Vasas, 1965 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1965-01-01 / 1. szám

2 HÍREK Nem volt igaza a gyáregységvezetőnek Törvénysértő módon járt el a Transzvill kaposvári gyáregységének vezetője az üzem irattárosnőjével szemben, amikor átszerve­zésre hivatkozva felmondott neki. A hatórás munkát végző fiatal irattáros lány panasszal fordult a vállalat egyeztető bizottságához. A VEB melléállt, mivel megállapította: a hatá­rozott időre felvett dolgozót csak alkalmat­lanság esetén lehet elbocsátani. A gyáregy­ségvezető nem törődött bele a döntésbe és fel­lebbezett. A területi egyeztető bizottság el­utasította keresetét, és megerősítette a VEB határozatát: az irattáros jól dolgozott, az el­lene felhozott panasz alaptalan. A dolgozót visszahelyezték állásába, a gyáregységet kö­telezték a kiesett munkanapokra járó bér megtérítésére. 1010 ezer forint bocsújár utassal 307 beutalót osztott szét az elmúlt évben üdülni vágyó dolgozóknak az Április 4. Gép­gyár szakszervezeti bizottsága. Többi között 141-en pihentek SZOT-beutalóval, 51 család nyaralt Balatonföldváron, 80 dolgozó gyerme­ke töltött két hetet Balatonszepezden és 12-en utazhattak külföldre szakszervezeti tá­mogatással. Az állami és a vállalati hozzá­járulás 120 ezer forint volt. MFM — 250 A világ egyik legmodernebb marógépét ké­szítették el a Szerszámgépipari Művek esz­tergomi Marógépgyárában. A neve: MFM— 250. Fokozat nélküli hajtás­szabályozó beren­dezés, tranzisztoros és diódás elektrovezérlés teszi korszerűvé ezt a hidromechanikus má­soló-marógépet. Katamarán — Svájcnak Az alumínium feldolgozására szakosított Váci Hajógyár ,60—70 gyártmánya közül most dolgoznak az egyik legérdekesebben. Svájc kéttörzsű hajót, úgynevezett katama­ránt rendelt. Ilyen konstrukciót még nem ké­szítettek Magyarországon. Igényesebben akarnak dolgozni A Dunai Vasműben 533 brigád 6061 tagja versenyez a szocialista brigád cím megszer­zéséért, vagy a cím újólagos elnyeréséért. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Vasmű dolgo­zóinak fele a szocialista munkaverseny aktív részvevője. A brigádok küldöttei december­ben az 1965. évi új versenyszakasz céljairól tanácskoztak, s az előző évi tapasztalatok alapján igényesebb, konkrét vállalások meg­tételére és teljesítésére hívták fel a figyelmet. Fejlődik a Szemüvegkeretgyár A MOM Szemüvegkeretgyárának esztergomi gyáregységében új, kettős napszemüveg-ron­­csorozó berendezést helyeztek üzembe. Az iker neodendrinező gépet a gyár műszaki kol­lektívája tervezte és kivitelezte. Ezzel a gép­pel lila és arany színárnyalatra tudják ron­­csorozni (tükrösíteni) a napszemüvegeket. A gyár távlati tervei szerint 1970-ben már mint­egy másfélezer embert foglalkoztatnak a je­lenlegi 400 helyett. Idővel a szemüveglencse csiszolását is Esztergomba telepítik át. Már választanak A Ganz-MÁVAG szakszervezeti bizottsága legutóbbi ülésén megvitatta a szakszervezeti választásokkal kapcsolatos tennivalókat, az elkészített ütemtervet. Az eddigiektől elté­rően a gyáregységekben nem csúcsvezetősé­geket, hanem üzemi szakszervezeti bizottsá­gokat választanak majd. A választások ja­nuár 1-én, a bizalmiak megválasztásával kez­dődtek és február 27-én, a vállalati szakszer­vezeti bizottság megalakulásával fejeződ­nek be. Az ország legnagyobb kazánja Január 1-én Százhalombattán megkezdték a Hőerőmű és egyben az ország legnagyobb