Vas Népe, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-04 / 29. szám
Az SZKP XXI. kongresszusának keddi ülése Moszkva (TASZSZ). Az SZKP XXI. kongresszusának kedd délelőtti ülésén Zinovij Szergyuk (Moldva) elnökölt. Az első felszólaló Rogyion Maiinovszkij mansall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere volt. Maiinovszkij : Fegyveres erőink őrködnek a szovjet nép és barátaink békés munkája fölött Majinovszkij marsall kijelentette, a szovjet hadsereg egész személyi állománya egyöntetűen helyesli a Szovjetunió népgazdasága fejlesztésének hétéves tervét és minden tőle telhetőt megtesz, hogy biztosítsa a kommunizmus szélesen kibontakozó építése programjának teljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges békét és biztonságot. A kapitalizmus pusztulásához közeledik — folytatta beszédét Malinovszkij. — A népek harcolnak felszabadulásukért. Felébredt a fekete Afrika, kiegyenesítette gerincét az arab nép. Az imperialisták azonban erőszakkal meg akarják állítani az emberiség haladását. Továbbra is a háborús készülődések politikáját folytatják, a legborzalmasabb tömegpusztító fegyver, az atomfegyver alkalmazásra építik számításaikat, légierejük és haditengerészetük hatalmával fenyegetőznek. De van ezeknél félelmetesebb fegyver is. Ezek az interkontinentális ballisztikus rakéták, amelyeket a légvédelem semmilyen eszközével sem lehet megállítani. Hidrogéntöltetükkel eljuthatnak a földkerekség bármely pontjára. A szó szoros értelmében bármely pontjára — hangsúlyozta Maiinovszkij —, mivel igen pontosak. Egy interkontinentális rakéta már felszökött az égbe és szovjet mesterséges bolygó lett — mondotta Maiinovszkij. — Hálásak vagyunk tudósainknak, mérnökeinknek, munkásainknak, akik az interkontinentális, a kontinentális, és más nagy-, közép- és kishatósugarú rakéták egész sorozatával fegyverezték fel hadseregünket. Malinovszkij utalt ezután több nyugati ország hadügyminiszterének harcias kijelentéseire, amelyekben megfenyegették a Szovjetuniót és a szocialista országokat. Ilyennyilatkozatokat nem első ízben tesznek. Válaszul enynyit mondhatunk: Uraim, ehhez rövid a kezük! Masinovszkij hangsúlyozta, hogy a nyugati hatalmak Nyugat-Németországra építik számításaikat, majd megjegyezte, hogy a NATO, ez a támadó tömb nemcsak a szocialista országok elleni harcra szolgál, hanem egyszersmind eszköz az Egyesült Államok kezében, amellyel maga alá rendelheti az európai kapitalista országokat. Malinovszkij kijelentette, hogy a NATO katonai szervezetét mindenekelőtt mély belső ellentmondások jellemzik. Ezek azonban — folytatta —, a legcsekélyebb mértékben sem csökkentik a háborús veszélyt. Tovább erősítjük fegyveres erőinket, hogy megvédhessük a szovjet nép békés munkáját — mondotta Malinovszkij marsall. A hadsereg kommunistái — mondotta —, hálásak a Központi Bizottságnak mert leleplezte Malenkov, Kaganovics, Molotov, Bulganyin és Sepilov aljas pártellenes csoportját. Pártunk bölcs vezetése — hangsúlyozta Maiinovszkij —, a Szovjetunió megingathatatlan erőssége. Kijelenthetem — hangsúlyozta Malinovszkij —, hogy a párt gondoskodása lehetővé tette, hogy fegyveres erőink technikai felszerelése és növelése a modern követelményeknek teljesen megfeleljen. Nem akarunk senkit megtámadni, de minden lehetőségünk megvan ahhoz, hogy visszavágjunk az agresszoroknak, bárhol tartózkodjanak is, s elvegyük kedvüket a támadásoktól. Malinovszkij marsall hangsúlyozta, hogy a Szovjetuniónak olyan rakétatechnikája van, amely lehetővé teszi a földkerekség bármely pontjának elérését. Ha a Szovjetuniót háborúba kényszerítik, a raktafegyver