Vasas, 1963 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1963-01-01 / 1. szám
1963. JANTIAR Nyilatkozat a hajógyártásról (Tudósítónktól.) A magyar hajóipar sokat vitatott jövőjéről, távlatáról ismertetett néhány figyelmet érdemlő tényt és vázolt több érdekes gondolatot nyilatkozatában Somogyi Ferenc, a Magyar Hajó- és Darugyár vezérigazgatója. Először a közelmúltban lezajlott moszkvai tárgyalásokról szólott, amelyek a harmadik ötéves terv végéig meghatározták hajóipari termelésünk fő irányát. — Az 1965-ig tettt szovjet rendeléseket magánjogi szerződésiben rögzítettük, a harmadik ötéves tervre vonatkozólag pedig előzetes tárgyalásokat folytattunk. A magánjogi szerződésben lefektetett rendelések — amelyek rövidesen államközi szerződés formájában is ismeretessé válnak — termelési kapacitásunk kb. 70 százalékát ölelik fel. A vezérigazgató hangsúlyozta: — A szovjet tárgyalófél többször is leszögezte: szükségük van a magyar hajógyár gyártmányaira, igénylik azokat és — néhány könnyen kijavítható hibától eltekintve — elégedettek velük. Az illetékes szovjet szervek a KGST-tárgyalásokon támogatták előterjesztett javaslatunkat, azt, hogy 1500-ig mi készítsük a tengerjáró hajókat. Ma már örömmel nyugtázhatjuk: a javaslatból KGST-határozat lett. A vezérigazgató részletesen elemezte az 1963—64. és 1965. évi rendeléseket. Az elkövetkezendő három évben többi között 90 darab hajót és 60 darab úszódarut szállítunk a Szovjetuniónak. ’ — 1965 és 1970 között a jelenlegi típusok többségét — például 1200 t-s tengerjáró, 2000 LE-s tolóhajó, 100 t-s úszódaru stb. — továbbfejlesztjük, s ugyanakkor a szovjet fél által kért és részünkről is javasolt új típusok gyártását dolgozzuk ki. Ez utóbbiak között említette meg a vezérigazgató az úgynevezett technikai flotta hajóit: kis teljesítményű, kikötői vontatókat, búvárhajókat, földszívó és -kotrókat stb., majd így folytatta: " A jövő igen biztató, mivel a jelentős típussorok kialakítása tekintetéiben ajánlatunk találkozott a szovjet fél keresleti igényével, így a tengeri kikötői vontatókból 300 lóerőtől 2600 lóerőig, úszódarukból 5 tonnától 200 tonnáig, kikötői darukból 3 tonnától 25 tonnáig alakíthatunk ki egy-egy komplett sort. Igény van még 2700 tonnás folyami, áruszállító hajóra és különböző nagyságú hűtőhajókra. — Terveink valóra váltása, a széles körű választék megteremtése lehetővé teszi majd, hogy a világ bármely részén egy teljes tengeri kikötőt építhessünk fel. Somogyi elvtárs végül arról szólott, hogy az 1962. évi exporttermékeink tovább öregbítették jó hírnevünket nemcsak a szocialista, de a tőkés országokban is. Példaként említette meg az Egyiptomnak szállított 1400 tonnás hajót és 800 lóerős kikötői vontatót, melyek nyomán újabb egyiptomi rendelések futottak be. Kiemelte, hogy olyan vásárlótér jelent meg piacunkon, mint a komoly tengerhajózási múlttal rendelkező Norvégia. FILLÉRES APRÓSÁGOK? Ha azt mondjuk: az új magyar traktor, a D4R világsiker, nem túlozunk. A négykerékmeghajtású konstrukció egyesíti a kerekes és lánctalpas traktorok minden előnyét, jó a súlyelosztás stb. Motorja négyhengeres előkamrás Diesel-motor (Csepel), amely 1650/perc fordulatszámmal 65 LE teljesítményt nyújt. A közelmúltban pozitívan foglalt állást a traktorgyártás mellett a KGST, néhány esztendő alatt ezt a típust évi 10 ezer darabra kell fejleszteni. A szocialista, valamit a nyugati országokból érkező megrendelések, észrevételek és kívánságok azonban felvetnek néhány kérdést, melyet minél előbb meg kell oldania a felső ipari vezetésnek. Döntően befolyásolja a világpiaci