Vasas, 1963 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1963-01-01 / 1. szám
VÍZÍG PROLesÁRJAI, FGYFSÜLJFTEK! A Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének lapja LXXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. ARASO FILLER 1983. JANLAK Jó erőt, egészséget! Nemcsak jókívánság, hanem régi, szép magyar köszönés ez. Időszerűsége nem fakul meg soha, mert az életben minden az egészségen múlik, maga az élet is’ a munka’ vágyaink, terveink megvalósítása. Talán ezért volt oly bensőséges hangulatú , mindamellett megfontolt és okos központi vezetőségünk decemberi ülése is, amikor a vasas üzemek egészségügyi helyzetéről tanácskozott. Számot vetettek e megbeszélésén az eddigi eredményekkel, s valljuk meg, nem kell miattuk szégyenkezni. Népi államunk gondoskodása a dolgozó emberről szinte valamennyi üzemünkben tapasztalható. Csupán két számadatot idézünk a jelentésből: 1961-ben 160 millió, 1962-ben pedig 154 millió forintot fordítottunk e beruházásokra. Bővültek az orvosi rendelők a Csepel Műveknél és a Wilhelm Pieck Vagongyárban, a Dunai Vasműben hamarosan laboratóriumot rendeznek be a szilikózis elleni védekezés kísérleteihez és sok üzemben komplextervet készítenek már az egészségvédelemre. E helyen is csak igazat adhatunk annak a felszólalónak, aki arról beszélt, hogy az üzemekben minden terv kötelező mutatókkal rendelkezik, de ha a munkaegészségügyi terveket — amennyiben ilyenek léteznek —, nem teljesítik, senkit sem vonnak érte felelősségre! Mások arról panaszkodtak: bármilyen nagy erőfeszítéseket is teszünk, elmarad a kívánt eredí,mény, hiszen a szakmában évente kb. 40 millió forit a kifizetet táppénz összege. S a szocialista demokratizmusra hivatkozva, többen is kívánták, hogy a SZOT számoltassa be az egészségügyi kormányzatot, mi az elképzelése, hogyan lehet a helyzeten változtatni. S hogy a kívánság mennyire jogos, arra álljon itt bizonyítékként a következő adat: három esztendő átlagában 1962-ben a legnagyobb a táppénzes napok száma: 7 millió 234 ezer persze, hiba lenne ezért csupán az állami szerveket okolni, hiszen a múlt évi „eredmény”-hez hozzájárul a koratavaszi nagy influenza-járvány is — aztán meg, hogy a szakszervezeti bizottságok, területi szerveink sem foglalkoztak eléggé elmélyülten a betegségeket előidéző okok elemzésével, üzemeink munkaegészségügyi helyzetével. Pedig ezen nagyon sok múlik, mint ahogyan a helyi vezetőkön is, s azon, hogy egyes műszakiak a termelés, a prémium érdekeit mindenek fölé helyezik. Nem szabad lebecsülni saját lehetőségeinket! Inkább munkához kell látni, mint ahogyan hozzáláttak a Csepel Művekben is. Dr. Sebestyén László, a művek főorvosa arról számolt be a Központi Vezetőségnek, hogy náluk megvannak a feltételek az egészségügyi intézkedések, beruházások tervesítéséhez, s ha azokat kötelezően hajtják végre, akkor sok mulasztást előznek meg. Természetesen a szakszervezeti bizottságok, tisztségviselők, bizalmiak, munkavédelmi és egészségőrök népes seregével együtt. Elmondotta azt is, hogy ötezer embert oltottak be tavaly influenza ellen, s a szérium félévi védettséget biztosít mind az európai, mind az ázsiai eredetű vírusok ellen. S hogy a későbbi izületi, ideg- és gyomorbántalmak ne kínozzák a munkásokat, rendszeres fogszűrő vizsgálatokat tartanak — utána természetesen szanálást, kezelést, pótlást