Vasas, 1970 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
2 A kongresszusi munkaverseny nyomában... Ok és alkalom nem hiányzik az ünnepléshez, a felajánlásokhoz, a munkaversenyhez 1970-ben. Hónapokon át készültünk a jubileumi ünnepségekre, a Lenin-centenáriumra, s most, a versenylendület „átmentése” után a közelgő pártkongresszus előtt tisztelegnek a brigádok. Ok és alkalom tehát van a munkára bőven, s ehhez — sajnos — az idei árvíz is szolgáltat plusz „indokot”: az egyszázalékos nemzeti jövedelem-emelés már országos program. Hol, milyen a készülődés? — erre kerestük a választ .,, A SZIM Kőbányai Gyárában összegezték a tennivalókat. A termelési felelős — fiatal művezető, Nádas György — egy külön vállalást tesz elém: számok, összegek — és módszerek. Nézzük a tényeket. A kongresszusi különvállalás előtt szólni kell az éves feladatokról. Ha a számok nem csalnak, akkor a kőbányai gyárban a befejezett termelési érték 5,5 százalékkal fog emelkedni, s ez 8,7 millió forinttal lesz több a tavalyinál. Tíz nagypontosságú szerszámgéppel és 68 egyetemes esztergával készítenek többet, mint az elmúlt évben. A teljes termelési érték 4,9 százalékkal nő, a termelésnövekedést teljes egészében termelékenységből „hozzák”. Ezután került sor a kongresszusi külön vállalás megfogalmazására. Ezek szerint a befejezett termelési terven felül elkészíte-nek hét különféle esztergagépet 1,3 millió forint értékben, új technológiát dolgoznak ki, több gépet ezek szerint szerszámoznak fel — további háromnegyed millió forint értékben. A gyár éves befejezett tervét a vállalás figyelembevételével 1,1 százalékkal túlteljesíti. A fenti „többletből” négy gépet exportálnak másfél millió forint értékben. A gyárban természetesen nem elégedtek meg ennyivel, azonnal megkeresték a választ a „hogyanra” is. Mit tesznek? Többek között az E2N gép szerelésénél felülvizsgálják az eddig használt szerszámokat és készülékeket és tovább bővítik azok számát. Bővítik a forgácsolási kapacitást, kiterjesztik a zsugorbronz és porkohászati úton előállított alkatrészek felhasználását. A gyártmányok gazdaságosságának javítására kísérleti gyártást végeznek az esztergaállványra (RE—250) hegesztett kivitelű gyártására. A festőműhely kapacitásának növelése érdekében nagy teljesítményű festékszóró berendezést állítanak üzembe, a kooperáció csökkentése érdekében pedig agyedző berendezést létesítenek. Kétoldalú együttműködési szerződést kötnek a fejlesztési intézettel új technológiák kidolgozására, új gépek beállítására — és sorolhatnánk. De ez még nem minden; tudják, hogy a munkaszervezésnek igen nagy a jelentősége. Erről sem feledkeznek meg. Az öntvényellátás érdekében a Soroksári Vasöntödén kívül szerződést kötnek a VÖCSZ-vel. Sok a nehézség a végszerelő műhelyben, szűk a területe, úgy segítenek, hogy növelik az ütemességet, „felszabadítják” a csomagolási és tárolási területet — ugyanakkor szerződést kötnek a FOSPED-del. A külön tartozékok gyártásának feltételeit, a kellően ki nem használt állóeszközöket értékesítik, jobb anyaggazdálkodást valósítanak meg a forgóeszközöknél. A műszakon belüli veszteségidők feltárására tanulmányt készítenek és ennek kapcsán felszínre kerülő hiányosságok kiküszöbölésére intézkedéseket hoznak. Nem feledkeztek meg az anyagi ösztönzőkről sem. A gyártmányfejlesztés gyorsítását célprémiumokkal segítik, s a teljesítménybérezésnél is termelékenyebb darabbéres rendszert vezetnek be. (Már megtörtént. A szerk.) Módosítják a daraboló műhely bérezését, s végül műszaki, kiviteli tervet készítenek, meggyorsítják a próbaüzemeltetést. Az „egyéb” kategóriában szerepel többek között a nagymarosi telep ebédlőjének és öltözőjének korszerűsítése, a Liget utcai fér- öltöző rendbehozása, felszámolják a fizikai munkát az öntvényciklusnál, a garázs fölé tetőt húznak, csökkentik a kiesett munkanapok számát , biztonságtechnikai vizsgákat