Vasas, 1981 (86. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! öt esztendő szakszervezeti munkájáról adott számot és meghatározta a következő időszak feladataita magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusa, amelyet december 12—14-én rendeztek meg Budapesten az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének Dózsa György úti székházában. A háromnapos tanácskozást Földvári Aladár, a SZOT elnöke nyitotta meg, köszöntve a szervezett dolgozók képviselőit, a kongresszus küldötteit, a külföldi és a hazai vendégeket, meghívottakat, a kongresszus elnökségét, amelyben politikai és társadalmi életünk jeles képviselői foglaltak helyet, köztük Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke és Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára. A megnyitó beszéd után a kongresszus egyhangúan elfogadta a tanácskozás napirendjét és megválasztotta a munkabizottságok vezetőit és tagjait. A Szakszervezetek Országos Tanácsa írásos beszámolójához Gáspár Sándor főtitkár fűzött szóbeli kiegészítést, majd megkezdődött a kongresszusi dokumentumok vitája, amelynek során felszólalt Kádár János, az MSZMP Központi Bzottságának első titkára is. A Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezetének küldötteként mondott véleményt a plenáris ülésen Herczeg Károly, a vasasszakszervezet főtitkára és Tokodi Géza, a Lenin Kohászati Művek főbizalmija. Szombat délután a kongresszus négy szekcióban tanácskozott azokról a feladatokról, amelyek a szakszervezetek előtt állnak a gazdasági építőmunkában, az üzemi, a munkahelyi és a szakszervezeti demokrácia továbbfejlesztésében, az elosztásban, az érdekvédelemben és a dolgozók nevelésében. Küldötteink a szekcióülések munkájából is tevékeny részt vállaltak. A vitát, amelyben felszólalt több külföldi delegáció vezetője is, Gáspár Sándor foglalta össze vasárnapi vitazáró beszédében. Ezután a kongresszus küldöttei egyhangú szavazással elfogadták a SZOT írásos és szóbeli beszámolóját, a számvizsgáló bizottság jelentését, az alapszabály-módosítás tervezetét és a határozati javaslatot, majd megválasztották a Szakszervezetek Országos Tanácsát és a számvizsgáló bizottságot, amelyek megtartották alakuló ülésüket. A választások eredményét az elnöklő Földvári Aladár ismertette a küldöttekkel, akik nagy tapssal fogadták a bejelentést, hogy a SZOT első ülésén újra Gáspár Sándort választotta meg főtitkárának. Képviseleti tevékenységünk gyakorlása eddig lényegében a szakszervezeti vezető testületekre hárult, ők alakították ki a szakszervezetek véleményét a kormány, s a különböző állami szervek elképzeléseivel kapcsolatban. Ez a gyakorlat eddig megfelelt, de most tovább kell lépnünk, következetesen figyelembe kell venni a közvetlen demokrácia adta lehetőségeket is. A szakszervezeti vezető testületeknek véleményük kialakítása előtt minden fontos arab kérdésben ki kell kérniük a tagság,a bizalmiak, a bizalmi testületek véleményét. Most lesz erre egy nagyon jó alkalom. Nevezetesen, a jövő esztendőiben dönteni kell az ötnapos munkahét bevezetéséről. Mindenképpen az a helyes, hogy ennek részleteit a különböző munkaterületeken — a vasasok, a pedagógusok, a kereskedelmi dolgozók —, tehát maguk az érintettek, vitassák meg és mondjanak véleményt, mielőtt megtörténik a döntés. A munkásosztály számára az érdekvédelmi funkció adja ma is a szakszervezetek történelmi igazolását. Enélkül a szocializmusban sem szakszervezet a szakszervezet. A szakszervezetek képesek arra, hogy a társadalomban létező érdek- és nézetkülönbségeket felszínre hozzák. Nem egy erős és tapasztalt kizsákmányoló osztállyal, annak államhatalmával szemben kell érvényesíteni a dolgozók érdekeit. Nem létbizonytalanságban élő, a rendőrség elnyomása és a terrorizmus, valamint a laza közbiztonság által is megfélemlített, a maguk egyéni élete biztonságosnak (Folytatás a 2. oldalon) Gáspár Sándor előadói beszédéből — A számvetést az elmúlt öt esztendő munkájáról elvégeztük. Ezt az írásos jelentés tartalmazza. A társadalmi