olyan harci erő lesz, amely képes megoldani a legfontosabb feladatokat levegőben, szárazföldön és tengeren egyaránt. A szovjet honvédelmi miniszter megjegyezte, hogy az utóbbi években lényegesen javult a szovjet hadsereg fegyverzetének és technikai felszerelésének minősége. Jelenleg a szovjet légierő a harci feladatok végrehajtásának legtökéletesebb eszközeivel rendelkezik. Az óceánon túl gyakran arról írnak — mondotta Malinovszkij marsall —, hogy az Egyesült Államok flottája partvidékünk bármely pontján képes partraszállási hadműveletet végrehajtani. Nézetem szerint nem ártana, ha az óceánon túl egy kissé elgondolkoznának saját partjaik sebezhetőségén. Malinovszkij marsall ezután beszélt a szovjet hadsereg nagyszerű kádereiről, a parancsnokokról, a harcosokról és a tisztesekről, beszélt arról az eltökélt szándékról, hogy szükség esetén megvédik a szovjet nép vívmányait. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága — jegyezte meg — idejekorán felfedte Zsukov volt honvédelmi miniszternek azt a törekvését, hogy elszakítsa a hadsereget a párttól és idejében megfelelő választ adott ennek az újdonsült Bonaparténak. Malinovszkij marsall beszédében utalt rá, hogy a hétéves terv teljesítése tovább erősíti a szovjet állam honvédelmi bázisát, új technikával fegyverei fel a hadsereget és a flottát. Fegyveres erőink — mondotta —, őrködnek a szovjet nép és barátainak békés munkája fölött. Az ecsetvonások nyomán kirajzolódnak a magyaros motívumok, hogy Angliában is megcsodálhassák a magyarszombatfai keramiktkusok művészetét. (Képes riport a 3 oldalon.) Kozlov : A szocializmus világrendszere hatalmas erő A szovjet honvédelmi miniszter utánFrol Kozlov, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja emelkedett szólásra. Hangsúlyozta, hogy a szovjet ország a XX. és a XXI. pártkongresszus közötti időszakban határozottan előretört az építés minden területén. A szovjet nép méltán lehet büszke győzelmeire. A kommunizmus szélesen kibontakozó építésének hétéves terve azonban még nagyszerűbb távlatokat nyit meg a szovjet ország előtt. A Szovjetunió sikereiben mindenki rendszerünk eredményeit látja, amelyekkel bebizonyította a szocializmus fölényét a kapitalizmussal szemben. A Szovjetunió — mondotta Kozlov — történelmileg rövid időszak alatt elmaradott országból világhatalommá vált, amely célul tűzte, hogy gazdasági vonatkozásban utoléri és túlszárnyalja a világ leggazdagabb országát, az Egyesült Államokat. Egyetlen más ország, Anglia sem gondolhat rá, hogy a termelőerők fejlesztésében felvegye a versenyt az Egyesült Államokkal. Ilyen feladatra csak a Szovjetunió vállalkozhat, amely békés versenyre lép az Egyesült Államokkal és számít rá, hogy ezt a versenyt rövid időn belül megnyeri — hangsúlyozta Kozlov. Határozottan ellenezzük a háborút — jelentette ki Frol Kozlov. — Mi a nemzetközi feszültség megszüntetésének hívei vagyunk. A szovjet népnek tervei megvalósításához béke kell. A béke a lenini külpolitika legfőbb tartalma. A Szovjetunió — folytatta Kozlov —, rohamos előrehaladásában nincs egyedül. Vele együtt halad a népi Kína és a szocialista tábor többi országa. A szocializmus világrendszere hatalmas erő. Kudarc vár a reformisták és revizionisták, az imperializmus e lakásainak szánalmas próbálkozásaira, arra a tervükre, hogy megbontják a béketábor egységét. A hétéves terv teljesítése döntő tényező a kommunista társadalom építéséhez szükséges anyagi-technikai bázis megteremtésében — mutatott rá Kozlov. — Ezért nagy jelentőségű a népgazdaság további technikai haladása, a már működő vállalatok újjáalakítása és