rendeznek. A reális túlteljesítési terv „kellékei” készen állnak a SZIM kőbányai gyárában ... Völgyi Vasasok az ír vízkárok enyhítéséért A példátlan méretű Szamos és Tisza-menti árvíz nyomán sok ezrek személyi tulajdonában, az állami és a szövetkezeti vagyonban milliárdos károk keletkeztek. A vasas üzemek dolgozói országszerte változatlanul nagy aggodalommal figyelték az árvízről szóló híreket, s keresték a fedél nélkül maradt családok megsegítésének és a kiesett nemzeti jövedelem pótlásának a lehetőségeit. Az egyéni és a kollektív segítés legkülönbözőbb fajinái terjedtek el az üzemekben, bizonyítva az emberek kollektív felelősségérzetét, humánus gondolkodását, szocialista összefogását. A teljesség igénye nélkül idézünk közülük néhányat. A VIDEOTON Rádió- és Televíziógyár székesfehérvári, ajkai, veszprémi és budapesti telepei egységesen 8 órás műszakot szerveztek az árvízkárosultak javára. Az Autóvillamossági Felszerelések Gyára szakszervezeti tanácsa a gazdasági vezetéssel egyetértésben úgy határozott, hogy az 1970. évi nyereségrészesedésből egynapi munkabérnek megfelelő összeget utal át az árvízkárosultak megsegítésére. Az Orion Rádió- és Villamossági Vállalat kollektívája pénzgyűjtést szervezett az árvízkárosultak megsegítésére. Ezenkívül a vállalatvezetés a társadalmi szervekkel egyetértésben jelentős értékű ruhaneműt küldött a károsultaknak. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek kollektívája egynapi keresetük felajánlásán túl 30 tonna készáru, szeg, huzal, szerszám stb. átadásával is segíti az újjáépítést. Az itt dolgozó szakmunkástanulók tízezer ácskapocs elkészítésére vállalkoztak. A Csepel Erőmű és Szolgáltató Üzemek a fehérgyarmati járási kórház és a téglagyár elektromos berendezéseinek üzemképessé tételét vállalta. A Csepeli Tervező Intézet és a Pannónia Külkereskedelmi Vállalat 100—100 ezer forintot utalt át — az egyéni pénzgyűjtésen túl — fejlesztési alapja terhére. Az Öntödei Vállalat 92. sz. Gyáregységének Hámán Kató, Kossuth és műszaki szocialista brigádjai vállalták, hogy hasznos fahulladékból konyhaasztalokat és ülőkéket készítenek társadalmi munkában az árvízkárosultaknak . Az Egyesült Izzóban Farkas József és özv. Dudás Istvánné két-két árvíz sújtott gyermek gondozására vállalkozott. A Csepel Művek szakszervezeti könyvtára 10 ezer forint értékben ajánlott fel könyveket az árvízkárosult községek könyvtárai számára, s kezdeményezte, hogy más szakszervezeti könyvtárak is kapcsolódjanak az akcióhoz. A könyvfelajánlásokat a Vasas Központi Könyvtára gyűjti. A Hűtőgépgyár 1. sz. Gyáregységének minden dolgozója egynapi munkabérét ajánlotta fel az árvízkárosultaknak. A Szerszám- és Gépelem Gyárak árvízi műszakot szerveztek egy szabad szombaton, s ennek munkabérét ajánlották fel. Ezenkívül faházakat állítanak fel és takarókat küldenek fejlesztési alapjuk terhére. A felsorolás távolról sem teljes, csupán szűkszavú idézet a szakszervezeti bizottságok tájékoztatóiból. Az árvíz mólóban van, de a károk pótlása még sok gonddal, bajjal és munkával jár. A vasasok személyes részvállalása ezek megoldásában továbbra is elsőrendű feladat. A következő időkben a figyelmet — jobban, mint eddig — a munkára, a nemzeti jövedelem növeléséhez való hozzájárulásra kell fordítani. Az pedig csak helyeselhető, hogy a X. pártkongresszus tiszteletére kibontakozó szocialista munkaverseny célkitűzései között elsősorban ez kerül előtérbe, főként az önköltség csökkentése, a termelékenység növelése, a minőség javítása, bizonyos esetekben pedig a termelés növelése. s. t. A nők érdekében... Szabó Piroska kedvesen felém hajolva kérdezi: — Nos, mire kíváncsi? — Mindenre. Hogyan kapcsolódott a mozgalomba, hogyan élt, mit tett, bár tudom, hogy egy rövid visszaemlékezés keretében mindezt nehéz összefoglalni. — Mindent úgysem lehet elmondani, de megpróbálok egy tömör életrajzot elmondani, hiszen aki ismeri a történelmet, a többit hozzágondolja. Angyalföldön laktunk. Apám malommunkás volt. Már az első világháború előtt mint szakszervezeti bizalmi tevékenykedett. 