helyzet általános elemzése nem feladatunk, ezt megtette pártunk XII. kongresszusa. Ezzel az elemzéssel mi egyetértünk — mondtabevezetőjében Gáspár Sándor. — Azt kell most számon kérni önmagunktól, hogy milyen színvonalon, milyen hatásfokkal dolgoztunk. Eleget tettünk-e a társadalom életében betöltött, egyre növekvő szerepünknek. Tudjuk-e képviselni tagságunk érdekeit, törekvéseit? Megítélésünk szerint a szakszervezeti mozgalom Magyarországon olyan politikai, jogi és mozgalmi lehetőségekkel rendelkezik, amelyek biztosítják, hogy eleget tudjon tenni a növekvő követelményeknek. A szakszervezeti mozgalom elfoglalta az őt történelmileg megillető helyet. Részese a hatalomnak és nemcsak a politikai végrehajtásának a segítője, hanem részt vesz a politika alakításában, formálásában is. Beszélt Gáspár Sándor előadói beszédében arról a fejlődési folyamatról, amelynek nyomán kialakult az a gyakorlat, hogy a párt, a kormány, a szakszervezet együttesen, de saját hivatásuk szerint szolgálják a népet, a munkásosztályt, a dolgozókat. Szólt a szakszervezteknek a szocializmusban betöltött szerepe körül kialakult vitákról, a mi álláspontunkról és gyakorlatunkról, az állami és a szakszervezeti szervek egyenrangú partnerkapcsolatáról, majd így folytatta: " A szakszervezetek tevékenységének alapkérdése az érdekképviseleti, az érdekvédelmi és a gazdaságsegítő tevékenység egysége. Ma a legtöbb nehézség az érdekképviseleti és érdekvédelmi tevékenység érvényesítésében jelentkezik. Miiben jelentkezik ez a nehézség? Abban, hogy érdek LXXXVIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1981. JANUÁR ÁRA: 2 FORINT A küzdelmes és reális boldogságért A formula semmit sem változott. Hagyományőrző tisztelettel és szeretettel írjuk, mondjuk, kívánjuk szeretteinknek, rokonainknak, barátainknak, ismerőseinknek és sok mindenki másnak, szívből vagy szokásból, boldog új évet. A formula nem változott, de az ember és a világ igen sokat. Felnőttebbek lettünk a másfajta világgal együtt. Ha változatlanul hozzátapad is a színes és csodálatos emberi értelem, érzelem ölelkezéséhez a játékosság, a csodavárás, a messze szárnyaló fantázia, magatartásunk, kiszámítottságunk és hitünk akkor is realisztikusabb. A világ és ember változásának, megrágó és felemelő, dialektikusan, egymásrahatóan szövevényes következménye, hogy amikor jobban ismerjük a világ dolgait, jobban, sőt jobbnak látjuk saját helyzetünket is. Lehetséges, sőt gyakori, hogy megrettenünk a világ izgalmas feszültségeitől, kegyetlenkonfliktusaitól, tragikus fordulataitól, de itthon sajátosmódon növekszik biztonságérzetünk is, vagyis alkalmasnak és képesnek tartjuk az embert, az emberiséget arra, hogy leküzdje aválságokat, hogy emeljen a világon. Erősebb lett maga az ember a szocializmus építésének körülményei közepette. Olyan stabilitást nyert lélekben és életben, amelyet semmi más előző társadalom nem tudott biztosítani, mert minden más társadalom ellentmondásos, ellenséges osztályviszonyai közepette az ember állt szemben az emberrel. Mitől lettünk hát itthon erősebbek, magabiztosabbak? Mert úgy érezzük ma, hogy egymásért, de legalábbis egymás mellett vagyunk. Látjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy mennyi kínnal, és áldozattal, ésszel és verítékkel, reményvesztéssel és hitnyeréssel kell önmagunknak kiskínlódnunk az adott helyzetből való kivezető és felfelé ívelő utakat, módokat. Mégis megalapozódott bennünk, saját életünkben, hétköznapi létünkben egy bizonyosság, amelyet a történelmitudat így fogalmaz meg: az emberiség fejlődésének egyetlen lehetséges útja a szocialista út. És ez ma már világtényező. Így vehettük önmagunk számára birtokba a jövőt is. A következő évvel együtt a részleteiben, ugyan beláthatatlan, de perspektívában bizonyos századokat. Ettől hát az a realisztikusabb bizonyosság, amely a szokásos újévi formulát más tartalommal, a vágy és valóság összhangjával mondatja velünk: boldog új évet. Reálisabbnak látjuk a világot, saját helyzetünket, így jobban érezzük saját