lehetőségeket a traktor minősége, annak élettartama, felhasználhatóságának köre és olcsósága. Márpedig a D4K konstrukció jó, a gyár által készített alkatrészek minősége is, de az olyan kisegítő alkatrészeké, mint a különböző tömítések és elektromos szerelvények — már kevésbé. Ezt kifogásolják egyébként a külföldi szakemberek. Miről van szó? A tömeggyártásra berendezkedett Műszaki Gumigyár nem egyedi méretre égeti a tömítéseket. Főleg a mozgó tömítések okoznak gondot: rossz az anyag minősége, nagy a méretszórás, nem megfelelő a keménység, az olajállóképesség. Eltért a munkahengerekben időt előtt elkopik a tömítés, s a gyártmány veszít értékéből. Nem ritka a 30—40 százalékos selejt sem! S éppen azért, mert filléres dologról van szó, a Műszaki Gumigyárnak „nem üzlet” a gyártás, de a D4K minőségét belföldön is, külföldön is rontja. Igaz, tárgyalások folynak ez ügyben, de helyette gyors döntésre volna szükség! Hasonló a helyzet az elektromos berendezésekkel is, amelyek gazdája elsősorban a VILLTEX és az AUTOVILL. A kapcsolók például néhányszori használat után egyszerűen eltörnek, elromlanak, vagy éppen víz folyik beléjük! Igaz, találni még az országban minőségileg jobb, tökéletesebb, magasabb élettartamú kapcsoló berendezéseket is, de ezek jóval drágábbak és akkor mi lesz a költségszinttel ? De ha már a filléres apróságoknál tartunk, el kell mondani, hogy a jövő szempontjából rendkívül fontos, hogy a rugók minőségét javítsák meg, mert sok a törés. Csökkenti például a kardáncsuklók élettartamát a tűgörgők rossz minősége is. A D4K iránt az igények egyre nőnek, a KGST-határozat értelmében pedig óriásira nő néhány év alatt a Vörös Csillag Traktorgyár teljesítménye. Éppen ezért nem szabad engedni, hogy az új gyártmány híre, versenyképessége csorbát szenvedjen. (a VÖCSZ tudósítója) Szerszámkészítő és könyvtáros A társadalmi könyvtárosok közül néhányat, mint például Schuch János szerszámkészítő lakatost, a csepeli Szerszámgyár könyvtárosát, példaképül lehetne állítani sok hivatásos könyvtáros elé. Kiskönyvtárát, amelyet ő rendezett be társaival készített polcokkal, rendkívül szereti. A polcok sarkaira díszítésképpen különböző szoboröntvényeket készített. Kézimunka, váza sem hiányzik az asztalról, amely nemcsak asztal, hanem ötletesen szerkesztett katalógus és irattartó szekrény a lemezből. A falon hatalmas propagandatábla: a borítólapokat gyűjtötte és ragasztotta össze. Az egyik olvasó mesélte, hogy újévkor a következő plakát fogadta a kölcsönzőket: „Boldog Új évet kíván a könyvtáros minden olvasónak, még azoknak is, akik nem hozták vissza a könyvet!” Egyszer előfordult, hogy az egyik ipari tanuló többszöri hivatalos felszólításra sem hozta vissza a könyvet, sőt, közben ki is lépett a vállalattól. Ekkor Schuch elvtárs magánjellegű levelet írt neki. Valahogy így: Kedves fiam! A könyvet, amit elfelejtettél visszahozni, mást is szeretné olvasni. Kérlek, juttasd vissza. . . Három nap múlva az olvasó személyesen jött el a gyárba, és hozta a könyvet. Schuch elvtárs példája azt bizonyítja, jó eredményt lehet elérni ott is, ahol társadalmi könyvtáros vezeti a könyvtárat, ha lelkiismeretesen végzi, hivatásának tekinti ezt a munkát is Hoffmann Józsefné hiányzó hatalmat, hogy saját maga intézze a sorsát. Megteremtette a kommunizmust. Proletárok! Szabadok vagyunk! Proletárok! Mi nem vesztettünk mást, csak a bilincseket, de nyertünk egy egész világot! A munkás nem a kapitalisták vagyonát gazdagító, megvetett, lenézett páriája már, hanem a legbecsesebb és megbecsült tényezője a kommunista társadalomnak. A termelés