Vasas, 1970 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1970-07-01 / 7. szám

2 A kongresszusi munkaverseny nyomában... Ok és alkalom nem hiányzik az ünnepléshez, a fel­ajánlásokhoz, a munkaversenyhez 1970-ben. Hónapokon át készültünk a jubileumi ünnepségekre, a Lenin-cente­­náriumra, s most, a versenylendület „átmentése” után a közelgő pártkongresszus előtt tisztelegnek a brigádok. Ok és alkalom tehát van a munkára bőven, s ehhez — saj­nos — az idei árvíz is szolgáltat plusz „indokot”: az egy­százalékos nemzeti jövedelem-emelés már országos prog­ram. Hol, milyen a készülődés? — erre kerestük a vá­laszt .,, A SZIM Kőbányai Gyá­rában összegezték a tenni­valókat. A termelési felelős — fiatal művezető, Nádas György — egy külön vál­lalást tesz elém: számok, összegek — és módszerek. Nézzük a tényeket. A kongresszusi különvállalás előtt szólni kell az éves feladatokról. Ha a számok nem csalnak, akkor a kőbá­nyai gyárban a befejezett termelési érték 5,5 száza­lékkal fog emelkedni, s ez 8,7 millió forinttal lesz több a tavalyinál. Tíz nagy­pontosságú szerszámgéppel és 68 egyetemes esztergával készítenek többet, mint az elmúlt évben. A teljes ter­melési érték 4,9 százalékkal nő, a termelésnövekedést teljes egészében termelé­kenységből „hozzák”. Ezután került sor a kongresszusi külön vállalás megfogalmazására. Ezek szerint a befejezett terme­lési terven felül elkészíte-­­­nek hét különféle eszter­gagépet 1,3 millió forint értékben, új technológiát dolgoznak ki, több gépet ezek szerint szerszámoznak fel — további háromnegyed millió forint értékben. A gyár éves befejezett tervét a vállalás figyelembevéte­lével 1,1 százalékkal túltel­jesíti. A fenti „többletből” négy gépet exportálnak másfél millió forint érték­ben. A gyárban természetesen nem elégedtek meg ennyi­vel, azonnal megkeresték a választ a „hogyanra” is. Mit tesznek? Többek között az E2N gép szerelésénél felülvizs­gálják az eddig használt szerszámokat és készüléke­ket és tovább bővítik azok számát. Bővítik a forgácso­lási kapacitást, kiterjesztik a zsugorbronz és porkohá­szati úton előállított alkat­részek felhasználását. A gyártmányok gazdaságossá­gának javítására kísérleti gyártást végeznek az esz­tergaállványra (RE—250) hegesztett kivitelű gyártá­sára. A festőműhely kapa­citásának növelése érdeké­ben nagy teljesítményű fes­tékszóró berendezést állíta­nak üzembe, a kooperáció csökkentése érdekében pe­dig agyedző berendezést lé­tesítenek. Kétoldalú együtt­működési szerződést kötnek a fejlesztési intézettel új technológiák kidolgozására, új gépek beállítására — és sorolhatnánk. De ez még nem minden; tudják, hogy a munkaszer­vezésnek igen nagy a je­lentősége. Erről sem feled­keznek meg. Az öntvény­ellátás érdekében a Sorok­sári Vasöntödén kívül szer­ződést kötnek a VÖCSZ-vel. Sok a nehézség a végsze­relő műhelyben, szűk a te­rülete, úgy segítenek, hogy növelik az ütemességet, „felszabadítják” a csoma­golási és tárolási területet — ugyanakkor szerződést kötnek a FOSPED-del. A külön tartozékok gyártásá­nak feltételeit, a kellően ki nem használt állóeszközö­ket értékesítik, jobb anyag­­gazdálkodást valósítanak meg a