Vasas, 1968 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

1968. JANTÁR Az első esztendő Dr. Horgos Gyula, kohó- és gépipari miniszter nyilatkozata Lapunk decemberi számában közöltük a nyilatkozat első részét, amely a minisztérium és a vállalatok közötti kapcsolattal foglalkozott. Horgos elvtárs ezúttal arra a kérdésre adott választ: milyen feladatokat kell megol­da­nitok a vállalatoknak 1968-tól kezdve, az új körülmények­nek megfelelően? — A gazdaságirányítás új rendszerében kulcskérdés ez önálló vállalati gazdaságpolitika kialakítása és érvé­nyesítése — mondotta a miniszter elvtárs. — Alapvető követelmény, hogy a vállalatok gazdaságos tevékenység­gel járuljanak hozzá a társadalom szükségleteinek kielé­gítéséhez. Éppen ezért az alapvető célok meghatározása mellett fontos az eszközök és módszerek megfelelő kiala­kítása és felhasználása. Miután a népgazdasági tervek lebontása megszűnik, még nagyobb jelentősége lesz a vállalati tervezésnek. Előtérbe kerül a különféle gazdasági folyamatok elem­zése, az igények és lehetőségek tüzetesebb megvizsgálá­sa. Különösen nagy jelentőséget nyer a vállalatok piaci kapcsolata. A kiinduló alap: az értékesítési terv.­­Elké­szítéséhez megfelelő piaci elemzésre, a piaci igények reális értékelésére van szükség. Rendkívül fontos ez, hiszen a piaci igényeik válto­zása nagyobb mértékű profilváltoztatást is vonhat maga után. Nem lenne helyes, ha a gazdaságtalan és eladha­tatlan gyártmányok miatt kiszorulnának a termelésből a sokkal gazdaságosabb és keresettebb termékek. A döntéshez természetesen alapos kereskedelempolitikai számításokat kell végezni, s részletes információk alap­ján elkészíteni az analízist. Szükség van korszerű válla­lati értékesítő szervre is, hiszen a vállalatok helyzete egyre inkább az értékesítési eredményektől függ. Az új gazdaságirányítási rendszerben senki sem biz­tosít vevőt a vállalatok termékeire. Iparunk — a kölcsönös előnyök elve alapján — a jövőben is szándékozik kereskedni a­­kapitalista piacon. Ez ugyancsak fokozott felelősséget hárít a válla­lataikra a szabadabb importgazdálkodás, a legnagyobb fokú im­­portta­karékosság és a tőkés kivitel fokozásának érvénye­sítése szempontjából. A nemzetközi munkamegosztásban való aktívabb részvétel érdekében növelnünk kell a gépipari termé­kek versenyképességét. E területen máris tapasztalható, hogy a vállalatok — piaci elképzeléseik jobb érvénye­sítése érdekében — előnyben részesítik a rövid átfutási idejű fejlesztést és hatékonyabban kapcsolódnak be a licencek vásárlásába. A kutatóintézetektől is rövidebb átfutási idejű kutatásokat rendelnek meg. Ez a tenden­cia oda vezethet, hogy csökken a kutatóintézetek és a vállalatok közötti szerződések száma. Vannak olyan aggodalmak is, hogy a rövid átfutási idejű kutatások nagy száma miatt majd háttérbe szorul­nak a távlati kutatási igények. Ezeknek az elhárítása a minisztérium feladata lesz. A piaci mechanizmushoz hozzátartozik a termel® és fogyasztói árak kérdése is. Ezzel kapcsolatban a vi­szonylagos árstabilitás érdekében a gépipari termékek igen nagy hányadánál a maximált árforma mellett dön­töttünk. Maximált árformát kellett alkalmazni nemcsak a végtermékeknél, hanem a vertikális termékeknél is. Így például a járműiparban a nagy törzsegységek, a hír­adás technikában pedig az alkatrészeik árainak többségét kellett maximálni, mivel a végtermékek árai is maxi­máltak. Ezzel lényegében azt kívántuk elérni, hogy a szerelő váll­alatok ne legyenek kiszolgáltatva az alkat­részgyártóknak. Alapos műszaki és