nem testet-lelket ölő kényszertevékenység lesz, hanem felemelő kötelesség, tudatos közremunkálkodás a kommunista társadalom tagjainak boldogítására és fönntartására. A gyár, a műhely nem a dolgozók fegyháza már, ahol meggyötört, éhes munkások teremtik elő a pribékek hajszolása mellett a javakat, kevesek örömére. A műhely, az iroda, a laboratórium a kommunista társadalom legfontosabb létalapjának, a munkának szentélyei lesznek, melyekben minden munkabíró ember örömmel fog dolgozni a kommunizmusért." A proletár állam hihetetlenül gyorsan szervezkedik. Három nap telik csak el, és felállítják a Vörös Hadsereget Egymás után jelennek meg a monarchista rendőrállam szörnyű rendszerét felszámoló rendeletek és törvények. Egymást érik az irodalmi matinék, a színészek, írók és művészek is hitet tesznek a Tanácsköztársaság mellett. Ekkor írja meg Várnai Zseni híressé vált, gyújtóhatású költeményét, az „Eredj fiam’’-öt, amely a Népszava március 25-i számában jelent meg. A Tanácsköztársaság kikiáltását megelőző időkben sok és igen éles vitára került sor a harcias lendületű kommunisták és a lassú fejlődés híveiként, a maguk módján küzdő szociáldemokraták között. E viták megmaradtak sajnos a Tanácsköztársaság fennállása alatt is, és igen nagy mértékben járultak hozzá a későbbi bomláshoz. Akadtak azonban az akkori szocialisták soraiban is józan gondolkodású, előrelátó elvtársak, akik a feltétlen összefogás hívei, az egység szükségességének bátor szócsövei voltak. íme, így ír a Vasas április 4-i száma: „A nagy átalakulás nálunk vér nélkül ment végbe, az egész magyar szervezeti munkásság egységes állásfoglalása alapján. Nem akarunk itt párhuzamokat vonni, hogy melyik párt árnyalatnak vannak nagyobb érdemei ezen egység létrejötte körül. Nem is igen lehet. Kommunistákat és szociáldemokratákat egyenlően illeti meg a magasztalás és elismerés, hogy ezt az egységet megteremtették, hogy a fenyegető testvérharcot kikerülték, és hogy a proletárököl , ütőerejét teljességében fönntartották. Bölcs és okos cselekedet volt, amely becsületet hoz mindnyájunk számára, az egész világ proletársága előtt, és diadalt a közös akarat megvalósításában. Ezt mindnyájunknak éreznünk kell, és ez előtt mindnyájunknak öntudatos megértéssel kell meghajolni. Mindnyájunknak! Ezt azután külön is meg kell értenünk és ezért ismételjük: Mindnyájunknak?’ Üdülni viszik a proletárgyermekeket, lakást és élelmet kapnak az ínségesek, megszűnik a munkanélküliség és megvalósul megannyi, ez idáig elérhetetlen munkásálom. Csoda ez? A munkásszolidaritás, a proletár összefogás nagy csodája! Ezekről a gondolatokról olvashatunk a Népszava ekkor megjelent glosszájában. Levegő, egészség, szépség! Elérhetetlen álmok a számodra, de csak a mai napig volt elérhetetlen, proletár, mert most a Te időd következik. Magad vetted kezedbe a sorsodat. Egy végtelen nagy egységgé tömörültél, amely félelmes, hatalmas, erős így együtt, és előtted fároszok járnak, lánglelkű férfiak, az új apostolok, akik messzire világolva mutatják neked az utat. Mert mernit mertél, mert tudatára ébredtél gigászi erődnek. Emberré lettél, proletár! Kiemelkedtél az állati sorból, amelybe a burzsoázia süllyesztett. Kinyílt a lelked, és vágyakozva kívánja, követeli mindazokat a javakat, amelyhez mint embernek, jogod van. És mert követelted, mert jogod van hozzá, máris a tiéd! Beköltözöl a napfényes otthonokba, ahol eddig henye burzsoá, ficsúrok és kitartott nők éltek, megfürdöl a tisztaságban, levegőben, fényben, a gyerek kis arca kigömbölyödik majd, és te érezni fogod: Ember vagy!" Április 11-én „Nem játszunk" címmel jelent meg cikk a mi lapunkban: „Mi, vasasok, minden komoly pártmunkára készek vagyunk, szívvel-lélekkel visszük előre a proletárforradalom ügyét, nem nézünk sem vissza,sem jobbra, sem balra, megyünk előre azon az úton, amelyet magunknak kiszabtunk, és amelyen most már együtt haladunk Magyarország minden forradalmi érzésű munkájával’’. Tehát még mindig szükséges volt a bizonyíthatás a következetes forradalmiságot illetően, pedig már vészes felhők kezdtek összegyülekezni a kis Tanácsköztársaság felett. És a vasasok tájékoztatója is ebben a számban írja azt, hogy „Minden szaktárs lépjen be a Vörös Hadsereg Vasas Gárdájába!’’ És még mindig akadtak, akik egyenetlenséget akartak szítani. Az április 25-i szám nyílt levelet közölt Wilson akkori amerikai alelnökhöz. Ebben olvashatjuk: „Azt hiszszük, Wilson úr, kevés lesz önnek a katonája! Nem elég a Vörös Hadsereget leverni, az egész magyar proletariátust kell megsemmisítenie, mert minden kunyhóban és aztán túl is, minden egyes ember szívében erős várat épített magának a Tanácsköztársaság eszméje. Ha leverte ezt az országot, ha a proletárságot szuronyaival újból bérmunkára kényszerítheti, meg kell szállnia ezt az egész területet, amelynek népe sohasem fogja elfelejteni, hogy egyszer szabad volt, hogy egyszer már kicsavarta ellenségei kezéből a korbácsot, melylyel irtózatos rabságba, nyomorúságba kergették. És közelgett a munkástízezrek várva várt első szabad május elsejére. (Folytatjuk.) VASAS 3 Akik vétenek a MM. T. u. 229. paragrtfusa ellen A Fémművek Kerékpár- és Varrógépgyárálbam december másodikain, vasárnap is dolgoztak. A vágógépek éppen úgy csattogtak, mint a többi szürke hétköznapon. Szorgosan dobálta félre a kivágott golyóscsészéket Sipos Ildikó, a csuklósházakat Sinka László, a csuklófejeket Vízi Miklós ifjúmunkás. Szokott munkájukat végezték az idősebbek: Nagy András és Pintér Ernő beállító lakatosok, sőt még Horváth Ödön bácsi, a művezető is. Ha történetesen e napon látogató érkezik az üzembe és megkérdezi, hogy miért dolgoznak, azt a furcsa választ kapta volna, hogy a KISZ szervezett társadalmi munkát. Akkor azonban nem érdeklődött senki, csak napok múltán, amikor a szakszervezeti központ ellenőrzést tartott a gyárban. Hihetné-e valaki, hogy az idős szakmunkások fiatalodni akartak, azért végeztek társadalmi munkában termelőmunkát az említett pihenőnapon? Áh, dehogy! Velük az üzemvezető, Saller Sándor egyszerűen közölte, hogy szükség van rájuk, be kell menniük. A fiatalok között azonban voltak olyanok, akik szívesen vállalkoztak a dologra, mert úgy vélték, hogy ezzel az év végi hajrát enyhítik. Szép dolog a lelkesedés, csak nem szabad azt kihasználni! Márpedig ez esetben erről van szó. A vizsgálat után a szakszervezeti szervek ugyanis hosszasan vitáztak a gyár vezetőivel a társadalmi munka fogalmáról. Először is tisztázniuk kellett, hogy mit értünk társadalmi munka alatt? — Természetesen az olyan munkát, amelyet önként, a társadalom érdekében, ingyen végzünk, és ily módon a népgazdaság számára megtakarítunk olyan összegeket, amelyek még erre a célra nem álltak rendelkezésre. Szép példa erre a lágymányosi tó parkjának építése, vagy amikor falvainkban a lakosság iskolát, művelődési házak építését segíti. Gyárudvarokat takarítanak, parkosítanak dolgozóink, és az ifjúmunkások hulladékot gyűjtenek, ellenszolgáltatás nélkül, amelyre az állam nem adhat meg, vagy nem tud elég pénzt adni, de közös összefogással előbb elkészítik és mindenkinek örömére szolgál. Legtöbb, szőz társadalmi munkájuk eredményét közvetlenül azok