Vas Népe, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-24 / 276. szám

1959. november 21. Kedd S ísorainkat az élet írja.’' Irta a 20-as 30-ast „régi Jó világban”. Itt ízben .. . Levéltáraink ■' a felenés homályából ‘ ’ vettük elő VAS NÉPE „A mindenséggel mérd magad !“ A Bajcsy-Zsilinszky utca [ ** Szombathely korzója. Ha szombat esténként benépesül, szinte elsmul az ember a jól öltözött sokaságon. Igen. Az emberek általában jól öltözöttek, elegánsak. Gondtalanul sétálnak az utcán,, nézik a kirakatokat, s vidáman csevegnek .. . Különösen a fiatalok öltöznek rendkívül elegánsan. Munkásfiúk a Mezőgépgyárból, a Cipőgyárból, a Járóműjavítóból, leányok a Pamutiparból, a ktsz-ekből. Az ember, ha korábban nem nagyon figyelte a járókelők öltözködését, meghökken egy pillanatra a szombat esti Bajcsy-Zsilinszky utcai kép láttán. De még nagyobbtesz benne a csodálkozás és az öröm, ha megnézi a szórakozóhelyeket egy szombat estén. Ezeken a helyeken méginkább látható, hogy a fiatalok jól öltözöttek, és nem szűkölködnek pénzben. Mindezt azért érdemes elmondani, mert akikről beszélek, azok jórészt fizikai dolgozók, akiknek 20—25 évvel ezelőtt közel se lehettek volna ilyen igényeik és ilyen lehetőségeik az életre, a szórakozásra. Egyik kollégámmal sétáltunk a szombat esti Bajcsy-Zsilinszky utcán. Felidéztük ifjúkorunkat. Barátom elmondotta — frunkásgyerek volt —, hogy apja halála után rendkívül szűkös körülmények közé jutván, sokat nyomorogtak. Ma nevetségesnek tűnne, de akkor tragikus volt: bátyjával gyakran összevesztek az ennivalón. A napokban került elő a megyei levéltárból egy kérvény édesanyja aláírásával. A kérvénytíz pengős segélyért esedezett. Tegnap este József Attila költeményeit forgattam, s mint annyiszor már, verseinek olvasásakor, megrendített a proletársors keserű lírája. A költő, „az adott világ varázsainak mérnöke”, valóban mérnöki pontossággal mutat rá a szegénység legnagyobb fájdalmaira. A Bérmunkás-balladában így ír a szegényember sorsának kilátástalanságáról, az élet egyhangúságáról, a boldogság hiányáról : „Hordánk vinnyogó kosarat, kapálunk reszkető salátát, vályognak dagasztunk sarat, szabjuk a divathölgy ruháját, fejtjük a sertésoldal háját, zsírt olvasztunk, libát tömünk s az est ha bontja lengő táját, bérünk van, nincsen örömünk.” Majd a befejező sorokban: „A krumpli úgy nő, ha kapálják! Ott nincs hiba, hogy küzködünk, nem az rágja az ember máját. Bérünk van, nincsen örömünk.” Itz volt a Horthy-korszak, a fasizmus, az elnyomatás, a kizsákmányolás kora. És az emberek milyen könnyen elfelejtik! Mi fájt régen legjobban a munkásnak? Elsősorban az, hogy amit termelt, létrehozott, megalkotott, azt csak kis részben élvezte, döntő többségében a henyélők jólétét szolgálta vele. „Bérünk van, nincsen örömünk" — írja a költő, de az a bér csak a létminimumra volt elegendő. És azért nem volt öröme a munkásnak, mert tudta, hogy élete így vésik el az örökös robotban, öröm nélkül, az általa létrehozott javak élvezése nélkül. Ma jobban élünk, mint tegnap, és holnap jobban fogunk élni, mint ma. És egyre több lesz az öröm. Ahogy letöröljük az emberek arcáról a gond redőit, amilyen mértékben több lehetőséget tudunk biztosítani nekik, a még szebb emberi életre, úgy nő az öröm, azaz ennek arányában találja meg egyre több ember az adott határok