közgazdasági megfontolást igé­nyelt az arányok helyes kialakítása. Egy példa: az Egye­sült Izzó által gyártott csövek belföldi árait felemeltük az exportár szintjére, hogy ezzel is ösztönözzük a válla­latot a belföldi igények kielégítésére. Ugyanakkor a fél­vezetők árát csökkentettük, hogy a fejlesztést a tra­nzisz­­torizálás és a miniatürizálás irányába ösztönözzük. Több példa igazolja az árreform problémáinak sok­oldalúságát Hangsúlyozom azonban, hogy a vállalatok­nak a nyereséget nem a produktivitás nélküli árnövelés­sel, hanem a műszakilag fejlettebb, új termékek kibo­csátásával és gazdaságosabb gyártáséval kell biztosítani. Azért tartom szükségesnek, hogy erre felhívjam a figyel­met, mert az új gazdaságirányítási rendszer előnyeit és hátrányait egyaránt a vállalatok fogják érezni. A meg­tervezett nyereség realizálását az állam nem garantálja! Somogyi László Budapest A­z esztendő kezdetén előttünk az új gaz­daságirányítási rend­szerrel kapcsolatos szakszervezeti feladatok so­kasága. Több vonatkozásban anyagi alapokat igényel a szakszervezeti munka is. A mozgalom pénzügyi bevéte­leit és kiadásait foglalja ma­gában a költségvetés, amelyet a központi vezetőség és az el­nökség megtárgyalt és elfo­gadott. Az idei év a szakszervezet pénzügyi tevékenységében is jelentős változásokat eredmé­nyez. Megnövekedett az alap­szervezeteknél a tagdíjból közvetlenül visszatartható rész, 35 százalékról, a vasas­szakszervezetben 53 százalék­ra. Ezzel együtt nagymérték­ben nőtt a választott testüle­tek hatásköre, döntési joga, felelőssége a pénz felhaszná­lását illetően. A tagdíjaik teljes elosztása 1968-ban a következőképpen alakul: 50 százalék alaprészesedés, amelyet minden, bélyeget vá­sárló alapszervezet megkap, 3 százalék többletrészese­dés, amelyet ugyancsak az alapszervezetek kapnak meg. (A MÜM-intézetek például 75 százalék alaprészesedést kapnak, az ipari tanulók ala­csony tagdíjjárulékot figye­­lembe véve.) 3 százalék jut a központi költségvetésből a nyugdíjas üdülők fenntartására (Nor­mafa út, Alsógöd), valamint a felszabadulás előtti, ala­csony nyugdíjjal rendelkező uránjaink hűségjutalmára, a központi budapesti nyugdí­jas csoport működtetésére. 2 százalék a tisztségviselők oktatására, továbbképzésére fordítandó összeg. 2 százalék a szakszervezet nemzetközi munkájára (a nemzetközi szolidaritási moz­galomhoz való hozzájárulás). 15 százalék a kiemelt kul­turális intézmények, iskola­­központ céljára, a gyermek- és családos üdültetés fejlesz­tésére, a minőségi sport tá­mogatására előirányzott rész. Ezen belül például 1968— 1970-es években egy 400 sze­mélyes modern gyermeküdü­lőt épít a szakszervezet Ba­­latonzamárdin, 16 milliós költséggel, s egy 600 szemé­lyes családos üdülőt Balaton­­szemesen, 36 millió for­intért. Ez utóbbit vállalati eszközök bevonásával kiegészítik. 13 százalék a szakszervezet központi apparátusának fenn­tartási, működési költsége, 12 százalék pedig az a hoz­zájárulás, amellyel a vasa­sok a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa költségvetéséhez kapcsolódnak. Mindez együttesen a költ­ségvetés 100 százaléka, amely 92,5 millió forint. De tudni kell azt is, hogy ez az összeg a mintegy 450 ezer szervezett vasas dolgozó 1968. évi tag­­díjbevételének tervszáma, terveinkben pedig országosan 92 százalékos szervezettség és 95 százalékos tagdíjmorál szerepel. Igen érdekes képet mutat az alapszervezetek költségve­téseinek összesítése. A fel­­használásra kerülő 49 millió forint megoszlása a követke­ző: 38 százalék jut szakszerve­zeti