élvezik, akik végzik, hiszen milyen kedves színfolt a füstös gyárkémények tövében nyíló petúnia, és bizony, jólesik megpihenni a magunk ültette fa árnyékában. De mi köze van mindennek a vasárnapi golyóscsésze kivágásához?! Semmi, vagy még annál is kevesebb! Mert amit a Kerékpár- és Varrógépgyárban végeztek az idézett pihenőnapon, az nem volt társadalmi munka. A golyóscsésze kivágása ugyanis benne van a tervben. Terveztek rá létszámot, béralapot, sőt még prémiumot is! De prémiumot ugyebár csak akkor adnak, ha teljesítjük a tervet, ha nem lépjük túl a létszámot és a béralapot, de még a túlórára rendelkezésre álló összeget, időt sem! Egyszerűnek tűnik hát a megoldás: dolgoztassunk — az ifjúi lelkesedést és a szocialista brigádok társadalmimunka-felajánlásait hasznosítva — társadalmi munkában, mert ez esetben meglesz a tervteljesítés, anélkül, hogy túllépnék a létszám- és bérkeretet, s lesz prémium! Egyszerű az agitálás érve is: „a tervteljesítés népgazdasági érdek, ennek segítése pedig mindannyiunk kötelessége” — mondják. Egyszerű a megoldás, egyszerű az érv, de amenynyire egyszerű, annyira káros. Az ilyenfajta társadalmi munka nem örömet, hanem bosszúságot szül, nem gyönyörködtet, hanem fáraszt, elkeserít és olyan látszatot kelt, mintha a népgazdaságnak szüksége lenne az ingyen végzett termelő munkára. Mindezekért súlyos politikai hiba is! Nincs szükség rá! Minden üzem megkapja tervének teljesítéséhez a szükséges béralapot, sőt — ha indokolt — a túlórázáshoz szükséges összeget is. Ahol ilyen törvénytelen eszközökhöz folyamodnak, ott legtöbb esetben gyenge a műszaki vezetés. A szervezetlenség, a fegyelmezetlenség, a kapkodás olyan nagy, hogy annak leplezésére már nem kérhetnek elegendő túlórát, és akkor következik a célprémiummal „jutalmazott” túlórázás, és ha már az erre szánt összeg is kimerül, a társadalmi munka. Az egyik éppen olyan vétség, mint a másik. A Büntető Törvénykönyv 229. §-a kimondja: aki a „munkabérnek nem a béralap terhére, illetőleg a béralap terhére nem munkabérnek a kifizetése iránt rendelkezik, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. A rendelkezés nem mondja ki, mi jár annak, aki ingyen, „társadalmi munkában” végeztet olyan munkát, amiért munkabér járna — valószínűleg nem ismer-’ ték ezt a „megoldást”, amikor a jogszabályt készítették —, de ha túlóra díjazására a célprémium és az igazgatói alap felhasználása törvénytelen, nem kevésbé az az ingyen végeztetést termelő munka is. Nemcsak a Kerékpárgyárban és nemcsak Csepelen dolgoznak év végén hóvégi társadalmi munkában. S akik dolgoznak, sokan azt hiszik, hogy társadalmi kötelességüknek tesznek eleget, a népgazdaság érdekeit szolgálják, sőt meg vannak róla győződve: ez a felsőbb szervek tudtával és beleegyezésével történik. E hiedelmet erősítik azzal is, ha a társadalmi szervek — mint az adott esetben — a KISZ égisze alatt szervezik az efféle megmozdulást. Az egyes elstévelyettett gazdasági vezetőknek be kell látniuk, hogy a tervteljesítésnek nem ez a megoldása és cselekedetük törvénytelen. A Kerékpárgyár vezetői hosszas vita után el is ismerték, hogy valóban van különbség a társadalmi munka és a túlóra között és kettőt összekeverni nem szabad. Intézkedtek is, hogy máskor ilyesmi ne fordulhasson elő. Rá kell azonban jönniük azoknak is erre, akikkel nem vitáztak még hosszasan a szakszervezet munkatársai. Bonyolultabb, de tisztább vezetési módszereket kell biztosítani, éppen a népgazdaság érdekében. A társadalmi munkának meg hagyják meg önkéntes, nemes szándékú, társadalmi jellegét. Bozsik Valéria : Csepel Vas- és