végeznek. Mindamellett Csepelen a tudományos munkára is jut idő: 16 helyen mérik a levegő fémszennyezettségét, s kutatják, hogy milyen hatással van ez az emberi szervezetre — és a védekezés módszereit is. z idei esztendő sok szép tennivalója vár ránk, sok munka és minden bizonnyal sok öröm. Szükséges hát, hogy az eddiginél is több gondot fordítsunk szaktársaink épségére, üzemeink egészségügyi helyzetére. A mindennapi élet követelménye ez! G. M. P . • Napirenden: a munka- és üzemszervezés • Túlóra vagy társadalmi munka ? • Három kívánság • Útijegyzetek a Szovjetunióból Másfél év eredményei és a tennivalók Beszélgetés Sáry Istvánnal, a vasasszakszervezet budapesti bizottságának titkárával . Másfél éve alakult meg a vasasszakszervezet budapesti bizottsága. Beváltak-e a hozzáfűzött remények? A kérdés jogos. A tavalyi pezsgő év során már bőséges tapasztalatokat szereztünk, melyek azt bizonyítják, helyes volt a budapesti bizottság létrehozása. Az elképzelések szerint három célt kívántunk elérni. Először is azt, hogy a budapesti bizottság segítségével jól megszervezhessük a különböző, a párt, a SZOT és természetesen a szakszervezetünk vezető szervei által hozott határozatok végrehajtását. Másodszor, a vezető testületet közelebb kívántuk hozni az üzemekhez, azaz az élethez. Harmadsorban a szervezeti felépítésnek ezzel a módjával — tehát a külön budapesti bizottság létezésével — szakszervezetünk szerveinek társadalmi életét, munkáját akartuk fellendíteni, természetesen minél több társadalmi munkás, társadalmi aktíva bevonásával. A budapesti bizottság életrevalóságát az igazolja, hogy ezt a három célt már e rövid másfél év alatt is sikerült elérni. 2. Melyek voltak az elmúlt év figyelemre méltóbb tanulságai? Ha az előbb felsorolt három kitétel alapján elemezzük munkánkat, a következő eredményekről számolhatunk be: tavaly az 1962. évi munkaprogramot megvalósítottuk. Ez a program a SZOT XIX. kongresszusának szellemében készült. Többek között az 1022-es kormányrendeletnek megfelelően jártunk el, amikor a termelési munkaverseny-isorgalom sokféle formáit segítettük kibontakoztatni. Véleményünk szerint létjogosultsága van a legkülönbözőbb versenyformának, ha az üzem sajátos helyzete így kívánja. AIII. pártkongresszus tiszteletére rendezett munkaverseny erős lendületet adott és ennek a szervezésében nem kis részt vállaltak üzemi és központi munkatársaink. A normák karbantartásáról szóló 22-es számú kormányrendelet végrehajtását is erőnkhöz mérten elősegítettük, s rögtön megjegyezzük: osztjuk a munkások azon véleményét, hogy a munkanormák rendben tartása csak egyik formája a termelékenység emelésének. A műszaki fejlesztés, a technológiák javítása, betartása ennél öszszehasonlíthatatlanul nagyobb tartalékokat szabadíthatnak fel. " Közismert, hogy a SZOT X. plénuma a munkavédelem ügyéről hozott határozatokat. Ez a fontos ügy budapesti bizottságunk minden elnökségi ülésén szóba került — természetesen apparátusunk sokat foglalkozott az üzemekben a teendőkkel — és az eredmény nem maradt el. Ha nem is a kívánt mértékben, de az év végéig a budapesti vasipari üzemekben csökkent a balesetek száma. Említésre méltók a művelődéspolitikai irányelvek valóra váltására tett erőfeszítéseink. Megjegyezzük: felhagytunk a régebbi látványos, költséges, ugyanakkor keveseket érintő