forgóeszközöknél. A műszakon belüli veszteség­idők feltárására tanul­mányt készítenek és ennek kapcsán felszínre kerülő hiányosságok kiküszöbölé­sére intézkedéseket hoznak. Nem feledkeztek meg az anyagi ösztönzőkről sem. A gyártmányfejlesztés gyorsí­tását célprémiumokkal se­gítik, s a teljesítménybére­zésnél is termelékenyebb darabbéres rendszert vezet­nek be. (Már megtörtént. A szerk.) Módosítják a dara­boló műhely bérezését, s végül műszaki, kiviteli ter­vet készítenek, meggyorsít­ják a próbaüzemeltetést. Az „egyéb” kategóriában szerepel többek között a nagymarosi telep ebédlőjé­nek és öltözőjének korsze­rűsítése, a Liget utcai fér- öltöző rendbehozása, fel­számolják a fizikai munkát az öntvényciklusnál, a ga­rázs fölé tetőt húznak, csökkentik a kiesett mun­kanapok számát , bizton­ságtechnikai vizsgákat ren­deznek. A reális túlteljesítési terv „kellékei” készen állnak a SZIM kőbányai gyárá­ban ... Völgyi Vasasok az ír vízkárok enyhítéséért A példátlan méretű Szamos és Tisza-menti árvíz nyomán sok ezrek személyi tulajdonában, az állami és a szövetkezeti vagyonban milliárdos károk keletkeztek. A vasas üzemek dolgozói országszerte változatlanul nagy aggodalommal figyelték az árvízről szóló híreket, s keresték a fedél nélkül maradt családok megsegítésé­nek és a kiesett nemzeti jövedelem pótlásának a lehe­tőségeit. Az egyéni és a kollektív segítés legkülönbözőbb faj­inái terjedtek el az üzemekben, bizonyítva az emberek kollektív felelősségérzetét, humánus gondolkodását, szo­cialista összefogását. A teljesség igénye nélkül idézünk közülük néhányat. A VIDEOTON Rádió- és Televíziógyár székesfehér­vári, ajkai, veszprémi és budapesti telepei egységesen 8 órás műszakot szerveztek az­ árvízkárosultak javára. Az Autóvillamossági Felszerelések Gyára szakszer­vezeti tanácsa a gazdasági vezetéssel egyetértésben úgy határozott, hogy az 1970. évi nyereségrészesedésből egynapi munkabérnek megfelelő összeget utal át az ár­vízkárosultak megsegítésére. Az Orion Rádió- és Villamossági Vállalat kollektí­vája pénzgyűjtést szervezett az árvízkárosultak megse­gítésére. Ezenkívül a vállalatvezetés a társadalmi szer­vekkel egyetértésben jelentős értékű ruhaneműt kül­dött a károsultaknak. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek kollektívája egy­napi keresetük felajánlásán túl 30 tonna készáru, szeg, huzal, szerszám stb. átadásával is segíti az újjáépítést. Az itt dolgozó szakmunkástanulók tízezer ácskapocs el­készítésére vállalkoztak. A Csepel Erőmű és Szolgáltató Üzemek a fehér­­gyarmati járási kórház és a téglagyár elektromos be­rendezéseinek üzemképessé tételét vállalta. A Csepeli Tervező Intézet és a Pannónia Külkereskedelmi Válla­lat 100—100 ezer forintot utalt át — az egyéni pénz­gyűjtésen túl — fejlesztési alapja terhére. Az Öntödei Vállalat 92. sz. Gyáregységének Hámán Kató, Kossuth és műszaki szocialista brigádjai vállal­ták, hogy hasznos fahulladékból konyhaasztalokat és ülőkéket készítenek társadalmi munkában az árvízká­rosultaknak . Az Egyesült Izzóban Farkas József és özv. Dudás Istvánné két-két árvíz sújtott gyermek gondozására vállalkozott. A Csepel Művek szakszervezeti könyvtára 