasipari üzemeknek fel kell használniuk a lehetőséget arra, hogy a Gépipari Tudományos Egyesület segítségével minél több helyen levetítsék a műszaki felkészültséget és tudást bővítő filmeket VNSK ÉRDEMES MEGNÉZNI a Magyar Munkásmozgalom Története című emlékkiállítást, melyet a SZOT elnöksége a Legújabbkori Történeti Múzeum közreműködésével rendezett. A négy történeti korszakra osztott kiállítás a magyar munkásság harcainak százéves történetét eleveníti fel. Megtekinthető január 5 és 15 között naponta délelőtt 11-től este 7 óráig az Építők Rózsa Ferenc, Művelődési Házában (Bp. VI., Dózsa György út 84 a). A szakszervezeti választások elé Egy ilyen országban, mint a miénk, ahol a dolgozó nép hatalmának megszilárdításán, a szocialista társadalmi rendszer felépítésén dolgozunk, hatalmas feladatok hárulnak a szakszervezetre. Hiszen a szakszervezetbe tömörülnek úgyszólván az ország összes dolgozói. Az ipari dolgozók 90—95 százaléka és a paraszti dolgozóknak is jelentős része. Ez a tömeg összetételében is igen sokrétű, éppen az ipar gyors fejlődése végett, valamint a mezőgazdaságban beállt változás következtében. A szakszervezeteknek mozgósítaniuk kell a szervezett dolgozók táborát, a termelés fokozására, tökéletesítésére olyan módon is, hogy nevelik a dolgozókat politikailag, szakmailag egyaránt. Nevelő munkájukkal nagyban hozzájárulnak az új típusú szocialista ember formálásához. Elősegítik, hogy az embereknek a munka mindinkább életszükségletükké váljon, s hogy a dolgozók szemlélete úgy változzon, hogy az egyéni érdeket a közösség érdeke alá tudják rendelni. Megismertetik a szakszervezetek a dolgozókkal, hogy a szocialista tulajdonforma minőségileg más, mint a magántulajdon és mozgósítanak ennek a tulajdonnak gyarapítására, védelmére. Feladatunk a klasszikus, közvetlen érdekvédelem mellett, hogy mozgósítsuk a dolgozókat a munka termelékenységének emelésére, a munkaidő jobb kihasználásával, újításokkal, új munkamódszerek bevezetésével, az üzemi demokrácia szélesítésével stb. Lenin mondotta, hogy a munka termelékenysége a legdöntőbb az új társadalmi rend győzelme szempontjából. Más szóval: csak az a társadalmi rend képes legyőzni az előzőt, amely a termékek nagyobb tömegét bocsátja a dolgozók rendelkezésére, az a társadalmi rend, amely a dolgozók folyton növekvő szükségleteit ki tudja elégíteni. Ilyen feladatok segítésére, elvégzésére csak azok a szakszervezetek képesek, amelyek a kommunista pártok vezetését magukévá tették, ennek irányítása alapján dolgoznak. A magyar szakszervezetek 1945 óta haladnak ezen az úton, és nyugodtan elmondhatjuk, hogy munkájuk eredményével hozzájárultak az elért politikai és gazdasági eredményekhez. Hozzájárultak az új, szocialista vezetők neveléséhez. A gazdasági, az állam- és a pártvezetők sorában igen sokat találhatunk olyanokat, akik a szakszervezetben járták ki a vezetés iskoláját, sokat találhatunk olyat, aki 1945 előtt ebben a szervezetben ismerkedett meg a marxizmus—leninizmussal. Ha csak két feladaton keresztül nézzük a szakszervezetek feladatát, a dolgozók nevelése és a termelékenység emelésén keresztül, akkor is láthatjuk ennek a szervnek hatalmas jelentőségét. Ha ilyen feladatok megoldását várja a párt és a dolgozó százezrek a szakszervezetektől, akkor úgy vélem, érthető, hogy a szakszervezeti választásoknak hatalmas jelentősége van a további feladatok megoldása terén. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy a választásokra olyan időben kerül sor, amikor népünk a második ötéves terv megvalósításán dolgozik. Amikor a nemzetközi életben széles méretű harc bontakozik ki a béke megvédése, a teljes leszerelés megvalósítása érdekében. Amikor fiatal nemzetek jelennek meg a politikai élet porondján, hogy követeljék önálló fejlődésük érdekében a gyarmati elnyomás végleges felszámolását. Ilyen nagy jelentőségű tervek és feladatok megoldásában a szakszervezeteknek sokat kell dolgozniuk. Ezért olyan embereket kell választanunk szakszervezeti bizalminak vagy műhelybizottsági, szakszervezeti bizottsági tagnak, akik képesek arra, hogy az előttük álló feladatok elvégzését elősegítsék és mozgósítsák erre a szakszervezetbe tömörült dolgozókat. Olyan embereket kell választanunk, akik népszerűek, élvezik a dolgozók bizalmát és a képességeik is megvannak a nagy feladatok végzéséhez. Olyanokat, akik szilárdan állnak a marxizmus—leninizmus talaján és így meg tudják határozni mindig, hogy mi a teendő, mivel tudják az adott időben legjobban elősegíteni a munkásosztály nagy feladatainak végrehajtását, a munkásosztály hatalmának megszilárdítását. Olyan embereket kell megbíznunk ezeknek a fontos ügyeknek intézésével, akik érzik a feladatok jelentőségét. Akik soha nem tévesztik szem elől, hogy a rájuk bízott társadalmi munka alkalmas arra, hogy neveljék a dolgozókat, hogy elősegítsék a munkáshatalom politikai, gazdasági erősödését, valamennyi dolgozó jólétének emelését. De érezni kell minden választott szakszervezeti tisztségviselőnek, hogy ha nem megfelelően látja el munkáját, azzal beláthatatlan kárt idéz elő. Éreznie kell, hogy beszámolási kötelezettsége van választói előtt, akik erkölcsileg elítélik, ha nem úgy végezte a munkáját, mint azt joggal elvárja tőlük a közösség. Gregor Lukácsné ELNÖKSÉGÜNK HÍBEI Szakszervezetünk elnöksége megvitatta a villamosenergiaipar munkavédelmi helyzetét és a munkavédelmi verseny egyéves tapasztalatait. Ugyancsak ez az elnökségi ülés tárgyalta a szocialista munkaversenyről szóló új határozat végrehajtási utasítását. A másik napirendi pontban a Ganz-MÁV AG szakszervezeti bizottságának jelentése szerepelt, melyben az üzemükben és kultúrotthonukban folyó agitációs és propaganda, valamint kulturális munkáról adtak számot. Végezetül megtárgyalták az 1961. évi átlagbér felosztását. Az ez évi átlagbér-felosztást szakszervezetünk a KGM-mel egyetértésben végezte. A javaslatot előzetesen a Központi Bér- és Munkaügyi Bizottság is megtárgyalta. 1962-ben az iparigazgatóságok és a vállalatok, valamint kiemelt vállalatok részére az átlagbért úgy fejlesztik, hogy az elmúlt években meglevő iparágak és üzemek közötti aránytalanságokat kiküszöböljék. Az egyes iparigazgatóságok a vállalatok részére ezt a munkát azdarági bérbizottságok bevonásával végezték Az iparigazgatóságok figyelembe vették a bérbizottságok javaslatait. Például: a kohászati bérbizottság több vállalatnál módosításokat javasolt, melynek figyelembevételével adta ki a Vaskohászati Igazgatóság az 1962. évi bérfejlesztést. Ugyancsak felosztották a műszaki és adminisztratív alkalmazottak átlagbérfejlesztését is. Az 1962. január 1-ével életbe lépett új alkalmazotti nomenklatúrával kapcsolatos feladatokról a szakszervezeti bizottságok titkárai a munkaügyi osztályok vezetőivel közösen kapnak tájékoztatást. 1962. JANUÁR