rendezvényekkel. A nevelést az emberek között, minél több ember között, szerény eszközökkel, de hatásos eredménnyel kívánjuk végezni. Ide értjük elsősorban a tömegesen alakult s az embereket nagyon is érdeklő munkásakadémiákat, valamint a politikai iskolákat is. Sokat törődtünk az esti egyetemekre és technikumokra járók gondjaival, segítésével. Több üzemben megoldották a második műszakban dolgozók délelőttitanulásának lehetőségét. Sajnálatos módon, a dolgozók általános iskoláiba járókkal kevésbé törődtünk. Pedig az alacsony műveltség felszámolása — a legalább VIII. általános elvégzése — általános előrehaladásunk miatt is fontos. A bizalmi különösen a szocialista brigádok bizalmijai és vezetői sokat tehetnének, hogy környezetükben, műhelyeikben mindenki végezze el legalább a VIII. általánost. Az ő feladatuk elsősorban a különböző aggályok eloszlatása, akadályok elgördítése lenne. 3. Mennyire sikerült javítani a vezetők és a szakszervezeti tagok közötti kapcsolatot? Jelszószerűen talán így fogalmazhatnánk meg: ki az üzemekbe, minél több időt az emberek között. Mivel budapesti bizottságunk munkatársainak vidékre, hivatalokba, minisztériumokba nem kell járniuk, marad a 265 üzem, a kutatóintézetek, az MTH-hálózat, több mint negyedmillió szervezett vas- és fémmunkással. Nagyon jó a kapcsolatunk a kerületi tanácsokkal is. Az instruktorok az úgynevezett futólátogatások helyett egy-egy üzemben 2—3 vagy több napig is kint vannak, így alaposabb, elemzőbb a munkájuk. A kapcsolat elnökségünk ülésein is megvan. Több üzemi szakszevezeti bizottságot számoltattunk be. Az Egyesült Izzó például a műszakiak között végzett munkáról, a Fémáru- és Szerszámgépgyár szb-je a túlóragazdálkodásról, a Gábor Áron Vasöntöde a munkásvédelemről, a MOM pedig az ifjúság és a nők között végzett tevékenységről adott számot. A beszámoltatásra az üzem szakszervezeti vezetőin kívül meghívjuk az igazgatót és a SZOT illetékes megbízottját is. Mivel elnökségünk tagjai munkások, mérnökök, technikusok, gyárigazgatók, tehát minden fokon hozzáértők, színvonalasabbak a beszámoltatás útjái. Nagyon hasznosak és tanulságosak az üzemek közötti tapasztalatcserék, melyeket havonta titkári értekezleteken tartunk. A 4—5 hetente ismétlődő amkétákon pedig a szaktémákhoz értők tartanak előadásokat. Újabban a gazdasági vezetőkkel, a gyárigazgatókkal többet tanácskozunk, s miként a többi szakszervezeti tagokkal, kicseréljük tapasztalatainkat. Úgy gondoljuk, hogy amikor a szocialista műhelyek és üzemek megalakítása kerül sorra, a vezetőknek is tartani kell a lépést, fel kell fejlődniük a mozgalomhoz, hiszen nem képzelhető el a szocialista üzem, szocialista módon dolgozó és élő vezetők nélkül. 4. Sikerrel jár-e a szakszervezeti munka társadalmasítása? Tavaly volt előrelépés, de ezzel nem lehetünk elégedettek. Sok helyen még munkaidőn belül végzik a „társadalmi megbízatást”, de azon munkálkodunk, hogy visszaállítsuk a munkaidőn kívül végzett társadalmi munka tekintélyét. Budapestet területileg négy részre osztottuk, a területekhez tartozó bizottságok önállóan és már valóban társadalmi munkában tevékenykednek. Budapesti bizottságunk mellett társadalmi jelleggel végzi munkáját a bér-, a munkásvédelmi és a kultúrnevelési bizottság. 250—300 társa(Folytatás a 2. oldalon.) Ahol a terv születik Mohácsi Regös Ferenc grafikája