10 ezer forint értékben ajánlott fel könyveket az árvízkárosult községek könyvtárai számára, s kezdeményezte, hogy más szakszervezeti könyvtárak is kapcsolódjanak az akcióhoz. A könyvfelajánlásokat a Vasas Központi Könyvtára gyűjti. A Hűtőgépgyár 1. sz. Gyáregységének minden dol­gozója egynapi munkabérét ajánlotta fel az árvízkáro­sultaknak. A Szerszám- és Gépelem Gyárak árvízi műszakot szerveztek egy szabad szombaton, s ennek munkabérét ajánlották fel. Ezenkívül faházakat állítanak fel és ta­karókat küldenek fejlesztési alapjuk terhére. A felsorolás távolról sem teljes, csupán szűkszavú idézet a szakszervezeti bizottságok tájékoztatóiból. Az árvíz mólóban van, de a károk pótlása még sok gond­dal, bajjal és munkával jár. A vasasok személyes rész­­vállalása ezek megoldásában továbbra is elsőrendű feladat. A következő időkben a figyelmet — jobban, mint eddig — a munkára, a nemzeti jövedelem növe­léséhez való hozzájárulásra kell fordítani. Az pedig csak helyeselhető, hogy a X. pártkongresszus tiszteleté­re kibontakozó szocialista munkaverseny célkitűzései között elsősorban ez kerül előtérbe, főként az önköltség csökkentése, a termelékenység növelése, a minőség ja­vítása, bizonyos esetekben pedig a termelés növelése. s. t. A nők érdekében... Szabó Piroska kedvesen felém hajolva kérdezi: — Nos, mire kíváncsi? — Mindenre. Hogyan kapcsolódott a mozgalomba, hogyan élt, mit tett, bár tu­dom, hogy egy rövid visszaemlékezés ke­retében mindezt nehéz összefoglalni. — Mindent úgysem lehet elmondani, de megpróbálok egy tömör életrajzot elmon­dani, hiszen aki ismeri a történelmet, a többit hozzágondolja. Angyalföldön laktunk. Apám malom­munkás volt. Már az első világháború előtt mint szakszervezeti bizalmi tevékenyke­dett. 1912-ben letartóztatták, ő azonban kiszabadulása után is a Szállítómunkások Szakszervezetének aktív tagja. Engem gyakran magával vitt az angyalföldi szer­vezetbe. Így természetessé vált számomra a mozgalmi élet. Tizenöt éves koromban már dolgoztam, mint textilmunkás. Unokabátyám, aki kommunista volt, később a mozgalom mártírja, 1931-ben bevitt a vasmunkások szövetségébe. A következő év­ben behívott a kommunista párt az illegális nyomdá­jába, ahol egészen 1936. januárig dolgoz­tam, 1933-tól illegális néven. 1936-ban nagyarányú letartóztatások voltak, bör­tönbe került sok elvtársunk. Sikerült ha­mis útlevéllel Bécsbe szöknöm. Az osztrák pártban dolgozó elvtársak gondoskodtak rólam egészen augusztusig, amikor párt­­utasításra hazajöttem. Elhelyezkedtem mint munkásnő az Eriksson-gyárban (mai Beloiannisz). Ezután tagja lettem a vasas­szakszervezetnek és a szociáldemokrata pártnak. A pártnak ugyanis ebben az idő­ben arra volt szüksége, hogy legálisan mozgalmi munkát végző tagjai legyenek, akiknek munkáján keresztül érvényesíthe­ti politikáját. A fúróműhelyben, ahol dolgoztam, ha­marosan bizalmivá, a vasasban pedig a nőszervező bizottságba választottak. A nőszervező bizottságban Költői Anná­val dolgoztunk együtt, tagjai voltunk a vasas végrehajtó bizottságnak is. Nagyon jó együttműködést tudtunk kialakítani az Egyesült Izzóból Döbrentei Károlynéval, a Ganz Villanyból Bernáth