szabadtéri kazánjának vasszerkezeti szerelé­sét. Az óránként 500 tonna gőzt termelő be­rendezés a Szovjetunióban készült, és a Hő­erőmű negyedik energiaforrása lesz. Az ed­dig épült három kazán mindegyike 210 t/ó. teljesítményű, az első kettő már termel, a harmadik próbaüzeme ezekben a napokban fejeződik be. 15 millió forint megtakarítás Vadas Zoltánnak, a Vaskohászati Kemen­ceépítő Vállalat mérnökének „Új hűtőelem­­konstrukció kifejlesztése” c. újítása a mar­tinkemencék hőveszteségének és a vízszük­ségletnek a problémájával foglalkozik. Körül­belül 15 millió forint értékű szén megtaka­rítását teszi lehetővé. Első: a nagyadócső brigád Az Egyesült Izzó Adócsőgyárának 38 bri­gádja közül a nagyadócsöveket szerelő kol­lektíva érte el a legkiemelkedőbb teljesít­ményt 1964-ben. VASAS Összpontosított és gyorsabb beruházások (Folytatás az 1. oldalról.) húzás indul. A kohászatban mindössze egy értékhatáron felüli beruházást kezdenek. Ez a Dunai Vasmű Lőrinci Hengerművének normalizáló kemenceépítése, amely csak­nem 50 millió forintba ke­rül. A gépiparban 6 beruházás megvalósítását kezdik meg. Ebből 3 öntödei fejlesztés, egy földgázbevezetés és egy vidéki ipartelepítés. A gépipari beruházások közül különösen nagyjelentő­­ségűek az öntödék fejleszté­sére fordított költségek. En­nek keretében több mint 200 millió forintos költséggel fej­lesztik az öntödei Vállalat győri acélöntödé­j­ét, amely azt eredményezi, hogy éven­ként előreláthatólag 10 000 tonnával növekszik az acél­­öntvény-termelés. Az öntö­dei Vállalat soproni temper­­öntödéjének rekonstrukciója mintegy 200 millió forintot igényel. A befektetés ered­ménye: évenként 8,5 ezer tonnával növekszik a tem­­peröntvény-termelés. Csak­nem 40 millió forintot fordíta­nak a Ganz-MÁVAG-gyár könnyűfém-öntödéjének fej­lesztésére, amellyel 3000 ton­nával növekszik évente a különféle öntvények előállí­tása. 1965-ben újabb üzemekben kezdik meg a földgáz hasz­nosítását. A Diósgyőri Gép­gyárban 12,5 millió forintot fordítanak a kevertgáz fel­­használás (kohógáz, földgáz) bevezetésére. A vidéki ipar fejlesztése A vidéki ipar fejlesztésé­re is jelentős összegeket for­dítanak. Csaknem 150 millió forintba kerül a Villamos­berendezés és Készülék Mű­vek Világítástechnikai Válla­lata kaposvári gyáregységé­nek beruházása. Ebben az üzemben a befejezés után évenként mintegy 260 millió forint értékű különféle vilá­gítási és villamossági cikket gyártanak. A majdnem 90 millió forintba kerülő, és a kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár rekonstrukcióját, il­letve bővítését szolgáló beru­házás mintegy 270 millió fo­rint évenkénti termelésnöve­kedést jelent vegyipari be­rendezésekben. A beruházásokban új irányt jelent az, hogy megkezdő­dött a vegyipari gépgyártás fejlesztése, valamint az, hogy az anyagi lehetőségekből a lehető legnagyobb részt for­dítják az öntödék fejlesztésé­re. Jelentős összeget, minte­­egy 100 millió forintot fordí­tanak 1965-ben az öntödék kisgépesítésére. Ez a leggyor­sabb és leghatékonyabb esz­köze a termelékenység eme­lésének, ezért ennek a beru­házásnak már 1965-ben ered­ményeznie kell a kapacitás bővítését. Az esztendő feladata, hogy már most előkészítsék mű­szakilag, gazdaságilag a tervellátottság szempontjá­ból a közúti járműgyártás nagy beruházásait Igen fon­tos az is, hogy a lehető leg­gyorsabban valósítsák meg a földgáz hasznosítására