erőnket. Intézményesen, tömegesen, népi méretekben alakult ki bennünk a képesség a megújulásra, a megújításra. A nehézségek legyűrésére, de sohasem valami régi, eredeti állapot konzerválására, hanem az új követelményekre válaszoló előretörésre. Nem földhözragadott hétköznapiság, amikor azt mondjuk, hogy a tudományos gondolkodáson és kipróbált gyakorlaton alapuló pártkongresszusi fogalmazás ezt az emberi szándékot és ezt a társadalmi képességet fejezi ki. A frázisok hangoztatásától ment meg bennünket annak észrevétele, hogy az új, a hatodik ötéves terv, nagyon helyesen marad nemcsak a jelen, értékelésénél a szigorú valóság talaján, hanem szikáran mértéktartó a lehetőség kimondásánál is. De még ebben a szikánságiban, szigorúságban is benne van a nagy reformok valóságos ígérete, amely most már az 1968-as buzgalomnál sokkal tömegesebben számíthat a bátrabb, okosabb ember teremtő képességében, a megújulás reális, de mégis emelkedett, történelmi célú szocialista lehetőségében. Ne higgye senki,hogy amikor arról beszélünk kongresszusokon, parlamenti vitákon, hogy számunkra elsődlegesen fontos a gazdasági cselekvés, ez beszűkült és csak néhány évre szóló ökonomizmus. Ebben a gazdasági cselekvésben önmagában is olyan nagyszerű, történelmi perspektívájú, szocialista elemek léteznek meghatározóként, amelyek az ország minden nagy és kis közösségét érdek szerint mozgathatják meg a nagy célok megközelítésére, elérésére. Azt a szocialista tudatot és hitet erősítik: minden, embernek joga és kötelessége kiharcolni azt a valami többletet, amit a holnaptól, az új évtől, az új évszázadtól vár, kíván önmaga és utódai számára. Azt a lehetőséget és képességet erősíti reformos szándékkal, hogy az ember, én és ő, te és valamennyien meg tudjuk önmagunk számára csinálni azt, amire szükségünk van. Sokat beszélünk napjainkban nehézségeinkről. Ez a nyílt szó, az őszinteség nagyon fontos, így tudja mindenki elfogadni a mértéktartást, szerénységet, amelyet a mai ellentmondásos, kedvezőtlen külső, az átállításra váró belső helyzet parancsol. De nem feledhetjük el hogy ez a mai szigorúság pontosan olyan korszerű társadalmi és emberi tulajdoságokatfejleszt ki bennünk, amelyek történelmi céljaink eléréséhez elengedhetetlenek: józanságot; okosságot; rugalmasságot; jógazdai takarékosságot; ésszerűséget; bátor újítókészséget; önzetlenséget a közösségért való felelősség-, és kockázatvállalásiban; az igazi értékek és teljesítmények megbecsülését, a képmutatás és ravasz önzés száműzését, az igazságosságot a bürokráciával és protekcionizmussal szemben, a jó munka mindenek feletti tiszteletét és honorálását akár esztergályosról, akár vezérigazgatóról, vagy miniszterről van szó, és így tovább. Miközben leküzdjük tehát a nehézségeket és új váltókra állítjuk gazdasági életünket, emberi és társadalmi cselekvésünkkel is ezt tesszük, aminek lényege, de nem végeredménye, hogy a társadalom minden kis és nagy közösségében magasra szárnyaljon és jót hozzon létre az alkotóerő, az egész hazában felpezsdüljön az alkotókedv. Miközben tehát a gazdasági cselekvésre mozgósítjuk a nemzetet, egész demokráciánk, egész társadalmi életünk megújítására, a közösségi ,cselekvés szabadságának, a nagyobb demokrácia lehetőségének és kötelességének gazdagodására is gondolunk. A megújulás szocialista szelleme és követelménye hatja át társadalmunkat a pártkongresszus, a szakszervezeti tanácskozás, a társadalmi, politikai, gazdasági, gondolkodás minden, fórumának ösztönzése és követelménye nyomán. Mik várnak mindebből rám, az emberre, akit a társadalmi munkamegosztás, a tehetség, a képzettség vagy a véletlennek tűnő helyzet valamilyen posztra állított? Három dolog biztosnak látszik. Az egyik: a munka nehezebb és bonyolultabb lesz. A másik: csak a jobban és tehetségesebben, végzett munka hozhatja el mindenki számára azt a reális boldogságot, amelyben harmonikusan ötvöződik a vágy és a valóság. A harmadik: ezért a boldogságért meg kell küzdenünk, így kivárnunk boldog új évet mindenkinek. Soltész István