Lászlónéval és az ifjúmunkások képviselőjével, Katona Évával. A nők között és a nők érdekében végzett munka egyre eredményesebb lett. Harcoltunk az egészségesebb munkakörül­ményekért, a magasabb bérért, a kulturá­lis életért. Csoportokat szerveztünk haladó képzőművészek kiállításaira, a politikai oktatásokra, melyek a vasasszakszervezet­ben folytak. Ebben az időszakban élénk művészeti élet is van a vasasban. Szom­bat délután és vasárnap színjátszók, zene­karok, kórusok adnak műsort. Jellegük forradalmi. A gyárakban szervezzük a sztrájkolók részére a gyűjtést, a Népszava­­előfizetést, és sorolhatnám tovább. Természetesen a munkaadók nem örül­tek az ilyen irányú társadalmi tevékeny­ségemnek. Gyakran voltam munkanélküli, de a munkások támogatása mindig bizto­sított volt számomra. Amikor a rendőrség a nyomomban volt, számtalanszor elbúj­tattak, ruhát cseréltek velem, ennivalót, szállást és iratot adtak. Az életrajzból kiderül, hogy a mozgalmi munka számtalan területét bejárta Szabó Piroska, mind a felszabadulás előtt, mind utána. Csak néhányat tudunk kiemelni, a legfontosabbakat: a felszabadulás előtt az SZDP XI. kerületi szervezetének nőtit­kára, SZDP Országos Nőbizottságának tagja, cikket ír a Népszavába és a Nő­­munkásba. Cikkei rendkívül népszerűek, előfordul, hogy 30—40 munkáslevelet is kap. 1943-ban az SZDP pártközpontja nő­­titkárh­elyettesnek hívja. (Ebben az idő­ben ott Knur Pálné volt a nőtitkár.) A háború már folyt, érvényben volt a zsi­dótörvény, s mivel nem voltak legális iratai, emiatt rengeteg iratot kellett be­szereznie. A kommunista párt úgy dön­tött, hogy vállalja el a felajánlott funk­ciót és ennek érdekében minden iratot elkészítettek számára. Valamennyit be is nyújtotta, megfelelt, s 1944. április 1-én foglalta volna el az állást. Azonban már­cius 19-én a németek lerohanták hazán­kat. A középületeket megszállták, köztük a vasasszakszervezet székházát is. Erre így emlékezik: — Igyekeztünk megsemmisíteni a névso­rokat, kivinni a szakszervezeti bélyegeket, könyveket. A gépeket felvittük a II. eme­leti könyvtárba. Igazoló irat „szokás sze­rint” ismét nem volt nálam. Mindössze egy vasúti igazolvány. A szakszervezet gondnoka ekkor Krupka Rezső volt. Si­került megmagyaráznia az egyik német katonának, hogy engedjen ki az épület­ből, mert indul a vonatom, így megme­nekültem. Vidékre mentem rokonaimhoz, de a nyár végén visszatértem. A kom­munista párt Újpestre küldött. Az ottani illegális pártbizottság tagja lettem. Számos pártfeladat között megszerveztük a fegy­veres ellenállást. 1945. január 10-én Újpest felszabadult. Mindaz, amiért a kommunisták harcoltak, megvalósulhatott. Ennek jegyében indítot­ták el az életet, takarítják a romokat, napközit szerveznek a gyerekeknek, élel­miszert biztosítanak. A szervező munká­ban ott találjuk Szabó Piroskát. Ebben az időben a Magyar Kommunista Párt fő­titkára, de nem szakad el a vasasoktól sem. Részt vesz a szakszervezet központi vezetőségének megalakításában, a kong­resszus előkészítésében. A kongresszus után a szakszervezetben marad. Sokrétű nőmunkát folytatnak, megszervezik a gyári nőbizottságokat, üzemeken belüli