között a keresett boldogságot. Eltűnt már nálunk a nyomor. Aki dolgozni tud, dolgozni akar, az megtalálja a helyét. Az emberek ezt természetesnek tartják, s különösen a fiatalok vannak így vele. Ha a múltról beszélünk nekik, legyintenek, mondván, lehet, hogy igaz sem volt, és belevetik magukat a szórakozásba, a gondtalan mának élésbe, a szép létbe. S miközben elegánsan öltözködnek, megfeledkeznek a szellemi táplálékról. Pedig hasztalan dolgozunk, ha a ma emberéhez nem tudjuk eljuttatni a szellem napvilágát. A Tizenhat-húsz év körüli leányok között jártam a minap egy kisipari termelőszövetkezetben. Csinosak voltak, elegánsak, a legmodernebb hajviselettel, tűsarkú cipőben. Vidámak voltak, nevettek mindenen, szinte keresték az alkalmat, mikor lehet nevetni. Tanfolyamot tartottak számukra. Az előadó szellemi öttusát rögtönzött, s én rettentően elszomorodtam ezelyiek a szép, elegáns leányoknak a tudatlanságán. Amit az általános iskolában tanultak, azt már elfelejtették, és azóta mintha megállt volna körülöttük a világ. Arra gondoltam, ha ezeknek a fiataloknak a kezükbe kerülne Móricz valamelyik regénye vagy novelláskötete, és olvasnák József Attila verseit, vajon elhinnék-e, hogy ezek az írások mind a múlt valóságát, az igazságot tükrözik. A mi rendszerünk igen sokat tesz a fizikai munkásokért, de egyről mintha mindnyájan, akik felelősek vagyunk ezért a rendszerért, megfeledkeztünk volna. Bármilyen sokat tettünk, mégsem törődtünk eleget az emberek, öregek és fiatalok művelődésével. Nem elég csak a feltételeket biztosítani, nem elég csak könyvtárat létrehozni, mozikat, színielőadásokat szervezni, tudatos, aktív kultúrpropagandára lenne szükség, művelt, széles látókörű és politikailag szilárd szervezőkkel. A pártnak és minden tömegszervezetnek sok-sok tennivalója van még ezen a téren. A költő, akit öngyilkosságba kergetett a Horthy-rendszer, akinek nem volt öröme, egyik versében szinte parancsba adja: ,,A mindenséggel mérd magad”! Nos, mezt kellene elérnünk, hogy azok, akik szombat este elegánsan sétálgatnak a Bajcsy-Zsilinszky utcán, szórakoznak az eszpresszókban és sugárzik róluk a jólét, a mindenséggel mérjék magukat, a tudással, a kultúrával. Csatát nyerünk, ha példát mutatva, egymással összefogva megvalósítjuk ezt a célkitűzést. D. Kónya Lajos ezeket a dokumentum mókát, s közöljük mementóként -- kommentár nélkül... . .....napról napra rosszabb a helyzetünk...“ KÉRVÉNY Alulírott kérelemmel bátor vagyok kegyelmedhez fordulni, hogy szegénysorsú családomat némi segélyben részesíteni kegyeskedne. Alázatos kérésemmel fordulok kegyelmedhez, hogy a héttagú családomnak sem kenyere, sem ruhája nincs, így kénytelen vagyok főméltóságos asszonyunkhoz fordulni. Most már hitelt nem kapok, mert már annyi az adósságom, hogy azt évekig nem tudom a mai nehéz helyzetben kifizetni, és így csak tengődünk a családommal együtt. A keserűség és a bánat kényszerít, hogy valahova forduljak egy csekély segítségnyújtásért, mert napról napra rosszabb a helyzetünk, úgy hogy hétszám egy fillér keresethez nem jutok, hogy a mindennapi sóra valót teljes lehetetlen megkeresni, azért kegyes kérésemmel fordulok kegyelmedhez, hogy családom fenntartására és ruházására kegyes pártfogását kérjük. A gyermekeim száma öt élő, a hatodik a vízbe fúlt, a legidősebb tizenkét éves, a