fordí­tott beruházásokat, az új energiahordozók felhasználá­sa érdekében. A legfontosabb feladat az operatív ellenőrzési rendszer kialakítása a beruházási ter­vek teljesítésének segítése ér­dekében. A minisztérium ve­zetői az év folyamán szemé­lyesen ellenőrzik a fonto­sabb beruházásokat, és a helyszínen nyújtanak segítsé­get a felmerült akadályok, nehézségek leküzdésében. Somogyi László A CS. CS. kezdeményez A Csepeli Csőgyár dolgozói hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából szo­cialista munkaverseny-válla­­lást tettek és csatlakozásra szólították fel a Csepel Mű­vek valamennyi vállalatát. Célul tűzték ki: fejlesztik a gazdasági és társadalmi veze­tés munkáját; javítják a gyártmányok minőségét és a termelés programszerűségét; növelik a munka termelé­kenységét és csökkentik a termelés költségeit; fokozot­tabban gondoskodnak a dol­gozók jobb munkakörülmé­nyeiről és felkészülnek a III. ötéves műszaki fejlesztési terv teljesítésére. A célokat nem általában fo­galmazták meg, hanem a röz­­gyűléseken konkrét vállalá­sokat tettek a csőgyáriak. Vál­lalták például, hogy a II. osz­tályú csövek gyártásának csökkentésével 750 tonnával több I. osztályú terméket ad­nak; 95 százalékról 98 száza­lékra növelik a programsze­rűséget; a balesetek számará­nyát 7,5 ezrelék alá csökken­tik; gépesítéssel és a beruhá­zások gyors befejezésével a termelékenységet 5—10 száza­lékkal növelik._ 1945-ben, húsz évvel ezelőtt az első szabad május 1-re ké­szülődés napjaiban a csepe­liek kezdeményezték hazánk­ban elsőnek a szocialista munkaverseny-mozgalmat. A cél akkor az újjáépítés meg­gyorsítása volt, most, második ötéves tervünk, eredményes befejezése. Minden bizonnyal, ezt is sikeresen teljesítik. Külföldre — tapasztalatért A Dunai Vasmű Hideghengerművének épít­kezése befejezéséhez közeledik. Az üzem leen­dő dolgozóinak szakmai felkészítése nem kis gondot jelent. Ezért sok fizikai és műszaki dolgozót küldtek és küldenek külföldi tanul­mányútra — Csehszlovákiába, a Német Szö­vetségi Köztársaságba, a Szovjetunióba és Lengyelországba. Csupor és Pepi a fémbútorban A Fémbútor- és Drótszövetgyárban fenyő­­ünnepélyt tartottak a Nőtanács és a szak­szervezet rendezésében. Több mint száz gyer­mek és szülő gyűlt össze, akiket László Jó­­zsefné szk szervezőtitkár köszöntött. Réder József és Dobor József műkedvelő bohócok vidám tréfáikkal igen jól szórakoztatták a kis vendégeket. SZABÁLYTALAN INTERJÚ (Folytatás az 1. oldalról.)­dásnak, az emberibb életnek, a műveltségnek. Nem könnyű e szándékot megvalósítani, de már némi eredménnyel büsz­kélkedhetünk. Tizenkét köz­ségből, illetve városból jár­nak ide dolgozóink, Nyíregy­házától Debrecenig, s 53 szá­zalékuknak nincs meg az ál­talános iskolai végzettsége. De már három éve van kihe­lyezett iskolánk, s mi több: második évfolyama a gép­ipari technikumnak. Ezenkí­vül a szakkörök sora mű­ködik: táncklub, irodalmi és szatirikus színpad, fotoszak­­kör, lövészklub, bélyeg- és rádiós szakkör, ének- és ze­nekar... — Nagyon szép mindez, de hogyan? Itt vagyunk a „pré­­rin”, húsz-harminc kilomé­terre a nagyobb városoktól, s közben a falvak, tanyák is messze esnek egymástól. Mi­képpen oldják meg a közle­kedést? — Valóban, ahhoz, hogy az emberek művelődhessenek, gondoskodnunk kellett az utaztatásukról. Tehát úgy kellett egyik-másik rendez­vényt megszervezni, hogy az kapcsolódjék a