gyer­mekintézményeket, közben az ideiglenes országgyűlésbe választják képviselőnek. Elnöke a SZOT nőbizottságának is. — 1947 őszig dolgoztam a vasasban. An­nak a jelszónak a megvalósítása érdeké­ben, hogy „munkásokat az államappará­tusba­”, az állami ellenőrző központ alel­­nökévé jelöltek ki. Az 1949-es választások után az Elnöki Tanács tagja, egy év múl­va az Elnöki Tanács titkára, a párt köz­ponti bizottsága Központi Elenőrző Bi­zottsága tagja voltam. A vasasoktól nem szakadtam el. A központi vezetőség tagja voltam és vagyok most is. 1953-ban a Bu­dapesti Pártbizottság fegyelmi osztályá­nak vezetését bízták rám. Itt dolgoztam 1964-ig. Ettől kezdve nyugdíjas vagyok. Azóta az Országos Nőtanácsban végzek társadalmi munkát. Azt mindenesetre meg szeretném emlí­teni, a vasasok hajdanán nagy jelentősé­get tulajdonítottak a közöttük dolgozó nőknek. A vasas nőmozgalomnak mindig kiemelkedő vezetői voltak. Mást ne mond­jak, Költői Anna is a vasas szakszervezeti mozgalom jeles alakja volt. Közismert, hogy nemcsak létszámuk, de társadalmi szerepük is jelentős, s megérdemelnék, hogy ehhez mérten kapjanak teret a köz­élet vezető posztjain. Az üzemekben, a szakszervezeti mozgalomban és az állam­vezetésben egyaránt. Tudomásom szerint a nőkről és fiata­lokról szóló párthatározat után a vasas­szakszervezet vezető testületei is többet foglalkoznak a dolgozó nők helyzetével, életkörülményeivel, mint a közelmúltban.­­ Még egy kérdést, ha megengedi, ho­gyan tudja összeegyeztetni ezt a rengeteg mozgalmi munkát a háziasszonyi és az anyai kötelességekkel? — Nekem sincs rá semmiféle csodare­ceptem. Mint minden dolgozó nőnek, nem problémamentesen. Nehéz egyeztetni. Ezen a téren nagyon sok még a tenni­valónk. Szabó Piroska ma is azért dolgozik, hogy a dolgozó nőknek könnyebb legyen a hely­zetük. (németh) VASAS 1970. JÚLIUS Á­rvízben­ és z­avarosban Amíg tízezrek éjjel-nappal hősiesen küzdöttek a megvadult folyókkal, akadt néhány elvetemült ember, aki aljasul, saját hasznát kereste a drámai időkben is. Olvasom a Népszabadság felháborodott cikkét, amely joggal vétót emel, hogy egy gyulai ÁFÉSZ-el­­adó csupán ezer forint pénzbüntetést kapott, pedig 2,40 helyett 3 forintért árulta a citromszörpöt a gáton dolgozóknak. A lap megkérdezi a megyei kiskereske­delmi felügyelőséget: nem kellene valamit „drágítani” az alacsony bírságon is? A jogtalan haszonszerzést sújtó szabályokat nem ismerem. Lehet, hogy ez a jelentéktelen büntetés talán méltányos lenne, ha a felháborító eset egy labdarúgó­mérkőzésen történik, s nem az embertársaik életéért, a falvakért és városokért küzdő önfeláldozó embereket károsítja meg 60 fillérrel az eladó. Ám, bizonyos, hogy Varga György igazi büntetése nem az ezer forint, hanem munkatársainak, ismerősei­nek megvetése lesz. Nagyon rászolgált! Az eset kapcsán azonban valamit nem lehet szó nélkül hagyni. Miért kellett egyáltalán árusítani az üdítő italt a gátakon? Nem hiszem, hogy a gyorsan riasztott emberek mindegyikénél volt pénz, s hogy min­dig jutott idő a számolgatásra. Az árvízi hősök „in­gyen” is megérdemelték volna a szörpöt. Bízunk ab­ban, hogy az „árusítás” egyedi eset volt. b. g.

Next