korszerűsítése. Az ipari termelékenység tervbe vett növelésének felét gépesítéssel és automatizálással valósítjuk meg. Egyes termelési ágakban valóságos műszaki forradalom megy végbe — hangsúlyozta. Kozlov egyebek között beszélt arról, hogy jelentős sikerek születtek az elektronikus számolóberendezések megszerkesztésében. A szovjet mérnökök és tudósok által alkotott számológépek meg tudják oldani a rakéták tervezésével öszszefügő feladatokat — jelentette ki. Az új technika meghonosítását célzó program sikeres végrehajtásának egyik döntő feltétele a munkások szakképzettségének növelése. Az iparban jelenleg több mint 7 millió fő- és középiskolai képzettségű szakember dolgozik. Kozlov kiemelte, hogy az elért sikerek a szovjet nép kimeríthetetlen erejét tanúsítják. További eredményeinknek biztosítéka is e sikerekben rejlik. A kongresszus kedd délelőtti ülésésén a következő felszólaló Mihail Pervuhin, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének póttagja volt-Hangsúlyozta, hogy a XXI. kongresszus felbecsülhetetlen jelentőségű mind a szovjet ország, mind az egész nemzetközi élet szempontjából. Azok az intézkedések, amelyeket a párt az utóbbi években az ipar és az építőipar igazgatásának átszervezése, a kolhozrendszer erősítése, a helyi és köztársasági szervek jogkörének kibővítése területén végrehajtott, a többi intézkedéssel együtt hozzájárultak a gazdasági sikerek eléréséhez, az egész szovjet nép aktivitásának fokozásához. Ugyanakkor — folytatta Pervuhin —, amikor a párt és a nép fontos intézkedések megvalósításáért harcolt, Malenkov, Kaganovics, Molotov, Bulganyin és Sepilov pártellenes csoportja, a frakciós harc útjára lépve, megpróbálta gátolni a XX. kongresszus határozatainak végrehajtását. Keserűen kell megállapítanom — mondotta Pervuhin —, hogy a párt szempontjából oly felelősségteljes időben nem tudtam felismerni e csoport pártellenes szándékait. Ki kell jelentenem ezt a kongresszus, pártunk legfelső szerve előtt. Elítéltem és elítélem a pártellenes csoport szakadár tevékenységét. Erről már beszéltem a Központi Bizottság júniusi teljes ülésén és azokon a párttaggyűéseken, amelyeken e kérdésben felszólaltam. Pervuhin kijelentette, hogy teljesen egyetért azzal az értékeléssel, amelyet Hruscsov a kongreszszuson és a Központi Bizottság decemberi teljes ülésén mondott beszámolóiban a pártellenes csoport tevékenységéről adott. Pervuhin ezután megmagyarázta a kongresszusnak, hogyan tért hibás útra. Kijelentette, hogy bár annak idején kétségeit hangoztatta az ipar és az építőipar igazgatásának átszervezésével kapcsolatban és támogatta a Hruscsov elleni támadásokat, de , nem értett egyet a pártellenes csoportnak azzal a javaslatával, hogy váltsák le a Központi Bizottság vezetőségét. Pervuhin elmondotta, hogy egyetértett a Központi Bizottsággal abban, hogy szükséges a szűz- és parlagföldek hasznosítása, egyetértett a nemzetközi élet olyan kérdésében, mint a Jugoszláviához való viszony. — Amióta nagyköveti minőségben dolgozom az NDK-ban, mind jobban látom — mondotta — milyen kárt okozott a Szovjetunió politikájának a pártellenes frakciós csoport. Pervuhin beszéde további részében ismét hangsúlyozta: az egész párttal és a szovjet néppel egyetemben abszolút helyesnek tartja mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a párt Központi Bizottsága az utóbbi években foganatosított. Köszönetet mondott a Központi Bizottságnak azért, hogy lehetővé tette számára a párttal szemben elkövetett bűnének jóvátételét és kijelentette, hogy igyek(Folytatás a 2. oldalon) IV. évfolyam, 29. száné Ára: 50 fillér 1959. február 4. Szerda