segélyekre (születési, te­metési, rendkívüli segélyek), 17 százalék kulturális, 6 százalék egyéb szociális célra, 4 százalék a sportnak, 10 szá­zalék szervezési és ügyviteli feladatokra, 25 százalék a függetlenített és tiszteletdíjas tisztviselők illetménye, vala­mint az ezzel kapcsolatos já­rulékok. Ha a segélyezésre előirány­zott összeget, a 18 millió fo­rintot tekintjük 300 forintos átlagot számítva, 60 ezer szakszervezeti tag segélyét jelenti. Ha ehhez hozzászá­mítjuk a tagság részére egy esztendőben kiadott 40 ezer kedvezményes szakszervezeti üdülőjegyet­, megállapítható, hogy évenként 100 ezer tag, össztagságunk egynegyede vagy többszöröse pénzjut­tatás formájában visszakapja befizetett tagdíját. A feladat: a jövőben az alaposabb, át­gondoltabb, igazságos elosz­tás megvalósítása, amely a nevelő, agitációs munkát erő­sítheti. Mivel a szakszervezet sok­irányú tevékenységén belül a pénzügyi munka érzékenyen érinti, emiatt rendkívül ér­dekli is a tagságot. E jogos érdeklődést kell kielégíteni a nyilvánosság biztosításával és a felhasznált pénzek társa­dalmi ellenőrzésével. Az ellenőrzés pénzügyi vo­nalon háromsíkú, alapja az alapszervezet számvizsgáló bizottsága. E választott testü­letnek a helyszínen, az adott­ságok teljes ismeretének bir­tokában, rendszeresen, min­den területre kiterjedően kell ellenőriznie a felhasználást. Munkájához központilag biz­tosítottuk a szükséges okta­tást, az írásos anyagokkal va­ló folyamatos tájékoztatás, a feladatokat és a munkamód­szert illetően is megoldott. Feltétlenül szükséges, hogy tevékenységéről, az ellenőrzé­seik tapasztalatairól a tagsá­got legalább félévenként tá­jékoztassák. A beszámolók­ban szerepelnie kell a szerve­zettség, a tagdíjfizetés, a se­gélyezés, az üdültetés, a pénz­ügyi fegyelem tárnáinak. Az ellenőrzési munka má­sodik lépcsőjében az országos nagyvállalatok szervezetében a választott, irányító szak­­szervezeti testületen belül épült ki az ellenőrzés. Orszá­gos viszonylatban mintegy 59 társadalmi ellenőr segíti a számvizsgáló bizottságok munkáját, s nyújt számukra gyakorlati segítséget. Végül harmadik síkon jelentkezik a központ függetlenített ellen­őri csoportja, amely a segít­ségadáson felül, az éves, rendszeres, tételes ellenőrzés feladatát is ellátja. A szakszervezeti pénz kö­zösségi pénz, úgy kell fel­használni, hogy együttesen szolgálja az egyéni és a tár­sadalmi érdeket. S e célkitű­zés gyakorlatban való érvé­nyesülését, elbírálását a tag­ságra kell bízni, amit a szám­­vizsgáló bizottságnak minde­nütt lelkiismeretes, jó mun­kájával kell elősegítenie. Bihari Rudolf Mire költjük? Költségvetés és ellenőrzés VASA* Barátainknak írta*. Henrik Calka, a Lengyel Fémipari Szakszervezet elnöke A lengyel vasasok, valamint szakszervezetünk veze­tőségének nevében tolmácsolom a magyar vasasoknak testvér üdvözletünket. Mindenekelőtt szeretném bemutatni szakszerveze­tünk munkáját, valamint azt a szívélyes, testvéri együtt­működést, amely összeköt bennünket. Egyik jellemzője az is, hogy ugyanebben az időben jelenik meg a „META­­LOWIEC” című folyóiratunkban az Önök főtitkárának, Nemeslaki Tivadar elvtársnak a cikke is. A közeljövőben kerül aláírásra szakszervezeteink kö­zött az 1968-as évre az együttműködési szerződés, vala­mint realizálásának programja. NYOLCSZÁZEZER VASAS Történetünkhöz hozzátartozik, hogy a Fémipari Szakszervezet 1908-ban alakult meg. Előzőleg az egyes vállalatoknál a különböző szakmai csoportok még nem voltak kellőképpen megszervezve. Szakszervezetünk 1908-tól 1944-ig különböző viszontagságokon