legkisebb öt. A feleségem január közepén hetedik gyermekével várandós, és annak költségeit sem tudom fedezni, mert egy fillérnek ura nem vagyok, adósságom kétszáz pengőt tesz ki. Az egész negyedévi keresőVasárnap reggel a szombathelyi Pohl-téglagyár egyik kemencéjében megdöbbentő leletre bukkantak. Az egyik égetőkamrában félig felöltözött, összeégett férfiholttestet találtak. A Pohl-téglagyár egyik alkalmazottja, Kustos István kőműves vasárnap reggel szemlét tartott az égetőkemencéknél. Benézem százharmincöt pengő, ezért ismételten alázatosan fordulok kegyelmedhez és családom megsegítéséért könyörgöm, és hogy kérésemnek eredményhez juttatását kérve kérem. Kelt: Rábabogyoszló, 1934. jan. hó 6. Teljes tisztelettel: Babos Ferenc tett a 22-es égetőkamrába is, amelyből előző napon, szombaton este szedték ki a kész, kiégett téglát. A következő pillanatban azonban már vissza is tántorodott a kamranyílásból: élettelen férfi feküdt a kamrában, felsőteste, amelyen nem volt ruha sötétbarnára volt égve Nyomban értesítette a meg Ssénné égett férfiholttestet találtak a Pohl-téglagyár egyik kemencéjében * Tíz év alatt négy és félszeresére nőtt a TÜZÉP Vállalat áruforgalma Szombaton este a MÁV Ady Endre művelődési otthonban tartották meg a TÜZÉP fennállásának tízéves jubileumi ünnepségét. Az összejövetelen részt vettek a megyei és a városi tanács, a KPVDSZ Vas megyei területi bizottságának képviselői, valamint a Zala megyei és a vidéki telepek vezetői és dolgozói. Az ünnepélyes megnyitó után Szilasi László, a Vas-, Zala megyei TÜZÉP Vállalat igazgatója méltatta a vállalat tízéves tevékenységét. 1949-ben négy kis teleppel és egy kis kollektívával kezdték a munkát. Azóta a TÜZÉP kiterjesztette hálózatát és arra törekszik, hogy maradéktalanul ellássa a közületeket és háztartásokat fűtőanyaggal, a termelőszövetkezeteket, kislakásokat építőket építési anyaggal. Tíz év alatt a vállalat összes áruforgalma négy és félszeresére, a lakosságnak nyújtott szolgáltatás pedig hat és félszeresére emelkedett. Most 13-szor annyi épületanyagot továbbítanak, mint a megalakulás első évében. A két megyére kiterjedő TÜZÉP-telepek tíz év alatt 830 millió forint értékű szenet, fát, építési anyagot vettek át a bányáktól és feldolgozó üzemektől és továbbítottak a közületeknek és családoknak. Az építési anyagellátás javulására jellemző, hogy a vállalat összesen nyolcezer családi ház felépítéséhez adta meg a segítséget. A dolgozók munkakörülményeinek a javítására, gépesítésre, a telepek korszerűsítésére mintegy ötmillió forintot fordítottak. A vezetők és dolgozók célul tűzték az igények még jobb kielégítését, valamint új módszerek — mint például a házhozszállítás — bevezetését. A TÜZÉP tízéves tevékenységének méltatása után összesen 28 dolgozó részesült mintegy tízezer forint jutalomban. Az ünnepség második részében a vállalat művészeti csoportja ötletes, változatos műsorral kedveskedett a dolgozóknak, családtagjaiknak és a meghívott vendégeknek. 