vonatok me­netrendjéhez. Ha pedig to­vább elhúzódik valamely fog­lalkozás, megbeszélés vagy tanácskozás, akkor az üzemi buszjáratunk indul el este Téglás, Hajdúhadház, Bocs­­kai-kert, Debrecen útvona­lon, így aztán vacsorára min­denki hazaér... (Ezután olyan gondokról beszélgettünk, amit ígéretem köt nem tárni a nyilvánosság elé. Mondhatnám úgy is, inkább belső és hangosan ki­mondott vívódásnak voltam tanúja egy olyan közösségi vezető részéről, aki a leg­többet és legjobbat szeretné adni a gondjaira bízott em­bereknek, de az nem mindig sikerül. S elsősorban nem is a szűk lehetőségek, hanem a szűkre szabott hatáskörök és a mindent szűk keretek­ kö­zé szorító jogszabályok miatt. S ebből következik az a fel­fogás: ha valaki nem csinál semmit, nem követ el hi­bát, nyugodt, kényelmes éle­tet élhet!) DE ITT A HIM-BEN NEM KEDVELIK a nyugodt életet. Mindig töprengenek valami új megoldáson, ami előbbre viszi a dolgokat. Ezért ha­tározták el két éve, a tava­lyi bérszabályzatot oly mó­don terjesztik elfogadásra, hogy abban a legteljesebb mértékben érvényesüljön az ösztönzés a tanulásra. Hatá­rozzák meg, hogy a nem szakképzett, de fontos mun­kakörökben milyen iskolai végzettség szükséges. Termé­szetesen a törvényesség be­tartásával, az ismert KGM- irányelvek alapján. — A felső szervek­­jóvá­hagyták a bérszabályzatot — magyarázza Fenyvesi elvtárs —, csak akkor ijedtek meg, amikor az életben is alkal­mazni kellett volna. Adódott egy rettenetesen buta ügyünk. Két éve folyik itt a küzde­lem az írástudatlanság fel­számolásáért, kissé kilátás­talannak tűnt, mert a ta­nyavilág szüli az „utánpót­lást”. Történetünk idején már az analfabéták egy ré­szét megtanítottuk a szük­séges ismeretekre, de az egyik dolgozónk kötötte ma­gát: az istennek sem haj­landó... Pedig a keresete két és fél ezer forint volt. S ha tanfolyamra hívtuk, azzal vágott vissza, neki pénzre van szüksége, műszak után vályogot kell vennie. — Talán szégyellt meglett emberként az iskolapadba ülni? — Erre is gondoltunk. Meg­vásároltuk számára a köny­vet, füzetet, s én személyesen vállalkoztam rá, hogy meg­tanítom írni-olvasni. Egyszer­­kétszer jött és aztán elma­radt. Példája rossz hatás­sal volt a többiekre, s ami­kor a vezetők a bérszabály­zat adta lehetőség szerint ál­­­lapították meg a bérét, per­sze némileg alacsonyabban, emberünk a rádióhoz for­dult, levelet íratott a felső szervekhez, és megmozdult az egész társadalom... — Végre megtanították írni-olvasni az illetőt? — Azt nem, de az iparigaz­gató utasította a vállalatot: „a bérszabályzat törvénytelen részét hivatalosan hatálytala­nítsák”, így most már csak egy általános szövegrész utal a tanulás fontosságára. A VÁLASZTÁSI ELŐKÉ­SZÜLETEKRŐL akartam anyagot gyűjteni, amint azt jeleztem a bevezetőben, s most a cikk végén látom, hogy amiről írtam, az tu­lajdonképpen a legteljesebb „felkészülés”. Hiszen hosszú évek, hónapok munkája fek­szik az eddigi eredmények­ben, amelyek közé a techni­kum, az esti iskola is tartozik, de a szaklap előfizetőnek megnégyszerezése is. S jól­lehet, a beszámolókban erről nem esik szó, mindössze az adatokat sorolják majd, még­is nagy és lelkesítő dolog az, hogy a hajdúsági homo­kon is él, dolgozik az embe­rek felemelkedéséért a szak­­szervezeti mozgalom. — ede — 1965. JANUÁR Kozma István olimpiai bajnok: Tokiói élmények is. A város Tokahaméval együtt 70 km hosszúságban, 