ment ke­resztül és igazi tevékenysége csak a közelmúltban tudott kifejlődni. A magyar Vas-, Fém és Vi­l­lamosenergiai­pari Dolgozók Szakszervezetéhez hasonlóan minden eszköz­zel erősítjük a munkáshatalmat és a legteljesebben szol­gáljuk tagjaink érdekeit. A 622 vállalatnál és intézmény­nél 800 ezer szervezett vasas dolgozik, köztük 185 ezer nő, továbbá 330 ezer a 30 éven aluli fiatal. Szakszervezetünk területileg 14 kerületre van osztva és 652 üzemi bizottságunk működik, ez utóbbiakból, 102­ dolgozónk függetlenített. 424 vállalatnál működik üzemi tanács, amelyek felett a felügyeletet szakszervezetünk gyakorolja, ezenkívül munkás-önkormányzati konferen­ciákat is tartunk. Mind a jogokat, mind pedig a köte­lességeket országgyűlésünk (SEJM) rendelete határozza meg. TERVEINK ÍGY KÉSZÜLNEK A minisztérium terveinek kidolgozásában, valamint a tervek felosztásában az egyes egyesülések között, te­vékenyen részt vesz a szakszervezet vezetősége. Az egye­sülések terveinek kidolgozásában pedig részt vesz a szálk­szervezet felelős dolgozója, legtöbbször területi (ke­rületi) elnöke. Két szakaszban történik a műszaki-gazdasági int­éz­kedési tervek kidolgozás­a a vállalatoknál. Az első sza­kaszt májusban néhány bázisadat és a belföldi megren­delések alapján készítik el, figyelembe véve a beérkezett és a még várható export­rendeléseket A fenti intézke­dési terv alapján a vállalat több alternatívát készít az éves tervből, egyidejűleg figyelembe véve, hogy melyik a legjobb a vállalat, valamint a népgazdaság számára. Az országgyűlés (SEJM) megfelelő szakbizottságainak megtárgyalása után a népgazdasági tervet a kormány az országgeyűlés elé­ terjeszti jóváhagyás Végett­­ Novem­ber végén öszehívják az Egyesülések Kollégiumát, ahol aztán a tervet átadják a vállalatok igazgatóinak. A ka­pott feladatok többnyire megegyeznek a vállalatok által az első szakaszban kidolgozott alternatívák egyikével. A munkás-önkormányzat konferenciája a vállalat vezetősége által ki­dolgozott két tervet hagyja jóvá: 1. A jövő évi műszaki-gazdasági intézkedési terv teljesítésére vonatkozó intézkedéseket, valamint a követ­kező évi terv előirányzatait. 2. Az üzemi dolgoz®s jövő évi szociális szükségleteire vonatkozó intézkedéseket, valamint a következő év ilyen irányú terveit. De mindaddig nem hívják össze a konferenciát, amíg a fent ismertetett két tervet az üzemi tanács speciális bizottsága a realitás szempontjából át nem vizsgálta. Az egyes vállalatok gazdasági eredményeitől függő­en a nyereség egy részéből visszatérítést kapnak a dol­gozóik számára, az úgynevezett vállalati alapba, amely­nek nagysága a minisztérium szintjén 1966-ban a kifize­tett globális béreknek öt százaléka volt. Az új esztendő alkalmából kívánok a magyar vasa­soknak és a szakszervezetük Központi Vezetőségének az 1998. évre sok sikert a munkában és hazájuk javára. Varsó Interjú a Rue Jordans-n­ ­A Rue Jordans patinás házainak egyikén a kapu mellett kis réztábla látható, rajta a felírás: Belga Fém-, Ipari Munkások Szakszervezete. Percnyi pontossággal lé­pünk be a csendes előcsarnokba, s alig némi várako­zás után, már jön is elénk Decoster úr, a Szakszervezet gazdasági szakértője.) — Elöljáróban engedje meg, hogy megköszönjem szí­vességét. A rendelkezésre álló idő olyan rövid, hogy erre a találkozóra csak azért kerülhetett sor, mert ilyen ru­galmasan alkalmazkodott időbeosztásomhoz. De nem akarom feltartani sokáig, ezért megkérném, foglalja össze, hogyan ítéli meg Ön, mint a szakszervezet gaz­dasági szakértője, a jelenlegi