1912-ben letartóztatták, ő azonban kiszabadulása után is a Szállítómunkások Szakszervezetének aktív tagja. Engem gyakran magával vitt az angyalföldi szervezetbe. Így természetessé vált számomra a mozgalmi élet. Tizenöt éves koromban már dolgoztam, mint textilmunkás. Unokabátyám, aki kommunista volt, később a mozgalom mártírja, 1931-ben bevitt a vasmunkások szövetségébe. A következő évben behívott a kommunista párt az illegális nyomdájába, ahol egészen 1936. januárig dolgoztam, 1933-tól illegális néven. 1936-ban nagyarányú letartóztatások voltak, börtönbe került sok elvtársunk. Sikerült hamis útlevéllel Bécsbe szöknöm. Az osztrák pártban dolgozó elvtársak gondoskodtak rólam egészen augusztusig, amikor pártutasításra hazajöttem. Elhelyezkedtem mint munkásnő az Eriksson-gyárban (mai Beloiannisz). Ezután tagja lettem a vasasszakszervezetnek és a szociáldemokrata pártnak. A pártnak ugyanis ebben az időben arra volt szüksége, hogy legálisan mozgalmi munkát végző tagjai legyenek, akiknek munkáján keresztül érvényesítheti politikáját. A fúróműhelyben, ahol dolgoztam, hamarosan bizalmivá, a vasasban pedig a nőszervező bizottságba választottak. A nőszervező bizottságban Költői Annával dolgoztunk együtt, tagjai voltunk a vasas végrehajtó bizottságnak is. Nagyon jó együttműködést tudtunk kialakítani az Egyesült Izzóból Döbrentei Károlynéval, a Ganz Villanyból Bernáth Lászlónéval és az ifjúmunkások képviselőjével, Katona Évával. A nők között és a nők érdekében végzett munka egyre eredményesebb lett. Harcoltunk az egészségesebb munkakörülményekért, a magasabb bérért, a kulturális életért. Csoportokat szerveztünk haladó képzőművészek kiállításaira, a politikai oktatásokra, melyek a vasasszakszervezetben folytak. Ebben az időszakban élénk művészeti élet is van a vasasban. Szombat délután és vasárnap színjátszók, zenekarok, kórusok adnak műsort. Jellegük forradalmi. A gyárakban szervezzük a sztrájkolók részére a gyűjtést, a Népszavaelőfizetést, és sorolhatnám tovább. Természetesen a munkaadók nem örültek az ilyen irányú társadalmi tevékenységemnek. Gyakran voltam munkanélküli, de a munkások támogatása mindig biztosított volt számomra. Amikor a rendőrség a nyomomban volt, számtalanszor elbújtattak, ruhát cseréltek velem, ennivalót, szállást és iratot adtak. Az életrajzból kiderül, hogy a mozgalmi munka számtalan területét bejárta Szabó Piroska, mind a felszabadulás előtt, mind utána. Csak néhányat tudunk kiemelni, a legfontosabbakat: a felszabadulás előtt az SZDP XI. kerületi szervezetének nőtitkára, SZDP Országos Nőbizottságának tagja, cikket ír a Népszavába és a Nőmunkásba. Cikkei rendkívül népszerűek, előfordul, hogy 30—40 munkáslevelet is kap. 1943-ban az SZDP pártközpontja nőtitkárhelyettesnek hívja. (Ebben az időben ott Knur Pálné volt a nőtitkár.) A háború már folyt, érvényben volt a zsidótörvény, s mivel nem voltak legális iratai, emiatt rengeteg iratot kellett beszereznie. A kommunista párt úgy döntött, hogy vállalja el a felajánlott funkciót és ennek érdekében minden iratot elkészítettek számára. Valamennyit be is nyújtotta, megfelelt, s 1944. április 1-én foglalta volna el az állást. Azonban március 19-én a németek lerohanták hazánkat. A középületeket megszállták, köztük a vasasszakszervezet székházát is. Erre így emlékezik: — Igyekeztünk megsemmisíteni a névsorokat, kivinni a szakszervezeti bélyegeket, könyveket. A gépeket felvittük a II. emeleti könyvtárba. Igazoló irat „szokás szerint” ismét nem volt nálam. Mindössze egy vasúti igazolvány. A szakszervezet gondnoka ekkor Krupka Rezső volt. Sikerült megmagyaráznia az egyik német katonának, hogy engedjen ki az épületből, mert indul a vonatom, így megmenekültem. Vidékre mentem rokonaimhoz, de a nyár végén visszatértem. A kommunista párt Újpestre küldött. Az ottani illegális pártbizottság tagja lettem. Számos pártfeladat között megszerveztük a fegyveres ellenállást. 