35 km szélességben terül el Lélekszáma egyenlő Magyar­­országéval. Érdekessége: Nincs egy házszám, nincs egy utcanév! Zónákra van osztva, semmi több. A leveleket, cso­magokat a legritkább esetben viszik házhoz. Be kell menni a postafiókba értük. Névjegy­­kártya? Furcsa japán betűk, plusz angol felírás. Hátlapján térkép! Igen, az! A tulajdonos lakása X-szel bejelölve, vala­mint vonalak, hogy lehet meg­közelíteni. A közlekedés: fárasztó! Bal­oldali közlekedés, rengeteg autó. Egy tokiói nem azt mondja, hogy pl.: 8 órára jö­vök! Nem! 7 órakor indulok. Ehhez további kommentár nem szükséges! Itt is történt haladás, főleg az olimpia miatt. Új, gyönyö­rű utak épültek a régi úttes­tek felett 2—3 emelet magas­ságban. Vékony, vasbeton osz­lopok tartják ezeket. Az új Erzsébet-híd budai hídfőjénél van ehhez hasonló. Persze, sokkal kisebb magasságban. A város belseje, a City! Itt nincsenek lakások. Hivatali épületek, áruházak és szórako­zóhelyek. Bárok, bárok, mil­lió neonfény. A legszebb és legvariációsabb neon­reklá­mok, és mind jók. Az ember ezek után Pesten nem érti, hogy egy egyszerű Háztartási Bolt felírásból miért nem vi­lágít a fele­? A technika csodái az apró zsebrádiótól az egysínű vas­útig. Ez több méter magasság­ban fut egy keskeny sínen, 120 km-es sebességgel. A To­kió—Osaka közti express, igaz, hogy rendes sínpáron, de 220 km-es sebességgel robog. Fen­tebb említettem a sok Night- Clubot, Drink-bárt, mulató­kat. Egész Európában nincs annyi. Mégsem irigylem őket, hiszen az átlag életszínvonal jóval alacsonyabb, mint Euró­pában. Ezért is tudják lefa­ragni a világszínvonali árakat, mert igen olcsó a munkaerő. Az európai munkás egy hét alatt keres annyit, mint a japán egy hónap alatt. A nők ugyanazért a munkáért, mint a férfiak , csak 65 százalékot kapnak! Ezért van az, hogy főleg csak rizst esznek egy kevés hallal. (Ha csak ennyi enni­valót kapnék naponta, hát eléggé lesoványodnék!) Ezért itt be is rekesztem a beszámo­lót Tokióról, s általában Ja­pánról, már csak azért is, mert ennél többet nem tudtunk meg ebből a titokzatos világ­ból. Október 28. Hazajövetel. Azért szép volt itt. Béke ve­led, felkelő nap országa! Sa­­yonara! Ez nemcsak pusztán viszontlátást jelent! Érzékeny búcsút is! Hát, sayonara! Három súlyosabb ember, Ecser Károly, Varjú Vili és jómagam panaszkodott. Nem fértünk el az ülésen (kényel­mesen). Segítenek. Elöl, a sza­lonban kaptunk helyet. Itt Máté doktor, a KLM magyar képviselője azt is elmondta, amire a benn ülő 130 társunk nem is gondolt. Másfél óra múlva vihar lesz. Ügy lett! Némi szerencsénk volt. Hát­szelet kaptunk. Az eddig 1150 kilométeres , sebesség­gel haladó gépünk egysze­ribe 1150 km­-es sebességre kapcsolt. Remegett a hatalmas fém test. Pár órás halálféle­lem, aztán leszállás — Alaska! Itt tudtuk meg: a hátszél se­gítségével világcsúcs alatt tet­tük meg a Tokió—Alaska utat. Hát, ez nem volt valami nagy öröm! Innen sima út Amsterdam­ig! Leszállási nehézségek. Ta­lán jobb is, ha nem részlete­zem Némi késés után, irány — Budapest! A gép méltóságteljesen le­száll. Többen megcsókolták a sikeres földreérés után! Kiszállás! Csak akkor tud­tuk meg: az ország szíve együtt dobbant velünk azok­ban a napokban. Köszönjük. Köszönjük a szép fogadta­tást! Ezek után nem marad más hátra, mindenkinek bé­kés, boldog új esztendőt kívá­­­nok az olimpiai csapat nevé­ben is!

Next