belga gazdasági helyzetet. — Belgium gazdaságát 1967 első hónapjaiban alap­vetően az jellemezte, hogy a már évek óta tartó gazda­sági expanzió, ha számottevően csökkenő ütemben is, de folytatódott Ez alapjában véve pozitív jelenség, de mindjárt hozzá kell tennem, hogy értékéből sokat von le az, milyen forrásokra támaszkodott ez az expanzió. Elsősorban az export fokozódása játszott közre, az ex­panzió folytatásában, másodsorban pedig az állami fo­gyasztás növekedése. Ezzel egyidejűleg viszont a ma­gánszektor beruházásai csökkentek, és ugyancsak vissza­estek a magánfogyasztás indexei is. Mindezek együttes hatására az ipari termelés, ha lassan is, de növekedett A beruházások csökkenése következtében, no meg ter­mészetesen a magánfogyasztás csökkenése is közreját­szott ebben, az import csökkent, s ennek hatására az or­szág kereskedelmi mérlege szemmel láthatóan javult . Ezt mutatják a statisztikák. De hogyan érzékeli ezt a tendenciát az utca embere? — A fogyasztói árak érezhetően tovább emelkednek. Emellett meglehetősen nyugtalanítja a közvéleményt, hogy mivel a belső kereslet csak nagyon mérsékelten emelkedik, gazdaságunk fejlődése elsősorban a külföldi piacoktól függ. — Ha már a külföldi piacokról beszélünk, nem hi­szem, hogy túlságosan derűsek a körülmények. Hiszen ismeretes, hogy az egész Nyugat-Európában, de a Közös Piacon belül különösen a gazdasági fejlődés üteme le­lassult. — Valóban. Mivel a külföldi piacokon kilátásaink nem éppen biztatóak, 1968-ban a gazdasági expanzió gyen­gülésével lehet számolni. Egyébként ezt tanúsítja a kor­mány hivatalos gazdaságpolitikája is, amikor feltöz­ülés­nek a gazdasági növekedés biztosítását, a költségek és az árak stabilizálását, valamint a strukturális pangás érintette területeken a beruházási tevékenység fokozását tartja. — A jelen gazdasági helyzet érthető. De miben lát­ja ön a kibontakozás lehetőségeit? — A kibontakozást új iparágak megteremtésében kell keresni. Az ország energia szerkezete, ha lassan is, de változik. Antwerpenen keresztül nagy mennyiségű kőolajat importálunk, s az olajfinomítókat az ország északi területein építettük és építjük fel, mert ily módon szállítási költségeket takaríthatunk meg A következő évek feladata, hogy az erre a bázisra felépülő vegyipart fejlesszük, hogy a strukturális válságból fakadó munka­­erőproblémáikat a lehető legkisebb zökkenőkkel tudjuk megoldani. — Bocsásson meg, hogy közbevágok, de ha már munkaerő problémákat említett, hogyan áll ezen a terü­leten belül? — Meg kell mondanom, hogy minden igyekezetünk ellenére a munkanélküliség, ha nem is gyorsa­n, de nö­vekszik. Ennek különböző okai vannak, részben szezo­nális, vagyis olyan okok, amikor a termelés jellegéből fakadóan két-három-négy hónapig egyes üzemek terme­lése csökken, például a divat­iparágakban és az élelmi­szeriparban, részben konjunkturális, vagyis az egész nyu­gat-európai gazdasági élet lanyhulásával összefüggő okok. De a legfontosabb oka a munkanélküliség növe­kedésének a strukturális válságban jelölhető meg, vagy­is abban, hogy egyes iparágak megöregedtek, nem ver­senyképesek többé, a helyükbe lépő új iparágak pedig még nem fejlődtek ki eléggé és főleg az ország más te­rületein fejlődnek. Megjegyzem még, hogy az inflációs gazdaságfejlesztés politika hosszú időn keresztül elfedte a munkanélküliség növekedésének tényét, és csak most bukkant felszínre, amikor a kormány kénytelen volt gazdaságpolitikáján néhány helyen változtatni. — Köszönöm a találkozást, köszönöm az interjút Orbán Attila , Brüsszel

Next