1945. január 10-én Újpest felszabadult. Mindaz, amiért a kommunisták harcoltak, megvalósulhatott. Ennek jegyében indították el az életet, takarítják a romokat, napközit szerveznek a gyerekeknek, élelmiszert biztosítanak. A szervező munkában ott találjuk Szabó Piroskát. Ebben az időben a Magyar Kommunista Párt főtitkára, de nem szakad el a vasasoktól sem. Részt vesz a szakszervezet központi vezetőségének megalakításában, a kongresszus előkészítésében. A kongresszus után a szakszervezetben marad. Sokrétű nőmunkát folytatnak, megszervezik a gyári nőbizottságokat, üzemeken belüli gyermekintézményeket, közben az ideiglenes országgyűlésbe választják képviselőnek. Elnöke a SZOT nőbizottságának is. — 1947 őszig dolgoztam a vasasban. Annak a jelszónak a megvalósítása érdekében, hogy „munkásokat az államapparátusba”, az állami ellenőrző központ alelnökévé jelöltek ki. Az 1949-es választások után az Elnöki Tanács tagja, egy év múlva az Elnöki Tanács titkára, a párt központi bizottsága Központi Elenőrző Bizottsága tagja voltam. A vasasoktól nem szakadtam el. A központi vezetőség tagja voltam és vagyok most is. 1953-ban a Budapesti Pártbizottság fegyelmi osztályának vezetését bízták rám. Itt dolgoztam 1964-ig. Ettől kezdve nyugdíjas vagyok. Azóta az Országos Nőtanácsban végzek társadalmi munkát. Azt mindenesetre meg szeretném említeni, a vasasok hajdanán nagy jelentőséget tulajdonítottak a közöttük dolgozó nőknek. A vasas nőmozgalomnak mindig kiemelkedő vezetői voltak. Mást ne mondjak, Költői Anna is a vasas szakszervezeti mozgalom jeles alakja volt. Közismert, hogy nemcsak létszámuk, de társadalmi szerepük is jelentős, s megérdemelnék, hogy ehhez mérten kapjanak teret a közélet vezető posztjain. Az üzemekben, a szakszervezeti mozgalomban és az államvezetésben egyaránt. Tudomásom szerint a nőkről és fiatalokról szóló párthatározat után a vasasszakszervezet vezető testületei is többet foglalkoznak a dolgozó nők helyzetével, életkörülményeivel, mint a közelmúltban. Még egy kérdést, ha megengedi, hogyan tudja összeegyeztetni ezt a rengeteg mozgalmi munkát a háziasszonyi és az anyai kötelességekkel? — Nekem sincs rá semmiféle csodareceptem. Mint minden dolgozó nőnek, nem problémamentesen. Nehéz egyeztetni. Ezen a téren nagyon sok még a tennivalónk. Szabó Piroska ma is azért dolgozik, hogy a dolgozó nőknek könnyebb legyen a helyzetük. (németh) VASAS 1970. JÚLIUS Árvízben és zavarosban Amíg tízezrek éjjel-nappal hősiesen küzdöttek a megvadult folyókkal, akadt néhány elvetemült ember, aki aljasul, saját hasznát kereste a drámai időkben is. Olvasom a Népszabadság felháborodott cikkét, amely joggal vétót emel, hogy egy gyulai ÁFÉSZ-eladó csupán ezer forint pénzbüntetést kapott, pedig 2,40 helyett 3 forintért árulta a citromszörpöt a gáton dolgozóknak. A lap megkérdezi a megyei kiskereskedelmi felügyelőséget: nem kellene valamit „drágítani” az alacsony bírságon is? A jogtalan haszonszerzést sújtó szabályokat nem ismerem. Lehet, hogy ez a jelentéktelen büntetés talán méltányos lenne, ha a felháborító eset egy labdarúgómérkőzésen történik, s nem az embertársaik életéért, a falvakért és városokért küzdő önfeláldozó embereket károsítja meg 60 fillérrel az eladó. Ám, bizonyos, hogy Varga György igazi büntetése nem az ezer forint, hanem munkatársainak, ismerőseinek megvetése lesz. Nagyon rászolgált! Az eset kapcsán azonban valamit nem lehet szó nélkül hagyni. Miért kellett egyáltalán árusítani az üdítő italt a gátakon? Nem hiszem, hogy a gyorsan riasztott emberek mindegyikénél volt pénz, s hogy mindig jutott idő a számolgatásra. Az árvízi hősök „ingyen” is megérdemelték volna a szörpöt. Bízunk abban, hogy az „árusítás” egyedi eset volt. b. g.