343 ezer pár cipői terven felül A cipőgyárak dolgozói a kongresszusi versenyben vállalkoztak arra, hogy a belkereskedelemnek az év végéig 317.000 pár terven felüli cipőt adnak át. Ez a felajánlás már teljesült. Eddig a 317 ezer pár helyett 343 ezer pár cipő készült a kötelező mennyiségen felül. Telt ház és sok taps a leánygimnázium őszi hangversenyén Zsúfolásig megtelt szombaton este a szombathelyi múzeum nagyterme. A Kanizsai Dorottya Leánygimnázium nagyszabású őszi hangversenyt rendezett. A meghívón feltüntetett műsor a gimnázium tanulóinak számai között a Haladás-kórus és megyénk legjobb ének-szólistáinak nevét hirdette. A rendezvény nagyon szép és értékes kezdeményezés. A vidám fiatal tanulóifjúság és dolgos munkáskezek kapcsolódtak össze, hogy háromórás műsor keretében adjanak ízelítőt a zeneirodalom gyöngyszemeiből. A hangverseny a gimnázium és a Haladás férfikar együttes kórusszámával kezdődött. S aztán egymást követték a szebbnél szebb operarészletek, zongoraszámok és könnyű operett-dalok. Siklósi Gabriella, Machó István, Rózsa Ferenc, Molnár Miklós, Tóth Gyula — mint már annyiszor — most is megérdemelten kaptak dörgő tapsot. Siklósi Gabriella Sequidilla-ja és a Rózsa Ferenccel előadott Trubadur-kettőse tetszett a legjobban. Machó István Luna gróf áriája és a Gül baba-ból énekelt dala aratott nagy sikert. Molnár Miklós Kálmán Imre dalával villanyozta fel a közönséget. Tóth Gyulának Nicolai: A windsori víg nők bordalát kellett megismételnie. Kellemes meglepetést okoztak a leánygimnázium zongoristái, köztük elsősorban Zalán Judit és Tóth Éva. Zalán Judit Chopin: Cismoll keringőjét játszotta mély átérzéssel és csiszolt technikával. Igen ügyes megoldás volt, hogy nagy költőink megzenésített verseit közvetlenül a vers elmondása után adta elő a kórus. A Huszt és a Fölszállott a páva... szavalói bebizonyították, hogy értik és átérzik a versek mondanivalóját. Nem rajtuk múlott, hogy nem egészen egyéniségükhöz illő műveket adtak elő. Ugyanakkor Czinke Zsuzsanna szinte könnyekig meghatotta a közönséget Petőfi: Szeptember végén című költeményével. A tehetséges Vörös Júlia és Reménység Sándor balett-kettőse különösen a fiatalságnak tetszett. Nagy élmény volt újra hallani a régi címezett, olykor az egész termet zúgással betöltő, máskor lehelet-halk Haladás-kórust Németh István karnagy vezényletével. Nagy fejlődésről tett tanúbizonyságot a leánygimnázium énekkara, ami szintén Németh István munkáját dicséri. Jól megszervezett és nagy sikerű hangversenynek voltunk részesei, s reméljük, nem az utolsó ilyen irányú rendezvényt láttuk a Kanizsai Dorottya Leánygimnáziumtól. Körmöey Éva döbbentő leletről a gyár vezetőségét és a rendőrséget, ahonnan detektívek kíséretében Rákóczy Mihály dr. rendőrfogalmazó, bűnügyi előadó szállt ki a helyszínre a vizsgálat megtartására. Közben a lelet hírére előkerültek a téglagyár munkásai is, akik közül az egyik határozottan állította, hogy a félig szénné égett férfi egy Tóth nevű öreg koldus, aki a tél folyamán gyakran keresett a hideg ellen menedéket a meleg égetőkemence körül. A rendőri bizottság átkutatta a megégett ember rongyait is, a még mindig 35 fok hőséget sugárzó égetőkamrában. Az egyik rongyos kabát maradványában régi munkakönyvet találtak, amelyből minden kétséget kizáróan sikerült megállapítani, hogy a hulla tényleg Tóth Lajos 65 éves koldus. Az orvosi vizsgálat megállapította, a szerencsétlen ember nem a hőségtől, hanem a kamrában felgyülemlett gázoktól először megfulladt és csak azután égett össze. Ezt abból állapították meg, hogy az égett bőrfelületek nem voltak felhólyagozódva (Megjelent a Dunántúli Néplap 1934. január 6-i számában.)